Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1896-08-23 / 17. szám

mutat Ъс nem csak 1000 hanem 500 és 100 holdas telepekről is. ■ Dr. Dobó Menyhért köszönetét mon­dott Fördösnek eszméjének helyes felfogá­sáért és különösen azért, hogy számításait teljesen reális alapra helyezte. Különösen megjegyzi, hogy első évben is lehet már bevételt elérni; paradicsom, bab stb. nagy­bani termesztésével és eladásával. Az esz­mét pártolja. Későbben kéri a megjelente­ket, hogy ez ügyben legyenek mindnyájan apostolok. Sándor Imre Az eszmét pártolja, föl­említette a letargikus, csökönyös közönyt. Szerinte a legfőbb kérdés a részvények mi­kénti összehozása. A részvényeket minél kisebb összegüeknek véli helyesnek. Zseni István. Az eszmét helyesli. Be­levonni kívánja a munkás népet, hogy ez által elvonassék a szocialisztikus eszméktől. Szekér Pál helyesli Zseni István indítvá­nyát annál is inkább mert hallomása sze­rint a nép közt már fölvettetett ehhez ha­sonló részvényeken alapuló szőlő telep lé­tesítése. Véti Szabó István Az értekezlet ered­ményéül kimondta, hogy az eszme általá­nosságban hclyeseltetik. Kérte a jelen lévők mindnyáját, alakítsanak az eszme keresztül vitelére és terjesztésére bizottsá­gok Megköszönte Fördösnek és a megjelen­teknek szives fáradozásaikat az értekezletet bezárta. Kis-Kőrösi hírek. * Képviselő választás A Bethlen Gergely gróf halálával megüresedett duna- pataji kerületben e hó 27-ikére van. kitűzi ve a választás. Ezúttal a szabadelvűpárt és afüggetlenségi 48-as párt fognak meg­küzdeni egymással mnamiak Földváry Mi­hály, ennek Förster Aurél a jelöltje. — * Tll'jeggzés A helybeli érdemes ke­rületi főrabbi Kubinstein Salamon Szidónia leányát eljegyezte e hó 20-án Friedmann Sámuel duna-szerdahelyi kereskedő. * Életveszélyes sérülés. Józsa Illés szélmalmos páhii lakos e hó 19-én nyomta­tott. Nyomtatás közben lovai nagyon lus­tálkodtak, mi a heves természetű gazdát annyira felingerelte, hogy a vasvillát kapta fel s azal csapott az egyik lóra.De ugyan­ekkor a villa elvált nyelétől s az épen kö­zelben álló 10 éves Józsa Istvánnak jobb halántékában állt meg. A súlyosan megsé­rült gyermeket atyja rögtön Kis-Kőrösre hozta s megvizsgáltatta Dr. Berkovics Ja­kab orvossal, aki konstatálta, hogy a fiú életben maradásához kevés a remény. — Mint halljuk a fiú még az úton, mikor aty­ja haza vitte, meghalt. * Mérgezés. Klein Gáspár fiatal bor­bély iparos e hó 18-:'n munkaközben hirte­len rosszul lett s ájultan rogyott össze. A rögtön odahivott orvosok nikotin mérge­zést konstatáltak s hánytató szerekkel sike­rült a fiatal embert öntudatra hozniok. Mint halljuk már jobban van. — Gabona árak: Rozs . . . . 5.10/15. Baza . . , . . 5.80/6. Árpa . . . . . 3—320. Zab . . . . . 4.80. Kukoricza . . . 3.60 4S96/tk98. sz. Árverési hirdetmény. A kiskőrösi kir. jbiróság mint tkvi. ha­tóság részéről közhírré, tétetik, hogy Ör­dög János és neje végrehajtatok Ördög János utóajánlata folytán Csenki Elek és Nagy Amália végrehajtást szenvedők elleni végrehajtási ügyében a kiskőrösi kir. jbiró- ;ság területéhez tartozó s Vadkert község határában fekvő s a vadkerti 195. sz. betét­ben Csenki Elek és Nagy Amália tulajdonául bejegyzett A I. 5765/2 hrsz. 432 П öl ház és. udvarból álló ingatlanság az lSSl: 60 t. c. l55§-a értelmében együttesen 366 frt 30 kr. utóajánlati árban 16 frt 28 kr. tőke és jár. erejéig az 1396 évi szeptember hó 16-ik nanján d e 10 órakor Vadkeit község házá­nál megtartandó nyilvános árverésen követ­kező feltételek alatt eladatni fog. — 1- ször. Kikiáltási ár a utóajánlati ár, melyen alul az ingatlanság eladatni nem íog.­2- szor. Árverezni kivánók tartoznak az ingatlan becsárának megfelelő 107» bá­natpénzt készpénzben vagy a kormány által óvadékképesnek nyilvánított értékpapírban letenni. os árverésen hövetkező feltételek alatt el­adatni fog. — 1- ször. Kikiáltási ár a becsár melyen alul is eladatni fog. 2- szor Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának megfelelő Ю "/„ bánat­pénzt készpénzben vagy a kormány által óvadékképesnek nyilvánított érték papír­ban letenni. 3-szor Vevő köteles a vételárt há­rom egyenlő részletben és pedig az első részletet az árverés napjától számítandó 30 nap alatt, a második részletet ugyan­azon naptól számítandó 60 nap alatt, a harmadik részletet ugyanazon naptól szá­mítandó 90 nap alatt, — minden egyes vételári részlet után az árverés napjától számítandó 6"/o kamatokkal együtt szabály­szemen bélyegzett letéti kérvény mellett, a kiskőrösi kir. adóhivatal mint bírói letét- pénztárba befizetni. A bánatpénz az utol­só részletbe fog beszámíttatni. — Kiskőrösön, 1896 évi május hó 18-án A kir. jbiróság mint tkvi hatóság Dr. M a n d e 1 s. k. kir. al,biró, 3155./tk. 9fj sz. Árverési hirdetmény. A kiskőrösi kir. jbiróság mint tkvi. hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Klein Sámuel vadkerti lakos végrehajtónak Tóth Bőié: András é" neje Nagy Verona vadkerti lakos végrehajtást szenvedők elleni végre­hajtási ügyében a kiskőrösi kir. járásbíró­ság területéhez tartozó vadkert község ha­tárában fekvő s a vadkerti 2204 sz betét­ben végrehajtást szenvedők tulajdonául fel­vett: A I. 5797 hrsz. 6 hold 223 |_J öl te­rületé szántó a Tégla kút dűlőben. A I. 5798. hrsz. 1 hold 336 [_j öl területű rét a Tégla kút dűlőben. A I. 5799. /l.a. hrsz. 1 hold 805 i_] öl területű szántó a Tégla kút dű­lőben. az 1881: 60 t. c. 155 §-a értelmében, együttesen 823 Irt. becsértékben tekintet­tel a hivatkozott tcz. 172 §-ának harmadik bekezdésére; továbbá az ugyanezen tjkvben, ugyancsak végrehajtást szenvedők tulajdo­nául felvett: All. 5799 hrsz. 1 hold 567| _j öl területű szántó a Téglakút dűlőben- A П. 5799. hrsz. 200 [_1 öl házudvarral a tég­lákat dűlőben és A 5800 f hrsz. 2 hold 1055 fjj] öl területű i’ét a téglakút düllőben ugyancsak együttesen 314 fit. beesőitekben és pedig ezen utóbbi birtoktest végrehaj­tató Klein Sámuelnek az 1804 tk 96 szám alatt beadott kérvénye folytán ama kikö­téssel, hogy az árverés által az ezen ingat­lanra С. 1. sorsz. alatt a magyar Földhi­telintézet részére bekebelezett 120000 frt. tőke és járulékaiból álló zálogjog az árve­rés által nem érintetik tehát ezen zálog­joggal együt Klein Sámuelnek 200 frt tő­ke és járulékaiból álló követelése miatt az 1396. évi szeptember hó 9-ik napján d. e 8 órakor vadkert községházánál meg­tartandó nyilvános árverésen következő fel­tételek alatt eladatni fog. 1- ször Kikiáltási ár a becsár, melyen alul is eladatni fog. 2- szor. árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának meglelő 10y0 bánat­pénzt készpénzben vagy a kormány által ovadékkópesnek nyílvánított értékpapírban letenni. 3- szor. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig az első részle­tet az árverés napjától számítandó 30 nap alatt, a második részletet ugyanazon nap­tól számítandó 60 nap alatt, a harmadik részletet ugyanazon naptól számítandó 90 nap alatt, minden egyes vételári részlet után az árverés napjától számítandó 6 "■/» kamatokkal együtt szabályszerűen bélyeg­zett letéti kérvény mellett a kiskőiősi kir. adóhivatal, mint bírói letétpénztárba befi­zetni. Kiskőrösön, 1896. junius 5. A kir. jbiróság, mint tkvi. hatóság Dr. MANDEL kir. aljbiro. 3- szor. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig az első részle­tet az árverés napjától számítandó 30 nap alatt, a második részletet ugyanazon naptól számítandó 60 Пар alatt, a harmadik rész­letet ugyanazon naptól számítandó 90 nap alatt, minden egyes vételári részlet után az árverés napjától számítandó 67« kama­tokkal együtt szabályszerűen bélyegzett le­téti kérvény mellett a kiskőrösi kir. adó, mint bírói let 'ti pénztárba befizetni. — A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámitatni. 4- szer. Vevőnek vételi bizonyítvány az 1881: 60 t. ez. 180 § intézkedései értelmé­ben az árverés jogerőre emelkedése alkal­mával fog kiadatni. — 5- ször. Az ingatlant terhelő és az ár­verés napját követőiig az esedékes adók és átruházási költségek vevőt terhelik. — 6- szor. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatának teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöl­tetni. — 7- szer. A menyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne- a bánatpénz elvesztésén felül moly az új­abb árverés során befolyandó vételárhoz csatoltatik és azzal együtt osztatik fel az érdekelt felek bármelyikének kérelmére uj árverés rendeltetik el. — Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a tkvi, hatóságnál és a kiskőrösi, vad­kerti és keceli elöljáróságoknál megtekint­hetők. — A hirdetmény kivonata a legközelebb megjelenő helyi lapban egyszer közé tétet­ni rendeltetik. — Kis-Kőrösön, 1896. évi augusztus 8-án A kir. jbiróság, mint tkvi hatóság Salamon s. k. kir. járásba . 272(5. tk. 96. sz. Árverési hirdetmény. A kiskőrösi kir. jbiróság mint tkvi, hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Ba- csovics Antal és neje Szaszkó Mária végle­hajtónak Kókai Ferenc vadkerti lakos vég­rehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyé­ben a kiskőrösi kir. jbiióság teiületéliez tartozó s vácikért község határában fekvő a vadkerti 1235 sz. betétben Kókai Férése és i.eje Gyoiai Júlia tulajdonául felvett. А I. 351 hrszámú 325 Q öl területű helteleki kert. А I. 352 hrszámú 154 [_] öl területű ház udvarral az 1881: 60 t. c. 156 §-a, illetve 155 §-a (d.) pontja értelmében együttesen 418 frt becsértékben Bacsovics Autal és nejének 79 frt 54 kr. tőke és já­rulékaiból, álló követelése miatt 1896 tv szeptember hó IC-ik napján d. e. 8 órakor Vadkert község házánál megtartandó nyilvá­Nyomatott Káliscli Ignác könyvnyomdájában Kiskörösön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom