Református gimnázium, Kiskunhalas, 1938
Szovjetoroszország egyházi viszonyairól stb. — Díszgyűlést tartott a kör Kölcsey Ferenc emlékére és a Kormányzó úr Őfőméltósága névünnepe alkalmából. A kör tagjai közül többen az iskola ünnepélyein is buzgón és szép sikerrel szerepeltek beszédekkel és szavalatokkal. 2.) Bethlen Gábor S. 1). G. Collegium. A Soli Deo Gloria Collégium, mint az SDG Szövetség kiskunhalasi csoportja, 3 tagozatban folytatta munkáját. Külön csoportot alkottak a felsős fiúk, az alsós fiúk és a leányok. A 2 fiú csoport hetenként tartott összejövetelt. A középpontban mindig a Biblia tanulmányozása állott, de sor került a hit és élet időszerű kérdéseinek megtárgyalására is. Az egész collégium ifjúsági elnöke az első félévben Modok Gy. Kálmán volt, a második félévben Koczóh Ferenc. A különböző csoportok igazi munkaközösséget alkottak, mégis különösen kivették részüket a munkából Modok Gy. Kálmán, Koroknay István, Koczoh Ferenc, Babó Imre, Bagó Dénes, Móri Antal, Bácsi József és Mészöly István. Időnként, kb. havonta, közös gyűléseket tartott a Collégium. Ezeken a különböző csoport tagjai mind résztvettek. A leánycollégium csak időnként jött össze, a csoport ifjúsági vezetője Sokat Erzsébet volt. A collégium gyakorlati munkát is végzett. Ezek közül különösen ki kell emelni a pirtói vasárnapi iskolai munkát, ahol is a tagok két iskolánál a téli hónapokban kb. 60 ref. gyermek részére tartottak vasárnapi iskolát. Itt különösen Modok Gy. Kálmán, Ács Sándor és Koroknay István buzgólkodtak. A collégium — ebben elsősorban a leánycollégium munkálkodott — karácsony előtt a Ref. Nőszövetség karácsonyi vásárjával kapcsolatosan karácsonyi bazárt rendezett. Ennek kb. 50 P-nyi jövedelmét konferenciákra menő tagok között segélyként osztottuk ki. A collégium tagjai közül többen résztvettek a SDG Szövetség budapesti virágvasárnapi koaferenciáján, a balatonszárszói nyári konferenciákon s a K1E által Fehértón rendezett konferencián. A collégiumnak kb. 50 tagja volt. Tagavatást a csendes napokkal kapcsolatosan tartottunk. Ez alkalommal dr. Koncz Sándor ifjúsági konventi lelkész avatta fel az új tagokat. A collégium hathatósan munkálta tagjainak lelkében a református öntudat erősítését és a hitben való elmélyülést. 3.) Ifjúsági fliákkongregáció. A diákkongregáció ebben az évben is hű maradt hivatásához és arra törekedett, hogy az ifjúság lelkében a vallásos és hazafias érzést elmélyítse. Az ifjúság átérezte a két' eszme fontosságát. Ezért van az, — 37 —.