Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

•14 ŐS KÖLTÉSZETÜNK. halálozás ; ős vallás ; hadviselés*) ; mulatságok ; alkotmányos élet; népköltészet; közmondások; zene). Az egész világ költő volt tehát az ős magyaroknál, az egész világ énekelte saját, vagy mások verseit, — ismétlem Thierry szavaival. Költő volt, énekelt maga a nép, épen úgy, mint a kirgizeknél; de ezenkívül — mint már Árpád korából tudjuk Anonymus 46. fejezetéből — fennállott egy külön énekes rend, épen úgy, mint a kirgizeknél, mely rendnek ez levén kizárólagos foglalkozása, még több költői terméket producálhatott, mint a nép, még nagyobb gazdagságban míveihette a nemzeti költészetet. De a nép összegének költészete mellett az énekes rend működése nem lehetett ú. n. műköltészet, hanem tökéletesen az, a mi a népé, vagyis minden ízében igazi népköltészet. A regösek, vagy hegedősök által szerzett és előadott énekek, bármely műfajhoz tartoztak is, ugyanazon sajátságokkal ékeskedtek, mint a nem énekes rendhez tartozó nép énekei; szóval egy nemű költészet volt az s a költői termékek népi, vagy pedig hegedősi eredete között, azt hiszem, nem is lehetett volna határozott válaszfalat vonni; mert a kettő szükségképen kölcsönhatásban állott egymással: a nép, többszöri hallás után eltanulta, átvette, idomította és énekelte a hegedős szerzeményét s viszont a hegedős is sokat fölvett a maga énekkészletébe a néptől, csiszolva rajtok és énekelve őket a plagium vádja nélkül. Hogyan is lehetett volna a pogány ős korban mai értelemben vett műköltészet, midőn a hegedős sem ismerhetett más hangot, színezetet, nyelvezetet, versformákat, észjárást és előadást, mint a nemzetét? Igazi népköltészet volt tehát a hegedősök működése is; mert ha nem az lett volna, a nép öszszegénél nem talál vala meghallgattatásra, kedvelésre, elfogadásra, idomitásra s hosszabb, vagy rövidebb ideig tartó fennmaradásra. Hiszen tudjuk, hogy a nép ma is csak olyan *) Ez a rész már megjelent a Hadtörténelmi Közlönynek 1888. évf. IV. fűz.