Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)
1897-02-07 / 6. szám
el a föld színéről a labanczokat, mert akkor mit pusztítanának a — kurucok. Ott van a legutolsó szabadságharcunk. Nem találunk világtörténelemben oly császári ukázt, vagy királyi parancsot, mely oly lelkesedéssel és halált megvető elszántsággal tudott volna hazája védelmére egy egész nemietet csatasikra állítani, mint az a honfiszivekre oly kimagyarázhatlan átalakító hatással biró dal: „Kossuth Lajos azt üzente . . . “ mely a félénkből hőst, a hősökből félisteneket teremtett. Majd jött az elnyomatás szomorú kora. A nemzet vissza fojtott keserve, — el lévén konfiskálva a természet örök joga is : a szabad szó, — ismét csak dalokban nyerhetett, bár rejtett kifejezést. A hazafias érzést akkor, különösen a vidéki városokban, a dalárdák tartották ébren és ápolák honfiúi aggodalmak közepeit egy jobb jövő reményében. Tagjai nagyobbrészt egymás lakásán bújtak össze, s többnyire poharazás közt mintegy lopva, halkan dúdolták el azokat az eltiltott és halálra üldözött hazafias nótákat. Sőt rejtett, de a czélzást világosan sejthető alakban, allegóriákban szállottak a nemzet lantosai is a kesergő honfiakhoz- s úgy biztatók egymást is a dalolásra, mint csicsergő madár a kicsinyeit : „Fiaim csak énekeljetek ! “ Azóta szabad lett a szó, s dalárdáink zengik is szabadon a múlt idők mélabús dalait, szomorúan bús emlékeit. De nem mindenütt. Nemcsak kis- sebb, de nagyobb városok is dalárdák nélkül vannak, nem ugyan azért, mintha a lelkes tagok hiányoznának, mert a nemes dalnak mindenütt vannak kedvelői, hanem azért, mer; nincsenek alkalmas vezetők. Ezen az élénken érzett hiányon óhajt segiteni az emlitett indítvány, kijelölve a dalárdát szervezői-és vezetőiül a községek tanítóit, kik tudvalevőleg már a képezdében zeneismeretekre tesznek szert, és igy képesek a dalárdák szakszerű vezetésére is. Ezek a dalárdák mindenütt a széles hazában, de kiváltképen a nemzetiségek lakta vidékeken áldásos misz- sziót fognak teljesíteni. A magyar nyelvet már úgyis beszéli mindenütt a nemzetiségek ifjabb generációja, dalos ajka hadd rebegje tehát a dalárdákban zsolozsmaszerű áhítattal azt is : „Isten áldd meg a magyart! “ Azokra az esetleges ellenvetésekre vagy kétkedésekre, hogy a nemzetiségi, de még a törzsgyökeres magyar nép sem fogja vagy nem tudja beianulni a dalok harmonikus szólamait, — örvendetes czáfolatot nyújtanak a közelmúlt eseményei. A lezajlott ezredéves kiállítás ide jében nem egyszer ragadott bámulatra még zeneszerzőket is az a szabatos és összevágó előadás, melylyel egyes felránduló földmives csoportok dalárdái négyes szólamokban, s nagyobbrészt; kottából előadták a legnehezebb menetű dalokat is, legtöbbnyi- re tanítóik betanítása folytán, s vezetése alatt. Ott voltak a nemzetiségi csoportok is, melyek szintén produkáltak mindig valamit, vagy hazafias magyar dalokat énekeltek, vagy ha nem tudtak magyarúl, legalább rezes bandájukkal hivatták el azokat. Mily megható jelenet volt példáid az, midőn néhány száz felvidéki tót felállva, levett kalappal, a lelkesedéstől kipirult arczczal, s a magyar nemzet Géniuszától mintegy megihletve hallgatta, amint a saját rezes bandája igazán szivekbe nyilaié hangon fújta : „Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar“ Csak egy kevés jóakarat kell tehát, hogy a felvetett eszme mielőbb megtestesüljön. A termékeny talaj meg van, csak a jó magvat kell mielőbb elhinteni, s gondos kezek ápolása mellett a mag sudarrá székelhet mihamarabb. És ha majd az az idegen ajkú, más nemzetiségű napról napra hazafias magyar dalokat fog énekelni dalárdájában, mihamarabb szivébe is fog vésődni az az ajkáról elhangzott dal: „A nagyvilágon e kívül Nincsen számodra hely ; Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell! “ Adja az Ég, hogy úgy legyen ! Török István Farsang. Madame Terpsichore ugyancsak kiveszi részét az idei farsangból. Bizonyára szövetkezett Karnevál tirfival, hogy a papák ilyenkor nagyon kedves férjecskék tárcáit kirabolják, mert fölnemtételezhetó, hogy más ok volna az idei mulatságok oly nagy számának. Múlt szombaton két mulatság zajlót le, mindkettő teljesen egyenlő rangú és mindkettő teljesen egyenlő fényű és kedélyű. E két estély két kaszinó táncmulatsága. Mivel a nagy H előbb való az А В C- ben, mint a nagy K, ezért kezdjük a Halasi Kaszinó mulatságával. Kezdődött, mint Szokás hidegen lanyhán és végződött határtalan jo kedvvel, mit kon ugratnak át, nem’pedig a kódolás merész korlátain. E három év alatt Isten tudja hányszor alakulnak és változnak a légvárak, mig a 19-ik évben az építő kezecskék biztosabb alapra építenek, — az az : elkezdik építeni a kártyavárakat. Ezek a kártyavár évei. A kártyavár sokkal szolidabb berendezésű, mint a légvár, de azért igen kevés embert ismerünk a ki egész életén át ellakna az ön keze által épített kártyavárba. A férfiak rendesen kis időt töltenek a kártyavár építője mellett, de lakásra alig vállalkozik egy is. Megkezdődik a 28 év s ezzel elkezdődnek a kevésbbé fellengző, komolyabb, a higgadt utánjárás évei. A báládatlan világ a légvárakat nem biztosította, a kártyavárak pedig homokra voltak ópitve ; az élet mindennap gondtel- tebb, az évek pedig hidegebbek s a tova röppenő ifjúságból nem marad más csak azon kis vörös szálacskával — a picike reménynyel körül fűzött, tavasz oázis. A férfiak követelik a háztartás gondozását, s a- fölött gondolkodnak, hogy azok a kik néhány évet légvárakban, néhányat kártyavárakban töltöttek, meglennének - e elégedve a mostani kevésbé ideális, hanem inkább nagyon is reális valóval ? Bánkodással, és némi reménynyel kezdődik a 28-ik év s ezzel kezdetét veszik a szalmagunyhó évek, a melyek a 31-ik évig tartanak. A lányok ezen években lemondanak az előbbi, háromféle regényes ideákról, csak egy szerető szivet és szalmagunyhócs- kát kívánnak. Szerető szivet ilyenkor nagyon ritkán találni, ezt csak az élet reggelén kereshetjük. Szerető szivet a villás reggeli mellé kell föltálalni nem a vacsorához. Ezután következnek a kétségbe esés évei . . . Na! . . . Ilyenkor a legborzasztóbbak a leányok. Kétségbe vannak esve, i hogy kapnak - e még férjet ? . . . Csak egy I férjet: Csak egy férjet ! . . kiáltják szüntelen . . . Nem kérdezik : kicsoda ?--milyen ? — mije van? ... — van - e állása? . . . Megelégednek csak ezen rövidke három kis szóval: kapni minden áron. A 86- ik évben tetőfokra hág a despe- ráció s lempndanak az oly hosszú éveken át táplált reményről, s hosszú gondolkodás után ezen végzetes konzekvenciát hozzák ! le : Vigye ördög ! . . Ot ülnek légváraik, kártyapalotáik, I szalmagunyhóik fölött, mint Marius Kartbar : gó romjain, keseregve, minden reményüket elveszítve. Életük delelőpontján lemondanak mindenről, spongyát ragadnak s kitörölnek minden emléket szivükből és egyre azt kiabálják : Ördög vigye ! . . . . Ezen mondásukkal esküsznek gyűlöletet az összes férfi nem ellen, lesújtanak miaden férfi szerelmet, lányhűséget és női erényt. -— Szétmarcangolnak kegyetlenül j mindent a mi s a ki szeret, szeretett és fog ! szeretni. A jóságos Isten védjen meg mindenkit, minden jó /eányt, hű szerelmet, szó- ; val minden embert azoktól a lányoktól a I kik ezeket az éveket tengetik. Most pedig elvégeztem. Isten veled ! . . még pedig azon jó kívánsággal, hogy: őrizkedj a kétségbeesés éveitől, mert brrr !!.... azok borzasztók lehetnek. psókol Cipra.
