Félegyházi Közlöny, 1986 (30. évfolyam, 1-50. szám)
1986-08-15 / 32. szám
ZÖLDSÉG, kr • GYÜMÖLCS A városi piac SAJÁT SZÜKSÉGLETRE ÉS ELADÁSRA • Hétköznap a félegyházi piacon. (Méhes! Éva felvétele) Kiskunfélegyháza mezőgazdaságának évi össztermelése elén a kétmilliárd forintot Ezt az értekét kilencezer ember állítja elő, a négy szövetkezetben, az állami gazdaságban, a háztájiban, a kiskertekben. Mit és miilyen körülmények között vásároil a lakosság? A hetipiaci napokon, Félegyházán csaknem hétszáz termelő kínálja áruját. A feühozajtjJról maguk a városlakók és környékibeli tanyasi. falusi termelők gondoskodnak. A termékeknek csupán egynegyedét hozzák távot laibbról,, Gsongrádról, Csólyospálo&ról, Ba. lástyáról. Kistelekről az árusok. * A termelési kedvet serkenti az a tény, hogy a kertészet nem esiik az adóztatás hatókörébe. A várost körülölelő kiskertekben a 6aiát fogyasztáson felül, eladásira is termelnek. Félegyháza és környéke adottságai kiteljesítik a piacra termelés lehetőségét. A földhivatal adatai szerint a kiskun város környékén 1507 parcella a zártként, amely együttesen 197 hektárt tesz ki. Egyéni tulajdonban 6-12 van, tartós használatra 845. haszonbérben 20 parcellát adtak ki. A művelhető belterületi számító 98 hektár. Ehhez még hozzá kell számítani azt. hogy a kertváros lakóinak zöme szintén termeszt a saját szükségletére zöld'égett, gyümölcsöt. amitől természetesen jut értékesítésre. a boltokba is. « A gyümölcs ára fajtánként és a minőségitől függően változik. A szép őszibarack tartja az árát. A dinnye a piac végefelé igen olcsón kapható. Számottevő a dinnyefelhozatal. jó piackor átlag 35 termelő kínálja ezt a zamatos gyümölcsöt. A körte korábbi évékhez viszonyítva olcsó, az idén már 12 forintért is kaphat a vevő ízes Kálmán-körtét. A Fontos-alma jó ideje jelen van a piacon, ennek ellenére az á'a alig változott. A zö’dséget csomózva adják. így a termelőnek jobban megéri. A szép burgonyát már hat forintért „ki lehet fogni”, amiért a boltok nyolc forintot is elkérnek. A karfiol kifogyott. Tavasztól a virágnak nagy a keletje. Két évvel ezelőtt még a magánkereskedő húzott busás hasznot jeles névnapok idején. Napjainkban változott a helyzet. A kistermelők asztalain pompás virágok — dália. mrári—őszi rózsa, szegfű — ékeskednek elérhető áron. A piac régen kinőtte a ruháját, zsúfoltság mindenütt, főként a forgalmasabb hetipiaci napokon. Az árusok éves bérletet váltanak. ötszáz méter piaci asztalnak van egész esztendőre gazdája. Gyakori az olyan árus, aki októbertől már nem hoz árut, az asztalához viszont ragaszkodik. A szabad terület is zsúfolásig megtelik. Azon a 126 méteren sok esetben az anyaföld is áruval van telítve. * Nagyobb a kínálat most, mint a 'kereslet, A túlkínálatot az életmódváltozás is okozza. A háziasszonyok többsége a hétközben az élelmiszerboltokban vásárol, csupán pénteken vagy vasárnap megy a piacra. A hétközi piac látogatói főként a nyugdíjasok. akik ragaszkodnak a régi bevásárlási módhoz. A piacrendező szerint a felhozott áru 30—35 százaléka nem kel el. Sajnos, a gyümölcsből cefre lesz, mire hazaér, a zöldség pedig megfonnyad. A kereskedelmi vállalat ritkán megfelelő partnere a termelőnek, mivel gyakran a termelési költség alatti áron akar áruhoz jutni. A boltok úgyszintén. Szűk a félegyházi piac. Nem odaillő létesítmények is foglalják a helyet. A termelők kérik, hogy a városi tanács áldozzon többet a piac fenntartására, korszerűsítésére. a világításra, a kövezet helyrehozatalára. Nyáron a túlkínálat, télen viszont áruhiány tapasztalható rendszeresen. Ezt a helyzetet kellene tárolással és tartósítással egyensúlyba hozni. Major Dóra SPORT II. Kiskun Kupa nemzetközi kerékpárverseny Félegyházn szélesedő sportmozgalmában jelentős szerepe van a Kiskun Kupa nemzetközi kerékpárversenynek. melyet immár másodízben írtak ki. A Húsos SK és a városi s porti el- Ugyelőség állal kiírt versenyen a meghívott külföldi és hazai klubokból 26 csapat küldte el versenyzőit. A három versenynapon a résztvevők csapatidőfuiamb.an és országúti versenyben mérték össze tudásukat. Kiegészítő számként női és úttörő fiúversenyek is szerepeltek a programban. A hivatalos megnyitót a második napon, a tanácsháza előtt tartották ahol' dr. Kardos András tanácselnökhelyettes köszöntötte a 160 főnyi hazai és külföldi kerekezők. Majd a Kossuth Lajos utcán rendezték a 2,4 km-es csapatversenyt, ahol a kiskunfélegyházi Húsos SK csaoata győzött 2 perc 58:43 mp-es idővel. 2. RSV UNNA (NSZK) 2:53:7.1 3. Szekszárd I. 2:59:02 A Petőfi-lakótelepen az úttörők részére kiírt (nyolckörös) versenyen 1. Hartman Tibor (KSI) 26 p. 2. Gaukh Zoltán Szekszárd 14 p. 3. Kemény Krisztián Szekszárd 8 p A nők 8 körös versenyében: 1. Izsák Éva (Mosonmagyaróvár 2 p. 2. Ursics Vlda Jugoszlávia 11 p. 3. Katala £va Jugoszlávia 8 p. A felnőtt férfiak 40 körös versenyében : 1. Hirt József PMSC 26 p. 2. Mandics Drágán Jugoszlávia 21 p. 3. Weiler Gábor Csepel is p 20 kilométeres felnőtt egyéni időfutam: 1. Sajó Péter szekszárd aSrt.l 2. Szabó Lajos Szeged I. 26:55 3. Szúrom! György Postás 27:2i 9. Fábián I. Húsos SK 27:45 Nők 10 km-es Időfutamszám: 1. Bregár R. Jugoszlávia 15:40 2. Szabó K. B. Szekszárd 15:4« 3. Korosec M. Jugoszlávia 15:54 Serdülő leány 10 km-es Időfutam: 1. Tölgyesi G. Szekszárd 16:41 2. Bertufi T. Szekszárd 17:02:14 3. Mészáros £. Mosont V. 17:02 :30 A harmadik napon a 90 km-es országúti versenyen a férfiaknál: 1. Vitányi A. Tipográfia 2:10 506 2. Liska P. Videoton 2:19:06 3. Tóth I. MAV-DAC I. 2 tlO :06 ♦Úttörők 45 km-es országúti versenyén: 1. Hartman T. KSI 1:26:16 2. Kemény K. Szekszárd 1:26:16 3. Gaukh Z. szekszárd 1:26:18 Nők 45 km-es országúti versenyén: 1. Izsák Éva Moson V. 2. Ursics V. Jugoszlávia 3. Korosec M. Jugoszlávia A férfi összetett versenyben: 1. Szabó L. Szeged I. 2. Rózsahegyi Z. Videoton 3. Csató T. Postás A nők összetett versenyében; 1. Izsák £va Mosonmagyaróvár 2. Ursics V. Jugoszlávia 3. Korosec M. Jugoszlávia • Óriási mezőny a nemzetközi versenyen. I • A dobogó legmagasabb fokán a győztes HÜSOS 8K csapata. összetett csapatversenyben: 1. BVSC 2. Szekszárd I. 3. Videoton I. 4. RSV UNNA (NSZK) 5. Húsos SK Kiskunfélegyháza összetett egyéni verseny: Klákunfélegyházi Húso9 SK 1. Fábián László » 2. Krum Attila 12 3. Szénásl Zoltán 34 4. Gálig László 38 A szombati díjkiosztás után a mezőny zárt kocsiosziopban indult a Forma—1 kerepestarcsai pályára, ahol a Hungarorlng Kupa 40 km-es versenyén vettek részt. Eredmények: 1. Kenyeres Ferenc Debr. sportiskola 2. Aut László szekszárd 3. Szuromi György Bp.-l Postás N. L. ÖKÖLVÍVÁS: Békésen, III—IV. osztályú felnőtt, felszabadulási ökölvívóversenyt rendeztek, melyen nagy létszámmal vett részt a Honvéd Kun Béla SE szakosztálya. A háromnapos viadalon a félegyházi versenyzők négy első. két második, egy harmadik helyet szereztek, és megnyerték az összesített pontversenyt. A félegyháziak részletes eredményei: 57 kg: 1. Trivapetropics János. 75 kg: 1. Árkos Péter. 81 kg: 1. Eigenbrót Péter. +91 kg: 1. Eperjesy Flórián. 63,5 kg: 2. Gondi János. 67 kg: 2. Nagy Csaba, 71 kg: 3. Turzó Sándor. SEGÉDEDZŐ-TANFOLYAM: A városi sportfelügyelőség felvételt hirdet segédedző-tanfolyamra valamennyi sportágban. A jelentkezési lapok a sportfelügyelőségen kaphatók (Kazinczy u. I.). A kitöltött lapokat 1986. augusztus 20-ig lehet leadni a sportfelügyelőségen. Horváth István Emléksorok Móra Ferencről Alkotmányünnep Kiskunfélegyházán az alkotmány napi városi ünnepséget, augusztus 19-én délután 14 óra 30- kor az Április 4. Gépipari Műveknél tartják. Dr. Korom Mihály, az MSZMP KB tagja, Félegyháza országgyűlési képviselője mond ünnepi beszédet. Ti- szaalpáron munkás—paraszt találkozót rendeznek. Kunszálláson pedig a Cserke-tónál tartják az alkotmány napi vidám összejövetelt. Kiről, miről híres? Egy fiatal tanárnő nagy igyekezettel — jegyzetből — ismerteti Felegyháza irodalmi nevezetességeit a Hattyú-háznál és a Petőfi-szobornál. Odaállok én is a 10—12 éves gyerekek köze, megtudom tőlük, hogy vándor- táburral Budapestről jöttek Bacs_ Kiskun megyébe, ismerkedni a nevezetességeivel. Megnézték a Kiskunsági Nemzeti Parkot, és 6 helyen összesen 12 napot töltenek ed. A tájékoztatót végighallgatva, megemliítettem a tanárnőnek, hogy az ugyancsak félegyházi születésű Falu Tamásról nem szelt. — És. ki volt Falu Tamás? — kérdezte. Sok időm nem volt, de hozzájuk csatlakozva, útközben _ elmondtam a 96 évet élt költő-író- újságíró rövid életrajzát. Ismét bebizonyosodott, hogy nem ártana Falu Tamásról ismertetőt kiadná. életrajzával. fényképével, válogatott költeményeiveil. Sűrűbben elővenni a róla készült. Téli kikötő című kedves, színes filmet, melynek murnka- • (társai: Kudllk Júlia, Lelkes Dal ma. Egressv Isván, Boldizsár Ágota, Prukner Pál, Bagó József, Dayka Ernő. Falu Tamás életének az irodalom ..csupán” egyik fele volt, a másik felét dr. Balassa Lajos néven, a közjegyzőség töltötte ki, amit 80 éves koráig folytatott Neki volt köszönhető, hogy a válások száma ®z ő működési körzetében volt a legkevesebb, mer*, ősén te. emberi szóval, bölcs tanár- »ivat legtöbbször kibékítette a nála megjelent haragos házaspárokat. Befejezésül G. Sin Edit: Falu Tamásról írt, centenáriumi kötetének (1981. nov. 10.) b?veze- tő’^b-cil idé/'k réVny mur'd tot. Falu Tamás költészetének legfőbb értébe, hogy bárk! kezébe veszi — ha csak felületesen, pi- hené-képr'n o’va-sa i'. iobb. ck< * >bb. belesebb, k:egyensúlyo- iV>. higgadtabb lesz tőle. Lehet. hogy néhány napig, vagy pár «áráig tail csupán ez a hatás, de éppen erre van «a legnagyobb .szüksége korunk roppant feszült-égők között é’ő emberének. Tóth Miklós Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Nikoltcs Minetta (anyja neve: Szabó Erika Aranka), I.osonczi Zsófia (Sugár Judit). Rácz Csilla Ninetta (Karadi Mária Katalin). Varga Renáta (Barta Magdolna F.rika), Dóczi Judit (Papp Julianna Erzsébet). Pöszmet Pál (Rácz Klára), Kócsó István (Füri Ilona), Forgó Krisztina (Csányi Julianna Ilona), Ficsór Tamás Imre (Halász Erika Etelka), Molnár Zsolt (Fejes Edit). Vá- nyi Bálint (Fekete Aranka Erzsébet), Gondi Attila Ferenc (Bácsai Mária), Tóth Ákos (Szombati Zsuzsanna), Horváth Tibor Péter (Juhász Nauzi- ka Edit). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Vígh Gabriella — Kis Gábor, Nagy Katalin — Horváth Miklós. Pallagi Andrea — Némedi-Varga György, Ficsór V’eronika — Kürti István. MEGHALTAK; Harkal Lászlóné Kuklis Margit — Kiskunmajsa, Ma- gony Géza — Kiskunfélegyháza, Szilágyi-Bíró László •— Kiskunfélegyháza, Hegedűs Jánosné Kis Erzsébet — Kiskunfélegyháza, Pap Balázs József — Pusztaszer. Nyilasi-Tombátz Pál Istvánná Tarjányi Katalin Klára — Kiskunfélegyháza. Iványi Istvánná Vidács Veronika Terézia — Kiskunfélegyháza, Badacsonyi Lászlóné Annaházi Margit — Kiskunfélegyháza, Antal Mária Terézia — Kiskunfélegyháza, Pallagi István — Pál- monostora. Móra Ferenc 1934. február 8- án halt meg Szegeden. Érthető, hogy — 50 év múltán 1984-ben — az egész országban megemlékezlek róla. Mint Kiskunfélegyháza szülöttét, 1929 június 9-én, nem sokkal ötvenedik születésnapja előtt, Félegyháza szívből jövő ünnepség keretében avatta Móra Ferencet díszpolgárává, miután a városi közgyűlés azt 1928. december 28-án megszavazta, azzal együtt, hogy utcát neveztek el róla. Úgy gondoljuk nem lesz érdektelen, ha ebből az időből idézünk egy kedves cikket, nmelyet az akkori Kecskeméti Lapokból vett át közlésre a szegedi Dél- magyarország. A cikk a díszpolgárrá avatási ünnepség után íródott, és ez volt a címe: Amikor Móra Ferenc még katonásdit játszott Félegyházán. A cikket (H. M.) jelzéssel Hartmann Mihály, a deportálásban elpusztult szegedi újságíró vette át — ollózta ki — aki akkor a 8 órai Újság tudósítója is volt. A cikk bevezetésében az általunk ismeretlen író elmondja, hogyan talált rá a híres-nevezetes Daru utcában, amelyet akkor neveztek el Móra Ferenc utcának, a nyolcvanadik esztendejéhez közeledő Csillag Józsefre, az emlékezőre, aztán így folytatja: Az emléktábla leleplezésekor ugyanis, Csillag József, a szobafestő eléje állt az ünnepeltnek: — Ismer-e engem Móra úr? — kérdezte. Móra Ferenc csak egy pillanatig gondolkodott, aztán felelte: — Hogyne ismerném. Maga piktor Jóska ... Aztán elbeszélgettek a régi időkről, amidőn még piktor Jóskának a fia: Géza játszótársa volt a Móra-fivéreknek, és így folytatta: — Bizony sokat láttam itt az utcaszegletben játszani Fercsit — Móra urat. Géza fiamnak volt a játszótársa, Móra Ferenc egyszerűen csak úgy hívta a fiamat, hogy Ginyu. Ez a név maradt aztán rajta mindvégig. A Ginyu fiunk meg Fercsinek szólította a pajtását, és sokszor átK í nk un f e* agyháza lak« >ssaga Kossuth Lajos díszpolgárrá avatásának 109. évfordulóját, koszo. rúzási ünnepséggel tette emlékezetessé. A városi tanács és a Hazafias Népfront közös szervezésében rendezett ünnepségen dr. Dobos Ferenc tanácselnök mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy Kiskunfélegyháza az elsők között volt a Kossuth Lajost díszpolgárrá avató városok sorában. Kossuth emléke száz év múltán is megerősít és új indítékokat ad. a forradalmi hagyományaink ápolásához. és mai gondjaink megoldásához. A beszéd után a tanács és a népfront képviselői koszorút helyeztek el a Pálfy Gusztáv szobrászművész áltol készített Kossuth-szobornál. A szózat hangjaival ért véget a centenáriumi ünnepség. Némedi I,ászló kiáltott Móráékhoz, mikor kedvük kerekedett a játékra. — Fercsi te, gyere játszani! — Rendszerint katonásdit játszottak — Ginyu fiam, Szabó Fülöp, meg Móra Pista voltak a közkatonák, Ferenc, a fiatalabb pedig a vezér. Mindig ó volt a vezér. Móra Ferenc szüleiről is beszélt piktor Jóska: — Már akkor is szomszédok voltunk Móráékkal, mikor a Ferenc fiuk meg sem született. Ugyanebben az utcában laktunk, csakhogy feljebb valamivel. Nem is Daru utca volt a neve még akkor, hanem ... megkövetem alás- san ..gatyaszár ucca”. Én kérem mindmáig is így hívtam, most már szívesebben mondom, hogy Móra Ferenc utca. Azért hívták amolyan illetlenül, mert a Damjanich utca, meg a mi utcánk szögeitek egymást. — Az öreg Móra foltozószűcs volt, nagyon szorgalmas ember. Tudtuk, hogy rengeteget dolgozik, tizenötöd magával ették a kenyeret. Esténként vitte haza a megrendelt szűcsmunkákat, sokszor mindkét . karján, nyalábszámra volt a sok szőrme meg birkabőr. Móráné pedig kenyeret sütött. Az ő kenyerének az egész városban híre volt, olyan jó, ízletes kenyeret nemigen lehetett kapni Félegyházán. Sokszor késő éjszakáig dagasztotta, sütötte a jó fajta veknis kenyeret. Csillag József, a piktor Jóska, azzal tett pontot a visszaemlékezésre, hogy igen nagy a tisztessége, büszkesége, amiért Móráék Fercsije, Kiskunfélegyháza újdonsült díszpolgára 30 hosszú esztendő után is megismerte. (H. M.) Ennyi a Szegeden idézett kecskeméti cikk Kiskunfélegyházáról. Az a harminc hosszú esztendő pedig azt jelenti, hogy 1902-re nyúlik vissza az emlékezés, talán éppen 1902 március 15-re, amikor a huszonéves Móra Ferenc ünnepi szónok volt Kiskunfélegyházán, a szabadság szent, napján. ' Közli: Dr. Magyarka Ferenc • Megkoszorúzzák Kossuth Lajos mellszobrát. MŰSOR Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: Filmmúzeum. Rififi a> férfiak között. Francia film. rtLBQVHAZI lOUOHf A Magyar »»ocUlíata Munkáspárt Klakunfé’jegyhStí Váró«! Bizottságának lap1* A Petőfi Nép« lt1»dá»a. főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes Dr. Gál Sándor Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér t. Telefon: 62-388 A .apót árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti Előfizethető: a helyi postahivataloknál ás kézbesítőknél postautalványon valamint átutalással a KHI J15-9IHJ pénzforgalmi jelzőszámra Petőfi Nvomda. Kecskemét Telefon: 28-7TT ISSN 0Í3J—MM Személykocsival ütközött a kerékpáros Kerékpározás közben a Kcesuth Lajas és az Attila utca kereszteződésénél nem volt elég figyelmes egy tizenhárom éves fiú Kiskunfélegyházán. Összeütközött egy gépkocsival. Súlyos sérüléssel került a kórházba. Képünk a helyszínen készült. (Fotó: Tóth) M - JrfS i J&'M NYITÓT I SZEMMEL Megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát