Félegyházi Közlöny, 1988 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-25 / 47. szám

NOVEMBER VÉGÉN A TÜZÉPNÉL Brikettből bőséges, szénből szegényes a választék A kiskunfélegyházi Tüzép-telepen a tüzelőanyagot folyamatosan be lehet szerezni. A mennyiségi és minőségi kí­nálat — az olcsóbb borsodi, berentei kocka-, dió- és dara-, valamint az im­port szén kivételével — a keresletnek megfelelő — tájékoztat Simon Istvánné telepvezető. Hazai brikettből bőséges a készlet, a mecseki, a dorogi és a várpalotai bri­kett korlátlanul kapható. Az itthon gyártót biobrikettfajták közül fabrikett kapható, amiből a telepre 200 mázsa érkezett. Az ára magasabb a hagyomá­nyosénál, viszont javára írható, hogy környezetkimélő és jó hőleadó. Tűzifából is van bőven. E helyzet várhatóan később sem változik. Szén­ből tavaly 6072 tonnát, az idén eddig 3027 tonnát vásárolt a lakosság. Bri­kettből az előző évben 9204 tonna, ez évben 8858 tonna volt a kereskedelmi forgalom végösszege. A szakmai körök véleménye szerint az eltérés jelentékte­len. Kokszból tavaly 225 tonnát, idén 113 tonnát vásárolt a közönség októ­ber 31-éig. Tűzifából tavaly 2271 ton­na, idén 1783 tonna kelt el. A tűzifa­vásárlás csökkenések oka, hogy a fatü­zelés kiszorul a jelenlegi fűtési gyakor­latból. A főbb építőanyagok kínálatáról is érdeklődtem, Simon Istvánné elmond­ta, hogy cementet és meszet általában lehetett kapni a Tüzép-telepen. Az idén 400 tonnával volt magasabb a forga­lom az említett két árufajtából, bár au­gusztus egy-két napján hiányt tapasz­talhatott a vásárló. Válaszfaltéglából és egyes hőtakarékos falazóanyagból szegényes volt a kínálat. Téglából vi­szont 16 ezer egységgel többet adott el a félegyházi telep, mint tavaly. Tetőfedő anyagot helyben beszerez­ni egész évben nehéz volt. A feszült helyzet enyhítésére a vállalati központ engedményes akciót indított VÁEV— BRAMAC cserép forgalmazása céljá­ból. Betongerenda iránt nagyobb a ke­reslet, mint a kínálat. A Tüzép keveseb­bet tud beszerezni, mint amennyit a lakosság szeretne vásárolni. A hiány oka az, hogy a gyártó cégek nem teljesí­tik szállítási kötelezettségeiket. Nem­rég érkezett meg az a szállítmány, ame­lyet még a harmadik negyedévre ígér­tek. A betongerenda pótlására FERT- gerendát szerzett be a telep. A fenyő fűrészárut és tetőfaanyagot egész évben hiánycikként tartották nyilván. A helyzet javulását legfeljebb remélni lehet. A diszpozíción 240 köb­méter Szerepel. Az ajtó-ablak kínálat is szűkös. Ennek egyik fő oka, hogy a termelő vállalatok sem jutottak kellő mennyiségű fenyő fűrészáruhoz. Az aj­tók iránti kereslet kielégítése érdekében a Tüzép Romániából és NDK-ból szer­zett be nyílászárókat. . A főbb építőanyagok sorában a par­ketta hiánycikk. Csempéből az idén már nem várható újabb szállítmány, mivel a gyártók már csak exportra ter­melnek. Padlóburkoló lap van ugyan a telepen, csak egyszerűbb mintázatú, vi­szont fagyálló minőségű. Parkettát még vár a telep. Major Dóra Felújítás alatt is sütnek a kenyérgyárban A kiskunfélegyházi kenyér­gyár 1979-ben épült, s azóta folyamatosan sütötte a kenye­ret a város lakosságának. Most alapos nagyjavításra szorul. A nagyobbik kemencéje telje­sen elhasználódott. Az első iga­zi nagyjavítást a Kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat köz­ponti tmk-szakemberei végzik, akik keményen megdolgoznak, hogy november végére újra be- fűthessék a nagykemencét. A felújítás ideje alatt a kieső mennyiség egy részét a kecske­méti központi gyárból és a ti- szaalpári sütőüzemből szállít­ják. A félegyházi pékség kisebb kemencéjében pedig folyama­tosan sütik a közkedvelt bács­kai kenyeret, a dabasi rozsci­pót, a franciakenyeret és a kü­lönböző kifliket. A kenyérgyár vezetői szerint a karácsonyi ün­nepek előtt már teljes kapaci­tással dolgozhat a felújított üzem is, így a lakosság pékáru­szükségletét fedezheti. Képünkön: javítják a nagykemencét. Bolhapiac a klubban Szombaton, november 26-án reggel 9-től 12-ig bolhapiac lesz Kiskun­félegyházán, a fegyveres erők klubjában. Bélyeget, megunt játékot, hasz­nált ruhát és különféle régiséget lehet eladni, venni vagy cserélni, t SPORT ASZTALITENISZ Megyei felnőtt csb.: Kerekegyháza—Kiskunfélegyházi Le­nin Tsz SE II. 5 : 11 Győzött: Erdélyi (4), Francia (3), Dinnyés (2), Provics (2) Nagy küzdelmet ígért a bajnokságban veretlenül álló két csapat találkozója. A félegyházi fiatalok azonban hamar szer­tefoszlanák a jó erőkből álló vendéglátók győzelmi reményeit. Már az első kör után 3 : 1-re elhúztak Erdélyiék, a második kör befejezésével pedig 7 : 1-re alakult az eredmény. Ezután már csak a győzelem aránya volt kétséges. Két fordulóval a befejezés előtt továbbra is pontveszteség nélkül vezetik a táb­lázatot a Lenin Tsz SE fiataljai. Kalocsán a megyei serdülő csb.-nek a múlt hétről elhalasz­tott II. csoport mérkőzéseit játszották le. Sajnos, a négy csapat közül Ersekcsanád és Kiskunhalas távolmaradt, ezért csak a Kalocsa—Kiskunfélegyháza II. mérkőzésre került sor, amit a félegyházi gyerekek nagy küzdelemben nyertek. Mind a négy csoport élén félegyházi csapatok állnak az őszi forduló után. Eredmény: Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SE II.—Kalocsai SE 1.5:4. Győzött: Provics (3), Fiiszár (2), Vízhányó (0). BIRKÓZÁS Hárman az országos döntőben Kecskeméten rendezték meg a dél-területi serdülő kötöttfo­gású birkózóbajnokságot, ahol Bács-Kiskunban, Békés és Csongrád megye 10 szakosztályának versenyzői küzdöttek a magyar bajnokság döntőjébe jutást jelentő első három he­lyért. A Dorogon rendezett három félegyházi versenyző har­colta ki a továbbjutást. 70 kg (9 ind.): 1. Huszka Zsolt négy tusgyőzelemmel végzett az élen, 76 kg; (9 ind.); 1. Ónodi Zsolt. A második Zsolt sem adta a dobogó legfelső foka alatt. Neki három győzelem is elég volt. 83 kg (8 ind.); 2. Dongó Róbert. Nagyszerűen birkózott. Először tusolta ellenfelét, amit a bírók nem adtak meg, majd pillanatnyi figyelmetlenség fosztotta meg a győzelemtől. Tiszakécske város a Tisza Gyöngye elnevezésű meghívásos úttörő A kategóriás birkózóversenynek adott otthont. Sok iz­galmas összecsapásnak lehettünk szemtanúi. 28 kg (16 ind.); Palásti Tibor a nála két évvel idősebbek kö­zött is nagyszerűen helytállt. Technikás birkózással négy győ­zelemmel, egy vereséggel harmadik lett. 35 kg (13 ind.); Bihari Norbert jól kamatoztatta fizikai erejét és ügyességét, csak a döntőben kapott ki, így második lett. 41 kg Szabó Attila 3 győ­• Az elmúlt héten véget ért az őszi szezon a labdarúgó NB III. közös csoportjában, ahol fennállása óta leggyengébb baj­noki félévét zárta a Kun Béla SE labdarúgócsapata. Ez híven tükröződik a kispadon ülő szakvezetők arcán is. A piros-fehé­rek 115 mérkőzésen mindössze 12 pontot tudtak összegyűjteni, így aztán sereghajtóként, a 16. helyen várják a tavaszi folyta­tást. (Farkas Tibor felvétele) zelemmel ötödik. 55 kg Tarjányi Antal 2 győzelemmel bronz­érmes. 60 kg: Papp Tibor élete első versenyen két tusgyőzelem­mel ötödik lett. Súlyos vereség NB II. csb.: Balassagyarmati A. V. S. E.—Honvéd Kun Bé­la SE 20: 8 Győzött: az ifjúságiak csoportjában Mizsei Gy., felnőttek­nél: Makula J., Szász Á., Konkoly I. A legközelebbi csb- mérkőzést november 27-én vasárnap 10 órakor játsszák a 608-. as szakmunkásképző tornacsarnokában. Az ellenfél a Pécsi Vasutas SK csapata lesz. KOSÁRLABDA November 26-án, (szombaton) lesz a Kiskunfélegyházi TK —Békés találkozó 14 órai kezdettel, a 608-as szakmunkáskép­ző tornatermében. A mérkőzés szünetében jazzbalett-bemu- tatót láthat a közönség. Horváth István Országgyűlési képviselő fogadónapja Dr. Korom Mihály, Kiskunfél­egyháza országgyűlési képviselője, november 28-án, hétfőn délelőtt 10-től 13 óráig tartja szokásos fo­gadónapját a tanácsháza első eme­leti tárgyalótermében. Eszperantista úttörők Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Általános Iskola tizenöt úttörője egy hónapja az eszperantó nemzetközi nyelvet tanulja. Alig kezdték meg a tanfolyamot, máris megszületett a kez­deményezésük. Testvérvárost válasz­tottak, méghozzá a csehszlovákiai Znojmo városát, de egyben baráti leve­lezést kezdtek az ottani úttörőkkel. Már kétszer fordult a posta az eszpe­rantó nyelven írt levelekkel. A félegy­házi úttörők azt tervezik, hogy május­ban meghívják a Morva vidéki úttörő­ket és csehszlovák—magyar úttörő­találkozót rendeznek. A találkozóra meghvják meghívják a kiskunmajsai és gátéri eszperantista diákokat is. Szerdán számolnak be a KISZ országos értekezletének küldöttei A múlt hét végén fejeződött be Székesfehérvárott a Kommunista Ifjúsági Szövetség országos érte­kezlete. A félegyházi KlSZ-tagsá- got hárman képviselték. Zsibrita Sándor, az Április 4. Gépipari Mű­vek dolgozója, a KISZ Központi Bizottságának tagjaként, Tóth Tünde Móra Ferenc gimnáziumi tanuló, a kiskun város középisko­lás diákjainak, Szabó László, a KISZ városi végrehajtó bizottsá­gának tagja és munkatársa pedig a városi KISZ-vb küldötteként vett részt a fiatalok tanácskozásán. A félegyházi három küldött no­vember 30-án, szerdán délután fél háromkor a Béke téri körzeti párt­székház nagytermében számol be a KISZ országos értekezletéről a vá­ros fiatalságának. Minden érdek­lődőt szeretettel várnak. V. Postások találkozója Nem irigylésre méltó a posta mai derékhadának helyzete, hiszen ezekre az évekre esik a régi hivatal felújítása. Sajnos, a kivitelezők úgy „haladnak”, mint annak idején a közmondásbeli Luca székével. Nemcsak a posta dolgo­zóinak, hanem a nagyközönségnek is kellemetlen, kényelmetlen az óriási fel­fordulással járó, hosszúra nyúlt építke­zés. A félegyházi postások idei nyugdí­jastalálkozója azzal kezdődött, hogy Szabó Sándomé hivatalvezető a régi munkatársaknak megmutatta a félig lerombolt és felújított épületet. A sok gátló körülmény ellenére az 1. számú posta elérte a négyes minősítést. Az ország 3200 postahivatalának sorában az elöljárók között vannak. „Béké­sebb” körülmények között az ötös mi­nősítést is elnyerhették volna. A köszöntő és tájékoztató után a törzsgárdajutalmak átadása követke­zett, majd megvendégelték az idős szaktársakat, akik nevében Gál János mondott köszönetét. Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: KALÓZOK. Sz., francia—tuniszi film. 14 éven felülieknek! Stűdiómozi: 5 órakor: Gyermek- filmkulb. 8 órakor: TITOKBAN HONGKONGBAN. Sz., francia film. Félegyházi híres nótaszerzők Kiskunfélegyházát gyakran emlege­tik a költők városaként. Való igaz, hogy a kiskun város magáénak mond­hatja Petőfi Sándort, Móra Ferencet, Móra Istvánt, Falu Tamást. Félegyhá­zának azonban dalköltői, nótaénekesei is vannak. Sokan ismerik Solti Ká­rolyt, a híres magyamóta-énekest, mint nótaszerzőt, annál kevésbé. Legismer­tebb nótája a Nincsen rózsa tövis nél­kül, a Megriadt a cifra ménes, a Déli­bábos álmok, elhagytatok régen, a Ki tudja, hogy mért fáj a szív? — és még sok más nóta. _ A másik nótaszerző Móczár Gyula, aki 1889-ben Budapesten született, de itt volt a földje a félegyházi határban. Zenei tanulmányait a Nemzeti Zenedé­ben végezte Lajtha Lászlónál. Szerze­ményei: szimfónia-, balett-, hegedű- és zongoraszámok, énekkari szerzemé­nyek. Csaknem száz nótának a szöve­gét is maga írta. Közülük a Hazudik a muzsikaszó aratott nagy sikert. Ihász Aladár ugyan Szegeden szüle­tett, de Félegyházán volt ügyvéd, író. A Félegyházi Hírlapot is ő szerkesztet­te. Néhány nótaszövegét Fráter Ló- ránd zenésítette meg. Közülük legis­mertebb a Villám ütött fának szomorú a sorsa cimü nótája. Móra István, Móra Ferenc bátyja, aki Eélegyházán született 1864-ben, de Budapesten tanított, író, költő volt. Versei közül megzenésítették a Lako­dalom van a mi utcánkban címüt. Bo- ezodáni Szabó Imre 1847-ben született Félegyházán. Ő színész is volt Pesten és Kolozsvárott. Első nótái 1875-ben szü­lettek meg. A legkedvesebbeket Kal­már Pál énekelte hanglemezre. Meg kell említeni Haubner Károlyt, aki Fél- egyházán bírósági tisztviselő volt és da­lárdakarnagy. Sok nótát írt, azokat a polgári daloskor énekelte négyszólamú feldolgozásban. Vannak félegyházi nótaénekesek is, közöttük Seress Anna, akinek Vörös Sári volt a tanára. Nemcsak hazánk­ban, hanem Jugoszláviában is énekelt. Meg kell említeni Félegyházi Kiss Ákost, aki itthon a helyőrségi művelő­dési otthonban aratott nagy sikert dal­éneklésével. Dany Rudolf zenekarvezető is fél­egyházi. Ő Kóczé Antal zenekarának volt tagja. 1937-ben ifjú Berkes Béla együttesében szerepelt; az együttes hat hónapon keresztül az Európa luxusha­jó utasait szórakoztatta. Hétszer tették meg az utat Bremenhaven és New York között. 1958-tól tíz évig a Duna művészegyüttes karmestereként műkö­dött. Számos hangszerelése volt a Ma­gyar Rádió Népi Zenekara számára. Móczár Sándor \ Dr. Öveges László műveinek tárlata a Platán utcai iskolában Ismeretes, hogy Kiskunfélegyházán, a Platán utcai iskola évente több kép­zőművészeti tárlatnak is helyet ad. Az épület előcsarnoka valóban megfelelő erre a célra. Amatőr és hivatásos művé­szek egyaránt kiállítanak itt. Viszonzá­sul egy-egy alkotásukkal gyarapítják a tanintézet gyűjteményét. A tárlatok fel­keltik az iskola környékén lakók ér­deklődését is. Dr. Öveges László, Kiskunfélegyhá­za közismert orvosa mutatkozott be legutóbb a város közönségének festmé­nyeivel, rajzaival, bizonyítva azt, hogy az effajta alkotó tevékenység is közel áll hozzá. Terescsényi Endre nyugalmazott rajztanár, a Holló László képzőmű­vészkör vezetője, Öveges doktor első gyűjteményes kiállításának megnyitó- beszédében utalt arra, hogy Öveges László gimnazista korában kedvelte a rajzolást és a festészetet. Rajztanára, Horváth Sándor több alkalommal elis­meréssel szólt tanítványa kitűnő ka­rakterérzékéről. Szinte percek alatt ké­szíti el portréit grafittal, a legnagyobb örömét mégis a portréfestészetben leli. Barátait, ismerőseit és nagybátyját. Öveges professzort ábrázoló portréi a legkitűnőbbek. Az itthoni tárlatokon, és ha külföldön jár, ott is tanulmányoz­za a legnagyobb mesterek alkotásait. A hazai művészek közül a legnagyobb hatással van rá Mácsai István Munká- csy-díjas festőművész munkássága, aki a kiállítás megnyitóján maga is itt volt Félegyházán. (Kép és szöveg: Némedi László) VENDÉGEINK VOLTAK A félegyházi Integrál Áfész minden évben megrendezi nyugdíjasai­nak találkozóját A mostani összejövete­lüknek kedves meglepe­tése volt Záray Márta és félje. Vámosi János vendégszereplése. A nagyszerűen meg­szervezett nyugdíjasta­lálkozó résztvevőit és vendégeiket Cseri Imre, a szakszervezet titkára üdvözölte. Képünkön Dósai János, a 80 éves korában is aktívan tevé­kenykedő nyugdíjas vi­rággal köszöntötte Zá­ray Mártát és Vámosi Jánost, akik nagymére­tű színes poszterképek­kel viszonozták a figyel­mességet. (T. M. felvétele) Sóval, műtrágyával tilos jégmentesíteni Környezetvédelmi okokból a félegyházi Kossuth Lajos utcán az úttes­tet és a járdákat konyha- és ipari sóval, műtrágyával jégmentesíteni nem szabad, hívja fel az érdekeltek figyelmét a városi tanács műszaki osztálya. Az 1976. évi II. törvény megtartását ellenőrzik. Kérik a lakosságot és a közületeket, hogy jégmentesítésre csak homokot, pernyét, darált salakot vagy fürészport használjanak. Téli Kupa teremlabdarúgó-torna A Darvas Szabadidő és Diáksport Egyesület teremlabdarúgó-tornát rendez december 3-án és 11-én. A tornára a sorsolás időpontjáig, novem­ber 28-án 18 óra 30 percig lehet nevezni a Darvas József Általános Iskolá­ban. A rendőrség az üzemek, vállalatok alkalmi csapatainak indulását vár­ja. Akik az idén hivatalos bajnoki mérkőzésen szerepeltek, a teremtornán nem vehetnek részt. ráMM/i mm A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottsága lapjának, a Petőfi Népének félegyházi kiadása Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató 1988. XI. 25-én, megrendelés sorszáma: 830010 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Kecskemét, Szabadság tér l/A. 6001 Fiókszerkesztőség: Kiskunfélegyháza, Marx tér I. 6100 Telefon: 62-144 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és hírlapkézbesitöknél. Előfizetési dij: egy hónapra: 43,— Ft, S edévre: 129,— Ft, re: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133 — 235x

Next

/
Oldalképek
Tartalom