Félegyházi Közlöny, 1984 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1984-06-01 / 22. szám

•• II mmm kozim Magyar—bolgár barátsági nap A Hazafias Népfront kiskunfél­egyházi városi bizottsága szerve­zésében bolgár vendégek érkez­tek városunkba. Dobosné dr. Pa- tyi Mária titkár fogadta a vendé­geket, majd részletes tájékozta­tást adott a város múltjáról, je­lenéről. A tájékoztató után a Há­ziipari Szövetkezetben tettek lá­togatást, ahol Farkas Jenő el­nök kalauzolta a vendégeket. A szövetkezet megtekintése után aktívaülésen találkoztak a szö­vetkezet dolgozóival. Szűcs Ti- borné párttitkár tartott előadást és felszólalt Iván Pejkovszki, a Bolgár Kultúra és Tájékoztatási Központ igazgatója, aki a két nép közötti barátság fontosságát hangsúlyozta. A küldöttség ezután Tiszaal- párra utazott, ahol Németh Béla, a község pártbizottságának titká­ra és Novák Lajos tanácselnök Óvodai beíratások Az óvodai rendtartás értelmé­ben az óvodai felvételt jelentke­zés előzi meg. A beíratások ideje: 1984. június 4., 5., 6. naponta 8— 17 óráig. A gyermek felvételéről bizottság dönt. A gyermekgondo­zási segélyt igénybe vevő anyák a tanévközbeni felvételi igényü­ket kötelesek bejelenteni. Minden gyermeknek, aki az- 5. életévét 1984. augusztus 31-ig betölti óvo­dai felvételt biztosítunk. Városi Tanács Művelődési Osztálya Dr. Kelemen László 1919—1984 « Dobosné dr. Patyi Mária városunkról tart ismertetőt a vendégek­nek. fogadta a vendégeket. A község bemutatása után a művelődési ház nagytermében barátsági nagygyűlésre került sor, Iván Pejkovszki mondott ünnepi be­szédet, majd Horváth László köz­ségi HNF-elnök vezetésével bará­ti beszélgetésre került sor. Némedi László Vezetőségi ülés az ötös körzetben A Petőfi-lakótelepen működő ötös számú pártalapszervezet ve­zetősége a Darvas téri Általános Iskolában tartotta meg kibővített ülését, amelyen a körzeti orvosi ellátást és az áfész tájékoztatóját tárgyalták meg. Az ülésre meg­hívták a körzeti tanácstagokat, akik egyben fórumot is kaptak választóik kéréseinek továbbítá­sára. A városi rendelőintézet igaz­gató főorvosa dr. Pataki János körvonalazta városunk egészség- ügyi helyzetét. Dr. Molnár Gábor és dr. Patkós Zoltán körzeti or­vosok elmondták: a táppénzes na­pok száma igen magas, amit az influenzajárvány is elősegített. Ugyanakkor a körzeti rendelő nem felel meg a követelmények­nek. A szellőztetés a váróterem­ben és a rendelőben megoldatlan.. Emiatt a betegek télen is az ut­cán várakoznak. A körzeti ren­delő W. C.-je sem felel meg az igényeknek. Célszerű lenne felül­vizsgálni, mennyit lehetne ta­nácstagi keretből a rendelő kor­szerűsítésére fordítani. A gyógyító-megelőző gondozás­ra nagy figyelmet fordítanak or­vosaink a körzetben. Különösen áll ez a cukorbetegségre, az ideg- rendszeri, vérkeringési betegsé­gekre. A két körzeti orvos egybe­hangzó kérése a lakossághoz: be­tegeik jelentkezzenek a megadott időben kontrollvizsgálatra, ne csak akkor, amikor már elvisel­hetetlen az állapotuk. Ezután Fazekas József, az áfész áruforgalmi osztályának vezetője tartott tájékoztatót a Petőfi-lakó­telepen levő 33. sz. ABC és a bankfalui vegyesbolt tevékenysé­géről. Elmondta, nagyobb meny- nyiségre van igény az ABC-áru- házban, mint amennyi árut je­lenleg forgalmazni tudnak. A bő­vítésre azonban nincs lehetőség. Ugyanakkor a Bankfalu 'vegyes­boltjában erőfeszítéseket tesznek a nagyobb vásárlótér kialakításá­ra és a kulturáltabb kiszolgálás­ra. A vezetőség elégedettségét fe­jezte ki az ABC dolgozóinak mun­kájáért, magatartásáért. Hozzá­tette azonban, hogy korábban az eladók kedvesebbek, vásárlósze- retőbbek voltak. A lakosságot ag­gasztja a sorozatos boltvezetőcse­re. , Ádám Andrea PÉLDAMUTATÁS A MUNKÁBAN, TARTALMAS KÖZÖSSÉGI ÉLET A felsőoktatás és tudományos élet kiemelkedő: alakja dr. Kele­men László, a pszichológiai tudo­mányok doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, 65 éves korában Pécsett elhunyt. Az Apáczai-díj, a Munka Érdemrend arany foko­zata, és sok magas kitüntetés tu­lajdonosa Kiskunfélegyházán szü­letett 1919-ben, és magasra ívelő tudományos pályafutását is az itteni tanítóképző intézetben kezdte. 1948-ban a Pécsi Tanár­képző Főiskolára került, s ott az ország egyik legfiatalabb tanszék- vezetője lett. Az oktatás mellett a tudományos tevékenységben is sikereket ért el. 1964-ben meg­szervezte a Pszichológiai Tanszé­ket, 1966-ban kinevezték a deb­receni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem bölcsészeti karára, 1981- ben pedig, az új Janus Pannonius Egyetem megalapításakor visz- szament Pécsre, ahol azonban nagy terveit már nem tudta meg­valósítani. Halálával nemcsak a kiemelkedő, nemzetközi hírű tu­dóst veszítettük lel, de olyan igaz embert is, akinek váratlan halá­la szeretett családját, a nagyobb családot, a tudományos élet dol­gozóit és szülővárosát is megren­dítette. T. M. Gyermeknapi vidámságok I • A József Attila iskola tanulóifjúsága pénteken a városi parkerdő­ben tartotta a gyermeknapot. A pedagógusok és szülők gondoskod­tak arról, hogy változatos vetélkedők és finom falatok mellett min­den gyermek jól érezze magát. Képünkön: az alsó tagozatos gyerekek kötélhúzóversenyét látjuk. Sikeres gyermeknapot rende­zett a kossuthvárosi óvoda a szülőkkel közösen a Béke téren, amelyen több száz óvodás gyer­mek és kisiskolás vett részt. Nagy sikere volt a közös bábkészítés­nek, sárkányeregetésnek, asz- faltrajzversenynek. Sok gyer­meket vonzottak a változatos ver­senyjátékok, körjátékok, a szap­panbuborék-fújás. Hangulatos gyermekruha-bemutató és báb­előadás tette színesebbé a vidám, tartalmas délelőttöt. A kossuth­városi óvoda ezzel a rendezvény­nyel fennállásának 10. évfordu­lóját ünnepelte. Hangulatos gyermeknapi ren­dezvényekre került sor a város többi intézményeiben is. Képe­ink is erről számolnak be. Csapatnévadó, úttörőavatás Kitüntetett fiatalok m Az Integrál ÁFÉSZ szakszervezete és KISZ-bizottsága vasárnap M Ifjúsági Sporttelepen 150 gyermek részére szervezett vidám vetélke­dőkkel egybekötött gyermeknapot, ahol a szülők is aktív részesei voltak az eseményeknek. Képünkön: közös tornával kezdődött a dél­utánig tartó program. Szünetekben finom falatokkal és hűsítőkkel kedveskedtek a rendezők minden résztvevőnek. (Kép és szöveg: NL) A „Nyílik a rózsa” nyertesei A kiskunfélegyházi Platán utcai Általános Iskolában lelkes, ünnepi hangulatban került sor az úttörőavatással egybekötött név­adó ünnepségre. A csapat Szé­chenyi István nevét vette fel, s ez alkalomra Göblyös Róbert rajztanár megfestette Széche­nyi portréját, melyet az iskola aulájában helyeztek el. Az ünnepség az iskola diák­jainak fegyelmezett felvonulá­sával kezdődött, majd a honvéd­ség helyi alakulatának páncél­kocsiján megérkezett az új csa­patzászló, melyet bankó István A 608. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet zsúfolásig megtelt hatalmas udvarán, a századik tanév végén, 22 szakma utánpót­lása búcsúzott az elmúlt szomba­ton a diákévektől. A hangosan beszélő iskolai híradó alig győzte felsorolni a kiemelkedő eredmé­nyeket elért tanulók szakmai, ta­nulmányi, sport, társadalmi sike­reit, melyek ebben a centenáriu­mi tanévben az eddigieknél is magasabbak voltak (másodszor is elnyerték a KISZ KB vörös ván­dorzászlaját). A felvonuló harma­dik osztályosok hosszú sorát azok­nak a fiataloknak népes tábora zárta, akik a szakmunkás-bizo­nyítvány mellé már érettségi bizo­nyítványt is szereztek az iskolá­ban működő szakmunkások szak- középiskolájában. A ballagókat Reicher József igazgató búcsúz­tatta. 4M Az avatásra váró pajtások egy csoportja. őrnagy adott át a csapatnak kato­nái nevében. Ezután az iskola diákjai ünnepi műsorral emlé­keztek meg névadójukról, majd az SZMK képviselői szalagot kö­töttek a csapatzászlóra. Az ava­tóbeszédek után a kisdobosok és úttörők nyakára felkötötték a nagy izgalommal várt kék és pi­ros nyakkendőt az avatószülők. Az avatóünnepség után szépen kialakított úttörőszobát kapott a csapat. N. L. A Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző Intézet III. A, B, C, D osztályait végző, a húsipari, baromfi- és szarvasmar­ha-tenyésztő szakmákat elsajátító fiatalok, szám szerint 79 új szak­munkás indult az életbe. Az őket búcsúztató Judik Menyhért igaz­gatót pedig a diákok, a tanári kar, a technikai és a fizikai dol­gozók búcsúztatták meleg szere­tettel, nyugállományba vonulása alkalmából. Judik Menyhért igaz­gató 40 éves munkaviszonyából 10 évet ennél az intézetnél töltött el, és ezer körül van azoknak a me­zőgazdasági . és élelmiszeripari szakmunkásoknak a száma, aki­ket ez idő alatt átadtak a nép­gazdaságnak. Mi is jó pihenést kívánunk az „örökmozgó” igaz­gatónak. Tóth Miklós Az Integrál ÁFÉSZ KlSZ-alap- szervezete 1983. évi munkája alap­ján elnyerte a MÉSZÖV és a KISZ megyei Bizottsága által 1975-ben alapított vándorzász­ló II. helyezését. Mészáros Erzsé­bet tartott rövid beszámolót a 18 éve alakult alapszervezetről, mely az elmúlt évek során sokat fej­lődött. ■ Ezt bizonyítja a 7 alka­lommal kapott KISZ KB Dicsérő Oklevél, az 1981-ben elnyert me­gyei vándorzászló, melyet egy évig sikerült megőrizni. A fel­adatok, melyeket a KISZ-tagok elé tűztünk, — hangsúlyozta az előadó — tartami ízták a példa- mutatást a munkában, és az élet A polgári iskola mellett lévő Spiller-villát 1944 májusában szállták meg az SS-ök. Ide fész­kelte be magát Adolf Eichmann is. Innen jártak mulatozni Endre László petőfiszállási birtokára. A lakosság erről semmit sem tu­dott, ezt a legnagyobb titoktartás fedte. A kiskunfélegyházi zsidóság gettóba tömörítése előtt a Bat­thyány utcában székelő nyilasok mindössze 26—30-an voltak. Pro­vokációt rendeztek, amelynek célja a lakosság félrevezetése volt. Az egyik nyilas például or­todox zsidónak öltözött. Csirke- véres nagykéssel a kezében — a Vakulya-féle szélmalom mellet­ti búzában feküdt — cukorká­val csalogatta a putriból kijövő cigánygyerekeket. Ezután hir­telen felugrott és a késsel zavarni kezdte őket. Pillanatok alatt az egész putri felzúdult és üldözni kezdték a nyilast — persze nem tudták elfogni. Az a Kassa utcán keresztül a bíróság mellett lévő Varga borbélyhoz szaladt — egy másik ajtón átöltözve kijött. Ez­után a nyilasok híresztelték, hogy a zsidók keresztényvérrel akar­ják felszentelni a templomukat. A Bercsényi -utcában (ma Már­tírok útja) zsúfolták össze a zsi­dókat, 269 férfit, 341 nőt és 373 gyermeket. Egyházi megbízott­juk ■ Steiner András volt, aki­vel a csendőrök s a németek tárgyaltak. Zöldi Márton csendőr százados őriztette a gettót. Hiába akartak a jóérzésű emberek élel­miszert bejuttatni — nem lehe­tett. A lakosság minden nyilas propaganda ellenére passzív volt, aki ki tudott szökni a gettóból, azokat a tanyavilág befogadta — bár a parasztok is az életüket kockáztatták ezzel. minden területén. Törekedjen mindenki társait ;s ösztönözve a hatékonyság, a minőségi munka elvégzésére, a közösségi munka erősítésére. A beszámoló után Borka Lász­ló, a megyei KISZ-bizottság mun­katársa átadta Mészáros Erzsé­bet KISZ-titkárnak a II. helye­zésért járó oklevelet, majd sok sikert kívánt az első hely vissza, szerzéséért folytatott munká­hoz. Felszólalt Hangyási József- né a MÉSZÖV főelőadója és Mar­tus Gyula elnök, akik további si­kereket kívántak az alapszer­vezet munkájához. —i—ó— A Spiller-villabeli SS-parancs- nokság közölte 1944. június 18-án a szegedi magyar honvéd kerüle­ti parancsnoksággal, hogy Kecs­kemétről (elsőnek Endre László kérésére) Szegedről, Bácsalmás­ról, Debreceniből, Nagyvárad­ról, Szolnőkról és Békéscsabáról 1944. június 25—26—27. és 28. napján hány deportálásra elő­készített zsidókkal „megrakott” vonat indul. „Életem legjobb barátja volt”, mondta Eichmann 1961. április 11-én Endre Lászlóról az izraeli bíróság előtt. A tárgyalás alkal­mával Hausner államügyész a kö­vetkezőt mondotta: „Ezen a helyen, ahol azért je­lentem meg, hogy Adolf Eichmann ellen vádat emeljek, nem állok egyedül. Ebben az órában itt van velem együtt 6 millió vádló, de ők már nem támadhatnak fel, hogy ujjal mutassanak az üveg­fülke felé, és odakiáltsák a benn ülőnek: Vádollak. Mert hamvaik szétszóródtak Auschwitz lan­káin, Treblinka mezein, a szél so­dorta el földi maradványaikat Lengyelország erdeiben, és sír­jaik ott domborulnak Európa- szerte mindenütt. Vérük az égre kiált, de hangjuk elnémult. Ezért én leszek a szószólójuk, és ne­vükben emelem a szörnyű vádat”. 1944. június 15-én hurcolták el a város zsidó lakosságát a Kos­suth utcai iskolából. Elképzel­hető az a körülmény, ahol 5—6000 négyzetméteren ezer embert ösz- szezártak. A csendőrök és az SS- ek kemény ütésekkel tuszkolták fel a vagonokba a megfélemlített zsidókat. 'Először Kecskemétre a téglagyárba irányították a va­gonokat, innen a halálgyárba. Emberek emlékezzetek!! Sipos Alajos A Helyőrségi Művelődési Ott­honban pénteken este Csányi Já­nos és Fehérvári Márta szervezé­sében újra láthattuk a „Nyílik a rózsa” magyarnóta-verseny győz­teseit. Felléptek Fényes György, Farkas László, Lovai László, Ma­gyar Róbert, Hatvani Kiss Gyön­gyi és Pataki István. A műsort Halkovics János, a Magyar Rádió népzenei szerkesztője konferálta. Vendégként fellépett Kiss Ákos is, aki szintén szereplője volt a vetélkedőnek. Kiss Ákos másnap este a Szakmaközi Művelődési Házban önálló műsorral mutatko­zott be nagy sikerrel. Ezúttal a Lenin Termelőszövetkezet citera- zenekara kísérte. A HMO-ban tartott nagysikerű műsor közönsége lelkesen köszön­MŰSOR Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NAPLÖ GYERME­KEIMNEK. Magyar film.. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Csitári Nikoletta (any­ja neve: Kiss Erzsébet). Pap Mária (Festő-Hegedűs Mária). Farkas Aran­ka (Lugosi Aranka). Tóth Orsolya (Sá­gi Margit Márta). Baksa Éva (Dobos Éva), Retkes Beatrix (Horváth Vero­nika). Dányi László (Vincze Edit), Kiss Tibor (Barna Veronika). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Lantos Erika Ildikó — Varga Zoltán. Csernák Anikó — Tóth Ferenc, Rein Mária — Balogh János, Nagy Rozália — Kocsis József, Tóth Edina Mária — Kendró István Imre, Cseri Agnes — Kertész Zoltán, Tóth Anikó Angéla — Czakó Mihály László, Sörös Klára — Lőrincz Csaba, Botra Ilona Katalin — Kere­kes Pál, Kiss Anna — Borbély Ba­lázs László. MEGHALTAK: Szabó Andor — Kis­kunfélegyháza, Dobák Alajosné Páli Rozália Anna —■ Kiskunfélegyháza, Bánfi Ferenc — Kiskunfélegyháza, Nagy Jánosné Bogár Agnes — Kiskun­félegyháza, Sinkó Pál — Kiskunfél­egyháza, Genczinger Sándor — Kis­kunfélegyháza, Csáki Jánosné Kádár Erzsébet — Kiskunfélegyháza, Feke­te Sándor — Kiskunfélegyháza, Nagy István — Kiskunfélegyháza, Venyingi Menyhért — Tiszaalpár, Budai Má- tyásné Borbély Erzsébet — Szánk, Festő Aranka Rozália — Tiszaalpár, Gyovai Jánosné Ornyik Rozália — Csongrád. tötte a fellépő fiatal énekesek mű­sorát, akik sok-sok ráadással há­lálták meg a közönség vastap­sát. A sikeres műsorban nagy része volt ifj. Oláh Kálmán népi zene­karának is. • Pataki István, a győztes éne­kel. (Kép és szöveg: NL) FGLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szociálist* Munkáspárt Kiskunfélegyházi Várcet Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadás*. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger Andrá* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 116, 143 , 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 216—9«AH pénzforgalmi jelzőszámra. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 20-4Í6 Index: 25 SM ISSN »131—2554 Ifjú szakmunkások ballagása Egy gyászos évforduló emlékezete

Next

/
Oldalképek
Tartalom