Református gimnázium, Kiskunhalas, 1937
tását, s megismerje a nagymultú testvér-iskola munkáját, s ápolja és erősítse a két iskola között régóta fennálló jó barátságot. A Szász Károly Kör és az SDG látogatásait május 8-án együttesen adta vissza a kecskeméti iskola önképző köre és SDG Collégiuma, amikor is 22 tanuló és 6 tanár képviselte a kecskeméti ref. gimnáziumot. A Soli Deo Gloria Szövetség virágvasárnapi budapesti konferenciájára 12 növendékünk utazott föl Paczolay István vallástanár vezetésével, s az ott töltött 4 napot fölhasználták Budapest sok szépségének és nevezetességének megtekintésére is. Az érettségi idejét használtuk fel arra, hogy növendékeinkkel nagy obbszabású kirándulásokat tegyünk. Május 13—18-ig iskolánk 19 növendéke Paczolay István és Zsadon László tanárok vezetésével a Mátrában tettek 5 és fél napos kirándulást. Ezalatt megtekintették Mátrafüredet és környékét, Mátraházát, a Kékest, Gallyatetőt, a parádi üveggyárat, Párád és Csevicze forrást és Párád fürdőt, a kirándulás utolsó napját pedig Budapest megtekintésére használták fel. Ez a kirándulás, amelyen növendékeink szinte az egész Mátrát bekalandozták, minden zökkenő, egyetlen fegyelmi vétség nélkül, s minden tekintetben kitűnően sikerült. A kirándulás ideje alatt a mátrafüredi ref. diáküdülőben szálltak meg diákjaink. A diáküdülő igazgatósága díjtalanul engedte át az üdülőt, amiért ezúton is hálás köszönetet mondunk. Ugyancsak az érettségi írásbeli napjain: május 16 és 17-én a VII. osztály 18 növendéke Hegyi Tibor tanár vezetésével kerékpáros kirándulást tett Szegedre. A két napos kiránduláson megtekintették Szeged város nevezetességeit: a fogadalmi templomot, a templom világhírű orgonáját, az egyetemi épületeket, a színházat, a zsidótemplomot, városi muzeumot és a képcsarnokot, a Hősök kapuját, továbbá a Tiszapartot, Szeged város szobrait, tereit és Újszegedet. Ugyanezeken a napokon az itthon maradt növendékek kisebb csoportokban Kiskunhalas város környékére tettek egész napos kirándulásokat. Az I. és III. osztály a Felsőkisteleken lévő Fráter-tanya környékére ment Sütő József és Varga Jenő tanárok vezetésével. A IV. és VII. osztály növendékei dr. Sulyok Béla rk. hittanár és Jónás Márton tanár vezetésével Sóstóra mentek. A II. osztály tanulói Polgár János tanár vezetésével a fehértói erdőbe rándultak ki, s ott betekintést nyertek az alföldi fásítás, növény- és állatvédelem kérdéseibe. Az V. és. VI. osztály növendékei a pirtói homokbuckák élővilágának tanulmányozásával töltöttek egy napot Pirtón Polgár János és Asztalos Andor vezetésével. A növény- és állatvédelem kérdéseit a természetrajz-órákon és a kirándulásokon egyaránt a tanulók elé tártuk, s azok fontosságát lelkükbe véstük. A cserkészcsapat tagjai egész éven át tettek a város környékére együttesen és őrsönként egyaránt egész és félnapos kirándulásokat. Május-végén dr. Sulyok Béla rk. hittanár vezetésével két csoportban 30 róm. kath. növendékünk a budapesti eucharisztikus kongresszuson vett részt. A Budapesten töltött időt felhasználták Budapest nevezetességeinek megtekintésére is. Kirándulásaink sorozatát a Soli Deo Gloria Collégium nyárra tervezett kerékpáros túrája fogja befejezni, amikor is egy kisebb társaság Jónás Márton és Paczolay István vezetésével Baranyában tesz kb. 2 he— 34 —