Félegyházi Közlöny, 1984 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1984-10-26 / 43. szám
Felszabadulásunk negyvenedik évfordulóján • Megemlékezés a Szovjet Hősök sírjánál. 1944. október 23-án szabadult fel városunk. Az évforduló méltó ünneplésére már hosszú idő óta készülődünk, az MSZMP városi bizottsága, a városi tanács, a KISZ és az úttörőelnökség részletes ünnepi programot dolgozott ki. Kiskunfélegyháza október 22- én zászlódíszbe öltözött. Ezen az estén az ünnep tiszteletére megnyílt a Móra Ferenc Gimnázium tanulóinak munkáiból rendezett kiállítás. Ünnepi hangverseny volt a kecskeméti szimfonikus zenekar közreműködésével a Móra Ferenc Művelődési Házban. A városi pártbizottság épületében ünnepi egységgyűlést tartott az Ifjú Gárda-század. Október 23-án délelőtt 9 órakor, az úttörőcsapatok küldöttei a szovjet hősök sírjánál fogadták a Báttonyáról elindult ^fel- szabadulási lángot”. Az ünnepi program kiemelkedő eseménye volt, a Danvas téri Általános Iskola névadóünnepsége, melyen megjelent dr. Geri István, a megyei tanács elnökhelyettese, Kelle György, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, valamint a város párt. és állami vezetői, iskolák, intézmények, üzemek képviselői. Az ünnepségen dr. 'Dobos Ferenc tanácselnök méltatta a megye egyik legszebb iskolájának történetét, fontos szerepét a lakótelep életében. Küllőn méltatta Darvas József példamutató politikai és irodalmi tevékenységét, majd beszéde végén átadta a dokumentumot arról, hogy mától kezdve az iskola Darvas József nevét viseli. Ezután dr. Dobos Ferenc átadta az iskola új zászlaját, melyre az SZiMK és más szervek képviselői szalagot kötöttek. Délután a városi tanács dísztermében, az MSZMP városi bizottsága és a városi tanács ünnepi ülést tartott. Az ünnepi ülésen Ormándi János, a városi pártbizottság titkára köszöntötte Terhe Dezsőt, a megyei pártbizottság titkárát, dr. Árvái Árpádot, városunk megyei tanácstagját, a megyei tanács vb-titkárát, valamint az elnökség. többi tagját, közöttük a szovjet vendégeket. Ünnepi megemlékezésében dr. Dobos Ferenc, . a városi tanács elnöke felelevenítette a 40 éve történt eseményeket, majá méltatta városunk négy évtizedes fejlődését. Ezután a tanácselnök Pro Űrbe kitüntetést adott át Juhász László fogathajtó világbajnoknak, Kovács Ferenc szobrászművésznek és Tóth József- nének, a Habselyem Kötöttáru- gyár nyugalmazott személyzeti vezetőjének. A program további részében a város állami és pártszervei, a fegyveres testületek képviselői megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét. Propagandisták tanácskozása A kiskunfélegyházi városi párt- bizottság nagytermében összevont propagandistatanácskozást tartottak otkóber 17-én délután. Az első napirend előadója Andies' Jenő, az MSZMP Politikai Főiskola Szociológiai Tanszékének vezetője volt. Szocialista társadalmunk fejlődésének dilemmái címmel rendkívül érdekes előadást tartott, s szólt azokról az ellentmondásokról. melyeknek feloldása, igen komoly feladat. A második napirend előadója dr. Dobos, Ferenc tanácselnök • Andics Jenő előadása. • Alul: A tanácskozás résztvevői. volt, aki várospolitikai kérdésekről adott tájékoztatást. A VII. ötéves terv kialakításához kérte a tanácskozás résztvevőinek segítségét. A HN kérdőíveken gyűjti össze a lakosság kívánságait, kéréseit, mivel a gondok nálunk is azonosak a megye és az ország gondjaival — mondotta. — Legfontosabb, hogy a fiatal házasok lakásproblémáját többféle kedvezménnyel segítsük megoldani. A harmadik napirendben Kollár Pál, a városli pártbizottság munkatársa, az új oktatási év feladatairól, módszereiről tartott ismertetőt, majd beszámolt az országos tanácskozáson elhangzott legfontosabb nemzetközi és belpolitikai kérdések összefüggéseiről. Dinnyés István zárszava után a résztvevők, a vezető propagandisták irányításával, szekcióülésen vettek részt, ahol különböző témákat dolgoztak fel. N. L. Vetélkedő A felszabadulás negyvenedik évfordulója tiszteletére vetélkedőt rendeztek városunk történetéről, a termelőszövetkezetek KISZ-alapszervezeteinek fiataljai. Három szövetkezetből 7 csapat jelend meg, a Lenin Mgtsz klubhelyiségében. Kocsis László játékvezető indította el a versenyt, s Judik Menyhért nyugalmazott igazgató elnökletével a zsűri értékelte az elért teljesítményeket. A történeti kérdések mellett, a város jelenlegi középületeinek, szobrainak felismerése, híres embereinek ismerete is szerepelt a kérdések között, de a 40 éve történt eseményeket is tartalmazták a feladatok. Egy versenyszám viszont váratlanul érte a csapatokat. Minden csapatiből egy versenyzőnek, 15 perc alatt ,be kellett a helyszínre hozni egy-egy olyan személyt, aki a város kulturális, politikai, vagy gazdasági életében sokat tett a múltban, vagy jelenleg is azt teszi. A behozott vendégekről azután rövid ismertetőt, életrajzot kellett szerkeszteni, ami szinte minden csoportnak kitűnően sikerült. • A győztes csapat verseny közben. A változatos, izgalmas verseny végén a legjobbaknak, a zsűri elnöke pénzjutalmat és ajándékot adott át. Első lett a Lenin Mgtsz 3. csapata, násodik a Vörös Csillag Mgtsz csapata, harmadik pedig a Lenin Mgtsz 1. csapata. Az első helyezett csapat képviseli a szövetkezeti KlSZ-fiata- lokat, a TESZÖV által rendezendő megyei versenyezi. Kommunista műszak Az Asztalos- • Vakulyá ipari Kisszö- János vetkezetben ajtót szerel. összesen 104 fizikai és irodai dolgozó tevékenykedik. Elhatározták, hogy hazánk, iillletve városunk felsza. hadállásának 40. évfordulója, valamint a kongresszusi munkaverseny tiszteletére kommunista szombatot tartanak, s az érte járó munkabért, 16 ezer forint körüli összeget feliajánlj ák a Nemzeti Színház építésének költségeihez. Az elmúlt szombat délelőtt — látogatásunk idején — „teljes gőzzel” folyt a termelés, mindenki a megszokott helyén, az irodai dolgozók pedig.ott végeztek önkéntes fizikai munkát, ahol legnagyobb szükség volt a segítségre. T. M. Negyven éve történt Eddigi visszaemlékezéseimben elég rendszertelenül, de mindig olvasóink kérdéseire válaszoL tam. Egy kicsit előre is szaladtam a december 48-1 bombázásig. Most idő szerinti sorrendbe szedve folytatom, szintén kedves olvasóink kívánságára — az 1944, és 45-ös évek — ma már történelemmé vált, hősies küzdelmednek, eseményeinek ismertetését. Akkoriban még nem volt „divat” a bürokrácia, az akták gyártása, az események írásban való rögzítése. Az illegalitásban dolgozó kommunisták jól tudták, hogy milyen súlyos következményekkel jártak az árulkodó feljegyzések, ezért még névsort se állítottak össze az első időkben a párttagokról. Több magyar város cserélt gazdát a háború folyamán, s ha a németeknek, sikerült átmenetileg, néhány napra vagy órára is visszafoglalni egy helységet, a talált névsor alapján kegyetlen bosszút álltak a névsorban szereplő kommunistákon, ellenállókon, hazafiakon. Nekem nagy szerencsém volt, hogy sikerült — Eszik István közben járására — megszereznem a párt akkord elnökének, Drahos Lászlónak a tízéves évfordulóra nagyjából, emlékezetből ösz- szeállított ünnepi beszédének teljes szövegét i(1954), és azt az ő hozzájárulásával társadalmi munkában, néhány példányban kinyomtatni. Az abban felsorolt nevek és .tények ma már felbecsülhetetlen erkölcsi értéket jelentenek, mivel fényt derítenek az akkori nehéz időikre, melyek a kézirat megőrzése nélkül tolón örökre a feledés homályába merültek volna. Annál is inkább, mivel az akkori szemtanúk sora — sajnos —, azóta nagyon megritkult. Még októbert írtunk, amikor a maroknyi szervező, volt illegalitásban élő elvtárs hívására jöttek a 19-es vöröskatonák, és az utánpótlást biztosító fiatal, tett- rekész, aktív vagy leendő kommunisták. Félegyháza dolgozói ezrével keresték fel a kisvárosháza épü_ letét, és akik egyelőre nem lehettek párttagok, azokat a szervezők a szakszervezetbe irányították. Hatalmas erőt jelentett ez akkor a romok eltakarításánál, a séaült lakóházak ideiglenes rendbehozásánál, mert ezek a jelentkező ezrek magukkal’ragadták az egész város lakosságát, a félősebbeket, a kishitűe- ket. Ha akkor mérni tudtuk volna a városért végzett társadalmi munkát, ma fényes bizonyítékai. volnának a városszerető lakosság áldozatkészségének. Tóth Miklós (Folytatjuk) Egy veterán visszaemlékezéseiből Tarjányi Sándor 1900. október 2-án született Kiskunfélegyházán. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt, 1944-ben a város felszabadítása után lett a kommunista párt tagja. Tevékenyen kapcsolódott az új élet vérkeringésébe. A földosztás során tagja volt az’ 5 tagú földosztó bizottságnak. — Érdekes tapasztalata volt, hogy sokan a föld utáni vágyakozás ellenére is kezdetben féltek, de később egyre bátrabban jelentkeztek a bizottságnál. Tarjányi Sándor, aki vasúti munkásként és kubikosként dolgozott korábban, családja jobb ellátása érdekében szintén igényelt földet. A kapott 8 hold földön keményen dolgozott a megfelelő termés eléréséért, hogy a kenyémekvalót megtermelje. Közben 1945—50-ig géprészes munkát is vállalt, s ennek során az új földtulajdonosok gabonáját is csépelték. A termelőszövetkezetek szervezésé, ben is részt vett. 1950-ben a földet leadta, és a Földműves Szö• Tarjányi Sándor otthonában. vetkezetben mint termelési felelős vállalt munkát. A szőlő, cukorrépa,' kender, gyapot termelésének irányítása, szervezése volt a feladata. Két év után a szőllő termelését irányította', majd nyugdíjazásáig!, 1960-iig a műtrágyaraktár vezetője volt. Mozgalmi tevékenysége is jelentős, mert 1951—1958-ig a Földműves Szövetkezet párttitkára volt, s a szövetkezet vezetőségének tagjaként is segítette a munkát 1968-iig, Mint közéleti ember is tevékenykedett a felszabadulás után, a városi tanács tagja lett. s 22 évig látta el ezt a fontos feladatot. öt gyermeke és két unokája van. A három leány és két fiú apjuk nyomdokain haladva tevékenyen kiveszi részét a mozgalmi és közéleti munkából. Tarjányi Sándor jelenleg is figyelemmel kíséri a városban történő változásokat, a volt munkahelyének életét, és sokat mesél unokáinak arról, hogy miit jelentett a felszabadulás la családja, a város és az ország szá_ mára. Az unokáknak ez bizonyára nagy élmény, hiszen nagyapjuk hiteles és tevékeny szemtanúja volt az új rend születéNémedi László RÖVIDEN Az 1983-ban közzétett felhívásnak, melyben a móravárosi szülők segítségét kértük a Platán utcai iskola kerítésének építésére, belső munkák elvégzésére igen eredményesnek bizonyult. Az új iskolánk környéke még szebb, rendezettebb lett. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak, akik önzetlenül segítettek a kulturáltabb környezetünk kialakításában. • Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére botanikai növénygyűjteménnyel, pihenőpadokkal, sétányokkal kiépített emlékparkot szeretnénk létesíteni. A park a Móraváros központjában egészséges, kulturált környezetet biztosítana a kisgyermekes szülőknek és ’a nyugdíjasoknak is. Ennek a megvalósításához ötleteket, felajánlásokat a Piaiján utcai iskolába kérünk. • A polgári iskolában 1944-ben végzettek tartanak találkozót október 28-án délelőtt 10 órakor egykori iskolájukban. A baráti beszélgetés után közös ebéd lesz az Aranypáva étteremben. • * Lehet még jelentkezni az általános iskolások eszperantó nyelv- tanfolyamára, az Építőipari Szövetkezet kultúrtermében. SPORT ASZTALITENISZ Megyei bajnoki mérkőzés. Kiskunfélegyházi Lenin Mgtsz II.— Kalocsai SE 6:10. Győzött: Korponai (2), Csányi H. (2), Gyarmati (1), Laczkó T. (l). Ezúttal már Javuló játékkal nagy küzdelemben szenvedett vereséget a hazai csapat, az eddig veretlen Kalocsától. A városi asztalitenisz-szövetség október 27-én 9 órai kezdettel rendezi meg a Petőfi Általános Iskola tornatermében az 1984. évi városi felnőtt női és férfi III. osztályú egyéni bajnokságot, A versenyen mindenki elindulhat, akinek a III. osztálynál nincs magasabb minősítése. Nevezni a helyszínen is lehet. TANFOLYAM: A Petőfi Lakótelepi SE judótanfo- lyamára jelentkezhet nemre és korra váló tekintet nélkül mindenki, aki kedvet érez a szép önvédelmi sportág megismeréséhez és elsajátításához. Jelentkezni lehet minden kedden és csütörtökön 1'8 órakor a Darvas József Általános Iskola tornatermében. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Petőfi Lakótelepi SE. „SZlGMA-futás” a lakótelepen Városunk felszabadulása 40. évfordulójának tiszteletére október 27-én 9.30-tól nagyszabású általános iskolai tömegsportnapot rendez a Petőfi Lakótelepi SE és a Darvas József Általános Iskola a Petőfi-lakótelepen. A tömegsportnap „fénypontját” a 18 korosztályban lebonyolításra kerülő „SZIGMA-futás” adja. Ezen a futófesztiválon a város és a hozzá tartozó községek általános iskolás tanulói adnak randevút egymásnak. A futóverseny fővédnöke a SZIGMA Kereskedelmi vállalat, s az összetett pontverseny győztese elnyeri a SZIGMA vándorserlegét. A kisdobosok egyéni az úttörők váltófutás formájában versenyeznek. Lesz ezenkívül még 14 órától asztalitenisz- és sakkverseny is. Reméljük, az időjárás kegyeibe fogadja a futókat és akkor minden korcsoportban nagyszerű küzdelmet és boldog győzteseket láthat majd — a minden bizonnyal nagyszámban — megjelenő közönség — mondta Mészáros Gyula tanár „bácsi”. Részünkről csak annyit tennénk hozzá, hogy gratulálunk a SZIGMA Kereskedelmi Vállalatnak a nagyszerű kezdeményezéshez. Reméljük, a jövőben több követője is akad. Érdemes, hiszen ennék a nagyszabású versenynek csak győztesei lesznek, ha nem is a célszalagnál, de bizonyos, hogy egy gazdag nap élményével térnek haza a versenyzők és elmondhatják, „jót futottam”. Horváth István MŰSOR Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A KÉJNÖ KALIFORNIÁBA KÉSZÜL. Felemelt helyár. Csak 16 éven felülieknek ! Színes, magyarul beszélő amerikai film. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szabó Adrienn (anyja neve: Eszik Éva), Kürtösi Erika (Szabó Erika), Tímár Andrea Mária (OBene Mária Gyöngyi), Fábián Krisztina (Lövei Klára), Rácz Szilvia Krisztina (Paragi Erzsébet), Győrfi Erika (Vereb Mária Matild), Kőrös Agnes (Fierenczi Zsófia), Alács Endre (dr. Dósai Rita Melinda), Lajos Tamás (Czomibos Veronika Mária). HAZASiSAGOT KÖTÖTTEK: Néme- di-Varga Mária Aranka — Tarjányi László, Dinnyés Mária Erika — Koncz József István, Zetkó Mária — Nagy Róbert, Szabó Ildikó — Víg Sándor, Dóra Márta — Deli József, Hatvani Erzsébet Mária — Molnár István, Ma- gony Ilona Erika — Csuka János. MEGHALTAK: Tóth Pereme — Kunszállás, Bánfi Mlhályné Kalmár Erzsébet — Szánk, Szabó Imrémé Farkas Ilona — Kiskunfélegyháza, Szabó János Imre — Kiskunfélegyháza, Marton Pál — Jászszentlászló, Patyi Jó- zsefné Urbán Veronika — Kiskunfélegyháza, Tábi Józsefné Timina Apna — Kiskunfélegyháza, Bittér Imréné Mészáros Erzsébet — Kiskunfélegyháza, Csányi Sándorné Kovács Erzsébet ' — Kiskunfélegyháza. [■■■■■Hl FÉLEGYHAZI közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: MS, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 21:5—96/üea pénzforgalmi jelzőszámra Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 20-466 Index: 25 908 ISSN 0133—2554