Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1896-12-06 / 32. szám

Arról van szó, hogy a rettenetes' ■baj elfojtására az állam által kiküldött; -orvosok részére fuvart kell adni ? Nem kell; visszautasítja. Arról vau szó, hogy: a működő orvosok már sok szenvedőt mentet­tek meg súlyos bajától ? Vissza uta­sítja, mert-szerinte-a gyógyítás mit sem ér. Részletezzünk. Többszöri orvosi vizsgálatok bizonyosá tették azt a szomorú valóságot, hogy Halason a városban úgy, mint a tanyákon, a tra- khoma ijesztő mérvet öltölt. Csak a vak nem látja azt a sok száz szen­vedőt, kivel lépten nyomon találko­zunk. A képviselőtestület meg rendült látván a nagy veszedelmét a népnek s a belügyi kormánytól maga kérte nem is két, de hat orvos leküldését. A leérkezett orvosok megkezdték működésűket. Hogy a szenvedő nép a várt se­gélyt könnyebben és gyorsabban meg­találhassa, a távoli tanyákon gyógyí­tó-központokat állítottak fel. Nap nap után kiutaznak oda s az összegyűlt betegeket gyógyítják. De Gyulai nem akar fuvart adni; neki nem kellenek orvosok; a fuvar költségeit vissza utasítja, mert azt akarja — s ezt ne feledd el ta­il у a i nép! — hogy veszítse el sze­meid világát s terhére családodnak, véghetleu kárára a társadalomnak és hazádnak, mint vak tengesd át nyo­morúságos életedet. Vagy nem ezt akarja? Hát mit? Azt, hogy ne az orvosok járjanak ki hozzád, hanem te jöjj be a városban Jakó orvosokhoz; azt akarja, hogy hagyd ott kenyeret adó munkádat és családodat, sárban és vízben, zápor­ban és hóviharokban te gázold azt az óriási halasi földeb inély kis tanyád és a város között elterül. Ezt akarja a te városi képviselőd; igy védi a te érdekeidet a lólek érzéketlensége, mely embertársait semmibe sem veszi, mert embertársai baját szenvedését felfogni és érzéki néni, tudja. „ Romlott szív ósr(j|nlott elme“, mert a demagógia öbköf. szájú apos­tolai neki rontanak a küzdő emberi­ség drága kincsének, a tudománynak is. Mert megtámadják- azt és vissza utasítják, szólván, hogy a gyógyítás mit sem ér. л. ar i-üu v-ai Ha az а к a s z r. ó domb alatt a tudásnak bár csak elemi részét el lehetett volna sajátítani; ba volna o- iyan agyvelő, melyben a gondolkodó ész idegszálait a túdákosság nem nyű­gözte volna le, akikor talán meg le­hetne érteni azt, mit mai napság — hála az égnek ! — még a műveltség legalacsonyabb fokán állók is tudnak és belátnak: az okszerű gyógyítás értékét és annak szükséges voltát. Jól tudja ezt ;a szegény ember, ki a nélkül, hogy ’iiz orvos hivatná, önként, saját józan eszétől vezérel­ve méri földekről elgyalogol a gyó- gyitóközpontokba, hol segélyt keres és talál. Annak piiíösenek ökrei, lo vai, sem városi képviselői mandá­tuma, de van józan paraszt esze, mely minden ökröknél többet ér. A gyógyítás értékéről meggyő­ződhet maga a iegobskurusabh tudá- kos is, ha egy általán megtudná győz­ni önmagát. Nem kell több hozzá mint csak anyi akarat, hogy a pusz­tákra jöjjön el velem, ki az orvoso­kat nem egyszer látogatom meg ar­ra felé járván. Látni fog olyan szembetegeket, kiket hozzá tartozói hónapok előtt, mint vakot vezettek az orvos elé s ma már vakságának nyomai alig lát­hatók. És láthat ottan nem egy jó apát és anyát, ki könyes szemekkel jő az orvoshoz hálálkodni azért, hogy gyermekének látását vissza adta, De miért fáradna a tudákos, hisz kinek lelke cinikus, rideg és érzé­ketlen, az látván sem lát és meg­győzni nem lehet. Nem is akarom. Csak sajnálni tudom, hogy szülővárosom közgyű­lési termében annyiszor oda dobják ezt a szót: visszautasítom; ezt az e- gyik nagy akadályát annak, hogy a jómódra valló gazdasági szekér a rop­pant kátyúból ki szabadulni nem bir. De a jobbak nemes akarata s a sorsát okosan intézni kezdő polgár­ság józan esze biztos reményt nyújt arra, hogy a tudákosok szerepe парт ról-napra lejár s a kátyúból kiemel­kedő szekér nem sokára vigan fog előre menni utján a haladásnak és jólétnek, mit a város derék magyar- népe méltán meg is érdemel. Piscwus. Lallcccy [emondott. Halas, dec. 3, Ez a múlt liép szenzációs újdonsága. Sejtette mindenki, hisz a fővárosi sajtq ma már alig van nagyobb vidéki város, hol az évnek egy bizonyos szakában ló­versenyeket ne tartanának. .Ha az ember anyag fejlesztésére csak feJényi áldozatot, is hozna az állam és a társadalom, úgy bizonyára már nagy lendü­letet vett volna nálunk is az ember sport s ez által fajunk erősbödését sokkal előbb­re vittük volna. Már pedig ezen körülmény is megérdemel annyit, hogy behatóbban foglalkozzék vele úgy az állam, mint külö­nösön a társadalom. Kétségkívül már nálunk is tétettek intézkedések az állam részéről az ember­sport fejlesztése érdekében, különösen az utóbbi időben. Ámde honi sportunk külö­nösen az irányban vár fellendítésre, hogy ne csak az iskolai torüázásra szorittassék, hanem a felnőtt, meglettebb korú, tehát már az iskolából kikerült ifjúság testedzé­sével is foglalkozzék. Mert a sajnos tapasz­talat, azt bizonyítja, hogy az iskolából ki­került, ifjúságnak igen csekély része gon­dol arra, hogy szellemi képességeinek fej­lesztésével egyenlő arányban növelje tovább­ra is fizikai erejét. Az orvosi tudomány pedig, de maga a tapasztalat is már rég bebizonyította, hogy az emberi test fejlő­dését, mily hatalmas arányban mozdítja elő a torna és az athlétikai gyakorlatok rend­szeres üzése. És hogy fiatalságunk testi ? reje menynyire el vatf hanyagolva, azt szo­morúan tapasztaljuk különösen a sorozások alkalmával be nem váltak nagy számából. Pedig a testedzés, a torna és lovagjátékok már nálunk régi keletűek, tanúskodnak er­ről régibb irataink, történelmünk. Csakhogy abban az időben nem a német rendszerű tornászatot kültiválták, hapem inkább a gyakorlati életben is értékesíthető sport ne­meket karolták felt — A megélhetés nehéz feladata nem tesz különbséget, egyaránt bárokra szólítja az ifjúságot, a gyöngét; úgy, mint, az az ere­set, ez a ’harcz pedig1 igénybe veszi nem­csak a szellemi, de a fizikai erőt is. És őseink vájjon ném-e igy küzdöt­tek lovag — és torna — játékaikon a cser- kószornért? és gyákran'in ég hölgyeik bir- hatásáért is. Miért ne lennénk méltók őse­inkhez, ragadjunk még minden alkalmat arra, ami testi erőfik ©S ügyességünk fej­lesztésére irányul. ' ' lb ■ Vajba hölgyefiykbW méltóan elődeik­hez felköltenék fiatalságukban-a becsvágyat a küzdelemre. His2 vetéikedéseiuken már megjelenésük által "is vófeó hatást gyako­rolnak; hát ba nié'g elsőségben és nagyobb elismerésben i.s lószéáífénék a férfias erőt és bátorságot. Pedig épen ők: a gyöngébb nem nagyon is rászorulnak az egész éle-, ten át a férfi erejére és támogatására. A társadalom, a mely pddig bizony, elég közönbős volt ая embersport iránt, itt az ideje hogy tegyen is valamit ennek érdekében. Ha a lóversenyekért tud lplke* sedni, miért ne tudna я társadalom saját, erőnk produkálásán, az athlétikai viadalok­ért. is lelkesülni. Szinte elszorul a mélyebben gondol-, kodénak a lelke, ha végig tekint az uj e- zer év hajnalán mai fiatalságunk nagy ré­szén. Micsoda vattába bujtatott lézengő szá­nalmas, beteg alakok; hova satnyult dicső. Árpád vezér büszke faja! Nézzüjí meg, te­gyünk összehasonlítást régi szobraink s ké­peinkkel, azután vegyük elő azokat a mú­zeumokban őrzött hatalmas fegyvereket, ugyan fiatalságunk közül hány birná csak megmozdítani is melyekkel pedig őseink egész hadjáratokat küzdöttek végig. Hát biz ez igy átgondolva nagyog szomorú, de még nincs elveszítve minden,, az állam és a társadalom már megmp z- d ült s tudtára kezd ébredni annak, hogy ifjúságunk testi erejének fejlesztésével is., foglalkozni kell. Hát hölgyeink, vájjon befogadhatok beillenek-e a testgyakorlat sport keretébe,

Next

/
Oldalképek
Tartalom