Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

•10 ŐS KÖLTÉSZETÜNK. meg. Dalukat költ az enni madárra, kengurura, kakadura, kutyáira s az európai gyarmatosokra; felesége dallal altatja el és siratja meg gyermekét. Igaz, hogy dalaik egyszerűek, mihelyt képzeletüket egy szó, vagy kép megragadta, azt ismétlik folyvást két-három hangú varialióval. Gyakran rögtönüznek s még a napi eseményeket is dalban beszélik el s vannak igazi költői tehetséget mutató meséik, legendáik. (1. Czirbusz Géza: A zene az ethnographiában, Szeged, 1855. 5-tí. lap). — Szintilyen szenvedélyes énekesek a dél-afrikai abantu-k. Ezek is mindig danolnak; ha nincs más tárgy, arról énekelnek, a mivel épen foglalkoznak. Ha az európai utazó pogyászát viszik, erről danolnak ilyen formán: „Mi visszük Suza úr árúit Kalamucsiba; viszünk gyapotot, gyöngyöt, sok szép gyöngyöt. Suza úr gazdag, ő nekünk jó pálinkát fog adni" stb. (Czirbusz, 12.). Legalkalmasabb például azonban török-tatár rokonaink egyik tagját, az eredeti türüküsség sajátságait mindeddig leghívebben megőrzött kirgiz népet akarom fölemlíteni. Ázsiának e primitiv műveltségű népéről e tekintetben már nyilatkoztain — a leghitelesebb utazók és ethnographusok nyomán — a Vasárnapi Újság 1884. évf. 2. számában, még pedig következőleg: „A kirgiz nép kicsinyje-nagyja igazi költő. Közvetlen a szabad természet ölén születve, növekedve és élve, a környezet hatása alatt minden tette, gondolata, érzése dalt csal ki ajkairól, vagy a régi időkre való emlékezés megereszteti vele a regélő beszédnek édesen folyó árját. Mindenféle ünnepély és társas összejövetel csak arra szolgál, hogy e népnek költői ihlettsége dalban megnyilatkozhassék s meg is nyilatkozik minden ilyen alkalomkor rendezett dalnoki versenyekben . . . I)e azonkívül, hogy alkalomszerűleg minden kirgiz, férfi és nő egyaránt, valódi énekes és legtöbbször alkotó erejű énekes, van közüttük hivatott dalnoki rend, melynek tagjai dsirsi vagy akin néven ismeretesek s a