Félegyházi Közlöny, 1987 (31. évfolyam, 1-44. szám)

1987-12-11 / 44. szám

FELGOYHAZI KÖZLÖKY MÉG CSONGRÁDBAN IS KERESIK Ötféle kenyér és egyéb pékáru negyvenhatmillióért A pékeket hajdan megkülönbözte­tett tisztelet övezte. A kenyér központi helyet foglalt el az emberek táplálkozá­sában. Ma csak fogyasztási cikknek számít, ami sok esetben a szemétgyűj­tőbe kerül. A pékkel akkoriban közvet­len kapcsolatunk volt. Megleshettük őt a kovászolás vagy dagasztás közben, és szemünk elé tárult a pirospozsgás ke­nyerek semmihez sem hasonlítható illa­tú sokasága. Manapság Kiskunfélegyházán a vá­ros szélén, az ötös főútvonal mentén a modern kenyérgyárban szorgoskod­nak napról napra a pékek. A Kecske­méti Sütő- és Édesipari Vállalat helyi üzemében átlagosan százan, száztízen dolgoznak. Közülük húszan-harmin- can vannak azok, akiket nem igézett meg a szakma varázsa. A többi már a vállalati törzsgárda tagja és hosszú évek óta ott dolgozik. A kenyérgyár kollektívájának 70 százaléka féri, csu­pán 30 százaléka nő. Ez a munka ma sém könnyű. Mindezeket Szesztrenka Dezső mű­szakvezetőtől tudom, aki neves félegy­házi pékdinasztia tagja, és ma is e mes­terség művelője. — Milyen feladatai vannak a kenyér­gyár dolgozóinak? A Habselyem Kötöttárugyár 5. szá­mú gyáregysége a napokban 130 nyug­díjasát a szokásos év vége előtti talál­kozóra hívta a félegyházi szakszerveze­ti művelődési otthonba. Farkas Jenőné igazgató üdvözölte az évtizedeken át ott dolgozókat, majd a gyár tevékenységéről számolt be. Az előző találkozó óta .újabb munkasike­rek következtek Félegyházán .-A gyár ez évi 150 millió forintos árbevételi ter­vét várhatóan 15 százalékkal szárnyal­ja túl. A nagyvállalat tőkésexport-terméke- inek 62 százalékát a kiskunfélegyházi gyár dolgozói állították elő. Eddig a 2 millió 664 ezer dolláros exportvállalás­nak csaknem 90 százalékát teljesítették és kiszállították. Nyugdíjasok Már százkilencvenhat nyugdíjasa van Kiskunfélegyháza egészségügyi szolgálatának. Olyan emberek, akik szinte egész életüket egy lapra, a honfi­társaik egészségének megóvására tet­ték fel. Maguk a mindennapi életben személyes példamutatással, az egészsé­ges életmóddal is folytatják ezt a tevé­kenységet. ASZTALITENISZ Budapesten a Ganz-MÁVAG I. osztályú újonc és serdülő ranglistaversenyt rendezett. A félegyházi Laczkó Tamás, a Lenin Tsz SE versenyzője, két aranyérmet szerzett. Először Pázsi Ferenccel, a K. S. I. (Központi Sportis­kola) versenyzőjévél a párosban diadalmas­kodtak, majd a serdülő egyesben is első lett. BIRKÓZÁS Szegeden rendezték a birkózó úttörő­olimpia területi döntőjét. Tizenhat csapat 187 birkózója vetélkedett a továbbjutást je­lentő helyezésért. Jelentősége volt ennek a versenynek, mert ezt a sportvetélkedőt utol­jára bonyolították le ebben a formában. A következő években diákolimpiaként ren­dezik meg több korosztályban. 33 kg-os súlycsoportban remekül szerepelt Seres János, aki 26 induló között hat tusgyő­zelmet aratott, a második lett és jogot szer­zett az országos döntőn való indulásra. A 41 — Ebben az évben 46 millió 500 ezer forint értékű pékárut kell készítenünk. Ez idáig a mi üzemünk érte el a legked­vezőbb eredményt a vállalatnál a ke­nyérre fordított költség alakulásában. —- A munkájukat elismerik? — Reklamáció vagy büntetés nem fordult elő. Tartjuk a tőlünk megszo­kott és megkövetelt színvonalat, minő­séget. Ezt bizonyítja az is, hogy más megyebeli helységek lakossága szintén a mi pékáruinkat keresi. Kistelekről és Baiástyáról rendszeresen érkezik meg­rendelés. Naponta 100—120 mázsa ke­nyeret sütünk, dabasi rozsost, házi jel­legű Bácska kenyeret, sima fehéret, va­lamint alföldi és francia kenyeret. Ezenkívül zsemlét, sós és korpás kiflit, zsemlecipót, zsemleveknit, óriáskiflit szállítunk az üzletekbe. Kiegészítő munkában készítünk még kétszersül- tet, zsemlemorzsát és 4—6 tojásos tar­honyát. Az egy-egy napra tervezett pékárut teljes mennyiségben legyárt­juk, és pontos időben szállítjuk. • — A harmincéves szakmai múltú pé­kek a félegyházi sütőipar húzóerői, akik — a napi munkájuk mellett — a fiatalo­kat is tanítják a szakma fortélyaira. 0 A meghívottak egy csoportja (Kép és szöveg: Némedi László) Jellemző az 5. számú gyárra az, hogy magas az I. osztályú késztermékek ará­nya, eléri a 99,4 százalékot, ami a dol­gozók magasabb anyagi elismerésében is megmutatkozik. Az eredmények is­mertetése után a fiatal tanulók mutat­ták be a gyár legújabb tréningruhamo- delljeit, melyek nagy tetszést arattak színükkel és változatos formai megol­dásukkal. A bemutató után átadták a meghí­vottaknak a szocialista brigádok által készített ajándékokat, majd a gyár gaz­dasági és tömegszervezeteinek vezetői megvendégelték a nyugdíjasokat. találkozója Éz tűnt ki minap a nyugdíjastalálko­zón beszédet tartó Fekete Józsefné szakszervezeti vezető, dr. Balogh Géza igazgatóhelyettes köszöntőjéből és Konkoly Istvánná nyugdíjasalbizottság- vezető szavából. Aki ott volt az össze­jövetelen, az elhangzottakból kiérez- hette az aggodalmat is, hogy bár szép számmal, de mégsem elegen látogatják klubjukat. Tm. kilogrammosok csoportjában, ahol 28-an voltak. 5 tusgyőzelemmel Farkas Zoltán az ötödik helyen végzett. A 66 kilogrammos csoportban (18 induló) Trombitás Róbertnek nehéz sorsolása elle­nére is sikerült fölállnia a dobogó harmadik fokára. A 73 kg-ban (10 induló) Gémes László 3 győzelemmel szintén bronzérmet szerzett. KOSÁRLABDA NB II. A keleti csoport: Egri TANÉP SE—Kiskunfélegyházi TK 129:55 (60:30)Az erősen tartalékos félegyhá­zi csapat ilyen arányú veresége nem meglepe­tés az élcsoportba tartozó egri fiataloktól. A következő mérkőzését december 11-én, pénteken délután 18,30 órai kezdettel játssza a félegyházi gárda a 608-as Számú Szakmun­kásképző Intézet tornacsarnokában, ahol az ellenfel a Szegedi Postás csapata lesz. Horváth István Szükség van itt is a szakmaszeretetre, mint más munkaterületen. — Adódhat olyan helyzet, a techni­kai és egyéb okok miatt, hogy naponta 10—12 órát kell dolgoznunk. — mond­ja az üzemvezető. A sütőüzem és a kereskedelem kö­zött jó a kapcsolat. A kereslet változá­sát a kenyérgyár rugalmasan tudja kö­vetni és gyors megrendeléseket is képes kielégíteni. A pékárut a kenyérgyár maga szállít­ja. Akik ez utóbbi munkakörben dol­goznak, azoknak is igen fáradságos a munkájuk, hiszen hajnali két-három órakor megkezdődik az áruszállítás. Télvíz idején vagy a nyári forróságban szintén helyt kell állniuk. Az üzemi téemkások szakértelmét dicséri, hogy a rossz alkatrész-beszer­zési lehetőség ellenére-számottevőbb technikai akadály nem zavarta munká­jukat. Major Dóra A közművelődési könyvtárnak — mint a kultúraközvetítés egyik színhe­lyének — az audio- és vizuális doku­mentumok összegyűjtése és megőrzése, az olvasók számára használhatóvá té­tele az. egyik feladata. Ez az úgyneve­zett feldolgozás szerteágazó és szigorú logika szerinti munkaterület. — A feldolgozómunka az utóbbi tíz évben számottevő változáson ment ke­resztül — mondja Urbán Miklósáé könyvtáros. — A számítógép megjelenése és a nemzetközi dokumentumcsere, az in­formációáramlás felgyorsulása sürget­te e változásokat, viszont a könyvtá­rakra óriási többletmunkát hárított. A helytörténeti anyag feltárása az egyik újabb teendő, viszont a kutató­munka eredményességét mozdítja elő. A helytörténeti katalógusban rendez­zük a minden témakörre kiterjedő helyi vonatkozású könyveket, a folyóiratok, a heti- és napilapok cikkeit, meghívó­kat, plakátokat, fényképeket. A kuta­tók és a diákok egyre inkább érdeklőd­nek a rendezett anyag iránt. A helytör­téneti katalógus Félegyházi Közlöny 1957—1987 közötti anyagának cikkcé­dulái elkészültek. A sajtófigyelő által küldött cikkanyag feltárása befejező­dött, és a katalóguscédulák sokszorosí­tása van folyamatban. — Nagyobb könyvtárak e műhely­munkának az eredményét kiadványok­ban tárják az érdeklődők elé. — Könyvtárunknak nincs külön anyagi fedezete és létszáma az ilyen kiadványokra. Ennek ellenére — fő­ként saját erőforrásból — kiadványa­ink jelentek meg. Ilyen volt a pedagó­giai könyvek ajánló bibiliográfiájának több száma. — A mezőgazdasági és művészeti könyvekből is állítottunk össze bibliográfiát. Készítettünk folyó­irat-ismertető és különböző személyi Az üzletek vasárnapi nyitva tartása A közelgő ünnepekre tekintettel, Kiskunfélegyházán az üzletek ezüst- és aranyvasárnap is várják a vásárlókö­zönséget. December 13-án, ezüstvasár­nap a kijelölt iparcikk-, ruházati, kul- túrcikküzletek, áruházak, a Konzum Kossuth utcai édességboltja 8—12 órág tart nyitva. December 20-án, aranyvasárnap valamennyi, ezüstva­sárnapon is nyitva tartó ipar- és kultúr- cikk- és ruházati üzlet, -áruház, vala­mint a Konzum édességboltja 8—13 óráig szolgálja ki a közönséget. A. S. Árubemutató A Hazafias Népfront és a Szigma Kereskedelmi Vállalat szervezésében lengyel árukat mutattak be Kiskunfél­egyházán, a Szigma sport- és játékáru­házában. Az ízlésesen berendezett kira­katban és az áruház belső terében kiál­lított üvegáruk, különféle használati és dísztárgyak megnyerték a vásárlók tet­szését. A vásárlással egybekötött áru­bemutató jó kiindulás volt a hazai és a lengyel vállalatok közötti közvetlen ke­reskedelmi kapcsolat előmozdítására. N. L. bibliográfiákat. Az eddigi legnagyobb kiadványunk Kiskunfélegyháza hely- történeti bibliográfiája, mely a Fél­egyházi Olvasókönyvben jelent meg. Ennek a kiadványnak különlenyomat- ként való megjelentetését szeretnénk elérni azért, hogy a félegyházi lokálpat­riótákhoz eljuttassuk mindazoknak a műveknek az összefoglaló jegyzékét, melyekből a múltról tájékozódhatnak. — Mi a feldolgozó könyvtáros célja? — Olyan bibliográfia készítése, amely Szobrok, emléktáblák, nevezetes épületek Kiskunfélegyházán címmel je­lenne meg. Lektora Fekete János hely- történész. Mivel a kiadványban fény­képek is lesznek, és azok megemelik a költségeket, félő, hogy az anyagi fede­zet hiánya miatt ebben az évben nem valósulhat meg. A félegyházi városi könyvtárnak a maga lehetőségein belül gazdag-gyűjte­ménye van, amelynek gondozása a fel­dolgozó könyvtáros feladata. A doku­mentumok száma százötezernél több. Az év első felében 1777 könyvet, 51 hanglemezt, kazettát vásárolt a könyv­tár. Az újonnan beszerzett könyvek kö­zül a társadalom- és természettudomá­nyi témák körét taglaló müvek sorában gazdag választékot találnak az olva­sók. így 576 mű került a kölcsönös vérkeringésbe, azonkívül 206 művésze­ti, 185 műszaki, 125 irodalomtudomá­nyi könyv szolgálja az ismeretterjesz­tést. A szépirodalmat olvasók táborá­nak 549 új beszerzésű könyv nyújt él­ményt. —OR —RA MŰSOR Szakmaközi művelődési ház: 5 és 7 órakor: ŐRÜLT RÓMAI VAKÁCIÓ. Sz., mb., olasz filmvígjáték. Az utóbbi években előtérbe került a környezetvédelem ügye. Nemrég Kis­kunfélegyházán éppen ennek helyi te­endőit vitatták meg. Kiskunfélegyháza — lakosságának a számarányát tekintve — az ország hu­szonhatodik, a megyének pedig a har­madik városa. A területe 25 629 hek­tár. A mezőgazdaságilag művelt földek megóvása, termőképessegének növelé­se érdekében néhány éve meliorációs munkát végez a félegyházi székhelyű Tisza—Kunsági Vízgazdálkodási Tár­sulat. A legnagyobb gondot jelenleg is a laza talaj okozza. A homok megköté­sére tett évszázados erőfeszítések elle­nére Kiskunfélegyháza továbbra is az ország legporszennyezettebb települé­sei közé tartozik. A föld védelmére és célszerű haszno­sítására a selymesi és haleszi zártkertek kialakítását lehet jó példaként megem­líteni. Sajnos, a város belterületén en­nél súlyosabb a helyzet. Még mindig csekély Félegyháza zöldterülete; ami van, annak is sanyarú a helyzete. A la­kosság sem becsüli eléggé a parkokat, fásított, erdősített területeket. A családiházas övezetek csatornázá­sa általában hiányzik. Naponta meg­közelítőleg 4 ezer köbméter szennyvi­zet csak szikkasztással lehet kezelni. Mindezek következtében a talaj víz­szintje állandóan emelkedik. A régi'vá­Ajándék 36 gyereknek Találkoztam a napokban Nemes Pista bá­csival, a maszek télapóval, aki a tejbisztrónál írta össze, hogy hány csomagot készíttessen a gyerekeknek Miklós-napra. Az idén is sor­ra járta az apróságokat. De hát ki is a ma­szek télapó? Nyugdíjas földműves, aki tavasztól őszig ápolja gyümölcsösét, kertészkedik, egyéb­ként a szociális otthon lakója és nagyobb összeggel segítette annak idején ezeket az intézményeket. Kíváncsian kérdeztem, kik is ezek a gyerekek, akiket meglátogat. — El szoktam menni az ötös ikrekhez, ott hat gyerek van. a Vörös Hadsereg utcában tíz gyerek vár egy házban, a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcában pedig tizenegy kis testvért látoga­tok meg. Ehhez jön a többi. Tavaly harminc gyereknek vitt ajándékot, most harminchathoz készül. M. S. A környező falvak közlekedéséről, tömegközlekedéséről szeretnék írni, azon belül is a Volán autóbuszainak közlekedéséről. Néhány hónap tapasztalatát vetem - papírra. A megújulás korát éljük, teljes mértékben érthetetlen számomra: a Volán kiskunfélegyházi kirendeltsége miért nem képes oda hatni, hogy a kör­nyező községekbe pontosan a menet­rend szerint induljanak az autóbuszok. Ez főleg a reggeli órákra vonatkozik. A tapasztalatom szerint egy járat késé­se, kimaradása, sajnos, egész lavinát indít el. Ha valamilyen műszaki hiba miatt a 6,35 órakor induló pálmonos­lyog- és vertfalú, szigetelés nélküli épü­letek elvizesednek, állaguk romlik. A szennyvizzel a földbe került vegy­szerek a talajvizet agresszívvá teszik, ez már az új épületek betonalapjait is meg­támadja és lerontja. Kiutat csak a szennyvízcsatorna-hálózat bővítése és a víztisztító berendezés kapacitásának tervezett növelése jelent. A csatornahá­lózat, valamint a szennyvíztisztító telje­sítőképességének jelenlegi szűkös volta hátráltatjaazipari szennyvizek megfele­lő elvezetését és tisztítását. Jelentős rész tisztítás nélkül jut a befogadóba, az így szennyezett félegyházi vízfolyásba, majd a Tisza vízrendszerébe. A Gyapjú- és Textilnyersanyagfor- galmi Vállalat évtizedeken áta városi fő­gyűjtő csatornán keresztül juttatta el , szennyvizét a tisztítótelepre. A víz nagy mennyiségben tartalmazott oldott gyapjúzsírt és oldószert, amely nemcsak a főgyűjtő állagát veszélyeztette, hanem a telep biológiai egyensúlyrendszerét is. Tavaly a vállalat önálló nyomócsőháló­zatot építtetett. A tisztítótelep biológiai egyensúlyát tovább nem veszélyezteti, de a félegyházi vízfolyásét,még igen. A másik szennyezőbázis az ÁHV vágó­hídja. Jelenleg folynak azok a tervezési munkák, amelyek a húsipar és az ÉBKM Vízmű Vállalat közös beruházá­sával 1988 végére megoldhatják a fél­egyházi vágóhíd szennyvízkezelését is. Némedi Imre Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szabó Andrea (anyja neve: Kiss Ilona Irén), Gaál László (Lankovits Mária Elvira), Szabó László (Toldi Mária Ilona), Kovács Erika Franciska (Bagi Jo­hanna), Seres Csaba (Atkári Erzsébet), Már­ta Hajnalka (Herpai Erzsébet), Fekete Zsolt (Barna-Pap Erzsébet), Pelyhe Dölóresz (Tér­jék Terézia), Pallagi Zoltán (Tóth Erzsébet Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Rácz Juli­anna— Tanács Dezső. MEGHALTAK: Németh Géza (Kiskun­félegyháza), Tarjányi Ferencné Földi Vero­nika (Kiskunfélegyháza), Tajti Gáborné Do- bák Rozália (Jászszentlászló), Ónodi György (Bugac), Födi Sándor (Kiskunfél­egyháza), Nagy Jánosné Szalai Ágnes (Kiskunfélegyháza), Lajos István (Kiskun­félegyháza), Réti Ferencné Faragó Mária (Kiskunfélegyháza), Grünhut Béláné Farkas Anna (Kiskunfélegyháza), Szél Mátyás (Gá­tér), Solymosi Gáspárné Paksi Ilona (Kis­kunfélegyháza). tori járat kimarad, a Petőfiszállásra. in­duló busz lép a helyére, és a Petőfiszál­lásra 20-25 perces késéssel az alpári járat indul. Természetesen, ezáltal az alpári járat is körülbelül ugyanennyit késik. Ez nagyban befolyásolja a kör­nyező községekből bejáró emberek pontos munkakezdését, a diákok is rendszeresen késve érkeznek az iskolá­ba. Ha ez csak elvétve fordulna elő, még valahogy meg lehetne érteni, de így, hogy rendszeresen előfordul, nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Szeretnénk a pontos, a megbízható Volán utasai lenni. Ugye, nem kérünk lehetetlent?! D. I. Találkozás a közönséggel • A Szigma Vállalat kiskunfélegyházi műszaki áruházában szervezték meg a Dolly Roll együttes és rajongóinak közönségtalálkozóját. A népszerű együttes tagjai több száz érdeklődőnek dedikálták a napokban megjelent és a helyszínen árusított nagyle­mezüket. * (Farkas Tibor felvétele) FÉIMILÍZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-KÍskun Megyei Bizottsága lapjának, a Petőfi Népének félegyházi kiadása f őszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat f elelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással, Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató 1987. XII. 11-én. megrendelés sorszáma: 74181 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Fiókszerkesztöség: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. 6100 Telefon: 62-144 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: félévre: egy evre: HU ISSN 0133 — 235x 129.- 258.- 516, Ft, Ft. Ft. Beszélgetés a városfejlesztésről Kiskunfélegyházán, a Hazafias Népfront IV. körzeti bizottsága kibővített va­roskörzeti tanácskozást szervez. Témája a városfejlesztés várható alakulása a kibontakozási program alapján. A tanácskozásra tisztelettel meghívja a körzetben lakó állampolgárokat, várja véleményüket, észrevételüket, javaslataikat a nép­frontbizottság-. A tanácskozás december 14-én, hétfőn 17 órakor lesz a Hazafias Népfront városi bizottsága székházának kistermében (Centrum felőli feljáró). Az előadó: Csányi István pénzügyi osztályvezető. D. P. M. A kötöttárugyáriak sikerei SPORT KÖNYVTÁRI GYŰJTÉS ÉS MEGŐRZÉS A helytörténeti kutatás műhelye Poharas tej az iskolásoknak A félegyházi tejüzem poharas árukat is forgal­maz. Kakaóból naponta átlago­san 3900, kara- mellástejből 2 ezer, csokoládés­tejből 1500, ízesí­tés nélküli tejből is másfél ezer po­hárnyit. A város­ban és a környező községek iskolái­ban a diákok szí­vesen vásárolják ezt a négyféle tíz­órait. Képünkön Darányi Mihály- né, aki gépével óránként 2400 poharat tölt meg. OPA Az újságkézbesítő példája Mostanában annyi cikk jelenik meg a rossz, általában a tisztességtelen munká­ról. Van ám ellenkező példa is Kiskunfélegyházán! A III/A körzet újságkihordója fiatalasszony, de akár esik, akár fúj, az újságok az ő körzetében már reggel fél hétkor a levélszekrényben vannak. Ha véletlenül valamelyik újság nem jelenik meg a szokott időben, nem sajnálja az idejét, és szól, hogy késik a lap, ne várják hiába. Móczár József a 23. sz. körzet póttanácstagja Tömeg közlekedés nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom