Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1896-09-06 / 19. szám
vedélyel tanárkodott, mit legjobban bizonyít a végzett munkához arányosított csekély fizetés, melyért panasza soha sem volt. Ő elvégzett mindent, pontosan, lelkiismeretesen, sokkal többet, mint a mennyit fizikai ereje elbírt s ez okozta, hogy a legutóbbi é- vekben az intézet nagyobbodtával, a növedékek szaporodtával egészsége annyira megrendült, hogy emiatt nyugdíjaztatását kérte. Halas városnak csaknem összes hölgyei, úgy számos közel s távol vidékiek, társadalmi rend s osztály kü- lömbség nélkül az ö vezetése alatt nyerték kiképeztetésüket és e kiképzés általánosságából élesen kirí a bölcs mérséklet, mely annyira jelemzi egész nevelési rendszerét. Ő ugyanis nem külsőségekben, hivalkodásokban s az ezzel járó felületességben adott növedékeinek zománcot, hanem egyszerűségben, józan Ságban s különösen, a mi a nőnevelésnek legfőbb kelléke, a családias házias irányban. És e zománcot, e vonást megtaláljuk városunk összes hölgyein. A mai korban, midőn oly könyen, sok esetben oly érdemetlenül vesztegetik a babért, mi köteleséget vélünk teljesíteni, midőn a nyugdíjba vonultnak e pár sorban a jól megérdemelt babért oda ítéljük s mi is a ref. egyház elöljáróságával kívánjuk, hogy Hoffer Mari minél hosszabb ideig gyönyörködjék azon fának virágaiban s gyümölcseiben, melynek — bátran elmondhatjuk —egyik erős * * * ápolója volt. Váljon, azok kik legnagyobb hálával tartoznak neki volt növedékei megemlékeznek e ró’a ? ! Nyári mulatság Vadkerten. Életre való ezsméje támadt Védi Endre tanítónak és azt meg. is valósította. Egy kis elevenséget hozott a szünidő csendességébe, maga közé gyűjtötte helységünk itthon levő mindkét nembeli tanuló-ifjuságát es vasarnap, múlt hó 30-án táncmulatsággal egybekötött műkedvelői előadást rendezett, mely minden izében oly kitünően sikerült, oly élvezetet nyújtott városunk majdnem teljes számmal mejelent előkelőségé- I nek, hogy nem csak elismerés, hanem köszönet jár érte a rendezőnek. Az előadá a Hymus elénekelésével kezdődött Bergl Ernő, zongora kíséreté mellett, a mely után Meskó István (tanítójelölt) szavalta el Pó- kainét oly hatással, hogy a szépnem képviselői közül többen könyeztek. Ezután Szitányi Emma (polg. isk. tanuló) adta elő „Az első szerelmes levél‘‘ czimii monologot, és ismét jó kedvre hangolta a közönséget, Majd Strassburger Ernő (keresk. ak. tan.) szavalta Tóth Kálmán „Előre“ czimii költeményét, melylyel lelkesedést öntött a hallgatóságba. Következett az est fődarabja: Kox és Box, melynek férfi szerepeit Meskó István (Kox) és Schwarcz Vilmos gymn. tan. (Box) női szerepét Bánét Erzsébet polg. isk. t. (Brunner asszony) oly kitünően adták, hogy a nézők fel sem hagytak a nevetéssel és elfeledték, hogy nem hivatásos színészek állanak ellőttünk. Most újra Meskó volt a mulattal ó „A fogadás“ czimü mono- jliggalés végül: Argyrüs királyfi és tündér Ilona — kitűnőé a sikerült előkép következett görög tűz mellett, melyben Szirány Emma, Viola és Jolán továbbá Mauer Lidiké, Joó Gizella, Bánét Erzsébet és Vilma gyönyörködtették, a megjelenteket. És ezzel, befejeződött az előadás, helyét vidám fesztelen tánczmulatság váltotta fel, mely kivilágos — kivirradtig tartotta együtt a társaságot. A szép erkölcsi siker azon elhatározást szülte, hogy más alkalommal is rendeznek műkedvelői előadást, minek czéljaira a felesleg félretétetett. HIRE k. /í tiszti ügyészi állás betöltése alkalmával ez évi február i7-én végbement választási eljárás fölött a belügyminisztérium végleg döntött, ugyanis a megyének lapunkban immár közölt határozatát fi 1816/1896 számú rendeletével helybenhagyta, vagyis a választást végleg megsemmisítette, és pedig azon alapon, hogy a kijelölő bizottság csak két egyént jelölt, holott az állápra négy pályázott, a mely intézkedésével a törvény azon világos rendelkezését, hogy minden állásra legalább három egyén jelölendő, ha ennyi vagy ennél több jelentkezett, átlépte. Az érdekes miniszteri határozat hatóságunkhoz márleérkezett, a legközelebbi közgyűlésen ki lesz hirdetve, és az uj választás elrendelve, miután véglegesen megüresedett állás betöltéséről van szó. A halasi leányneveUi intézet értesítőjéből adjuk a következő a szülőket érdeklő figyelmeztetést. de röpke álom eltűnt s a fájdalom, mely utána jő Örök végnélküli. Vergődünk tovább megtörtén keserű szívvel úttalamil Hova? . . . Meri-e? ............. * Akkor is ősz volt.— Falevél lehullott, a fűszál el sárgult, eltűnt a rózsaszirma , haldoklóit a természet. Komor felhők borongtak az égen, hűvösen fútt az őszi szél. Alkonyodott.— Fájó mosolylyal tekintett vissza a nyugovó nap, az ég ez örökké mosolygó gyermeke, minden érezte herva- dása halála közeledtét. S ő is itt hagyott! Elmúlt a természet többi ékeivel együtt, magamra hagyva megtörtén . . szegényen. Be az ő múlása nem olyan volt, mint a természeté.— A rózsa, újra viiul, a mező újra zöldéi, a játszi napsugár ismét megje- lcn, megint legyinti a lágy zefir édes illatát, — de ő örökre itt hagyott.— Eltávozott s magával vitte lelkem jobbfelét, a fájdalmat, a keservet hagyva csak örökül A fájdalom, mely könnyekben tör utat, miliő, de a mely a szivet emészti, csak a szívvel múlik el.— Nem sírtam, ajkamra nem jött panasz szó. de éreztem, hogy az a göröngy, mely örökre elzárta őt tőlem, szivemet zúzta szét s örökké égő sebet hagyott leltemen. Nehéz a fájdalmat elviselni, óh! de sokkal szörnyűbb, ha tudjuk, hogy magunk okoztuk azt.— Vétkeztem, ő ellene vétkeztem nagyot, iszonyút. 8 büntetésem nem maradhat el.................... * Mily más idő volt akkor ! Fülemülék zengtek a fákon, illatárban úszott a vidék s a vizi tündérek oly kedves játékokat űztek a vidám napsugarakkal.— Ott ültünk a lugasban a hajlongó lombok között, melyek bizalmasan felénk hajolva talán a mi boldogságunkról susogtak- Hiszen oly boldogok voltunk s úgy szerettünk mindent, mi közöttünk volt, a madárdalt, a lágyszellőt, a virág illatát. Szerettük egymást! Az ifjú szív minden hevével forrón, önzetlenül, igazán. Tiszta volt szerelmünk, minta hegyi patak, forró, mint a nyári napheve.— Hányszor elábrándoztunk a jövőről, egy szép, egy nyugodt életről, hová nem hali- szik be a nagy világ zaja, hol csak egyedül és egymásnak élünk. Szeretni fogjuk egymást örökké s npm vágyódunk az emberek közé, az önzés, az irigység fészkeibe.— Mily rózsás volt a jövő mily szépek voltak álmaink! Nem vettük észre-, hogy semmisem örök. A szegény szép virágokat egy íuvalom is képes lesodorni, megölni s a csillag aranyos fényét egy kicsiny felhőcske is képes elhomályosítani.-— i Minden — minden elmúlik és sokszor ma- I gunk vagyunk okozói boldogtalanságunknak .................... Hogy Is voltosak ? ! Elmerengek, mint rémes álmon a sötét valón . . . Igen! . . . Szerettük egymást. Álmaink oly közel voltak a megvalósuláshoz.— S ekkor jött valami . . . valami . . . Óh mint fáj az emlékezés ! Miért van az, hogy az elmúlt fájdalmat újra érezzük s az öröm csak múló álomkép gyanánt tünde fel előttünk ? Igen úgy volt! . . . Vetkeztem . . . Két érzelem lakott bennem. Most már egyiket sem érzi elfásult szivem.— Szerelem — büszkeség! Hatalmas érzés volt mind a kettő, irányítói életemnek. S egyszer csak harcba keveredtek egymással. Ő kergetó őket küzdelembe s nevetve látta bántódásomat. Büszkeségem győzött. — Elhalgattattain, habár csak pillanatra is szerelmemet s büszkén, de szétzúzott szívvel távozám. Azután sokfelé jártam, feledni igyekeztem, mig lelkem megtörött, testem elfáradt. Óh, mi sokat szenvedtem már azóta s hányszor megbántam könnyelmű gyengeségemet.— . Aztán valami úgy húzott vissza, hozzá, . . bocsánatért esdeni . . . megbékülni. * Végre hazajöttem . . . temetésre jöttem. - Meghalt! Meghalt a nélkül, hogy újra láthattam, bocsánatért esdhettem volna. Szomorú zizzenóssel búcsúzott fájától I a levél, fájón tűnt le a nap, halotti csend ívolt mindenütt.— Öt siratta minden, ha-
