Református gimnázium, Kiskunhalas, 1905

40 nicht, an welchen ort die tat gehört.«') Hüttemann Nitschtől (Sagenpoesie) idézve azt mondja, hogy Homerost sokkal inkább érdekelte a tetterős, törekvő emberi természet, mint a szenvedő és bűnhődő. 0 csak érinti a tényeket, nagy képet fest, mely külső kiállításával is megkap; a bűnökön és szenvedéseken átsiklik. A férj- és anyagyilkosság csak bizonytalanul tűnik elő. Kétségtelen, hogy Homeros, vagy az interpolator is, ösmerte e két nagy bűnt, de mivel látható célja, mint említettem, Odysseus és Agamemnon családjának szembeállítása s az ezekre vonatkozó helyek igen sok esetben a fiatal Telemachoshoz intézett beszédekben fordulnak elő, hol csaknem minden esetben követendő mintaképül állítják elébe az atyjáért bosszút álló Orestest: az anyagyilkosságot nem hangsúlyozhatja erősen, mert ezzel bűnösnek tűntetné fel Orestest, ami levonna nagy dicsőségéből s nem állna olyan erkölcsi magaslaton, hogy másnak is ajánlatos volna dicsősége után törni. (I. 298 - 299., III. 196—197). Orestes a bosszú végrehajtása után háborítatlanul uralkodik Argosban. Homeros tehát semmit nem tud az anyagyilkos Orestesnek az Erinysektől való üldözéséről; nem említi sem Elektrát, sem Pyladest, kik a monda későbbi alakjában társai és segítői Orestesnek. Hogy Orestes tettét istenek és emberek dicsőítik, annak magyarázatát a homerosi kor gondolkozásmódjában kell keresnünk. A gyilkosságban nem láttak vérbűnt s nem volt szükség az istenekkel szemben engesztelő áldozatra. A tettesnek csak a meggyilkolt rokonaitól kellett tartania, kiket az erkölcsi felfogás vérbosszúra kötelezett, A bosszúra kötelezettek az II. IX 632—3, és Od. XXIV 433—34 szerint testvér vagy hu s a bosszú ellen a gyilkost hozzátartozói nem védelmezték. A gyilkos elkerülhette a büntetést, ha idegen földre menekült, (Od. XIII 259). E bosszuállási jog és kötelezetség biztosította a férfiak elsőbbségét a nőkkel, a legidősebb fiúét testvéreivel szemben. Orestes tette épen azért nem tekintetik ') Blutrache u. muttermond.