Kun-Halas, 1891 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-02-22 / 8. szám
Február 22. KUN-HALAS. 1891. közt lavíroz és mesterkedik : ott eredményes és messzebb kiható hasznos működést várni nem lehet. Pedig egy város élén álló személyiségtől ezt várja a világ első sorban és minden irányban. Ez a legfőbb feladata, a mit ha bármi ok miatt nem teljesíthet, annak a közügy szenvedi kárát. Mert az idő halad egyformán, akár a közérdek nagy és pontos ügyeinek fejlesztésére fordittatik, akár a személyes ügyek biztosítására pazaroljuk; csakhogy az előbbi esetben az idő haladásával lépést tart a fejlődés, az utóbbi esetben pedig az idő halad s az intéző kézre bízott ügyek veszteg állanak. Ez az általános benyomása marad az elfogulatlan szemlélőnek, ha a lefolyót korszak ügyeire visszagondol, s hogy mi már a tanúság a jövőre mindebből, azt egy következő czikkben fogjuk kifejteni. _ * * * * * Közgyűlés. Tegnap délelőtt a városi képviselő-testület — mivelhogy „három a magyar“ — immár harmadizben foglalkozott a regale-ügygyel, •— és ha a jelek nem csalnak, még lesz alkalma vele egypárszor foglalkozni; mert ez az ügy a közgyűlés termében hazajáró lélekként kisérteni fog mindaddig, mig Kegale nagysám a város kebelére nem simul holmi kalandok után bűn- bánólag megtérő szerelmes módjára. Denique a nép óhajtása ez; ezt tagadni nem lehet. Tény azonban, hogy ez az óhajtás nem valami ideális vonzalomból ered, hanem csak visszahatása annak az undornak, a mit a fenttisztelt nagysám kalandozásai mindenkiben keltettek. A város már-már hajlandónak mutatkozott a múltkor visszafogadni a tévedt hölgyet, csak azért, hogy azok az idegen udvarlók ne csatangoljanak körülötte, — és ime csak egy kacsintás kellett a duennának s ő ismét a régi volt. Nohát az a kacsintás, a mi hitünk szerint, meg fogja magát boszulni, a mint megboszulja magát minden tapintatlanság. Ez a kacsintás, a ßegalenak a város orra elől való elcsábítása pedig határozott tapintatlanság volt. Mondhatnék, hogy kétszeres tapintatlanság az ilyesmi épen egy (id. Gyenizse Antal uram által a minap A király, mint már ez bevett szokás a királyok között, könnyű, ruganyos léptekkel haladt a részére felállított emeltebb főhely felé, s miután abban beléhelyheztette volt fejedelmi testét, a többi urak is letelepedtek melléje jobb és balkeze felől, rang és tisztesség rendje szerint. ahogyan ezt Pelsőczy János főasztalnok- mester kinek-kinek jóeleve órtésire adta. Mindjárt a király hosszú asztala mellett. Garayak, Oilleyek, Stiborok, Frangepánok, Ka- •nizsayak, Tarnásy János és Laczfy Jakab erdélyi vajdák, Maróthy János macsói-, Ozorai Pipó Szörényi bánok. Péchy Pál, Csáky Miklós, Bes- senyey Pál, Nádasdy Mihály székely grófok és több világi magas urak között, „tarkázva“ foglaltak helyet a helybeli és környékből jött kun urak; mint a már említetteken kivid: a Pethes, Kormos, Pásith, Ziiah, Kalla, Szól, Bak, Vájná. Bangó, Darány, Egyed, Sőtér, Hamar, Fodor, Bacsó, Topán stb. Mindegyik széke mögött egy egy szolgálattevő apródfiu. Csak a király hátamögött ált még néhány étek- fogó és apródgyerek mellett főpohárnokmester Alsány János uram is, várva a maga idejét, mikor szükség lesz az ő keze szolgálatára. Arra pedig nem is kellett soká várakoznia: adott neki dolgot a király már ételelőtt is, füles arany kannából arany serlegbe öntetve magának általa habzó tüzes kutulevet, innen a halasi szöllőhe- gyekről eredettet, melyet is — miután a főpohárnok előbb más pohárbul maga megizlelt volna, —- fenékig ürített egy hajtókára pro ape- titorio a magyarok királya. Látszott, hogy jólesett neki. Hiába, csak akkor is jó iható bort „élelmetes“-nek nevezett) zsidó társaságtól, mondhatnék, hogy a hol a közérdek kezdődik, ott a „Geschaft“-nek végződnie kell, — mondhatnék ezeket is, de nem ez okokból nevezzük tapintatlanságnak az uj bérlők vállalkozását, hanem épen üzleti szempontból. A hol az üzlet jövedelmezőségére egy város lakossága akaratának döntő (a szó szoros értelmében döntő) behatása lehet: ott ezt az akaratot egy sakk- huzással maga ellen ingerelni épen üzleti szempontból a legnagyobb tapintatlanság. Ezért mondtuk az előbb, hogy ha a jelek nem csalnak, lesz még alkalma a közgyűlésnek ezzel az ügygyei foglalkoznia. Úgy apropos jöttek ezek a toliunk hegyére a közgyűlés alkalmából, mely egyébiránt a következőképen folyt le: * D r. T ó t h Kálmán polgármester előterjeszti az irnokválasztás ügyében az alispán határozatát, melylyel választási elnökül a polgármestert helyettesíti. A választás határnapját f. hó 28-ikára tűzte ki polgármester, a kijelölő bizottságba a maga részéről, Török Elek és Kolozsváry Kiss István képviselőket nevezi ki, s felszólítja a közgyűlést a másik két tag megválasztására. A képviselő-testület a kandidáló bizottságba id. Gál Lajos és Szalai László képviselőket választja meg. Ezután jelentést tett a polgármester a regale-és fogyasztási adószedés jogának átvétele ügyében hozott képviselő- testületi határozat sorsáról, előadta a különböző táviratváltások történetét, — a mint ezt már olvasóink előbbi közleményeinkből tüzetesen ismerik. — A közgyűlés a jelentést tudomásul vette. Ezzel kapcsolatban a közgyűlés elé lett terjesztve az uj bérlőknek a város részére tett ajánlata és a nagy vendéglőre nézve felmerült konfliktus.' Dr. Babó Mihály főjegyző ismertetvén az ügy állását előadja, hogy az uj bérlők felajánlották a városnak 12,000 írtért a magánosok által fizetendő borfogyasztási adószedós jogát. Mire azonban az utóbbi közgyűlés által választott alkalmi bizottság összehivatott, már egy újabb ajánlat érkezett a bérlőktől, mely szerint az előbb említett jogot és a nagyvendéglő kizárólagos italmérési jogát együttesen 15,000 írtért készek átengedni. — A bizottság f. hó 16-ikán tartott ülésében kijelentette, hogy a magánfogyasztás iránt tett ajánlatra nem reflektál, ellenben a nagy vendéglőre nézve közvetlen érintkezésbe lép a bérlőkkel, kik a gyűlésbe föl is hitermett itt már a rótalji homok! Egy király is megcsemcsegtethette utána a száját. Most következett aztán már az a fontosnál is fontosabb dolog, amin Eóbókíia Sámson fő-székbiró uram nem bánta volna már ha régen túl lettek volna is. T. i. az — evés. Dalipancsa asszony egy egész gárda, egyforma hosszú, dudoros ujju, vont aranynyal hímzett szekfüszin ruhába öltözött fehórcselód élén hozta és adta át a főótekfogómesternek az első tál ételt, a mi, szagárul Ítélve, nem lehetett egyéb mint „Sült leves, kenyérrel“. (Hogy ez mi minden ördöngős asszonyi praktikával készült, azt ma már bajos volna eldönteni: hanem az bizonyos, hogy nem lehetett épen utolsó eledel, már csak azért se, mert hát im legelsőnek lett feltálalva, no meg, hogy tészta gyanánt sült hus-szeletek voltak bele metélve. Innen is ragadt rá bizonyosan a neve.) A főótek-fogó letette a király elé a párolgó mély öreg arany tálat. Mindenki levette és átadta fővegót a maga apródjának. Csak a király tartotta fején mind az ebéd végéig. — No most uram Jézus, most segíts hát meg egy kicsit, ha tudsz . . ! Sóhajtotta egy remegő hang. Nem nehéz kitalálni, hogy kié. Hosszú volna elbeszélni, hogy mi minden tempóval és czerimoniával járt, mig az első kanál leves a király és utánna a többi kis királyok meg a vendég kun urak szájához ért. Elég az hozzá, hogy Dalipancsa asszony keze munkájával minden tálban tiszta munkát végeztek az étkező urak, a tiszta idő kedvéórt-e, maguk vattak. Östreicher és Löw itt kijelentették, bogy a nagyvendóglőben gyakorlandó kizárólagos italmérósi jogért 5000 irtot kivánnak. Erre az első sorban érdekelt Homay József nagyvendég- lőssel ott nyomban közöltetvén a dolog, ő másnap d. u. 3 óráig meggondolási időt kórt. — F. hó 17-én d. u. 3 órakor a bizottság újra ülést tartott e végett, melyre azonban Homay meg nem jelent. EiTe a jelenvolt bérlők kijelentették, hogy e szerint ajánlatukat Homay részéről visszauta- sitottnak tekintik, s ehhez képest fognak eljárni. — A bérlők azután az italmórést a nagyvendóglőben tényleg betiltották. — Erre Homay egy beadványt intézett a tanácshoz, melyben „h a j- landónak“ mondja magát a nagyvendéglő bérletéről lemondani, ha neki a város a hátralevő 4 évre évi 1000 frt kártérítést ad. Kártérítési követelését ő a várossal kötött szerződés 11-ik pontjára alapítja, mely igy szól: — „Bérlő az iparjogot s italmérósi engedélyt maga részére megszerezni köteles, illetve mivel a város az italmérósi jogot a bér beadott vendéglőre kieszközlendi, ennek költségeit is megtériteni tartozik, a város részére általánosságban kieszközlött italmérési engedély bérlet tartamára bérlőre átruháztatik.“ A tanács f. hó 19-én tartott ülésében a nagyvendéglős e kérelmét figyelmen kivül ha- gyandónak határozta s egyszersmind, utasította, hogy kötelességeit teljesítse. Ugyanis a szerződés 12-ik pontja szerint „az italmérési jog minden terhe egyedül bérlőt terheli, ő fedezi az italmérósi illetéket, italmórési és fogyasztási adót“ — s igy egyedül az ő dolga, hogy a ki zárólagos italmérési jog mostani birlalóival kiegyezik-e vagy nem. Id. Gál Lajos a regalebórlők ajánlatát kereken visszautasítja; Homay követelésére nézve pedig megjegyzi, hogy nem érti, miért akarja az most felbontani a szerződést, hisz a helyzet semmiben sem változott, csak a regale bérlő személyében történt változás, ügy emlékszik, hogy mikor Csaba átvette a regálét, Homay bérleengedésért folyamodott a városhoz, s le is engedtek neki 400 irtot; ezt akkor elfogadta, mintegy kárpótlásul azért, hogy más vette ki a regálét, nem a város. Most tehát, kérelme mellőzendő. Sándor Imre, Schilling Ede, V á r i Szabó István hasonló értelmű felszóllalásai után D r. Dobó Menyhért a regalebórlők ajánlatát azért mondja el nem fogadhatónak, mert azt, hogy egy város legyen egy magántársulatnak albérlője, a város méltóságával összefórőnek nem tartja. Dr. Dobó különben egy kis kanapé-vitát provokált, mikor sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy a város e jogok megszerzését elmulasztotta, s tanácsolja, hogy a tanács jövőben gyorsabban járjon el. jobb voltáért-e, miórt-e ? — oly hűségesen hozzáláttak, mintha bizony már három hét ótátul fogvást furtomfurt böjtöltek volna. Pedig nem lehet épen mondani, hogy kevéssel és kevósfólével akart kedveskedni az ő nagyúri vendégeinek Dalipancsa asszony, mert ha hinni lehet egy egykorú följegyzésnek: akkor, mai gyomor és ápitus szörónt már szinte sok is volt a jóbtil az a sokféle fajin eledel, ami, a sült leves után, fogásokként im ekkóp következett: Vetreczett kolbász. Őz ozimer sásával. Kappan malosa trágyával. Bárány ezimer mandula tejjel szintúgy rizskásával. * Madarak, borral elegy sáfrányos madárlével. * Okörnyelv, gyümölcsös lével. * Szökfüves lével fáezán. Páva szürke sásával. * Tehénhus borsóval. * Borjúhús, szömörcsök lével. * Káposzta órjával. * Nyulhus fekete lével. Kappan kaszás lével. * Törött lével tíkfi. * Eles lével récze. * Vérös, tiszta borssal. Hal pástélylyal. * Hal sóban főtt pujpunella mártással. Tányéron ezitron, poma gránát ; kis tálban olajmag. *
