Református gimnázium, Kiskunhalas, 1879
- 21 — lekezeti szellemet képviselje és terjessze; a 1.1 |~| mértföldnyi területű halasi határ, a messze távolra eső eddigi közlekedési eszközök, elzároltak bennünket azon vidékektől, melyek a 48-as előtti időkben, midőn még másfele sem volt megkönnyítve a közlekedés, a mi iskolánkat látogatták, különösen pedig a magyar nyelv biztosabb elsajátíthatása miatt ide sereglettek. A vasút kiépítése által azon helyzetbe jut városunk, mint a tiszta magyarságnak ez irányban legvégül eső helye, hogy ha ezideig egy már évszázadokat számító ily tanintézete nem lett volna is, most nemzeti feladata volna ilyet létesíteni s ha már van, azt ne csak fentartsa, hanem lehetőleg felvirágoztassa és azáltal az alsóbb vidéken lakó idegen ajkú s e hely környezetében lévő szülékre nézve is vonzóvá tegye. A tanév első felét a február 2-án végzett szigorlatokkal rekesztettük be. Az óv végén tartott vizsgálatok rende pedig a következő volt: junius 11 és 12-én magántanulók vizsgái, 13-án iskolai záríinnepély ós tornászati vizsga, 14 ós 15-én érettségi írásbeli, — 15 ós 16-án nyilvános rendes közvizsgák, a segély- ós ösztöndíjak kiosztása, 17-én érettségi szóbeli vizsga tartatott. A jelen tanév folyamában két ízben tartatott érettségi vizsgalat, első ízben méltóságos Szász Károly miniszteritanácsos úr, mint egyházkerületi tanácsbiró elnöklete alatt szeptember 4-én egy tanuló az összes tantárgyakból tett vizsgát, 2 pedig, mint a mult évi érettségi vizsgán visszavetett tanuló tett javítóvizsgát, mind hárman éretteknek találtattak; a tanév végén nagytiszteletű Fördős Lajos főesperes úr volt a vizsgáló bizottság elnöke, ez alkalommal jelentkezett 23 tanuló, közülök 1 elutasíttatott, 1 visszavettetett, 4 önként vissza lépett, érettségi vizsgát tett 17, ezek közül l kitűnő, 5 jeles, 2 jó, 9 pedig kielégítő osztályzattal érettnek Ítéltetett s közülök előleges bevallás után 6 lelkészi, 2 tanári, 3 jogi, 3 orvosi ós 3 gazdászati pályára szándékozik lépni. 1868-tól kezdve a tanintézetünkben érettségi vizsgát tett ifjak száma az idei növendékekkel együtt összesen: 261. i SS