Félegyházi Közlöny, 1986 (30. évfolyam, 1-50. szám)
1986-06-06 / 22. szám
• Egy szép családi ház a külső városrészből. elégítünk, jogtalanokról nem tudunk. Feltételeink ugyanazok, mint az OTP-é. Elsősorban a takarékszövetkezeti tagjainkat támogatjuk, de kívülállók kérését is teljesítjük. Major Dóra Ünnepélyes csapaitösszejövetelt tartották május 30-án Félegyházán, a Bajcsy-Zsilins2lky Általános Iskolában és Diákotthonban. Az úttörőmozgalom fennállásának negyvenedik évfordulóján harmincnyolc kisdobost lés harmincnégy úttörőt avattak fel. Képünkön a pajtások ünnepi élőképe a negyvenedik évfordulót jelképezte. (Gaál Béla felvétele) Bankfalu is felzárkózott Az úttörőmozgalom 40. évfordulóján meghívták a város legkisebb iskolájához Bankfaluba, ahol száz kilenc vemen tanulnak. Ugyanennyi tagja van az Asztalos Jánosról elnevezett 783. számú úttörőcsapatnak is. Eddig sokan csak annyit tudtak erről az iskoláról, hogy ott van a legtöbb veszélyeztetett környezetben élő gyerek. Ez így is volt valamikor, de azóta nagyot fordult a viilág. A -legnagyobb meglepetés az volt, hogy a gyerekek tiszták, jól öltözöttek, az átlagnál jobb maga- viseletűek és tanulmányi eredményeikkel is versenyre kelhetnek a legnagyobb iskolákkal is. Es a környezet? Valóságos botanikuskertet talál a látogató ott. ahol ezelőtt fű sem nőtt. fa sem maradt épségben. Az iskola embernevelő és természetvédő szelleme ’kisugárzik egész Bankfalu .környékére, ahol az év minden napján madarak és fák napja vám. Terbe Ernő igazgató és Kis Jánosné cajvezető lelkesen tájékoztatnak a sok szép eredményről, de arról nem beszélnek, csak érezni lehet, hogy milyen következetes, kitartó és dicséretre méltó nevelőmunka van ezek mögött. Az úttörőmozgalom 40. évfordulójára születés-napi próbarendszert dolgozott ki a csapat- és iskolavezetőség, az úttörőtanács, a szülői munkaközösség együttműködésével. A tervezésben érvényesült a romantika, a játékosság is. Nem a véletlen műve, hogy a Mészáros István-emlékverseny vándorserlege véglegesen Bankfaluban maradt. A hagyományossá vált Móra Ferenc szépolvasó-verseny és a Petőfi Sándor szavalóverseny, a felszabadulási helyesírási verseny, a rajzverseny, a különböző tanulmányi és sportvetélkedők nemcsak az iskola minden tanulóját, nevelőjét, de Bankfalu lakosságát is fellelkesítik, bizonyítja ezt a tömeges részvétel és a szép helyezés is. Tóth Miklós Itt jártak a szegedi úttörők Úttörők kis csoportjára figyeltem fel a „ligetös” félegyházi Kossuth utcán. Jólnevelt gyerekekhez illő fegyelmezettségükkel hívták fel magukra a figyelmet. Amíg vezetőjük — mint később megtudtam, Sárosi Vilmos tanár pár percre belépett az Ofotért- boltba, a kislányok és fiúk közül többen mellém telepedtek a pádra. Megtudtam tőlük, hogy Szegedről, a Kodály téri Általános Iskolából jöttek, s az ötödik bé osztály tanulói. Hogy mit néznek meg a kiskun városban? Szegediekhez illően, elsősorban Móra-emlékeket keresnek, de útközben látták a fürdőparkban felállított mellszobrokat: Kossuth Lajost és Petőfi Sándort. A Munkácsy és Fadrusz János utcák között épült fedett uszoda is kilátszik a Kossuth utcára, ahová majd visszajönnek. Tisztelegtek a Daru utca elején álló Móra-szobornál is. További útjuk a Hattyúházhoz és Móra Ferenc szülőházához vezetett. A Petőfi téren felállított kön^vessátrak körül éppen az óvodások adtak kedves, vidám műsort. Bizonyosan sok szép emlékkel tértek vissza a Tisza-parti városba. (tin) Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Tóth Katalin (anyja neve: Vörös Mária Julianna). Makra Sándor (Búza Mária Terézia). Besze Tibor (Csenki Emma). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Varga Juhász Agnes és Horváth János Pál, Rácz Katalin és Pecz István, Pólyák Erzsébet és Kanyó Zoltán. Rum Mária és Csontos János, Dénes Mária és Csáki András. Véninger Katalin Franciska és Bállá Bálim, Forgó Erzsébet és Romsics Árpád. Varró Ilona Rozália és Juhász János Gyula, Győri Ildikó Zsuzsanna és Szarka Endre Mihály, Czinege Edit Margit és Petróczi László, Tapodl Piroska és Bense Zoltán. MEGHALTAK: Fricska Gábor Kiskunfélegyháza, Zsibrita László Kiskunfélegyháza, Ocsai Sándorné szabó Franciska Kiskunfélegyháza, Majoros Jenő István Kiskunfélegyháza. Ónodi Ágoston Kiskunfélegyháza. Vakulya Zsolt Lajos Kiskunfélegyháza, Hajagos-Tóth Ferencné Fazekas Ilona Kiskunfélegyháza, Papp Jánosné Kanyó Ilona Kiskunfélegyháza, Kürti Pál Kiskunfélegyháza. Lantos István Kunszállás. Laczkó István Pálmonostora. Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: FILMMÚZEUM. ALIBI. Mb. francia film. Ne tűrjük a parkrongálást! Befejeződtek a diákrendezvények A fél egy házi diák tanács az öt középfokú tanintézmény tanulódnak az 1985/86-os tanévben is megrendezte az iskolák közötti sport-, kulturális és szellemi vetélkedők sorozatát. A tanév zárórendezvénye május 30-án a Móra Ferenc Művelődési Központban zajlott le. Az esős idő ellenére megközelítőleg százötven diák tette próbára tudását és a szerencséjét. A diákok 16 játék helyitek dolgozták ki a kérdéseit, feladatait (irodalom, történelem, technika, fele sem igaz stb). A versenysorozat értékelése, díjazása, a vándorkupa átadása az ifjúsági napok alkalmával történik. Bogácsi Csaba Iványi Sándorra emlékeztek A kiskunfélegyházi városi pártbizottság és a szakmaközi bizottság szervezésében koszo- rúzási ünnepséget rendeztek az Iványi Sándorról elnevezett utca sarkán levő emléktáblánál. A Dózsa György utcai általános iskola tanulói versekkel és az alkalomhoz illő dalokkal köszöntötték a megjelenteket, majd Fekete Jánps emlékezett meg a száz éve született hős mártírról, (forradalmi munkásságáról. Az ünnepi megemlékezés után a városi pártbizottság és a szakmaközi bizottság képviselői — mint képünkön látható — koszorút helyeztek el az emléktáblánál. Szombaton Kiskunfélegyházán rendezték meg az ÉDOSZ (élelmiszeripari dolgozók szakszervezete) megyei spantakiádját. Az atlétikai versenyen, a kézilabdázás kispályás labdarúgó-mérkőzéseken Bács-Kiskun 13 élelmiszer- ipari vállalatának dolgozói mérték össze tudásukat. Képünkön a százméteres síkfutás résztvevői. (Fotó: Gaál.) unHum Június elsejére virradóan a Móraváros lakói szomorú szívvel .vették tudomásul, hogy vandálok garázdálkodtak a Szőlő utcában:. Jómaguk példás módon parkosították a lakóházaik előtti területet. Egyesek, akik nem éreznek felelősséget környezetük, szű- kebb pátriájuk iránt, bosszúból, felelőtlenségből, vagy talán játékból, alkoholos állapotukban pillanatok alatt j tönkreteszik több év munkáját, rongálnak, törnek-zúznak. A fűbe, fába. villany karóba is belekötő, azokat rongáló, eltulajdonító személyekkel szemben a törvény mellett a közösség visszafogó erejével lehet hatékonyan fellépni, amihez a Móraváros lakói kérik a hatóságok segítségét és a jogszabályok szigorát. H. N. • Képűnkön a derékba tört gyümölcsfák sora a Szőlő utcában. A NÉPESSÉG, A MUNKAERŐ ALAKULÁSA, A TERMELŐÁGAZATOK A város hetedik ötéves terve gyeimet, növelnie a saját beruházású és értékesítésű lakások kínálatát. A mezőgazdasági termelésben, a tervezett 17,9 százalékos növekedés érdekében, a szövetkezeteknek célszerű nagyobb gondot fordítani az eddiginél korszerűbb eljárások bevezetésére, eszközeik jobb kihasználására, a komplex gépesítésre. Melioráció 39 ezer hektáron Térségünk 39 000 hektárét érinti a 700 .milliós melioráció (•talajjavítás, terep- és vízrendezés stb.), amely a növénytermesztés hozamainak alakulására jó hatással lesz. Az állattenyésztő telepek jobb kihasználásával válik lehetővé a mező- gazdasági ágazat hatékonyságának a növelése. A szarvasmarha- és juhtartást, a tömegtakarmányozás, valamint a gyepgazdálkodás fellendítésével összhangban célszerű fejleszteni, és az előbb már említett meliorációs munka ezt Is előmozdíthatja. A melléktermékek fokozottabb hasznosításával javítható a takarmánygazdálkodás, s ezzel ösz- szefüggésben a tejtermelés gazdaságosságát lehet növelni. A nagyüzemek, a termelő és felvásárló szervek erősítsék a háztáji és kistermelést szervező tevékenységüket. Az állami húsipar üzemkorszerűsítő, -bővítő tevékenysége mellett szükséges, hogy az Integrál Áfész baromfivágója magasabb értékű végterméket bocsásson ki a libamáj és libatest helyi feldolgozásával. A tejtársulás a jobb érdekeltségi formák bevezetésével fokozza a tejtermelést, új termékek előállításával serkentse a tej és tejtermékek fogyasztását. Molnár Imre A városkörzet gazdasági fejlődése a hatodik ötéves tervben meghaladta az országos átlagot. Ipari termelése 36, a mezőgazdasági 25,2 százalékkal emelkedett. A város és környék iparában foglalkoztatottak átlagkeresetének a növekedése öt esztendő alatt 50, a mezőgazdaságiaké pedig 29 százalékot tett ki. A népesség öt év alatt sajnos csak 240-nel gyarapodott, és ez nagyrészt a bevándorlásból származott. Az aktív keresők számának gyarapodása a népesség alakulásával arányban van. A hetedik ötéves tervben a várható mintegy 200 fős népességnövekedéssel szemben megközelítőleg ötszázzal több lesz az aktív keresők száma, elsősorban a demográfiai hullám hatásaként munkába lépő fiatalokkal. Egy Április 4. Gépipari Művek, az Alföldi Cipőgyár, a Villamosszigetelő és Műanyaggyár. A város és körzete ipari szövetkezetei fejlődésének záloga az, ha meg tudják őrizni a változó körülményekhez való rugalmas alkalmazkodásukat, a gyors termékváltási készségüket. Fontos, hogy az ipari szövetkezetek a lakosság foglalkoztatása érdekében a lehetőségeikhez mérten folytassák az ipartelepítést a községekben. Fellendül a beruházás ? Az építőiparban számolni kell a beruházás fellendülésével. Ezzel összhangban azonban az építőiparnak javítania kell a technológiai fegyelmet, a munkafeévtizedes egy helyben topogás után megközelítőleg 665-tel emelkedik a munkába állók száma, amelyet a munkaképes koron túli aktív keresők is növelnek. Átképzés, foglalkoztatás • A Bács-Kiskun megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat félegyházi Özemének korszerűsített marhavágó vonala, melyet a Mo- nori MEZŐGÉP Vállalat gyártott. (Gaál Béla felvétele) . rlLBOYHAzi Könöm £ A Magyar SiocUllaia H Munkáspárt V Kiakunfélegyhánl Vároai Bizottságának lapja P A Pe-tőfi Nép« leadása. & FŐazerkesrtő: v Dr. Sztrapák Ferenc B Főszerkesztő-helyettes: 8 Dr. Gál Sándor I Felelős kiadd: * Preiszinger András E Szerkesztőség * és kiadóhivatal: B Kiskunfélegyháza. E Marx tér 1. ■ Telefon: 62-388 K A lapot árusításban U a kiskunfélegyházi I postahivatal terjeszti 1 Előfizethető: a helyi postahivataloknál áa C kézbesítőknél is postautalványon, valamint r átutalással a Kin llS-M/llt a pénzforgalmi Jelzőszámra ■ Petőfi Nyomda. Kecskemét P Telefon: lí-TtT í ISSN Mll-llli A negyvenedik évfordulón KÉTSZINTES FÉLKÉSZ LAKÁSOK eladók júliusi átadással az Alpári úton. Érdeklődni: Kiskunfélegyháza. Mártonffy u. 2., hétfőnként 17—19 óráig. 50 975 A termékszerkezet-módosulásokkal járó átképzés mellett a hetedik ötéves tervben az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. Az ipari üzemek beruházásában várhatóan megélénkül a gépvásárlás, a kölcsönbérleti (lízing) gépek beállítása. A behozatalt helyettesítő, termelést fejlesztő beruházásokon kívül különösen az élelmiszeriparban a létesítmények bővítése is a célok között szerepel. A húsipar 'hosszú távú programjában szerepel a helyi vágóhíd rekonstrukciója. Ennek folytán évi 240 ezer sertésre emelkedik a vágási lehetőség. Az ipar termelési értéke a tervidőszak végére 44,3 százalékkal, az exportértékesítés bevétele pedig ezt meghaladó mértékben növekszik, s emeli a nem rubel elszámolású export arányát. Nagymértékben szándékozik növelni tőkés piaci értékesítését az SPORT ■ÖKÖLVÍVÁS Tatabányán, a nemzetközi bányászbajnokságon a 60 kg-osok. között Horváth Aladár, a Honvéd „Kun Béla” SE versenyzője bronzérmet szerzett. TÖMEGSPORT Kiskunfélegyházán vasárnap rendezték meg a Kongresszus SZÖVOSZ Kupa ’86 versenysorozatot. Tizennégy áfész és egy takarékszövetke- »et versenyzői sorakoztak lel a megnyitóra, hogy Martus Gyula, az Építkezés, fűtéskorszerűsítés pénzintézeti támogatással Az építkezés és a fűtéskorszerűsítési pénzintézeti támogatásában már hagyományokkal rendelkező OTP és az akcióba tavaly bekapcsolódott takarékszövetkezet illetékeseitől érdeklődtünk a lakosság kölcsönigényeiről, azok teljesítéséről. Sisák Katalin OTP-fiók-vezető a következőket mondta: — Tavaly száz családi ház építését támogatta fiókunk, az idén már január elsején százegy volt áthúzódó, folyamatban levő építkezés. Ebben az évben 32 családi ház építését indítottuk el. Eddig kilencet fejeztek be. Folyamatban van 125 családi ottáfész elnöke megnyitó szaval után elkezdjék a vetélkedést a zöld gyepen és a salakon. Női labdarúgás: 3. Integrál Afész. (A legjobb kapus címet Vidács Mária ka-pta.) Röplabda, férfi: 3. Integrál Afész. Atlétika (szövetkezeti váltófutás); J. Integrál Afész. ASZTALITENISZ Az 1986. évi megyei Ifjúsági tízek bajnokságot Laczkó Tamás, a Lenin Tsz SE versenyzője nyerte, veretlenül. EDO SZ-spartakiád hon kivitelezése. Nyolcvan családi ház építési tervét most bírálja az OTP, figyelembe véve a házépítőtel ek-kínálatot. — Mennyibe kerül ma egy családi ház építése? — Az idén indított 32 családi ház építésének összes költsége 29 millió forint. Ennek fedezetére az OTP 10 millió 860 ezer forint kedvezményes hitelt folyósít. A vissza nem térítendő szociálpolitikai kedvezmény 3 millió 755 ezer forint. A saját hozzájárulás 12 millió 737 ezer forintot tesz ki. — A munkáltatók támogatják-e a családiház-építőket? — Tizenhat családi házhoz egymillió 380 ezer forint támogatást nyújtottak a munkáltatók, és január elsejétől minden építési formát támogatunk. — Kik építkeznek? — A fiatal házasoknál megelőlegezzük a gyermekek számát. A-tavaly elkészült 100 ház közül 56 esetben fiatalok jutottak családi otthonhoz. Tavaly a száz családi házból 47-et ipari munkás, 9-et ipari közvetlen termelésirányító, 28-at tóesz fizikai dolgozó, 5-öt téesz közvetlen termelésirányító, hármat nem fizikai dolgozó, hetet mezőgazdasági kis- árutermelő épített. A takarékszövetkezetben Tápai Ernőné vezetőnő tájékoztatott a legújabb szolgáltatásról. — Tavaly október óta hosszú lejáratú kölcsönt folyósítunk építkezésre, fűtéskorszerűsítésre, tatarozásra, felújításra a lakosságnak. Minden jogos igényt kiMŰSOR »