Református gimnázium, Kiskunhalas, 1928

I. Iskolánk múltja. Az iskola alapítóját és alapítási évét egész határozott sággal nem lehet megállapítani. A halasi elöljáróság már 1760»ban sem tudott e kérdésre megfelelni. Ugyanis a hely» tartótanácsnak ezen ügyben küldött leirata 1766. április 10 és 15»íki kelettel adott válaszában ezt mondja : „A halasi oskola eredete olyan régi, hogy azt meghatározni ma már nem lehet, de már az 1667»ík esztendőben annak meglé» tele és fennállása biztosnak nyilvánittatik." Polgár Mihály : Egyházi Almanach. 1836. szerint: „Ugylátszík, hogy ez az oskola akkor kezdett felemelkedni, amikor a Veresmartí és más Baranyai Oskolák leszállottak. Hogy itt is voltak régibb időkben Togatus Deákok, bizonyítja a Ketskeméti Fractus Jegyzőkönyve, — ugyan abban fel vannak jegyezve a Ha= lasí oskola Rectoraí 1692=től fogva." Ezen adatok alapján az iskola keletkezését a XVII. század második felére, legké« sőbb 1667. esztendőre tehetjük s alapitója a Baranyából ideköltözött iskolának a rectora volt. Az iskola az 1867/68. tanévben lesz 8 osztályú, ugyanekkor van az első érettségi vizsga ís. Az iskola fenn* tartója a kiskunhalasi ref egyház. Mostani épületébe 1892» ben költözött. Régi épülete ugyancsak iskolának épült, ala» kított formában ma ís megvan, a ref. polgári leányiskolá» nak a helyisége. Az első érettségi vizsga 1867/68. tanév» ben volt. A beiratkozott tanulókról csak az 1769»ík évtől vannak feljegyzések s csak a különben sem teljes névsor» bői vehetvén számba a tanulókat, a mostani tanév végéig beiratkozott az iskolába összesen 8318 tanuló, kőzűlök osz» tályvízsgát tett 7967, érettségi vizsgát 826 tanuló. Az iskola igazgatói 1692=től: Abonyi András 1692—3., Császlai N. 1694—5.. Petri N. 1695—7., Szoboszlai Király Mihály 1698-1700., Jósvafőí Izráel 1701—2., Quidam clau= dus ignoti nominis 1704—5., Jenei Sámuel 1709., Pátkai István 1710., (Abhíuc cessít memoria Rect. nominum) Tu» róczi István 1714—5., Adorján János 1716., Gyarmati 1st» ván (meghalt), Gyarmati Péter 1717., Banaí János 1718—9., Igmándi István 1720—21., Szöllősi András 1722—3., Púnak 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom