Református gimnázium, Kiskunhalas, 1879

— 17 — IT. Adatok a lyoeum történetéhez az 1879-80-dik tanévről. Az 1879/80-ik tanév folyamában intézetünk történetében első helyen kell felemlítenünk az egyháztanácsnak azon rendelkezését, mely­lyel nemcsak a megnyitandó tanévre tette meg elöintózkedésót. ha­noin a hitfelekezetileg s országosan kilátásban lévő tanügyberendezés­nek előmunkálatára való tekintetből a meglevő tanszékek számát egy­gyel szaporította s ez által tanintézetünknél a tanárszékek számát 1 1 -re növelte, illetőleg a két rendkívüli tanárszókkel együtt az 1879—80-dik isk. évre összesen 13 tanszéket állított be. Az új tanszékre Gaál Endre úr választatott meg, ki már előbb is 22 évig volt a tanintézet közelismerésben részesített tanára, azon­ban magán körülményei miatt a fővárosba kényszerülvén menni, ott családjának ápolása és orvosoltatása mellett megmaradt idejét a tanári vizsga letételére használta fel s az egyháztanácsnak múltja iránt ta­núsított elismerésének azon ujabb jelét, melylyel az 1879. aug. 13-án felállított új tanszékre ismét meghívta, elfogadta, ós egy évi távoliét után tanárkarunk a régi és hű munkatársat örömmel üdvözölhette körében. A mult évi értesítőnkben fölemlített két megüresült tanszékre nézve az egyháztanáes ugyancsak 1879. aug. 13-án hozott végzésé­vel intézkedett s a már egy évig sikerrel működött ideiglenes taná­rokat, névszerint: Nagy Czirok László, Péter Kálmán, Stern Ábra­hám és Szathinári Sándor tanárjelölteket az 1879—80-dik tanév fo­lyamára is meghagyta. Azonban fájdalommal kell felemlítenünk, hogy nevezett fiatal munkatársaink közti! Nagy Czirok László, ki már a tanév megnyílta alkalmával súlyosan megbetegedett, a tantárgyak új beosztásánál részt nem vehetett, sőt mitől már előre tartanunk kel­lett, a tanügynek, melynek buzgó ós hivatott munkása volt, veszte­ségére. a sors által több izben keményen sajtolt édes anyjának mély bánatára, az 1879-dik óv decz. 29-dilc napján örökre bezárta szemeit

Next

/
Oldalképek
Tartalom