Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-04-12 / 15. szám
Második évfolyam. 15. szám. Halas, 1891. Április 12. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: közp. leányiskola épület. Megjelen minden vasárnap. TÁRSADALMI HETILAP. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, 3 hóra 1 frt. Nyilttér: 3 hasábos petit sor 10 kr. Testületeink. Anyagi szükségletek és érdekek, erkölcsi, szellemi czélok és igények egyaránt összeterelik az embereket, akik elszigetelve szálanként erőtelenek sok ezerféle követelményeivel szemben a világnak, az életnek. Összeterelik őket nagyobb testekké, melyben az egyén csak egy taggá törpül, de igy mégis jobban egész ember, mintha elkülönítve állana önmagában tehetetlenül. Sokféle az érdek, megannyiféle a testület. A helyi közösség érdeke a községet, a várost, a hit, a vallás örökigénye az egyházakat, hitközségeket teremti ; az anyagi czélok a gazdasági életágak különféle egyesüléseire vezetnek ; a közügyek szemrneltartásának érdeke politikai egyletekbe hozza össze az egy nézeten levőket; a szórakozás és barátságos érintkezés szükséglete végül a társasköröket teszi kívánatosakká. Az erők egyesítésének elve uralkodik bennök. Valamennyi testület, mindmegannyi erögyüjtemény. Nem csak anyagi értelemben gondoljuk itt az erő szót, hanem erkölcsi jelentőségében is, sőt ebben különösen és első sorban. Ami humanus jó tulajdonság, nemes erény, szép vonás és tisztesség-szeretet az egyes emberben csak lehet: mindannak hatványra emelve tisztultabb. önzetlenebb, eszményibb alakA „КТШ-HALAS“ TÁRCZÁJA, A galamb meséje. — Indiszkréció. — A múlt vasárnap történt. Délután sétálni támadt kedvem. Szeretem az olyan időt, mikor úgy részletekben futkároznak a felhők és felhő- fiák a nap előtt, hogy szinte látja az ember végigszaladni az árnyékukat a földön. A tavaszi fiatal nap bujócskát játszik. El lehet fölötte gondolkodni, a kinek okosabb dolga nincs. Arra mentem, a merre a vasárnapi sétálók menni szoktak: keletre, napkeletre. A temető, a mintakert, a vasút, mindmegannyi „locus communis“^ a vasárnapi séták publikumának. Néztem a vasalt szolgálókat, hogy teszik magukat, mintha nem látnák azokat a csinos paraszt- legényeket, akiknek a kedvéért ügyesen elmellőzött darab pecsenyét vittek tegnap a vasaló asszonynak. Tanulmányokat tettem azon a téren, hogy melyik mesterlegénynek magasabb a czi- pője sarka, s hosszabb a mancsettája. A vasúton kívül jutva, magam maradtam a sétáló közönség. Azt mondják, az embernek magánosán is lehet gondolkodni, ha van mi fölött. Nekem nem volt. Körülöttem egyforma mezőség nyújtózkodott messzire, mely vígan sütkérezett a napon, örülve annak, hogy kiszabadult a hóözön alul. Hopp! Megvan. — Azon kezdtem gondolkodni, hogy hova lett az a sok hó. Hálás téma. Messzire elviszi a gondolatot, ha tel ül a hátára. Eszembe jutott, milyen szép ban hell benne foglaltatnia a testületek erkölcsi erejében. Kell! Az erkölcsi erőnek magában egyesítése nagy moralis kötelességeket ró a testületekre. Ahol a nyilvános életben valami a közre nézve üdvösét kezdenek, ahol jót tesznek, ahol szépet csele- kesznek: ott a testületeknek első sorban hell államok, és példát adólag hell működniük. Mert azért adták és adják a tagok a testületnek oda erejük egy részét, hogy azzal a humanismust szolgálja, istápolja és gyámolitsa ott, ahol szüksége akad. Ez szerzi meg a testületeknek azt a tiszteletet, azt a becsültetést, azt a tekintélyt, ami nélkül nem élet az életük, ami nélkül csenevész hitványság a lételük. Egyes ember félrelmzódhatik a nyilvános erkölcsi kötelességek elől. Akár kislelkűség, akár gyengeség, akár értelmi korlátoltság tartja kezeit lekötve, az egyes észrevétlenül visszavonulhat ; mint a gyáva nyúl meglapulhat a bozótban ; eloszolhat az emberáradatban, mint egy csepp a tengerben. Senki sem fogja őt a nyilvánosság elé liurczolni azért, amit elmulasztott, senki sem követeli tőle azt a számadást, amivel csak a saját lelkiismeretének tartozik. De egy testület! Mindenkinek szeme rajta; életének minden mozdulata a nyilvánosság előtt megy végbe; minden lépését ellenőrzik; minden elhatározására pillanat lehetett, mikor az első foltja a földnek kitekinthetett az oszló hóréteg alól, hasonló ahhoz, mikor Noé a bárkából . . . Ügyes találmány az az eszmetársulás. Egyszerre bibliai reminisoenciák kezdtek mozogni a fejemben az özönvíz legendájáról . . . „Es várakozók más hét napig, s újra kibocsátó a galambot a bárkából. Es eljövő hozzá a galamb estveli időn, s ime viruló olajfa-levél vala szájában. Megtudó tehát Noé, hogy kisebbedtek a vizek a földön. És várakozók ismét más bét napig, s eleresztő a galambot, de az nem tere többé vissza hozzá“. . . Különös! Vájjon hol lehet az a galamb? Egyszerre szárnysuhogást hallok s lerepül — a kalapom. A száguldó madár, a bitang, olyan alacsonyan vette útját, hogy a kalapom forgalmi akadályt képezett előtte, melyet ő rövid utón röptében eltávolított maga elől. Föltekintek. Galamb volt. Hirtelen elővettem azt a bizonyos sót, odahintettem a hova kell és megfogtam. (Csak azután vettem fel a kalapomat.) A madár a letartóztatás ellen erősen tiltakozott, de ón még erősebben fogtam. Uram, — szólók — a gent'lmen-kodex szerint ön nekem bocsánatkóróssel tartoznék, de most elengedem, mert igen apropó jött, egy sürgős kérdésem van. . . . A galamb nem akart szóba állani, rettentően fészkelődött kezemben, hogy ő neki olyan, olyan sürgős dolga van, hogy még. — Lassan tubiczám, — mondók — egy tapodtat se addig. Legyen szives nekem megezrek ügyelnek; minden tettét megítélik. Es elitélik, ha erkölcsi mulasztásba esik. Es ez az elítélés szógyenitő, lesújtó, or- czátpiritó, mint a pellengérre állitás. * — — Nekünk is vannak testületeink. A város első sorban, mint a leg- nagyobbik erőben és tekintélyben; a hatholikus egyház a maga dúsgazdag híveivel ; a zsidó hithözség a kultúrára mindig áldozatkész tagjaival. Ott vannak azután sorban : a takarékpénztár, mely jótéteményekre mindig juttatni szokott nyereményéből ; a kaszinó, mely a közérdekek lelkes fölkarolója, a nemesczélu mozgalmak zászlóvivője kell, hogy legyen; meg a kisebb körök, társaságok, egyletek valamennyien. Most, hogy a gimnázium-épitós feladata van a napirenden, testületeinkre irányul a nyilvánosság szeme, hogy tesznek-e valamit: várva; és elvárva, hogy tegyenek. Évtizedek hosszú sora múlik el, emberöltők tűnnek le az időben a mig hasonló alkalom kínálkozik testületeinknek a decorum, a tisztesség, a hírnevük emelésére. Mindegyikük tehet valamit, any- nyit, amennyit, erejétől tellőt. Lehetetlent senki sem kíván, de a lehetőt megköveteli tőlük a saját becsületük, mikor a városnak ilyen eminens közérdekéről van szó. mondani, hova lett az a galamb, a ki Noé bárkájába vissza nem tért ? A galamb nagyot nézett és haragudni kezdett. Hogy ő neki hagyjak bókét; az ő családi irataik a jeruzsálemi templom-pusztulásakor elvesztek; az ó-testamentomba nem nyúlnak vissza az emlékei; hogy nincs is biblia a kaszinóban, a honnan ő jön, — hogy sietős útja van, ereszszem, ereszszem. — A kaszinóban ? — kiáltók fel meglepetve — de most már nem eresztem, a mig nem beszól. Mit csinált Ön a kaszinóban ? Az ipse most ijedt csak meg. Bimánkodni kezdett, hogy ereszszem már; elszólta magát; ha megtudják, elcsapják az állásától. — Állásától? De hát micsoda állást foglal Ön el a kaszinóban ? — En vagyok a kaszinó jó szelleme, — feleié — de hadd menjek utamra, — kérem, hadd menjek. — Ön szellem? Minden jó lélek dicséri az urat! és keresztet vetettem — a galambra. De most már hallgasson id,e az Ur! Az ur siet, én nem sietek ; az ur nem akar beszélni, ón pedig kiváncsi vagyok. Kössünk bókét. Eleresztem; de vagy elmond nekem mindent, hogy miért repül most ki, és hova iparkodik, vagy — (és elővettem a zsebemből egy iratcsomót) — felolvasom Önnek legközelebb megjelenendő tárczámat. Tessék válogatni a föltételekben. A galamb kegyelmet esdő pillantással nézett a kezemben levő papirosra és — — beszólni kezdett. *
