Halas és Kis-Kőrös, 1897. január-augusztus (2. évfolyam, 1-35. szám)

1897-01-24 / 4. szám

Egy városnak vagyunk gyerme­kei ; az elöljáróság nem egy párt, hanem az összes lakosság ügyeit in­tézi s intézte eddig is közmegelége­désre ; a képviselő közgyűlésen nem pán; ember, tehát ott a politikai párt tekinteteken felül kell emelkednie, úgy miként a függetlenségi párt a maga egészében felül emelkedett azon. Távol ^áll tőlünk, hogy akár egyik akár másik tisztviselőről véle­ményt mondjunk, valamint az ellen sem lehet szavunk, hogy egyik má­sik állásra többen pályáznak, mint a közügyek terén a jogosult közóhaj kifejezőnek : a lapnak fel kellett a- zonban szagát emelni, s mi bízva kép­viselőink józanságában és előre lá­tásában, hisszük, hogy óhajtásunk ál­tala teljesítve leend és válasszanak e városnak oly tisztikart, mely minden tekintetben feladata magaslatán áll s a város és polgárainak igazait úgy lefelé, mint fölfelé törvényszerű vé­delemben részesíti, általában a kívá­natos bírálatot minden tekintetben kiállja és nem feledi a képviselőtes­tület, hogy a választással saját ma­ga felett is Ítéletet hoz, mely ha le­sújtó leend, azt reperálni nem lehet, különösen ajánljuk mindenkinek, fi­gyelmébe Kolozsváry Kiss István vá­rosunk képviselőjének egy alkalom mai tett, az igazságnak teljesen meg­felelő azon kijelentését, hogy: „ a mely párt a városban többség, azt terheli a felelősség azért, hogy köz­ügyeink részrehajlás nélkül és pár­tatlanul egyedül a közjó által befo- lyojásoltatva vezettetnek “ ennek a- zonban előfeltétele az, hogy a kipró­bált, ismert, munkabíró tisztviselők ok nélkül helyükből el ne mozd itas­sanak. A Strohmann. Magyarul: szalmáember, vagyis szalma­báb. Használata igen gyakori. Vannak va­lódié, s eleven Strohmannok. A valódiak kö­zé számíttatnak a födött terepen harcoló csapatrész által használtatni szokott bábok: miat afféle bátor katonák kiállítják a leg­veszedelmesebb helyre, hogy az ellenség fi­gyelmét magára vonja, s arra lövöldözzön, és azt a hasonló csapat a saját előnyére kihasználja. Azt mondják hogy gróf Ráday Gede­on a hires szegedi királyi biztosnak is volt ilyen Strohmanja, mely gróf Ráday hű alakját viselte, szépen fel volt öltöztetve, és elhelyezve a szegedi vár egyik kihallga­tó termében, és alaposan kivallatta a rabló­kat és tolvajokat, de ha' merényletet kísé­reltek ellene, természetesen a merénylő járt pórul. A Strohmanók ezen fajtája tehát hasznos. Az eleven Strohmanok közé szá­mítják azokat a kétlábú és tüdővel lélckző egyéneket a kik országos képviselőket rejte­nek hátuk mögé egy-ógy vicinális vasút építésekor: legtöbbször azonban tisztujitás- kor születnek és emelkednek jelentőségre Minthogy pedig nálunk atisztujitás kérdése ! épen aktuális, érdemes vele foglalkozni: Azt mondja ugyanis a törvény, hogy a választás alá eső tiszti állásokra legalább bárom egyén jelölendő, ha ennyi van, — már pedig szokott lenni tizenhárom is. A tisztviselőségre aspiráló urak közül egyik egynek, a másik másnak tetszik, miközben folynak a korteskedések, kapacitalások, a választóközönség pedig kiáll a síkra, és büszkén veri mellét, érezve, mily fontos jogot gyakorol, is azt neki a törvény adta. Mikor aztán összegyülekeznek, azon veszik észre magukat, hogy egyetlenegy közül vá­lasztanak, és oda van a fontos jog gyakor­lása, a tizenhét aspiráló urnák semmi nyo­ma a jelöltek névsorában. És mi ? vagy ki okozta a kiábrándulást ? : a Strohmann, az eleven báboknak ez az uj fajtája. Rájön­nek aztán mindjárt a turpisságra, hogy a három jelölt közül kettő eleven Strohman volt, akik csak figurált.ak, a szavazás elett aztán visszaléptek és ott maradt az az. egy akit a kijelölő bizottság akart. A Strohmannok intézménye nálunk ed­dig ismeretetlen volt, de Bácskában példá­ul igen hasznosnak bizonyult . Mert hát ott sem szokott mindig megegyezni a vá­lasztó közönség Ízlése a kándidáló bi­zottság ízlésével, és már igen korán belát­ták, hogy e téren ezen intézmény nekik i- gen üdvös és hasznos. Hogy ott hasznos lehet megengedjük, sőt hogy Krassó-szörény megyében még szükséges is, a magunk ré­széről meg is erősítjük, mert ott a nemze­tiségek lakta vidéken nem tanácsos a tisz­ti állások betöltését korlátlanul a tömegek­re bízni. Ámde a mi talajunk a Strohma­nok ilyen fajának tenyésztésére nem alkal­mas, ezzel az intézménynyel a közügynek hasznos szolgálatot nem teszünk, mert ná­lunk nem kell attól tartani, hogy valami pánszláv agitátort választó közönségünk megválaszt. Ez a közönség sokkal magya- rabb, sokkal higgadtabb és bölcsebb, mint­hogy ilyet tegyen; meggondolja az jó elő­re. És ha annak a választó közönségnek jogait ilyképpen illuzoriussá tesszük, esak az ellenszenvet és boszankodást keltjük fel nemcsak a Strohmannok, de az azok ’segé­diák mög a rektram kísérte ki a koporsó­ját ének szóvá. Mikó e temettük szögényt én is haza ballagtam bemöntem a házba mög kigyüttem, de séhuu se találtam belemet olian rosszú esött, hogy nem hal­lottam a Jutka asszony pörölésit. A mint ott ^yüvök — még mint égy álom járó egy- sző csak e bődül a Siska tehén olyan bu­sán mintha az is tunná, az is értené, hogy mög hat a szögény anyukom. A Siska bö- gésirű eszömbe jutott, hogy má ké tnapja se nem öttem se nem ittam vele együtt. Fogtam hát a tarisznyámat töttem bele égy kis harapni valót azután kihajtottam a Siskát Dakóba legelőre. Én lédütem égy búkor mellé falatázni, a Siska mög leget egysző csak hallom ám, hogy bőg, mintha nyúznák. Oda nizök hát látom hogy égy embör szalad utánna s pufojja jobbrú barú. A mint engöm möglát a Siska igenyösen gyün felém, mög át előttem rám nézőtt ava a nagy bánatos bús szemelve, mintha mon­daná, hogy ne engeggyem bántani. E köz­be oda ért az az'embör is aki úgy ütötte a szögény párát. Egy nagy réztányér logott a nyakába, e nem tuttam taláni, hogy mi az ördög. U kinyerne még mög nem mondta, hogy ü bizo-y mezóröndér. Azután mög kérdözte a nevc.net fölirta a vörös notieá- ba, avva tovább akart mönni : De én mög- csiptem a uy kán a bőit s kérdöztem tüle hogy: minek bántotta a Siska tehenet ? aszonta hogy : eresszem e mer ü hivatalos szömély, majd mög tugya nem sokára, bőgj*- mié bántottam a Siskát. Én persze nem elégöttem mög evve a felelette; a miér is : az ünneplő csizmám orrát érintközésbe hoz­tam az iillökéjive, mög úgy • vissza kézbü mög támasztottam, hogy kibuggyant orrán szájján a vér azután elerésztöttem hogy monyon a szélnek. Nem sokára égy igazi röndér hozott néköm möghivót, a melyikre az vót Írva, hogy ha negyed napra mög nem jelenők a hatóság előtt hát csendőrökké vitetnek oda. El is inöntem a mondott időbe, bői aztán tuttomra attak, hogy 10 irtot köfizet- nöm a mié a Siska tehén le legete a Csu- tára Jancsi kurumpliját, azután mög nyőcz napi árestomot szabtak rám a miér hatósá­gi közeg ellen emelintöttem a kezemet, mög a lábomat. Hiába montam én: hogy nem azért bántottam mer röndér, ha nem azér ü is bántotta a Siska tehenet, csak le köl- lött néköm üni a nyocz napot. — Ugyan az isten áldja meg magát, mondja már meg, hogy mit akar — fakad ki a végrehajtó — csak nem azért jött ide, I nekem elmondja a maga meg a Siske élet ’ történetét ? I I — Ott vagyok má instálom a tekén- ! tetős urat. Hát, a mint mondtam a nyócz napot leütem, hanem a tiz frtot még nem fizethettem mög, mert e verte a jég a fe­les vetésömet. Tegnap kaptam égy cédulát, hogy fizessem meg, mer ha nem, hát elárve­rezik a Siska tehenet. Azé gyüttem a tekén- tetős úrhó, mer azt gondotam a tekénte- tetős ur kituggya csinyányi a dógot úgy, hogy majd aratáskó fizetőm mög a tiz frtot: Tekintetes Nyúzó Dániel úr szemei felcsillantak a evikker alatt, fagyos arcza kiderül, de csak egy pillanatra, azután me­gint azzal a szúró tekintettel fagyos arccal fordul az előtte álló megtört alakra. Kel­lemetlen rikácsoló hangjának lágyahb kife­jezést akarva adni, még vissza taszitóbban hangzik ajkáról a szó, minek daczára Csu- ma Peti úgy örül, szinte megkönyebbülve sóhajt fel: hogy,, mégis van jó embör a világon“ Ugyanis Nyúzó uram azt tanácsolta neki, hogy: mikor majd el akar menni hoz­zá foglalni tudósítja előre s ő szépen el­hajtja addig valahová a Siskát mig ő ott jár. О persze nem talál foglalni valót, visz- sza megy üres kézzel s igy‘ tesz mindad­dig mig ki nem bírja fizetni. — Hát aztán mit fizetek ezé a nagy szí­vességé a tekéntetős urnák — kérdi Csuma I Ö Peti — mer csak nem kívánhatom, hogy in- í gyen fáradjon annyit a tekéntetős úr. ? — Szögény embör maga is barátom

Next

/
Oldalképek
Tartalom