Református gimnázium, Kiskunhalas, 1897

4 ADATOK A LEFOLYT TANÉV TÖRTÉNETÉHEZ. A tanári személyzetben történt eme változás következtében, a tan­tárgy beosztás is jelentékeny változást szenvedett. Az uj beosztásról a „Tanári kar ós foglalkozási köre" ez. fejezetünk ad felvilágosítást. A főtisztelendő püspök ő méltóságának 1029. sz. 1897. augusztus 6-iki intézkedése következtében az egyházkerülbeli főgyninasiumok ré­szére a szeptemberi pót-érettségi vizsga helyéül a lefolyt tanévben főgyni­nasiumunk jelöltetett ki, ennek megfelelően a pót-érettségi vizsgát és pedig az Írásbelit szeptember 6—10 ; a szóbelit pedig szeptember 16-án megtartottuk, melynek eredményéről az érdekelt tanintézeteket, az igaz­gató értesítette. A hazafias érzés, a nemzeti történet nagy alakjai iránti kegyelet ébrentartására és élesztősére ez évben is megünnepeltük, mint rendesen a márczius 15-iki emléknapot, mely alkalommal Korda Imre tanár az önképzőkör elnöke mondott hazafias beszédet, a nagy események félszá­zados évfordulójának méltatására. Úgyszintén ünnepet ült az iskola no­vember 25-én, azon nemes fejedelmi elhatározás méltatása végett, rnely­lyel O Felsége koronás királyunk történetünk 10 nagy alakjának a fővá­rosban szobrokat emelni rendelt. Ez alkalommal Bátory Gábor tanár, emelkedett beszédben fejtegette a király 0 Felsége e nagylelkű elhatá­rozásának jelentőségét s azon férfiak szerepét ós működését hazánk tör­ténetében, kiknek emléke iránti kegyeletét az uralkodó fölkent személye ily megható módon fejezi ki. Az 1848-iki törvények szentesítésének emlékére a nméltóságu közoktatásügyi miniszter nr által április 11-ére kitűzött ünnep, aznap a húsvéti szünet miatt nem levén megtartható, április 25-én tartatott meg, amidőn is Vass Árpád tanár intézett lelkes beszédet növendékeinkhez. Mindhárom alkalommal közreműködött az ünnepek díszének emelésében a főgyninasiumi énekkar, Balogh László énektanár jeles vezetése mellett s azon kívül növendékeink hazafias köl­temények elszavalásával fokozták az ünnepi hangulatot Növendékeink tanulmányi ós fegyelmi állapota ez évben általán­véve a rendes keretek közt maradt. Ámbár tanítványaink igen nagy te­rületről s igen különböző előképzettséggel gyűlnek össze : s ámbár tan­eszközeink hiányossága még mindig lépten-nyomon érezhető: növendé­keink mindamellett tanulás tekintetében elérik azt a szinvonalat, melyet más, kedvezőbb helyzetben levő középiskolák tanulói, mely körülményt a főgymnasiumunk meglátogatására kiküldött állami megbízottak is konstatáltak. — A fegyel mi állapot szintén kielégítő volt, s nagyobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom