Református gimnázium, Kiskunhalas, 1924
— 17 Dr. Rosnet tiemér állami egészségügyi felügyelő ur, Dr. Monszpart László városi főorvos és Dr. Keresztes Béla iskolaorvos kíséretében szeptember 24-én vizsgálta meg gimnáziumunkat egészségügyi szempontból. Egész iskolánknak, és főleg tantermeinknek levegős, világos és tiszta voltát teljesen kifogástalannak és például szolgálónak találta. j) Érettségi találkozó. A tanulótársi benső, baráti kapcsolatnak és az alma materhez való hálás ragaszkodásnak szolgált bizonyságául az a húszéves találkozó, melyen az 1905-ben érettségizett növendékeink jelentek meg 1925 junius 25-én intézetünk falai között. A találkozókat a tanárkar nevében az igazgató fogadta és üdvözölteA rég nem látott tantermtk megtekintése után kimentek a találkozók a temetőbe, hogy elhalt volt tanáraik sírjainál leróják kegyeletes emlékezésük adóját. Majd még élő tanáraikat látogatták meg lakásukon. Délben társas ebédre jöttek össze s délután a Sóstóra rendeztek közös kirándulást. E találkozón megjelentek a következők: Bory István főállatorvos és neje Gödöllő, Dr. Csehó Lajos ügyvéd Kiskunhalas, Jávor János ref. lelkész és neje Baranya-Sellye, Jóba József ref. lelkész Tiszavezseny, Kasza Béla máv. ellenőr Budapest, Dr. Práger József ügyvéd és neje Kiskunhalas, Rohoska Soma erdőmérnök és neje Visegrád, Szendy Lajos gyógyszerész és neje Hódmezővásárhely, Dr. Szilassy Elek őrnagy-orvos Budapest, Szupper István urad. számtartó BakonySzentlászló, Dr. Urbán István orvos nejével és három kis gyermekével Mány, Vörös Jenő százados Budapest, Dr. Hetzel Frigyes orvos és neje Uj-Verbász, Gaál Imre máv. tiszt Kiskunhalas. k) A tanári testület munkája. A tanév kezdetén Jerémiás Lajos volt miskolczi helyettes tanárt a fenntartó testület meghívta rendes tanárnak a földrajztörténelem tanszékre, e minőségében az állam is elismerte, tekintve hosszú időn teljesített frontszolgálatát a világháborúban. A testi és lelki erővel megáldott fiatal tanár egy évi működésével megmutatta, hogy jó reménnyel tekinthetünk további működése elé, a mit hosszú időre kívánunk. Dr. Paulovits István tanártársunkat a gyengélkedése miatt benyújtott saját kérelmére a közoktatásügyi miniszter ur 1924. nov. 1-én nyugalomba engedte. A sok nélkülözések és keserves munkák dacára kiváló eredménnyel végezte a középiskolát és az 2