Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

ŐS KÖLTÉSZETÜNK. 23. melyeket egyenesen a történeti énekekből fordított, vagy vont össze, mikor az a kevés is, a mi határozottan ilyen, nem azért ismerhető fel, mert ezeket meg akarta hagyni, hanem azért, mert tudákos lenézése mellett sem tudta őket egészen tönkre tenni. Ezen, a történeti énekekről szóló részhez még csak azt a két dolgot akarom csatolni, — hogy a liánoknál is virágzott a történeti énekköltészet; mert Prisons bizonyítja, hogy két liiín énekes önkészitett dalokat énekelt Attila ggözedelmeiröl és hadi erényeiről s a hallgatóság közül némelyek a csatákra visszaemlékezve, gondolatokba mélyedtek (Szabó. K. kisebb tört. munkái 1. 51.): — s hogy a történeti énekek ősi magyar neve, legnagyobb valószínűség szerint, rege volt, mely szó épen úgy összefügg a rég, régi-ve 1 (tehát rege eredeti jelentése szerint = régi, t. i. dolog, vagy esemény), mint a keleti török irteki, illetve a baskír eszke (rege, mese) az irte és eszki (régi) szóval: mihez képest az ilyen regéket, vagy történeti énekeket szerző és előadó énekes ősi neve is reges, vagy regös volt (mert az igricz és a lantos névnek lant töve idegen szó, a hegedős pedig már későbbi, a mennyiben csak Zsigmond idejében említtetik először), a mely név azonban csak a XIV

T. század közepén, t. i. 1. Lajosnak 1347-iki oklevelében, illetőleg Pál országbírónak 1346-iki itéletlevelében fordul elő legelőször (Századok 1881. 557.), de ma is él még hazánk két vidékén, ú. m. Göcsejben s az udvarhelyszéki Kénos faluban, jelentvén azon énekmódokat, a kik karácson másodnapján reggel, vagy este megjelennek olyan házaknál, hol eladó leány, vagy új házaspár van és áldó, vagy köszöntő verseket énekelnek (u. o. 560—566. 1.). 3. Dicsőítő dalok. A bécsi Képes Krónika azon szavaiból, hogy a hét magyar „de se ipsis cantilenas componentes fecerunt inter se decantari ob plausum secidarem et divulgationem siti nominis," nem érthetünk ki egyebet, mint olyan énekeket,