Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

ŐS KÖLTÉSZETÜNK. 9. ni ort a történeti adatoknak a VII. század elejétől fogva úgy szólván szakadatlan lánczolata tanúskodik mellette. De nem csak az és annyi bizonyos ős költészetünkről, IIOÍÍV egyszerűen létezett, hanem több oknál fogva azt is hinniink kell, hogy a szó teljes értelmében virágzott, a virágzás fogalmába a bőség, gazdagság értelmét is belegondolva. A mi a terjedelmet, vagy mennyiséget illeti, mindenesetre sokkal gazdagabb volt költészetünk, a magyar szellem e tekintetben sokkal termelőbb, mint később és napjainkban, úgy, hogy korunkhoz mind közelebb jőve a quantitas tekintetében fokozatos apadást kell hinnünk. A dolog ilyen állása nagyon természetes s ezt az emberi szellem tulajdonsága és az ethnographia tanúskodása csak szebben, meglepőbben illustrálja. Bármely nép ifjú korára tekintünk vissza, azt tapasztaljuk, hogy lelki tehetségeik közt még nem a kutató, az igazság fölkeresésére törekvő értelem, hanem az érzelem és az élénk képzelet viszi a vezérszerepet, minél fogva szellemük nyilvánulási törekvése —• mert e tulajdonság vele születik az emberrel — valami müvésziesben, dalban, zenében, költészetben találja meg a maga formáját; inert világos dolog, hogy az ember, lelki tehetségének először azon oldalát tudja kifejezésre juttatni. mely nála legerősebb, domináló, nem pedig azt, mely még szunnyad belsejében. Ennél fogva minden nép szelleme először a művészetben képes, akarom mondani: kénytelen megnyilatkozni, danol, zenél és költ s. ezt tennie kell, mert hajtja a lélek, mert nagy a kedve, gondolata unszolja, hogy dalhoz, énekléshez fogjon regéléshez kezdjen. Nem akarok itt többé-kevésbbé primitiv népek példáira részletesen kiterjeszkedni, hogy azokkal ős költészetünknek szükségszerűkig nagy, illetőleg a mainál nagyobb gazdagságát bizonyítsam, csak néhány példát említek fel. A nyomorúságos és igazán primitív ausztráliai embernek már pillanatnyi gerjedelme is azonnal dalban nyilatkozik