Református gimnázium, Kiskunhalas, 1929
29 d) Az egészségi állapot jó volt. "Haláleset, vagy az iskolai munkát akadályozó ragályos betegség nem fordult elő. e) A tanítást befejeztük juníus 14»én. Május 15, 16. és 17-én tartottuk meg a VIII. oszt. magánvizsgát, 17-én a VIII. oszt. rendes tanulóinak vizsgáltát. Május 19, 20. és 21-én történt az írásbeli érettségi do'gozatok elkészítése. Június 12. és 13-án írásbeli vizsgát tettek az I—VII. oszt. magántanulók, 16-án pedig szóbeli vizsgára álltak. Június 15-én, délután vo't a tornavizsga és rajzkiállítás. Az I—VII. oszt. rendes tanulók vizsgái június 17. 21-én folytak le. A szóbeli érettségi vizsgákat június 23, 24, 25-én tartottuk meg. ; ; Záróünnepélyünk, melynek programmját az »Iskolai ünnepélyek« c. rovatban közöljük, június 22-én a város intelligens közönségének, a tanulók nagy számban megjelent szüleinek jelenlétében folyt le. Igazgató röviden vázolta az év történetét, kiosztotta a kiváló t|anulók bizonyítványait, felolvasta az adományok jegyzékét és azon tanulók neveit, akik jutalomban részesültek. Az ünnepély után mindén tanuló megkapta bizonyítványát. B) Iskolánk munkája. a) Igazgató választással foglalkozott az iskola fenntartó testü'ete 1930. május 4-én. Zsinati törvényeink értelmében az igazgató megbízása 6 évig tart. Az 1924. júl. 1-én megválasztott Kristóf József igazgatónak megbízása 1930. jún. 30-án lejárt. A következő 6 évre az Egyháztanács egyhangúlag választotta meg Kristóf Józsefet, aki 33 év óta tanár, az iskola iránt való nagy szeretetének és szolgálatkészségének nyilvánításával köszönte me£ az egyhangú választást. A tanári karban ismét változásoknak kellett bekövelfckezni. A megüresedett magyar-német tanszékre megválasztatott Kutsinszky Béla rendes tanárnak, aki már előbb 8 évig működött a szarvasi reálgimnáziumban. Közvetlen a tanév megkezdése előtt beadta lemondását a rendes vallástanári állásáról Biky Gábor, mert a debreceni Dóczi leányiskolához választották meg és így közelebb került szülőföldiéhez. .rokonaihoz. Helyére pá'yázatot kellett hirdetni, ennek következtében