Református gimnázium, Kiskunhalas, 1940

I. Az iskola. 1. Múltja, helyzote, vonzóköre . A kiskunhalasi református egy­ház középfokú fiúiskolája, mai nevén Szilády Áron gimnázium, több mint 275 éves múltra tekint vissza. E hosszú idő alatt a fokozatos fejlődés­nek különböző állomásain kellett áthaladnia, míg végül 1867-ben nyolc osztályos gimnáziummá emelkedett. Mint ilyen ebben az évben töltötte be működésének 73. évét. Ez a nagy kor, amely még intézmények életében is igen tekinté» lyes, ékes bizonyítéka annak a szerepnek, amelyre iskolánk a magyar közoktatás szervezetében hivatott, s amely hivatásnak mindenkor becsü­lettel meg is felelt. Kiskunhalas város nagy területe és egyre emelkedő lélekszáma, valamint a város távolabbi környékének erős betelepültsége minden időben biztosította iskolánk életképességét. Tanulóink zömét természe­tesen a város közvetlen környéke nyújtotta, de Bácska északi közsé­geinek reformátussága is sok tanulót küldött iskolánkba. Ennek folytán református szempontból iskolánk különleges helyzetben volt egészen a trianoni katasztrófáig: mint a Duna-Tiszaközének legdélebben fekvő re­formátus középiskolája maga köré gyűjthette s igaz magyar és kálvi­nista szellemben nevelhette a még délebbi területek református fiait is. A trianoni béke után ezeknek a déli területeknek a fiai is elma­radtak, kivéve azokat, akik átköltöztek a csonka országba. Remélhető, hogy a Délvidék visszatérésével a bácskai községek fiai is visszatérnek abba az ősi iskolába, melyben apáik és nagyapáik tanultak. Szintén iskolánk vonzókörébe tartozónak tekinthetjük Baranya vármegye reformátusságát is, amely Kiskunhalason találja a legközelebbi református gimnáziumot. A körülmények szerencsés alakulása folytán az utóbbi években szép számmal jöttek is hozzánk baranyai református gyerekek. Számokban kifejezve Baranya vármegyéből a legutóbbi öt év alatt 32, Bács-Bodrog vármegyéből 184 tanulónk volt. Jelentősebb számú ta­nuló fordult meg iskolánkban ugyanezen idő alatt Budapestről (17) és Bihar vm.-ből (14), kisebb számban az ország csaknem valamennyi me­gyéjéből. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a kiskunhalasi ref. gim­názium helyzete kedvező, mert aránylag nagy lélekszámú székhelyén ki­vGl (Kiskunhalas lakóinak száma a legújabb népszámlálás adatai szerint

Next

/
Oldalképek
Tartalom