Félegyházi Közlöny, 1988 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-19 / 33. szám
Tanévkezdet előtt • Sokan jelentkeztek a 608-as számú szakmunkásképzőbe, ahol újabb osztály is nyílik. Képünkön az iskola új épületszárnya. (Bense János felvétele) Félegyházi ifjúsági napok 988 AUGUSZTUS 19-ÉN Megnyitó és divatbemutató a Béke téren 9 órakor. 10 órakor Gubcsi Attila festőművész kiállításának megnyitója a Szakmaközi Művelődési Házban. 10 órakor Életfa: az alkotás ősi és modem mintái a Helyőrségi Művelődési Klubban. 11 órakor alkotmánynapi ünnepség a félegyházi ifjúsági napok megnyitója. Ünnepi beszédet mond: Nagy Imre. az MSZMP KB tagja, a KISZ KB titkára a városi tanács dísztermében. 12.30 órakor Játék és muzsika 10 percben az Arany Páva étteremben. 13 órakor Kiskun viadal Kiskunfélegyháza. Kiskunmajsa, Kiskunhalas csapatai részvételével a Honvédpályán. 14 órakor a Hupikék törpikék és a csodafurulya című rajzfilm a Petőfi moziban. 15.05 órakor Könyvről könyvért, a Magyar Rádió műsora az Integrál Áfész könyvesboltjában. 16.00 órakor Tréning saját élmé- nyű alkotójátékok a Helyőrségi Klubban. 18.30 órakor Rródy János előadóestje a Petőfi moziban. 20.30 órakor augusztusi bál a Helyőrségi Klubban. AUGUSZTUS 20-ÁN 7.30 órakor a munkásörzenekar zenés ébresztője. 8 órakor országos kutya- és kisállatvásár a Honvéd-pálya mögött. 9 órakor Kiskun Kupa tenisz egyéni és páros verseny a Honvéd-pályán. 9 órakor gyermekprogramok a Beke téren. 10 órakor gyógynövény- kert-bemutató az Izsáki úton. Az érdeklődőket a posta melletti parkolóban várják 9.30 órától. 10 órakor Volán Kupa tehergépkocsi-ügyességi verseny a Centrum Aruház mellett. 10.30 órakor Hupikék törpikék és a csodafurulya című rajzfilm a Petőfi moziban. 14.30 órakor III. színészek — városi vezetők labdarúgó-mérkőzés a Honvédpályán. 18.30 órakor Kiskun népitáncegyüttes és a Lenin Tsz asszonykórusának műsora a Béke téren. 20.30 órakor szabadtéri diszkó a József Attila Általános Iskola udvarán. AUGUSZTUS 21. 9 órakor Kiskun Kupa teniszverseny döntői a Honvéd-pályán. 9 órakor kerékpárügyességi verseny a Virág cukrászda melletti téren. 10 órakor játékkaszinó a Béke téren. 11 órakor Muszty Bea és Dobay András Kárikittyom című gyermekműsora a Petőfi moziban. 13 órakor Slalom Kupa személygépkocsi-ügyességi verseny a Centrum Áruház mellett. 16 órakor rádiótávirányítású au- tómodell-bemutató a Centrum Áruház mellett. 16 órakor jógabemutató a Béke téren. 16.30 órakor Honvéd Kun Béla SE—Pénzügyőr NB III. bajnoki labdarúgó-mérkőzés a Honvéd-pályán. 17 órakor tombolasorsolás a Béke téren. 18.30 órakor Angyal János humorista és Suzi — Ernestó bohóc duók előadóestje a Petőfi moziban. 20.30 óra: augusztusi bál a Helyőrségi Klubban. Nyugdíjasok egri vetélkedője Húszezernyi nyudíjas sereglett össze a Népszava nyugdíjasrovatának meghívására Egerbe, hogy szereplőként, vagy legalább nézőként, hallgatóként részt vegyen az ottani nyugdíjastalálkozón, országos kulturális vetélkedőn. A félegyházi Vöröskereszt-klub is elküldte nevezését, és Szabó Mihályné. klubtitkár vezetésével negyvenötén vállalták a hosszú utazást. Nem bánták meg, mert Egerben nagyszerű élményben volt részük. A Szépasszony völgyében felállított szabadtéri színpadon bemutatott összeállításukért vastapsot kaptak a sokezres, lelkes hallgatóságtól, a rendezőségtől pedig szép emléklapot. Különösen tetszett a félegyházi születésű és 96 éves korában elhunyt Falu Tamás költő sok száz költeményéből kiválasztott, megzenésített, és eddig soha nem hallott Jelige című vers elmondása. A sikeres próbálkozást rövidesen újabb követi. A félegyházi nyugdíjasokat meghívták az augusztus 20-ai városi ünnepségen való szereplésre is. —th —ós Még másfél hét és beköszönt szeptember. Kapus Jánosi, a városi tanács művelődési osztályának vezetőjét kérdeztük, hogy véleménye szerint. Kiskunfélegyházán milyen körülmények között kezdődhet az új oktatási év? Lyukas a tető A népesség alakulásának jelenlegi helyzetére való tekintettel a tanács nem tervezi az óvodai csoportok bővítését. Minden bizonnyal el lehet helyezni a gyerekeket. Sajnos, a Petőfivárosban a nagy létszámú Darvas téri óvodát utolérte az új létesítmények sorsa. Lyukas és rendszeresen beázik a tetőzete. A konstrukciós és kivitelezői mulasztásra visszavezethető hibát magastető építésével szüntetik meg. A kivitelezővel történt megállapodás szerint a munkához az idén hozzáfognak. Ezzel az építészeti megoldással később az óvoda bővítése is lehetővé válik. A Dózsa György úti óvodában tavaly nem lehetett használni egy helyiséget. Az idén már ez a szoba is a gyermeknevelés szolgálatába áll. Az óvodák folyamatos karbantartása, nagytakarítása városszerte befejeződött. Új tantermek A város általános iskoláinak legjelentősebb bővítési munkája az a tornaszoba-építés, ami a József Attila iskolában történt. Ősztől már használhatják a diákok. Az általános iskolák nyári karbantartását, szükség szerinti kiegészítését az ütemezésnek megfelelően végzik a szakiparosok. Folyamatban van az ajtócsere, a bejárati védőtető építése, járda- és aszfaltjavítás, a festés, mázolás, nagytakarítás. A városi tanács tervének megfelelően, a volt kisegítő iskola, a jelenlegi 11-es számú általános iskola a tanévkezdésre 'négy tanteremmel bővül. A kiszolgáló és szociális helyiségeket viszont csak jövőre tudják átadni a kivitelezők. Legsürgősebb feladat volt a zsúfoltság megszüntetése, a tanulók jobb elhelyezése. A Nagyszőlő úti iskolaigazgatóság a tanév kezdetétől megszűnik. Egyre kevesebb a tanyai tanuló, és a tanyai kisiskolák a jövőben a városi oktatási intézmények tagiskoláiként működnek tovább. Azokat az épületeket, amelyeket a városi tanács közcélra nem képes hasznosítani, értékesíti. Eladják majd a Csólyosi és a Csanyi úti iskolaépületeket. Három helyett négy első osztály A középiskolák sorában a tanévkezdésre hat tanteremmel gyarapodik a Móra Ferenc Gimnázium. Lehetővé válik, hogy az eddigi három első osztály helyett négy első osztály lejgyen. Az épület stílusához igazodó bővítést a Csongrád Megyei Tervező Vállalat tervezte, a munka kivitelezője a Dutép. A Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskolában, valamint a közgazdasági szakközépiskolában nagyobb felújításba fogtak, de pénzszűke miatt ez a beruházás csak később fejeződik be. A mezőgazdasági szakmunkásképzőben a központi fűtést újítják fel, valószínű, hogy amikor már fűteni kell, használható lesz. Mivel sok fiatal jelentkezett középiskolába, újabb tanulócsoportokat kell szervezni. A köz- gazdasági szakközépiskolában egy teljes tanulócsoporttal lesznek többen, a mezőgazdasági szakmunkásképzőben pedig szakközépiskolai osztály nyílik, amelyben általános állattenyésztési ismereteket tanítanak. Sokan jelentkeztek a 608-as Számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetbe, ahol szintén egy tanulócsoporttal gyarapítani kell az osztályok számát. Szép és célszerű bútorok A művelődési osztályvezető közlése szerint, a megfelelő színvonalú oktatónevelő munka alapvető feltételei megvannak. Korszerű taneszközöket szereztek be, az új létesítményeket pedig esztétikus és célszerű bútorokkal rendezték be. Szinte minden iskolának van videoberendezésc, számítógépe, s egyéb audiovizuális eszközökkel szerelték fel valamennyi intézményt. Az oktatómunkában azonban állandó változás van, s újabb eszközök beszerzése válik szükségessé, de a tanács költség- vetése csak korlátozott mértékű kiegészítést tesz lehetővé. Több nyelvtanár kellene Az új tanév személyi előkészítése a korábbi évek gyakorlata szerint folyik. Pályázat, keretében kevés állást töltöttek be. Óvónő és tanító alig hiányzik. Szakos nevelők számára van még állás az általános és középiskolákban. Főként nyelvtanárokra lenne szükség, de összességében valamennyi szakra tudnak pedagógust fogadni a kiskunfélegyházi iskolák. Valamennyi iskolában szeptember 1-jén kezdődik a tanítás, s az intézmények önállóan jelölik meg az évnyitó és a tankönyvárusítás napjat. Major Dóra Országos elsők a Habselyem női tűzoltói Augusztus 12—14-én Szegeden rendezték meg az Ifjú Gárda országos női tüzoltószakalegységi versenyt 18 megye csapatainak részvételével. Bács- Kiskun megyét a Habselyem és Kötöttárugyár 5. számú gyáregységének ifjú- gárda-alegysége képvislete. A kiskunfélegyházi női csapat lett az összetett verseny győztese. Részeredményeik: — elméleti verseny 1. helyezés, 800-as kismotorfecskendő-szerelés 5. helyezés, 4* 100-as váltó 1. helyezés. Ezúton köszönjük a Habselyem és Kötöttárugyár 5. számú gyáregységének, a tűzoltóság városi parancsnokának azt a támogatást, amivel segítették a csapat eredményes felkészülését. Fricska Teréz tűzvédelmi előadónak és Szabó István tűzoltó alhadnagynak szakmai és szervezőmunkáját. Ä kiemelkedő eredményhez az ifjúgárda- alegység minden tagjának gratulálunk, további munkájukhoz sok sikert kívánunk. A csapat tagjai: Ürmös Anna (rajparancsnok). Tarjányi Éva, Patyi Jánosné, Mogyoró Józsefné, Patyi Erzsébet, Fekete Rozália, Fekete Ágnes, Andrási Klára, Besze Klára, Tímár Katalin. KISZ városi bizottsága • Nincs irigylésre méltó helyzetben Kiss László ács kisiparos, aki a városi tanácsháza tetőszerkezetét javítja. Az augusztusi forró- ságban, tűző napon az épület tetején sem könnyű dolgozni. Védekezésül a zápor ellen fóliával fedte be az ácsolatot. (Stras/er András felvétele.) LEZÁRJÁK-E A KOSSITH LAJOS I TC Á l A városi és a községi közlekedés • Judik László a félegyházi Kossuth Lajos utca forgalomszabályozásának három változatát ismerteti. A kiskunfélegyházi közlekedésbiztonsági tanács a napokban tárgyalta a város és a környező községek közlekedésének helyzetét. Az első napirendben Judik László ismertette a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos utca forgalomkorlátozásának változatait, melyet Babos Gyula okleveles forgalomtervezési szakmérnök készített. Az első változatnak az az előnye, hogy viszonylag kisebb költséggel megszüntethető az átmenő forgalom és mód nyílik arra, hogy a Szabadság tér átépítésével kialakulhasson ott is a Béke tér méltó párja. A munkát akár több ütemben is elvégezhetik, az anyagi lehetőségeknek megfelelően. A második változat az első megoldást igyekszik követni, de forgalomtechnikailag más elvekkel. Itt is a Szabadság téri csomópont megszüntetése a cél, az átmenő forgalom kiszűrése érdekében. Az első két változat költségei azonosak, a legfőbb céljuk az átmenő forgalom kiszűrése. A harmadik változat teljesen, vagy majdnem teljesen mentesíteni akarja a Kossuth utcát a forgalomtól. Helyette viszont északon és délen párhuzamosan cgy-egy gyűjtőút nyomvonalát kellene megteremteni. Ennek a változatnak a bevezetése a városszerkezetbe való nagyobb beavatkozással jár és jóval magasabb költséggel is. Kiskunfélegyháza tanácsának jelenlegi anyagi helyzetét ismerve a KBT az első változathoz közeli megoldáson próbált több értékes hozzászólás alapján valamit módosítani. A városi tanács mindhárom tervet szeretné részletesen Kiskunfélegyháza lakosságával is megvitatni, hogy a végleges döntés során a legjobb megoldás valósulhasson meg. A második napirendben Viskovits István rendőr őrnagy elemezte a közlekedésbiztonsággal összefüggő kérdéseket, teendőket. Eszerint a félegyházi tervek az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács fő célkitűzésein alapulnak. Ezért a gyalogosan közlekedő gyerekek biztonságának növelését tartják a legfontosabbnak, melynek érdekében a lakosság, a szülők, nagyszülők és más szervek figyelmét igyekszik a KBT különféle módon felhivni, akár rendőri intézkedésekkel is. Halaszthatatlan az alkoholos befolyásoltság elleni további általános küzdelem, hiszen a balesetek tekintélyes részét az italozás, ittas vezetés okozza. Szerepe lesz a jövőben is a társadalmi meggyőzésnek, mely tudatosíthatja az ittas vezetés káros hatását, de méltó büntetés is jár, ha a jó szó kevés. A KBT munkáját négy szakbizottság segíti. Ezek tevékenysége szép eredményeket hozott 1987-ben. Az ifjúságnevelést figyelemmel kísérő szakbizottság fő feladata a gyermekek és a tanulóifjúság helyes közlekedésre nevelése, melyben a városi tanács művelődési osztálya is közreműködött, hiszen 1600 óvodás, 6300 általános iskolás és csaknem 2000 középiskolás oktatását irányítja. Közlekedési őrsök, szakkörök is működnek, tevékenységüket szakemberek irányítják. Évente mintegy 250-300 tanuló szerzi meg segédmotorkerék párvezetői engedélyt, de más kategóriából is 80-90-en tesznek sikeres vizsgát. Mindezek ellenére a közúti biztonság nem javult a társadalmilag elvárható mértékben. Nem lett kevesebb az ittas vezetés, s az így okozott balesetek száma. A bizottság jelentése igen részletesen számolt be széles körű intézkedésekről, előadásokról a munkahelyeken és más fórumokon egyaránt. Hasznosak a KRESZ-vetélkedők. Különösen sok érdeklődőt mozgósítanak a Volán Kupa-versenyek, valamint a kerékpáros, motoros, autós szlalomversenyek. Az előadó végül ismertette a baleseti statisztikát. Eszerint 1986-ban 154, 1987-ben 137, 1988 első félévében 66 baleset történt a városban és környékén, melyből legtöbbet a személygépkocsi-vezetők okoztak. A gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása, és egyéb szabálytalanság fordult elő leginkább. Legtöbb szabálytalanságot a 18—60 éves korosztály követte el és gyakran közrejátszott az ittasság is. Némedi László SPORT Mizsei György bronzérmes! ÖKÖLVÍVÁS Valószínűleg legkedvesebb városai közé fog tartozni Gdansk Mizsei Györgynek. a Honvéd Kun Béla SE ökölvívójának. Hiszen ebben a lengyel városban aratta élete első nagy sikerét a 17 éves félegyházi versenyző. A junior EB 63,5 kg-os súlycsoportjában a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Á második versenynapon lépett a kötelek közé Mizsei a görög Gunasz ellen, s 5:0 arányú egyhangú pontozással győzött. Pénteken a franicák legjobbja, Char- pentier voít az ellenfele. Ezt a küzdelmet már az éremért vívták. Az EB legnagyobb meglepetése volt ez a kiskunfélegyházi résztvevővel. A franciának már előre odaajándékozták volna az aranyérmet, Mizsei azonban ebbe nem nyugodott bele. Végig eltáncolt jóval erősebb ellenfele elől, s amikor csak lehetett, villámgyors balosokat helyezett el annak fején. S bírta ezt a „táncot" három meneten keresztül, s végül 4:l-cs győzelmét hirdették ki. Idehaza Békés város felszabadulási III. o., felnőtt versenyén jól szerepeltek a félegyházi öklözök. A 63,5 kgban Szász Árpád aranyérmet nyert, emellett a legjobb ökölvívónak járó különdíjat is neki ítélte a versenybíróság. További félegyházi eredmények. 60 kg: 3. Abrudán János, 81 kg: 3. Gödér János, 91 kg: 3. Varga Zoltán, + 91 kg: 2. Werb Attila. Horváth István • Mizsei (jobbról), a gdanski bronzérmes ökölvívó. (Farkas Tibor felvétele) Solti Károly Jákó Veráéin lék díjat kapott Jó érzés, ha az ember figyelemmel kísérheti földijei életútját, és örülhet a sikereknek, amit itthon vagy a nagyvilágban elértek, amiért még kitüntetésben is részesülhettek, így volt minap is, amikor tudomást szereztem arról, hogy a Budai Parkszínpadon első ízben osztották ki a most alapított Jákó Vera-emlékdí- jakat. A kitüntetett előadóművészek között ott volt a félegyházi Solti Károly is. Gratulálunk! T. M. Az olvasó írja A megdicsért konyha Utazás közben már több alkalommal jártam a félegyházi vasútállomáson és ebédeltem az Utasellátó éttermében. Elismeréssel szólhatok az udvarias, előzékeny kiszolgálásról, a kitűnő konyháról. Klimkó Imréné szakácsnő házias ételeket főz. Lukács Sándor üzletvezető mindent elkövet azért, hogy a vendégek, az utasok megelégedéssel távozzanak a félegyházi étteremből. Sok ilyen vendéglátó egységre volna szükség. Farkas Béla Kaposvár MŰSOR Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: RÖVIDZÁRLAT. Sz., mb., amerikai sci-fi. Videomozi: fél 9 órakor: AZ UTOLSÓ SZÁMLÁT TE FIZETED! Sz., olasz NSZK film. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Bács-Kiskun Megyei Bizottsága lapjának, a Petőfi Népének Kecskemét. Szabadság tér l/A. 6001 félegyházi kiadása Fiókszerkesztöség: Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. 6100 r mm főszerkesztő: dr. Gál Sándor Telefon: 62-144 rri ÍM 1VII Vt\ íiiilí AlfV Kud,a a Bj‘-'vKlskun Mc*yci Lapkiadó Vállalat Terjeszti a Magyar Posta r r LM 1 V 111 /1 ki 1/ 1 111 1 ^ Prásánger András Igazgató Előfizethető a postahivataloknál és hirlapkézbesitóknél IJUUVN I liniJI llVlililfil 1 Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Előfizetési dij: egy hónapra: 43,— Ft, Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 negyedévre: 129,— Ft. Telefon: 28-777 félévre: 258 — Ft. Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató egy évre: 516,— Ft. 1988. VIII. 19-én. megrendelés sorszama: 830007 HU ISSN 0133 - 235x