Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1896-05-17 / 3. szám
mindent áldozni s éltetekkel is megvédelme/.ni. Ti vagytok most e hazának fakadó bimbói, majd virágai, gyümölcsöző tényezői s oszlopai. Ha neki szentelitek élteteket, bennetek fog az élni és magasztos céljainak megfelelni. , Az Isten adjon nektek ehhez láng meleg szivet mélyen érző lelket, buzgóságot, bátorságot és kitartást, hogy e hazából semmi se szakasszon el, se szerencse sem szerencsétlenség, sem öröm, se szomorúság. Ezen, — a nagy lelkesedés által több ízben felbeszakasztott emelkedett hangulatú beszéd után. a tanulók egyike Inczédy László „Ezer ev« cimü lelkesítő költeményét szavalta szépen, érthetően. Majd a tanítói kar köztiszteletben álló Nestora, Mihálfi Lajos mondott a gyermekekhez és közönséghez nem csak a gyermekekre, de a közönségre is gyújtó hatású, a haza és nemzet iooo eves egész történetét kronologikusan felölelő szép beszédet. Az „ősz Almos,“ a „daliás Árpád“, a „bölcs és kegyes Szent István“ „Könyves Kálmán“ a tatár járás a haza ujjáteremtöje IV. Béla, Róbert Károly, Nagy Lajos, a fényes, a Hunyadiak dicső- korának képei, Mátyás az igazságos ragyogó, majd a mohácsi vész gyászos sötét képeit aliitva röviden lelki szemeink elé; majd -a Bocskaiak, Bethlenek, Rákociak korának a haza szabadságáért vívott dicső küzdelmei képét ragyogtatá meg előttünk Mária Terézia király a Pozsonyi ország- gyűlés „vitam et sangvinem« jelenete. A nemzeti újra ébredés kora. Az 1825 iki 1847-iki országgyűlések. V-ik Ferdinánd király magyar megnyitó beszéde, a 48-iki dicső vívmányok, az ezt követő dicső, de gyászos végű szabadságharc mind elvonultak örömeikkel, fájdalmaikkal előttünk, mig végre az 1867-iki koronázás megnyugtató képe után I. Ferencz József bölcs és jóságos királyunk atyai kormányzásának legújabb áldásos alkotásai, hála és remény keltő feltüntetése után a jelen örömünnep méltatására tért át, mondván, hogy az ö atyai kormányzása alatt bizalommal nézhetünk az uj ezer év elé, mely hogy még fényesebb le- ! gyen mint a most betelt ezer esztendő adja a magyarok hatalmas Istene. »Kedves gyermekeim! a haza szent: imádjátok; a haza dicső: tiszteljétek; aj haza jóságos anya: szeressétek! Éljen a király! Éljen az ezer éves magyar haza ! szavakkal végzé megszűnni nem akaró él- \ jenzések közt beszédét. A lelkes éljenzés csillapultával a nö- j vendekek az ország nemzeti szinü virág füzérrel koszoruzott térképe előtt mondták el, kimutatva a történeti nevezetességű helyeket, az ország természeti kincseit felsoroló geográfiái rajzot. A »honfi dal« karban, az összes nö- 1 vendékek általi eléneklése után, Vida József »tatárjárás« cimü költeményét szavalta három tót anyanyelvű tanuló tiszta magyarsággal, helyes kiejtés és hangsúlyozással. Czuczor »Hunyady János« cimü, Tóth Kálmán rKi volt nagyobb« cimü hazafias] költeményeinek egy-egy növendék általi el- j szavalása után Zábóji Bella, a nagyobb leány I •osztályok egyikének növendéke mondott a | közönséghez az ifjúság lelkes, hazafias érzelmeit és Ígéreteit tárgyaló szép beszédet. Végre Kemény János iskolaszéki elnök j lelkes bezáró szavai és a »Szózat« együttes eléneklése után déli 11 órakor ért véget a lélekemelő magasztos ünnepély a Petőfi téren, hogy helyet adjon a tanuló ifjúság és a közönség szabadbani mulatságának és vigalmának. Egyszerű s mégis mily szép ünnep volt ez. Szónoklat szavalat, ének tölté be az ünnepi műsort, de az egészet a hazaszeretet melege lengette át. Ének, szavalat az •édes hazáról szólít, arról az ezeréves földről, melynek ők a legfiatalabb sarjadékai, reményei. Ezen gyermek lélek lelkesedett áhítattal a múlt dicsőségén, énekelte a szózatot, imádkozott a jó Istenhez, hogy védje, áldja meg az ezer éves hazát. Nincs meg- kapóbb látvány, mint mikor a gyermek ártatlan szive eltelik ájtatossággal s a hazát féltő aggodalommal emeli az égre esdve két szemét. Az ég hallgassa meg fogékony lelkűk fohászát. A díszítésben Mihályfi Lajos tanítót illeti az érdem és elismerés, melyben osz- takoznak vele volt tanítványai Bane Teréz Gáspár Teréz és Sófár Etelka iparos haja- donok, mig az egész ünnep rendezésében az ének karok betanításában kivált Záooji Gusztáv tanító fáradozásai dicsérendők, bár az összes közreműködők egy szívvel, lélekkel arra törekedtek, hogy az ünnepély díszét, sikerét biztosítsák. Fogadják tevékenységükért a közönség köszönetét. A vasúti ligetben Az iskolai ünnep után и órakor szép rendben zászlóik alatt a helybeli első zenekar kíséretével vonult ki a tanuló fiatalság a város közönsége hosszú sorfala közt a vasúd állomás melletti ligetbe, hol részben a felállított 4 nagy sátor, részben a szabad ég alatt a még kevéssé lombos fák között foglalt helyet. Az idő gyönyörű volt. Verőfényes, derült nap tekintett le reájok, mintha az Isten is örült volna a gyermekek vigalmának- Volt is zajos öröm úgy az apróság, mint a nagyok között. Az a nagyközönség, mely az iskolától az állomásig sorfalat képezett, mind elment a gyermekek majálisára. Odakint már 11 nagy bográcsba főzték more pátrio a földön egygyes előkelő gazdák a gyerek tábor számára két fiatal üsző Ízes húsából speciális nemzeti ételünket, a paprikást. Az volt aztán az egetvevő riadal midőn a gyerek tábor a párolgó bográcsokat meglátta. De nem is csoda, mert az ünnepségekben kifáradt gyermekeket a kíváncsiság mellett az éteek kellemes csábító illata is étvágygerjesztőén ingerlé. A társas étkezés után a gyermek sereg tánczra kerekedett s délutáni 4 órái» kisebb nagyobb csoportokban járta a csárdást. Voltak versenyfutások és játékok, tréfás mulatságok, zsákban futás, melyeknél a kis versenyzők ragaszkodásainál fel merülő komikus jelenetek, derült hahotát keltettek a néző közönség körében. Jött az uzsonna ideje. A lelkes közönség úri és iparos osztályának hölgyei, nemcsak érdeklődtek a gyermekek mulatsága iránt, hanem a délutáni órákban maguk is megjelentek a gyermekek között s a magukkal hozott óriási kosarakban ezer gyermek számára 1000 drb. süteményt kalácsot, túrós lepényt, mákos patkót tartottak készen. A tánc és játékban felhevült arcokat só- várgó örömmel vegyes vágy váltá tel. Volc sürgés forgás. Az volt boldogabb aki nagyobb darabot kapott a jóbói. Ott forgolódjak közöttük, osztva készítményeiket Benedikty Andorné, Kemény Jánosné, Tepliczky Jánosné, Szalay Lajosáé, Jakab Gezáné, Lábos Ferencné, Revaló Pálné, Kovács Benőné, Szalay Imréne, Safáry Gyu- láné, Záboji Gusztávné, Kiss Lajosné, Körösi Györgyné, Meskó Józsefné, Zostyák Jánosné úrnők s még többen, kiket hamir- jában felsorolni nem is tudunk. Szép látvány volt! A tengernyi nép közt 1000 mosolygó arcú vidor gyermek. Megragadó jelenet volt az is midőn Záboji Gusztáv tanító az egész gyermek- sereget maga köré gyüjté s Pó.sa Ltjos gyönyörű dalát • Tudjátok e mit >1 terem gazdagon a róna ? Tudjátok e mitől piros a fakadó rózsa ? Kardforgató őseinknek hullott itt a vére Ezer éves szép hazánknak minden kis rögére. Gondoljatok őseinkre, mikor rózsát szedtek ! Mondjatok egy imát értük, ha kenyeret szegtek ) Foglaljátok a nevüket koszorúba, dalba : Gyarapodjék virágozzék Árpád birodalma ! karban éneklé velők, . . . s aztán, mikor s tanítók és tanulók nevében úgy a közönségnek, mint a jelenlevő városi elöljáróságnak érdeklődését, rokoaszenvét és áldozat - készségét megköszönte. — S '.ép volt mi - dőn a tanítók a gyermekek közé lépve őkel táncra buzdították s köztök, velők táncol - tak is. Emlékezetes marad ez ünneples mulatság nemcsak nekünk idősebbeknek, de kivált az uj nemzedéknek, mely számos éveken át megfogja emlékét őrizni a milleniumi ünnepnek a mulatságnak sail bogrács fiuom tartalmának. Az ünnepély, a zene, sátrak, ételek és a 11 zászló költségeit, úgy a hatóságok, mint egyesek áldozatkészsége és jószívűségéből befolyt adományok fedezték. A költségekhez legnagyobb mértékben járutak, a város, az evang, egyház, az első dunavi- déki takarékpénztár, a kiskőrösi önsegélyző egylet, a casinók és még többen. A mulatság rendezésében az egész tanítói kar lelk-s buzgósággal osztozott, A vezetése Záboji Gusztáv, az élelmezés intézése Mendelényi Ede ügyes kezére volt bízva. Esti 7 órakor díszes renben tanítóik vezetése mellett haza vonult a gyermeksereg, hogy helyet adjon a nagyok táncvigalmának, mely kivilágos kiviradtig élénk hangulatban, a nép minden osztályának részvételével emelte az ezredéves ünnepség általános népies jellegét. Veigl Hermann beszéde az orth. izraeliták millenáris ünnepén. »Mindennek van ideje« — úgymond a bölcs prédikátor: „Van ideje a sirásnak és van ide az örömnek !;< Szá nunkra ma csak az örömnek ideje lehet. Félre most a múltaknak komor képeivel ! Felre ama akadályokkal melyeket eleinkbe a jövő még gördíthet! Felre, messze el e szent órában az életnek gondjaival, terheivel és szűkkeblű kicsinységeivel! Keblünk most más érzetet ne tápláljon mint az öröm s a hála édes mennyei érzületeit; mert hisz ma örömünnepet ü'ünk, minőt a keringő hold nem minden évben, nem minden évszázadban hoz ; történeti ünnepélyt, mely nem egyént, nem a társadalomnak csak egy rétegét, hanem egész nagy országot, egész nagy nemzetet illet. S ezen ország a mi országunk, az ál - dott, szép Magyarhon; s ezen nemzet a mi nemzetünk: a magyarok nemzete ! * •* *• Beszédem feladatául nem azt tűztem ki, hogy bővebben fejtegetném a millenium év jelentőségét. Hisz Magyarország gyermekeihez beszélek! Az pedig nem Magyarhon szülötte, ki ezen öröm év fontosságát nem érezné élénkebben, mintsem én azt gyenge szóval kifejezhetném. Csupán azt akarom hivatásomnál fogvajrövid szavakban fejtegetni, hogy ezen örömünnepünk csak úgy iehet méltó és igazi, ha egyszersmind hála ünnepet alkotunk belőle. Mert a ki örül, az hálával is tartozik, hálával annak, kinek ezen örömét köszöni. Hálával tartozunk első sorban mennyei Atyánknak, ki egy egész évezreden meg- oltalmazá édes magyar hazánk birtokjogát a kül- és bel ellenség romboló támadásaitól. Habár patakként omlott is a vér e haza földjén és őseink ezrei hullottak el a harcmezön, de a porladozó csontvázokat, ma még ezer év után is magyar sirdomb fedi. Mert mig más nemzetek nagyjait, kik hervadhatatlan érdemeket szereztek maguknak és életüket áldozták fel hazájok megmen- j téséért, utódaik évszázadok után még kellő kegyeletben sem részesíthetik, mert sajnos, a föld, mely e drága tetemeket fedi, ina már idegen, teljesen idegen, nékik is a mostani bennlakók Józsaiás próféta gunyszavait rebesgetik füleikbe: »Mit és kit kerestek itt ti szánalomra méltó utódok, kik kegye- j letet akarnátok leróni őseitek sírjánál, hisz jJehova elsodort innen benneteket, messze
