Református gimnázium, Kiskunhalas, 1932

8 rügyező ágaívai anyásan takarta be a menekülőket. Hát most merre, hová ? — meredt rájuk a kérdés. Az Alföldre! adta meg a választ Abafái Dániel. Nem hiába volt okos ember, de jól is gondolta el. Az Alföld is a törököt uralta, de kincstári bírtok volt, hol gyakran változó szpáhík nem rabolhattak; itt kímélni kellett a lakosságot, ha nem is emberszeretetből, hanem hogy maradjon adófizető. Nehéz utjok volt a vándoroknak

; emberséges embe» rektől azért kaptak itt=ott egy kis eleséget, s mikor a nyol» cadik napon megnehezült járásuk a homokon, megkőnnyeb» bült szivük aggodalma, mert tudták, hogy már közel van» nak utjuk végihez. Csakugyan a déli nap verőfényében az egyik debeákí homokbuckáról meglátták Halast. Xenophon serege nem kiálthatta nagyobb örömmel : tenger, tenger 1 mint ahogy a fáradt csapat zúgta a város nevét. Senki sem volt már fáradt, — még Tamáska is vígan kapta vál» Iára motyóját, de Abafái uram pihenést parancsolt. Az egyik preceptort két tógátus diákkal beküldte a városba, hogy híradással legyenek a főbíró urnák. Jöttek is elébük a pusztázó hadnagyok, hozták a hírt, hogy becsülettel vár® ják őket, mire leporolták öltönyeiket, rendbeszedték ruhá' ikat, izzadságtól csapozott hajukat és alkonyat felé istenes énekek zengedezése közben bevonultak Halasra. A város apraja=nagyja mind őket nézte. Főbíró uram, szenátor uraimék, az öreg rectort, meg a professorokat, az eladólá« nyok a tógátus diákokat, az anyák a kisebb tanulókat. Pázsítné nagyasszonyom el is sirta magát Tamáska láttára: Oh Uram Teremtőm! Még ez az öklömnyi surgyán is! Szegény Boldizsárkám éppen ekkora volna, — ezt nem is hagyom másnak, ez az én fiam lesz. Szenátor uraimék azonban főbíró úrral együtt a mag» vaszakadt Dőmöcs Mihály portáját és épületeit jelölték ki szállásul, ott, mindjárt a templom mellett. Le is tanyázott a vándorsereg és nem sokára a diákok képe ís kigőmbö» lyődőtt a jó vacsorától, de a fáradság csak nyomta őket. Ágy bizony csak a professoroknak jutott, a diákokat szalma fekvőhely várta, de azon is jó pihenés esett. Tamáska ís nagyokat rúgott, mert hát a jóllakott diáknak már ekkor