Református gimnázium, Kiskunhalas, 1929

13 körnek, s édes anyánknak nem egyszer volt — a Salamon olvasása atett is, helyes és okos kritikai megjegyzése.. Halason írta édes apám — hogy ismeretes jeles ódaköltészetének egyik nevezetesebb termékét is említsem — »A magyar iioiabm újjászületésének százados évfordulóján« című versét, mely abban a vég-sztfamban csendül ki, hogy nemzetünk — sok minden küzdelme között — igyekezzék hű maradni magáholz, s méltó lenni nagyjaihoz. Ez a szép költemény 1872. decemberében, az Akadémia ünnepélyes ülésén került felolvasásra. Édes apám Halason írt családi vonatkozású versei közül is hadd nevezzek meg példaként legalább egyet, a November végén címűt, a mely 1872. novemberében szüetett leányának, élete delén elhunyt kedves Ida húgomnak, mint kései őszi ibolyának emlékét örökíti meg, s vele az akkori ritka szép őszét, mely másodszori nyi'ásra késztette az orgonákat, s másod-gyümölcsöt érlelt meg az almafákon, s melyben a maguk házasélete hosszú, nyájas őszének képét remélte látni. De édes apám költői munkássága legnagyobb jelentőségű részének, műrordítói tevékenységének is nevezetes emléke fűződik Halashoz, éppen legnagyobb és legnehezebb műfordítói munkájával, az o'asz irodalmi nyelvet $ vele az első európai modern nyelvet megteremtő Danténak Divina Commediá-jával — az Isteni Színjáték-kai — kapcsolatban. Édes apám nemcsak fáradhatatlanul, hanem igen könnyen is do'gozott, költői feladattól soha vissza nem riadt, azt sohasem nehezellette — az egy Dante-fordítást kivéve. Ennek hihetetlen tárgyi és formai nehézségeit nem egyszer szinte panaszkodva emlegette, még egy játszi hangú családias versében is utalt arra, hogy rémet kergetve, hogyan akadt fenn Dante egy »fogas helyén«. De ha sokszor, különösen az évtizedekig tartott nehéz munka vége felé — mikor már az ő ereje is hanyatlani kezdett — bele-belefáradt a híres terzináknak, az egymásba fonódó csupa tiszta hármas rímeknek átültetésébe: azért mégis o'thatatlan vágyr gyal csüngött nemes ambícióval vállalt feladatán, g Isten segítségével szerencsésen befejezvén azt, é'etének alkonyán — mint maga írta a harmadik kötet bevezetésében — mint irodalmi munkássága utolsó gyümölcsét tette le az Akadémia asztalára, s ajánlotta föl az őt oly méltón figyelemben ré-