Félegyházi Közlöny, 1985 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1985-09-27 / 38. szám
KITŰNŐ GÉPEK — SZORGALMAS DOLGOZÓK Pálmonostorán jól haladnak az őszi munkák Porfelhőbe burkolózva halad egy hatalmas gép a haragoszöld levelű cukorrépatáblán. Nyomában előtűnik a száraz föld, melyen szinte mértani pontosságú sorban hevernek a hatalmas répafejek. E gépet egy másik követi, felszedi a répát, s a mellette haladó pótkocsis IFA rakterére üríti. — Hát, elérkeztünk ide is — mondja elégedetten Kiss László, a pálmonostori Keleti Fény Termelő- szövetkezet főagronámusa. — Az aszályos időjárás ellenére elégedettek lehetünk az idei terméssel, várhatóan elérjük hektáronként a tervezett 330 tonnával szemben a 350-et. Alig néhány éve foglalkozunk ezzel a növénnyel, s a jelek azt mutatják, hogy érdemes. A szolnoki cukorgyárral megállapodva ütemesen szedjük a termést. Szeptemberben 60 hektárt, majd október közepétől folyamatosan küldjük 140 hektár termését a gyárba. A „kieső” idő jó lesz arra, hogy a betakarítógépeket ellenőrizzük, a kisebb hibákat kijavítsuk. A szállításban részt vevő tehergépkocsik meg ezalatt segítenek majd a kukorica szállításában, ennek a növénynek a betakarítása ugyanis október első napjaiban kezdődik. GMwiitwP «**>• % 'jKSa ' x ' ; A felszedőgép vezetője Bujáki Lajos • Nagy porfelhőben dolgozik Nagy Balázs a ki. szedőgéppel. (Opauszky László felvételei) — A cukorrépa betakarítása mellett, melyek a jelenlegi főbb feladatok? — Fontos növényünk a napraforgó, az idén 210 hektár termését takarítjuk be, illetve értékesítjük. A hetven hektár olajmag átlag húszmázsás — elfogadható — termése már be van takarítva, most az „iregi csíkos” magjai következnek. Hamarosan megkezdődik a szállítás, a csomagolás után, ugyanis ez a fajta NSZK-exportra kerül Fontos feladatunk a silózás, négy gép dolgozik a 160 hektár fővetésű és 450 hektár .másodvetésű silókukorica betakarításán. Bízunk abban, hogy az állatállomány szükségleteihez igazodva elérjük a 10 ezer tonnát. Az ősz folyamán 4 ezer hektár szántóra szórunk ki alapműtrágyát, 2 IFA és egy traktorvontatású gép végzi ezt a munkát. Eddig már 1000 hektárt jártak meg, remélhetően az időjárás lehetővé teszi szórási terveink befejezését. Szorgalmasan dolgoznak szántótraktoraink ás. A négy nagy teljesítményű gép már 850 hektáron végezte el a vetőszántást, s rájuk is vonatkozik: !ha az időjárás engedi, határidőre készítenek elő vetésre összesen 1700 hektárt. O. L. Fogadóóra 1985. szeptember 24-én (kedden) 9.30 órától a városi tanács vb-termében dr. Korom Mihály, a város országgyűlési képviselője fogadóórát tart. Bérleti hangversenyek Az Országos Filharmónia 1985/86. évi bérleti hangversenyeit Kiskunfélegyházán ez évben is a vánosá tanács dísztermében tartja. A koncertek időpontja a következő: 1985. október 1-én, kedden: Közreműködik: Ardó Mária (ének), Ma tűz István (fuvola), gora). Műsoron Beethoven-, Mozart-. Schubert- és Brahms-mű- vek. 1985. december 16-án, hétfőn: Közreműködik: Sziklay Erika (ének), Matuz István (fuvola), Kóté László (hegedű), Kiss Domokos Judit (gordonka), Miklós György (zongora) és Szelecsényi Norbert (zongora). 1986. március 6-án, csütörtökön közreműködik: a Kievi Trió, Műsoron: Mozart-, Brahms- és Schubert-művek. 1986. április 7-ón, hétfőn ifj. Fasang Árpád zongoraesteje. Közreműködik: az Űj Budapesti Vonósnégyes. Műsoron: Liszt- és Dohnáinyi-művek. Bérletek az Állami Zeneiskolában kaphatók, 160 Ft-os árban. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK! Rácz József (anyja neve: Konkoly Terézia Katalin), Pro- vlts Éva (Gazdik Éva Borbála), Magyar Krisztián (Mendl Mária), Polgár István (Balogh Edit Julianna), Ladányi Judit (Horváth Mária), Ml- zere Anett (Bodri Éva Julianna), Barczikay Petra (Seres Ilona Piroska). Papp Anett (Fekete Julianna), Réczicza Éva (Kálmán Éva), Máté Nóra (Pintér Anna Mária), Lantos József (Balog Ilona), Baranyai Antal Árpád (Deák Mária Piroska), Dora Péter (Varga Katalin Klára), Horváth Dávid (Dongó Erika), Lóié Ferenc István (Gulyás István), Vörös Viktor (Szaksz Mária), Petröezl Renáta (Nagy Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK! Koez- ka Rozália — Polgár Mihály, Patyl Julianna — Pólyák Róbert, Göröcs Ildikó — Kurucz János. MEGHALTAK: Magyar István — Jászszentlászló, Bekk Péterné Rigó Mária — Kiskunfélegyháza, Péter- Héderi István — szánk, Boda István Károly — Kiskunfélegyháza, Kállai János — Kiskunfélegyháza, Eszik István — Kiskunfélegyháza. ■hhhhhhbhhbk A XIII. kongresszusról Tanévnyitó a politikai oktatás esti tagozatán Az egész országban a mai nappal indul a marxista—leninista esti középiskolai oktatás. A kiskunfélegyházi városi pártbizottság nagytermében Kollár Pál politikai munkatárs tartott megnyitó beszédet a 3 első évfolyam hallgatóinak. Kiemelte, hogy az MSZMP Politikai Bizottsága 1985. április 23-i ülésén hozott határozatot a pártoktatás 1985— 86. évi irányelveiről. Ennek megfelelően az 1985—86- os oktatási évben a marxista— leninista esti középiskola I. és II. évfolyamán is részletesen fel kell dolgozni a XIII. pártkongresszus dokumentumait. A feladat sikeres végrehajtása érdekében az I. és II. évfolyam tematikájában így több változás várható. A 32 oktatási héten a 16—16 előadáson, illetve csoportos foglalkozáson dolgozzák fel az anyagot. A marxista—leninista esti középiskola tematikája és a XIII. kongresszus dokumentumai részletes feldolgozása együttes követelményének teljesítéséhez szükséges, hogy a propagandisták és a hallgatók a marxista-leninista esti középiskola tananyaga mellett alapirodalomként használják a kongresszus rövidített jegyzőkönyvét és kiegészítő tananyagként a „Társadalmi fejlődésünk időszerű kérdései” című, a kongresszus anyagának részletes feldolgozását segítő tanfolyam anyagait. A megnyitó végén az előadó reményét fejezte ki, hogy mindkét évfolyam hallgatói a munkájuk során is hasznosítani tudják majd az oktatási évben tanultakat. A megnyitó ünnepség után meg is kezdődött az első foglalkozás, melynek előadója Tóth János volt. A 3 első évfolyamon „A marxizmus—leniniz- mus a társadalomról és fejlődésről” című előadás hangzottéi. Némedi László Agrárszakemberek vezetőségválasztása Egy kihaló szakma ifjú mestere Százéves múltra tekint vissza Kiskunfélegyházán a késes és köszörűs mesterség, de a modern idők — mint annyi sok szép kézműves szakmát — ezt is kihalásra ítélték. Alig van folytatója a vásározással híressé vált Doli- csek, Besze és Tapodi családok által magas szinten folytatott mesterségnek, és lassan már csak a kés és bicska pengéjébe préselt nevük marad meg emlékként a családoknál, no meg a Dolicsek Imre által remekbe készített kardnagyságú óriásbicska a félegyházi Kiskun Múzeumban. Éppen ezért nagy örömmel olvastam a félegyházi piactéren épített kis butik ablakába kihelyezett táblán, hogy Dinnyés Gyula késes-köszörűs, folytatva az ősi mesterséget, elvállalja a kések, ollók, zsebkések, húsdarálók, bárdok élezését és javítását. Nem mehettem el szó nélkül mellette, s bent megtudtam, hogy a fiatal mester 1973-ban, még csak 12 éve, Kecskeméten, Pólyák Imre háromszoros aranyérmes mesternél tanulta meg a régi szép szakmát, és egy elismeréssel máris dicsekedhet, de reménye lehet rá, hogy követni fogják a többi kitüntetések is, ha ilyen szeretettel lesz mestersége és tisztelettel megrendelői iránt. Nem vagyok jövendőmondó, de úgy érzem, megjósolhatom, hogy a választott életpályát jó alapokra helyezte, de jól járnak a széles határból és az öt községből bejáró piacozók is, mert mire elintézik adásvételi ügyeiket, .a SPORT Hódmezővásárhelyen szombat—vasárnap országos szabadfogású versenyt rendeztek. Szombaton az Idény első szabadfogású viadalán tíz szakosztály 86 versenyzője állt mérlegre. A Vasas TK serdülőversenyzőinek egy kicsit még szokatlan volt ez a fogásnem, annak ellenére érmekkel tértek haza. 45 kg (14 induló) : 2. Pa- tyi Imre, 3. Gajdán György, 7« kg (5 induló) : 1. Pántlika János. Vasárnap az úttörő „A” korosztályú szabadfogású verseny zajlott le. 14 szakosztály 146 versenyzője lépett a szőnyegre. A magas színvonalú versenyen — annak ellenére, hogy aranyérmet nem sikerült szerezni — a félegyházi Ifjú birkózók nagyszerűen szerepeltek a nagyszámú mezőnyben. Eredmények: z9 kg (15 induló): 2. Seres János, 38 kg (19 ind.) : 2. ifj. Besze László. 41 kg (12 ind.) : 3. Trombitás Gábor. 49 kg (10 ind.) : 3. Trombitás Róbert. 53 kg (12 ind.) 3. HuszTársadalmi összefogás a fülöpjakabi kisáruházért A kiskunfélegyházi „Integrál” ÁFÉSZ szövetkezetpolitikai csoportvezetőjétől, Mészáros Erzsébettől hallottuk; A szűk helyen és nehéz körülmények között működő, elavult fülöpjakabi vegyesbolt helyett a szövetkezet vezetősége egy új. nagyobb alap- területű, az igényeket magasabb színvonalon kielégítő kisáruházat akar létesíteni, aminek megépítéséhez az ottani szövetkezeti tagok 1 millió forinttal járulnak hozzá. A kedvező kamatfeltételű célrészjegyből már 744 ezer forintot le is jegyeztek, s a még hiányzó összeget is rövid időn belül előteremtik, mert tudják, hogy a nagyabb, korszerűbb szövetkezeti bolt megépítése az egész falu lakosságának közös érdeke. Ezzel sok bosszúságot, fáradságos utazást és pénzt is takarítanák meg. De az sem hagyható figyelmen kívül-, hogy kölcsönzött pénzük is jól kamatozik. T. M. A Magyar Agrártudományi Egyesület félegyházi csoportja a Tejüzem kultúrtermében tartotta meg vezetőségválasztó taggyűlését, melyen Rada Antal elnök a város és községeinek elismerten legjobb agrárszakembereit köszönthette. Elsőként Ormándi János városi pártbizottság titkára a Kiskunfélegyháza és vonzáskörzetének várható mezőgazdasági tervteljesítését és a VII. ötéves terv főbb célkitűzéseit ismertette. — Az eltelt négy évtized alatt olyan történelemformáló események zajlottak le, mint hazánk felszabadulása, a földreform és a mezőgazdaság szocialista átszervezése — hangoztatta Ormándi János. — Területünkön addig több mint húszezer paraszt- gazdaság volt, 3—6 holdas átlag- bárcéllákóYi,' s "a megtermelt á'rü kétharmadát saját családjukkal fogyasztották el, »és legjobb esetben csak egyhartnada került piacra, a városban élők és iparban dolgozók asztalára. A földreform után ez az arány gyökeresen megváltozott. Az akkor található 3—4 szakember helyett ma már területünkön 61 egyetemet és 142 főiskolát végzett, jól felkészült mezőgazdasági szakember irányítja a 7000 szövetkezeti tag munkáját. Közöttük ma már sokan vannak a középiskolát és szakmunkásképzőt végzettek, is. Olyan szellemi bázis ez, amelyre bátran lehet építeni. A termésátlagok többszörösére emelkedtek, s a kezdeti néhány forintos munkaegység helyett ma Sok kicsi (mag) sokra megy • Dinnyés Gyula, a fiatal mester munka közben. (Kép és szöveg: T. M.) javításra, köszörülésre beadott eszközök szakszerűen elkészülnek, de a helybelieké is készen lesz 1—2 nap alatt. MŰSOR Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ARANYESÖ YUCCÁBAN Sz„ mb. olasz film. Az olyan gazdaságokban, ahol a termelés eredményessége nemcsak, és nem elsősorban emberi tényezőkön múlik, különös figyelmet kell fordítani a ter- mékseerkezet megválasztására. A kedvezőtlen talaj- adottságú .Ti- szatáj Tsz- ben Alpáron jól tudják ezt, éppen ezért kísérleteznek újabb kultúrák termesztésével. Bár a lucernáról nem mondható el, hogy eddig ismeretlen volt a termesztése a gazdaságban — hiszen, a nagy állatállomány takarmányozása enélkül elképzelhetetlen — de magfogással csak másodízben próbálkoznak. Mint Wmmmz Kiszely Gyula tsz-elnöktől megtudtam, a termesztésre kijelölt 200 ha terület talaja meszes és meleg, és a természetes megtpor- zó rovarvilág is jelen van. A vegyszeres szárítás és bfeérlelés után. már megkezdték a betakarítást. Annak ellenére, hogy az időjárás ebben az évben sem volt kedvező a növénytermeszlésre, elfogadható termésre számítanak. Az eddigi vágás eredménye azt mutatja, hogy a lu- cemamag-termesztés nyereséget hoz a gazdaságnak. Hektáronként 170—180 kg-ot takarítanak be. A képen Győri László és Ba- gi Imre dolgoznak az E—514-es kombájnokkal. +58 kg (12 ind.) 3. Dongó ka Zsolt. Róbert. ÖKÖLVÍVÁS: „Tálay János” úttö- rő-serdülö emlékverseny Budapest. Meglepően sok versenyző, 206 gyűlt össze a kezdő ökölvívók részére rendezett versenyen. A H. Kun Béla versenyzői két első, egy második, és egy harmadik helyezés elérésével bizonyították tehetségüket. A félegyházi versenyzők részletes eredményei: Úttörők: 36 kg: 2. Tóth István. 43 kg: l. Patai Zsolt’. 7.1 kg: 1. Eszik Balázs, serdülők: 54 kg: 3 seres Attila. Toborzó: A Honvéd Kun Béla SE ökölvívó-szakosztálya toborzőt tart 18—17 éves fiúk részére, akik kedvet éreznek az ökölvívás elsajátítására, jelentkezni lehet a Honvéd Sporttelepen az ökölvívók csarnokában hétfőn, szerdán és pénteken 16—18 óra között. Horváth István Szeptemberben befejeződik a nyomáspróba Május elején elkezdődött a DÉGÁZ kivitelezésében a Károlyi Mihály és a hozzá csatlakozó utcákban, továbbá a Bessenyei utcában a gázvezeték építése. Közel sz|z lakás 'kap még ez évben földgázt. A lakosság így egymillió forintot ad össze egy-egy lakásra jutó tízezer forintos hozzájárulásával. Nagyon sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy OTP-hitelt vesznek fel — mert a szerelvények drágák — és egy összegben nagy megterhelést jelent egy-egy családnak. Az építtető közösség nevében felkerestem Molnár Imrét, a városi tanács tervcsoportjának vezetőjét, s azt kérdeztem: — Mikor kezdi el a DÉGÁZ a lakások gázra való rákapcsolását? A tervcsoportvezető elmondotta, hogy szeptember végéig a nyomáspróba befejeződik és azonmár 50—60 ezer forint körül van a közösből származó bevétel. Alaposan kiveszi részét a termelésből a 6000 háztáji gazdaság is, az erős nagyüzemek védőszárnyai alatt. Ormándi János ezután a VII. ötéves terv főbb célkitűzéseiről szólt, utána Szántó Andor titkár a helyi csoport elmúlt ciklusban végzett munkáját ismertette. A harmadik napirendi pontban a csoport vezetősége és a küldöttek megválasztására került sor. Fricska Nagy János, a jelölőbizottság elnöke terjesztette elő a javaslatokat, akik a csoport tagságával történt eszmecsere, valamint az illetékes társadalmi szervekkel való egyeztetés alapján kerültek a jelöltek sorába. Az előterjesztés minden egyes javasolt személy adatait, rövid jellemzését, ismertette. Elnöknek Ormándi Jánost, a városi pártbizottság titkárát, al- elnököknek Hajdú Gyulát, a Lenin Tsz elnökhelyettesét és Bátyi Lászlót, a Kunszállási Alkotmány Tsz elnökét, titkárnak ismét Szántó Andort, a Tisza-Kun- sági Vízgazdálkodási Társulat vezetőjét, vezetőségi tagoknak: Fliszár Károlyt (félegyházi Vörös Csillag), Trombitás Pált (pálmonostori Keleti Fény), Pap Jánost (tiszaalpári Búzakalász), Mi- lasin Istvánt (félegyházi Mg. Szakmunkásképző ig.), Fricska Nagy Jánost (félegyházi Petőfi Tsz.), küldötteknek pedig: Ormándi Jánost, Patyi Lászlót, Horváth Gábormét, Palotás Mihályt (Bugac), Nagyné Mák Erzsébetet (Petőfiszállás), Pál falvi Sándort (Pálmonostora), Vígh Csabát, Molnár Józsefet (Tiszaalpár), Pozsár Miklóst és Milasin Istvánt jelölték és választották meg egyhangúan. Mit lehet mindehhez hozzátenni? Legfeljebb azt, hogy úgy látjuk, végre komoly szerephez jut a komoly szakemberekből álló MAE helyi csoportja, és az eddigieknél szervezettebb formában működik, de ehhez egy „kicsivel” komolyabb segítségre lesz szüksége a felsőbb szervek részéről is. Tóth Miklós nal megkezdik a lakások bekötését ott, ahol a feltételek megvannak. Kérjük az érintetteket, hogy a földmunkát — az előírásoknak megfelelően soron kívül ki-ki a maga területén végezze el. A DÉGÁZ-tól pedig nagyobb igyekezetei várunk, mert az idő sürget. Nehogy az utolsó pillanatokban hajrázzanak. Sipos Lajos 1 tanácstag rSLEGTHAZI KÖZLÖNY A Magyar szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe Jeladása. Főszerkesztő: Dr. Sztraipák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér l. Telefon: H5, 143. 273 A lapot árusításiam a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti Előfizethető: a helyi postahivataloknál ás kézbesítőknél postautalványon, valamint átutalással a KHI 213—#8/18* pénzforgalmi Jelzőszámra Petőm Nyomda, Kecskemét Telefon: 28-777 MSN 0133—212«