Református gimnázium, Kiskunhalas, 1905

47 Tjúnihi'oi' ys/(>y£ioi ''IfU.xtoar íxiű.eoav őkc tó (cftoinnv tlvŐQÓs x<tt fuj írKrHOMsDfa /Jxtoov. 0 az első költő, ki Elektrát bevitte a köl­tészetbe. Előtte bizonyára ösmerős mondai alakból vette. Való­színűleg az volt törekvése, hogy ezt a változatot az epikus hagyománynyal összeegyeztesse, mely Elektrát, amint Ho­merosból látszik, nem ösmerte. 1) Másik ilyen alakja a delphii Oresteiának Talthybios, 2) ki Elektrával együtt nagy szerepet játszik a monda továbbfejlődésében. Ennek szereplését köze­lebbről az edényfestményekből ösmerjük, amiket Róbert rész­letesen ösmertet. Ezek azt a jelenetet ábrázolják, amikor Orestes megöli a trónon ülő Aigisthost. A heroldsapkás öreg Talthybiost kell a tragikusoknál szereplő iKnöayor/ó? és miéiiflvs alatt is értenünk. Xanthos azért is fontos, mert a monda feldolgozásában mintául szolgált az utána következő Stesichorosnak'). Ez a költő újította föl legnagyobb mértékben a herosi mythusokat. Irt egy terjedelmes "Oqeoteia-1 két könyvben 4). Részletesen elbeszéli Agamemnon halálát és Orestes bosszúját. 0 már motiválja Klytaimnestra házasságtörését. Tyndareus nem áldoz Aphroditének, ezzel megsérti az istennőt. Ez leányaiban bün­teti meg őt, kiknek 2—3-szor kell férjet cserélniök. Timandra elhagyja férjét, Echenost s követi szeretőjét,_ Phyleust; He­lena Parissal megszökik Menelaostól; Klytaimnestrát Aigisthos csábítja el. A gyermek Orestest Laodameia nevű dajkája menti meg 41. fr. Sehol. Aisch. Choe. 773. Kíhnaav őé (prjau' trjv'Ogé.öTOV zooqóv, UívőaQOs őf 3Agau'órjv, 1írjaíXooos őf slitodiqmar. Orestes visszatérése előtt Klytaimnesta borzalmas álmot lát. 42. fr. 7V? óé őoúxo))> aőáxijosp (.,loXelv xao /jf/jooit'íftFPOs (txgov. 1) L. Ilias (IX. 145. I'qeIs l'OÍ siói th'ywiOfg l-lFyá00) .... "/nvaódr-fus xul yictoőíxij vau 'Irpu'a'ccooa. Ugyanezt 287—88. 2) llias I-. 320. III. 118; IV. 192; VII. 276; XIX. 196, 256, 267; XXIII. 897. 3) Athen. XII. 513. A.: 7lo)lli őf. T(0)> £zál>ÖOV 7lC(nímf.7lOÍl)XF.l> cl 2ir.oi7.ooos, v'nJJlfQ xcci rt]r ^Ogsorfiat' xa).oii(.tF.vi]i\ — Másik fragm.: xal Búp'&os ő' ó IisXojJoiós TiQOfßvie.QOg e/V — ii.oiAóoov, o>s xtd ra ?/óg d — i iiiiiXooos [ifcoirim, v'i's tfrfíiv ó YIsyux'/.FÍöíjS. 4) Bgk. 34 fr. — trjtííXoooS öf f.i> őfriJao) V)ofoi;íks S.f'/Fi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom