Református gimnázium, Kiskunhalas, 1897

Adatok a lefolyt tanév történetéhez. A lefolyt iskolai évben az előadás szeptember 9-én kezdődött meg; a megnyitó istenitisztelet az azt követő vasárnapon, szeptember 12-én tartatott, a mikor is a tanulók a templomba vonulván, a gyüleke­zettel együtt kérték az ég áldását megkezdett munkájukra. Az isteni tisztelet végezte után növendékeink a főgymnasium dísztermébe gyűltek egybe, hol előttük az iskolai törvények felolvastattak s ezzel az iskolai élet folyása a szokott mederben megindult. A tanári karban a lefolyt óv kezdetével jelentékeny változások álltak be. Régi tanáraink köziil még az 189(5—7. tanév végén nyugalomba vo­nult Kiss László s az 1897—8. tanév elején megnyerte a nyugalmazta­tatást Zámbó János tanár társunk is. Az igazgató tanácsnak tehát gon­doskodnia kellett e tanszékek betöltéséről, úgyszintén egy harmadik tan­szék ellátásáról is, mely eddig segédtanárral volt betöltve. Minthogy Zámbó János ur nyugalmaztatásáról a hivatalos értesítést az igazgató­tanács csak augusztus 21-én kapta meg, ez állásra az idő rövidsége miatt pályázat már nem volt hirdethető. A másik két állásra azonban a pályá­zat meghirdettetvén, a jelentkezettek közül megválasztattak segédtanári minőségben : Bátory Gábor és Vass Árpád urak: Zámbó ur helyére pedig meghivatott Kristóf József tanárjelölt ur. ki ámbár már ki volt ne­ve/ve Hód-Mező-Vásárhelyen segédtanárnak, a uiegliivást elfogadta. Ekkép a megürült három állás a nevezett három úrral töltetett be, oly feltétellel, hogy a tanári képesítés megszerzése esetén azonnal rendes tanárokká lépnek elő, mely föltételnek Bátory Gábor még a tanév ele­jén eleget tévén, megválasztott rendes tanárnak nyilváníttatott s az egy­ház kerületi közgyűlés őt e minőségében 1897. október 21-én meg is erősítette. Ugyanazon közgyűlés tudomásul vette Vass Árpád és Kristóf József urak alkalmaztatását. A megválasztott uj tanárok, mindnyájan is­kolánk egykori jeles növendékei voltak, kiket a tanári kar, mint volt ta­nítványait, baráti szeretettel fogadott tagjai sorába s jeles képességüket és készültségüket jól ismervén, működésük elé a legjobb reménynyel ós bizalommal tekint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom