Kun-Halas, 1890 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1890-10-26 / 1. szám
Október 26. KUN-HAL AS. Homokláz. A homokterületek szőllővel beültetése nagyban megindult mindenfelé, s a mozgalom hullámai eljutottak hozzánk is. A bor árának az idén történt jelentékeny emelkedése fényes kilátásokat nyújt homoki szőllőmivelésünk jövőjének, s bizonyára okosan teszi, a kinek tőkepénze, munkaereje van, ha a gazdasági foglalkozásnak ez ágára több súlyt fektet mint eddig. Vigyázni kell azonban, hogy a lovak nagyon el ne ragadjanak bennünket. Bármily fényes jövője mutatkozik a homoki bortermelésnek, bizonyos aggodalmak nem jogosulatlanok iránta. Tény, hogy a phylloxera elpusztította a hegyi szőllőket, s az országban, sőt egész Európában a fele sincs meg többé a régi hires bortermő hegyeknek; minthogy pedig a közönség, már t. i. a kinek pénze van, ezután is csak úgy akarja a bort inni, mint eddig, tehát már most a mi boraink fogják elfoglalni a helyet a világpiaczon. De nagyon kérdéses, hogy ez örökké igy lesz-e. A ki figyelemmel kisérte a phylloxo- rának nevezett szőllőpusztitó bogár terjedését s az ellene folytatott küzdelmeket, az tudni fogja, hogy e csapás végtelen szerencsétlenség ugyan a hegyi szőllőkre s általában az ottani összes szőllőmive- lésre, de nem jelenti annak teljes és végleges tönkre tételét. Eddig is tudták a módját annak, hogy a phylloxera ellen hogy lehet védekezni. E védekezés igen költséges ugyan, továbbá nagy szakértelmet és avatottságot kíván, de azért mégis lehetséges. És nem kell azt gondolni, hogy a Hegyalján, Egerben, Ménesen, Szegszárdon vagy a Balaton mentén már most örökre és végkép felhagynak a szőllőmiveléssel, csak azért, mert a phylloxera elleni védekezéshez a közönségesnél több szakértelem kell, s mivel e védekezés mellett a szőllőmivelés költségesebbé válik. A költségeket ott, a hol egy liter bor 50 kron, sőt 1—2—3 írton értékesíthető, igenis megbirja a szőllő; a szakértelem pedig, ha eleinte fogyatékos is, később mindinkább növekedni fog az egyes termelőkben, mert olyan jövedelmi forrást, a minőt azok a szőllők nyújtottak, senki sem ereszt ki egy könnyen a kezéből. Még ha csakugyan bekövetkeznék is az az eset, hogy a hegyekről a szőllő az utolsó vesszőig lepusztul: legfölebb 1—2 évtized alatt a szőllőtermelést ott újból meg fogják honosítani, akár úgy, hogy a phylloxerának ellenálló fajokat ültetnek, akár úgy, hogy a régi fajokat ezekre oltják, a minthogy a munkálat most országszerte folyamatban is van. De más részt kétségtelen, hogy a régi szőllők sem fognak teljesen kipusztulni, mert eddig is csak ott pusztultak ki. a hol a bajt eleinte föl sem vették, hitelt sem akartak neki adni, s ennek folytán a védekezést elhanyagolták. S ha egyszer rekonstruálódnak a régi hegyi szőllők, akkor a mi borunk leszáll addigi fényes polczáról, s lesz a neve az, a mi hajdan: vinkó. Már most ha mindezeket tekintetbe vesszük, teljesen indokoltnak találjuk ugyan azt a lázas sietséget, a melyet nagy tőkepénzzel rendelkező emberek a homoki szőllők telepitésében kifejtenek, mert a befektetett tőke egy évtized alatt megtérül s bizonyára szép jövedelmet is fog hajtani; de egyáltalán nem találjuk indokoltaknak azon várakozásokat, hogy a homokföldek értéke már most az eddiginek tízszeresére vagy húszszorosára fog emelkedni. A homoki szellőbe tett befektetés jövője bizonyos időn túl épen nem biztos, sőtJ- nagyon is kétséges ; a ki ezt az időközt kihasználhatja, jól jár, de azért nem kell azt hinni, hogy az a fővárosi vagy bárhova való tőkepénzes már most aranynyal fogja felmérni a homokot. A homoki szőllőtelepités csak úgy lehet életképes vállalkozás, ha a terület árai az eddiginél sokkal magasabbra nem emelkednek. Mert azt hiszem mindenki tudja, hogy egy darab posza homok még nagyon messze van attól, hogy belőle holdanként 30—40 hektoliter bort termő szőllő váljon. Maga a forgatás többe kerül a föld mostani értékének kétszeresénél, az ültetni való vessző, hajó és biztos fajokat akarunkT szintannyiba kerül, s akkor még 4—5 évig a szőllőro csak költeni kell, a jövedelemre pedig várni türelmesen. Ily viszonyok mellett nagyon furcsa azt képzelni, hogy majd százakra megy fel a homokok holdjának ára. Ez a várakozás semmi esetre sem valósulhat, vagy ha igen, általános bukás lesz a vége. Józanul az egész mozgalomból városunk népére egyelőre nem lehet egyéb eredményt várni, mint azt, hogy meglevő szőllőink termése az eddigieknél sokkal jobb árakon lesz értékesíthető; továbbá, hogy ha közelünkben nagyobb szőllőtele- pek keletkeznek, a napszámos osztálynak az eddiginél nagyobb keresete lesz, mivel csak 5—6 száz hold uj szőllő is a napszám árát jelentékenyen emelni fogja. Búcsúzó főispán! Vármegyénk közszeretetben álló főispánja gróf Szapáry István hivatalos állásáról egészségi állapotánál fogva lemondván, a vármegye közönségétől levél- bolileg búcsúzott el. Mielőtt adnánk a levelet, közöljük a felmentésre hozott királyi elhatározást, melynek szövege következő : „A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztésére: gróf Szapáry István belső titkos tanácsosomat és kamarást, Pcst-Pilis-Solt-Kiskún vármegye és Kecskemét szab. kir. város íőispáni állásától sok évi m ináig h ű, buzgó és érdé m dús szolgálatai teljes elismerése mellett, saját kérelmére nyugdíj igényének épségben tartásával felmentettem. Kelt Becsben, 1890. Szeptember 26-án. Ferencz J ó z s e f sk. gr. Szapáry Gyula sk.“ A kiérdemelt legfelsőbb elismerés daczára, gróf Szapáry István szerényen, ünnepélyesség nélkül kivánt visszavonulni s az ovácziót kerülendő, következő levéllel búcsúzott el a megye közönségétől: „Tisztelt Alispán Úr! Az Isteni gondviselés minden ember tevékenységének határt szab, — érezvén, bogy lelkiismeretem meggyőződése szerint nem birok többé a főispáni hivatalommal járó kötelességeknek megfelelni. — О Császári és Apostoli Királyi Felségétől felmentésemet kértem, mit legkegyelmesebbeu elfogadni méltóztatott. Kiváló dicsőségemnek tartottam 1878. év óta, Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye élén és 1871. óta pedig a Jász-Kúnság ólén állhatni, és midőn most hivatalomtól megválók, nem is veszek búcsút, mert ezentúl is úgy mint bizottsági tag együtt maradunk és a vármegye, melyet mindig inkább hazámnak tekintettem, — felvirágzásában csekély tehetségem szerint közreműködni kötelességemnek ismerendem. Köszönetemet kívánom még nyilvánítani az összes tisztikarnak, mely mindig odaadó buzgalommal hivatalomban támogatott, valamint a bizottsági közgyűlés összes tagjainak, kik főis- pánságom alatt mindenkor barátságos indulattal, — pártkülönbsóg nélkül, — viseltettek irányomban. Azon megnyugvással válók meg főispáni székemtől, hogy szándékosan senkinek sem ártottam és ügyeiket tehetségem szerint előmozdítani törekedtem és most, midőn a magán életbe visszavonulok, tartsatok meg továbbra is barátságtokba! Budapest, 1890. október hó 4-ón. Baráti üdvözlettel: Gróf Szapáry István s. k.“ E búcsúzó-levelet a vármegyének folyó hó 13-án tartott rendes évnegyedes közgyűlésén olvasták fel. — mely gyűlés jegyzőkönyvéből közöljük az erre vonatkozókat : „Felolvastatott Gróf Szapáry István főispánnak f. évi okt. hó 4 ón 374. sz. a. kelt búcsúzó irata, a mely a közgyűlés által mély csöndben fájdalmas érzelemmel hallgattatott meg. Gróf Szapáry István állásáról lemondott, főispán búcsúzó iratának felolvasása után elnöklő Földváry Mihály alispán fölemelkedvén következőket adja elő. Tekintetes Közgyűlés! Gróf Szapáry István ő nagy méltósága most felolvasott búcsúira- tának hatása alatt elfogódva emelem fel szavamat. Üres lett a szók melyből mindenkor az igazságot, a pártatlan, elnöki enuneziáeziókat hallottuk. Es ki tudná az ő kiváló érdemeit felsorolni? Mindnyájan ismertük az ő fáradhatom buzgalmát, melylyel hivatalos teendőit végezte; tapasztaltuk elfogulatlan igazságszere- tetét és jó szivét. Gróf Szapáry Istvánra mindenkor a hála mély érzetével fogunk visszaemlékezni. Azt hiszem tehát, a vármegye közönségének érzelmeit tolmácsolom, a midőn indítványozom, hogy érdemeit jegyzőkönyvileg örökítsük meg, egyszersmind egy bucsufelirat- nak átnyujtásával küldöttséget bizzunk meg. Továbbá indítványozom, hogy mindnyájunk által szeretett volt főispánunk arczkópe a vármegye díszterme számára lefestessék, mert innen az ö arczkópe nem hiányozhatik. Pártkülönbsóg nélkül általános lelkesült- seggel fogadtatott el az alispán indítványa, melyhez egyik bizottsági tag még azon, szintén egyhangúlag elfogadott pótinditványt teszi: hogy a főispáni búcsúzó levél kinyomassók, s a vármegye összes bizottsági tagjainak megküldessék. Y ó g z ó s. A vármegye közönsége, távozó főispánjának az alispán által felsorolt érdemeit. több mint 17 évi zavartalan békés együttléte alatt bőven felismerte és a politikai pártokon felül állását, igazságszeretetót, részre- hajlatlanságát, a közügyek iránti meleg érdeklődését, s fáradhatlan tevékenységét becsülni tanulta; ugyanazért gróf Szapáry István főispán kiváló érdemeinek hálás elismerését s távozása ________ =______ 1890.
