Református gimnázium, Kiskunhalas, 1937

tanulók és a kis énekkar. Az énekkarokat és a zenekart dr. Szőke László zenetanár vezette. Május 14-én volt a VIII. osztályosok hagyományos „ballagás 1 1 -a. Ez alkalommal a gimnázium előcsarnokában a hősök emléktáblája előtt, a búcsúzó nyolcadikosok nevében Bodor Tibor és Ritter Sándor, az itt maradó diáktársak részéről Bukovszky Jenő 7. o. t., a tanárkar és iskola nevében pedig Babay Béla a 8. o. főnöke beszélt. Május 15-én gimnáziumunk udvarán „Anyák napjá u~t és árvaün­nepélyt rendeztünk a polgári leányiskola és gimnázium növendékei szá­mára. E nap jelentőségét Szabó Zsigmond és Ván Benjámin lelkészekés dr. Sulyok Béla rk. hittanár méltatták az ifjúság előtt. Május 21-én a gimnázium szép árnyas udvarán kerti ünnepélyt és táncmulatságot rendeztünk. Az egybegyűlt közönséget tréfás jelenetek, szavalatok, énekszámok stb. szórakoztatták. A közönség nagy érdeklő­dése és az ezzel járó szép siker ezúttal is igazolta a nyári mulatságok ilyen formában való rendezését. Május 28-án, este 8 órakor a gimn. tornatermében a budapesti ref. gimnázium 110 növendéke,— kik a fővárosból 2 napra'az Alföld e jel­legzetes városát és környékét, a pirtói homoki kultúrát jöttek tanulmá­nyozni, — az egybegyűlt szépszámú közönség előtt jelképes tábortűzi ünnepélyt rendeztek, szép és kedves programmal. Május 29-én ünnepi istentiszteleten, majd utána a város által ren­dezett Hősök emlékünnepén vettünk részt, hogy áldozzunk a világhábo­rúban elesett magyar hősök emlékének. Május 29-én, délután rendeztük a ref. polgári leányiskolával együtt tornavizsgánkat. Június 12-én, vasárnap d. e. tartottuk igen szép számú közönség jelenlétében a záróünnepélyt. Ezen az Igazgató mondott beszédet, amely­ben beszámolt az év történetéről, az ifjúság egészségi, tanulmányi, er­kölcsi állapotáról, és a középiskola időszerű kérdéseiről. Az ösztön- és segélydíjak kihirdetése, szavalat és énekszám után Ritter Sándor 8. o. tanuló búcsúzott el az érettségizettek nevében az Alma Matertől szép beszéddel. G) Valláserkölcsi és hazafias nevelés. A keresztyén hit és jellem nagy erőforrásainak átadására a refor­mátus iskolának ma különösképen nagy gondot kdl fordítania. A vallás a leghatalmasabb emberfejlesztő életerők egyike. Vallás nélkül nincs er­kölcs, vallás és erkölcs nélkül nincs igazi emberi élet. Acélos jellem, hű­ség, meggyőződés', kitartás, elvhüség természetes gyümölcse lesz a val­lásos nevelésnek. Épen ezért iskolánk életének minden megnyilvánulásával végeredményben ezt a célt szolgálta, s minden alkalmat és lehetőséget igyekezett megragadni, hogy céljához közelebb jusson. Iskolánk vallás-erkölcsi nevelése a hagyományos keretek között folyt. A tanítás mindennap imádsággal kezdődött és végződött. Vallás­óráinkat a Biblia egy-egy részének olvasásával és megmagyarázásával kezdtük. Vasárnapokon a hideg idők beköszöntéséig és tavasszal tanáraik vezetésével templomba jártak a tanulók, a téli hónapokban pedig a dísz­— 30 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom