Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

ŐS KÖLTÉSZETÜNK. 45. nem volt kifejlődve. Mert ha — a mi egyedül helyes — inkább a XV. és XVI. századbeli »«^-költészeti termékekből következtetünk visszafelé, az ellenkezőről győződünk meg, mivel azt tapasztaljuk, hogy már ezek is vagy egészen rímesek, vagy legalább ott. a hol a rím könnyen, mintegy magától jött; egy szóval a jóakarat, a rímelésre törekvés már akkor is megvolt népköltészetünkben (V. ö. e régi játékverseket: Lengyel László jó királyunk ; Kis káosa fürdik fekete tóba: Mit kerülöd-fordulod az én házam táját; továbbá: Pesti gyerekek útezai éneke 1458-ból és Népének töredék 1463-ból, Régi magv. költ. tára I. 23.; végre Kádár Kata, Bátori Boldizsár). Népköltészetünk termékeinek — a mint ma ismerjük őket — jellemző és igazán szépekké tevő sajátságai egyebek közt: a nyelv tősgyökeres magyarossága; az érzelem igaz. őszinte közvetlensége, melegsége és mélysége; a gondolkodásmód naivsága; az észjárás magyaros volta; az elöadas módjának szemléletessége, festőisége; élénk erkölcsi érzés és a külső természetnek az emberi érzés körébe vonása stb. Ha gondolóra vesszük, hogy minél régibb korra megyünk vissza a történelemben, a magyar nép annál primitívebb műveltségi állapotban élt, annál fogékonyabb volt a külső természet hatásai iránt s annál nagyobb mértékben bírta még idegen népek hatásától nientt, eredeti, nemzeti sajátságait: könnyen átláthatjuk, hogy költészetében is annál nagyobb mértékben megvoltak az említett sajátságok s így e sajátságokban is felülmúlta a régi a mai népköltészetet. Azt hiszem, bebizonyítottam, hogy volt a magyarnak költészete abban a korban is, melyből egy árva szó sem maradt fenn, sőt hogy virágzóbb, termékeiben s termelőiben sokkal gazdagabb volt s egyszersmind költői becse tekintetében is sokkal magasabban állott, mint az a költészet, a melyet mái' föninaradt emlékeiből ismerünk. Thúry József.