Református gimnázium, Kiskunhalas, 1943

4 C) Az iskola munkája. ű) A tanártestület szakaránya megfelelő, a tantárgyfelosztás szak­szerű volt. Az iskolai munka menetét és eredményességét károsan be­folyásolta a tanév kései kezdése és korai befejezése. A tanulókkal való szünidei foglalkozás és törődés csak kis mértékben enyhítette a hosszú kényszerszünetből eredő hátrányokat. b) További komoly nehézségeket okozott, hogy az iskolai munka megkezdésekor Jerémiás Lajos, Kováts István és Táczi Szabó Győző tanárok katonai szolgálatot teljesítettek, tehát a megfogyatkozott tanár­kart 3 tanár szakszerű helyettesitése terhelte. Tovább súlyosbodott a helyzet november végén Komáromy Béla behívása folytán. Ekkor már 4 tanár helyettesítéséről kellett gondoskodni; a tanárok többsége heti 23-24, az igazgató 14 órában tanított. A helyzet fokozatosan enyhült december közepén Kováts István, majd január közepén Táczi Szabó Győző leszerelése folytán. Jerémiás Lajos és Komáromy Béla katonai szolgálata az iskolai év végén még nem ért véget. A gyakori személyi változások miatt négyszer kellett tantárgyfelosztást és órarendet változ­tatni. Az előírt anyagot a rendkívül rövid idő alatt a lényeges rövidí­tések és összevonások ellenére sem lehetett elvégezni; összefoglaló ismétlésekre éppenséggel nem került sor. c) A leventeoktatás továbbra is az iskolában folyt a tanártestület­ből megbízott oktatók és ifjúvezetők irányítása mellett, Komáromy Béla, majd Kováts István iskolai h. levente-parancsnok vezetésével. Az 1939 évi II. t. c. szerint a leventeköteles tanulóifjúság az új­rendszerű kiképzés szerint a tanév későbbi kezdése miatt november ele­jétől végezte levente munkáját. A leventeköteles ifjúság két csoportra oszlott. Iskolai leventepa­rancsnok : Jerémiás Lajos tanár, csapatparancsookok.- Kováts István testnev. tanár, Komáromy Béla tanár, leventetisztek, csapatparancsnok­helyettesek: Karsay Sándor tanár. Tóth Béla tanár, leveDtetisztek, sza­kaszparancsnokok ; Lovas József, Horváth László, Januskó Ferenc, Ve­ress Sándor, Henni Géza és Veress Lajos ifjúvezetők voltak. Az I. sz. csapatba tartoztak az I. korcsoportbeliek (I1I-1V. oszt.) a 2. sz. csoportba tartoztak ; a 11. korcsoportbeliek (V-Vl. oszt.) és a 111. korcsoportbeliek Vll.-Vlll. oszt.) A két csapat^ foglalkozása minden szombaton d. e. 11—13 óráig volt. A ifjúvezetőképző képzésre 7 le­ventét, a csongrádmegyei cserkészrepülőkhöz kiképzésre 8 leventét ve­zényeltünk. Az iskolai leventecsapatok munkáját az év folyamán meg­szemlélte a 15. kieg. ker. lev. pk. megbízásából vitéz Szüle István al­ezredes, városi lev. parancsnok. Ugyancsak ő elnökölt a Vili. o. le* venték Honvédpróbájánál is. A tanév korai bezárása után a helybeliek réisére juniua 20-ig az iskolában tartjuk a leventekiképzést, míg a vi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom