Református gimnázium, Kiskunhalas, 1899

6 ADATOK A LEFOLYT TANÉV TÖRTÉNETÉHEZ. Az igazgatói előszobát, mely azelőtt csak lomtár volt, a felszere­lésre gyűjtött ajándék pénzekből befesttettük s bebutoroztuk, a tanári szoba festését kijavíttattuk. A fűtési viszonyok elég kedvezőek voltak, a kemenczék jó karban tartattak s daczára, hogy ez évben két kemenczével többet fűttettünk, mintegy 100 mázsa kokszszal kevesebbet fogyasztottunk el mint a mult évben. A közegészség e tanévben teljesen kielégítő volt. Derék s ügy­buzgó főorvosunk Dr. Dobozy István, a kit az igazgató tanács Dr. Dobó Menyhért lemondása tolytán iskola orvossá választott, mindent elköve­tett arra nézve, hogy a diákság egészségi állapota megnyugtató legyen, főként hogy az álbetegségi esetek — melyek a tanítás eredményét is befolyásolják — a minimumra száljanak le. Eagályos betegség ós halál — Isten kegyelméből — megkímélte iskolánkat. Trachoraás betegség sem fészkelte be magát ; az általános orvosi szemle után egy pár kisebb tanuló ugyan gyanúsnak találtatott, de ezek is orvosi felügyelet és gyógy­kezelés alá vétettek. A szellemi nevelés mellett a testi nevelést sem hanyagoltuk el, sőt annak érdekében minden lehetőt elkövettünk. Julius 21-én megérkezvén a várva várt építési államsegély utolsó részlete (30280 kor. 86 fii.) ebből 10280 kor. 86 fillér felhasználásával téli torna csarnokot építtettünk s ezt a szükséges felszereléssel elláttuk. A tornacsarnok november 13-án egy bizottság által megvizsgál­tatván s a tornázásra alkalmasnak találtatván, használatra átvétetett. Ettől fogva folyt a téli tornázás is. Hogy a jövő évben tartandó országos tornaversenyen ifjúságunk­kal részt vehessünk, siettünk eleget tenni a Sin. Vallás- ós közoktásügyi minister úr 1900. évi 24614. sz. rendeletének, mely ezen tanévre az úgynevezett helyi tornaversenyek tartását rendeli el. Ez a helyi torna­verseny május 27-én tartatott meg iskolánk udvarán nagy közönség jelenlétében s nem csekély sikerrel. Jól eső örömmel emlékezünk meg e helyen azokról a kegyes adományokról és alapítványokról, melyekben iskolánk a tanév folyamán részesült. Ezeknek sorozatát a következőkben tüntetjük elő. ü a á I Endre alapítvány. Alapíttatott 1899. szeptember 9-én Gaál Endre főgymnasiumi igazgató tanár nyugalomba vonulása alkalmából, volt tanítványai által. Az alaptőke összege 1400 korona. Az alapítvány rendeltetése az, hogy annak évi kamataiból egy helybeli

Next

/
Oldalképek
Tartalom