Félegyházi Közlöny, 1984 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-04 / 18. szám
\ mmm közlöny Dr. Korom Mihály látogatása Az elmúlt héten városunkban járt dr. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a Központi Bizottság titkára, városunk országgyűlési képviselője. Látogatása során a város ipari szövetkezeteivel, dolgozóival ismerkedett. Kőrútjára elkísérték öt a város párt- és állami vezetői. A délelőtt folyamán a vendég az Asztalosipari, a Fémipari, valamint a Cipészipari Szövetkezet üzemét tekintette meg, majd baráti beszélgetést folytatott a dolgozókkal. Délután Szabó Ernő, az Építőipari Szövetkezet elnöke bemutatta a móravárosi No-Fines technológiával épülő lakóházakat, és egy már elkészült és berendezett lakásba is ellátogattak. A képviselő programja a Háziipari Szövetkezetben ért véget, ahol bemutatták az üzemet és a legújabb divat szerint készült, valamint a hagyományos termékekből összeállított kiállítást. Látogatásának végén a város szövetkezeteinek vezetőivel folytatott eszmecserét dr. Korom Mihály. * Dr. Korom Mihály a Háziipari Szövetkezetben. •»> A No Fines házak megtekintése közben. A Móra Ferenc Gimnázium fennállásának 175. évfordulóján "“**!&»»** így ünnepeltük május 1-ét 1 Kiskunfélegyháza dolgozói április 28-án délután, a Bács-JCiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál rendezett nagygyűlésen emlékeztek meg május elsejéről, a munkásosztály nemzetközi ünnepéről. A gyűlés szónoka Szabó Lajos, az Április 4. Gépipari Művek vezérigazgatója volt. A többi között hangsúlyozta, hogy szerte a világon ezen a napon mindenütt a béke ügye mellett tesznek hitet az emberek százmilliói, s a fegyverkezés ellen emelik fel szavukat. Városunk dolgozói május elsejét a Parkerdőben vidám majálissal töltötték. A gazdag programból villantunk fel néhányat képes beszámolónkban. (Kép és szöveg: Némedi László) Kötelező eboltás — Rohanó életünk forgatagában megállunk egy percre, és visz- szanézünk a közel kétévszázados múltra, s új erőt merítünk a jövő feladatainak minél eredményesebb megvalósításához... — E szavakkal kezdte ünnepi beszédét a 175 éves, de ma is a legkorszerűbb ismereteket nyújtó iskola mai igazgatója: Kovács Ferenc. A tantestület és a tanulóifjúság nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte a tágas udvart betöltő kedves vendégsereget, köztük a volt tanárokat és diákokat, a város párt, állami és ifjúsági vezetőit, az oktatási intézmények, üzemek, társadalmi szervek vezetőit, képviselőit. Ott voltak a Budapesten élő Félegyházi öregdiákok, akik Érszegi István Algériát megjárt mérnök és Tarjányi Ferenc kertépítési világversenyt nyert és a főváros szépítéséért kitüntetett kertészmérnök vezetésével oly sokszor tanújelét adták már a szülőhely szeretetének a volt iskolához való ragaszkodásuknak. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1809-ben alakult a félegyházi 4 osztályos kisgimnázium, harminc elsős, tizenhét másodikos, hat harmadikos és három negyedik osztályos tanulóval, valamint két tanárral. A létszám egyre nőtt, s az 1819—20. tanévben már százhat tanulója volt az intézetnek. A mai épületet 1896-ra építette fel Alpár Ignác tervei alapján Robelli Aladár építész. Az épület alapkövébe elhelyezett okmányon tfi A Móra-szobor megkoszorúzására indulnak az ünnepség vendégei. (N. L. felv.) többek között ez a mondat áll: „A jövő nemzedék hazafias, erkölcsös és tudományos nevelésének biztosítására emelte Félegyháza közönsége.” Fennállása óta tizenegyezer érettségizett fiatalt adott az országnak az iskola, amelynek jelenleg négyszázötven tanulója és harminc tanára van. Kovács Sándor igazgató ünnepi beszéde után egymást érték a kedves jelenetek: az iskola zászlajának felszalagozása, maid az intézet volt növendéke:. Móra Ferenc domborművének megkoszorúzása, és dr. Koppány Imre felszólalása. Imre bácsi 1918-ban kapott érettségi bizonyítványa mellé három értékes diplomát is szerzett. Ezenkívül egy arany diploma tulajdonosa és egy gyémánt diploma várományosa is. A központi emlékünnepség után a résztvevők megkoszorúzták az intézet nagynevű tanulója és névadója: Móra Ferenc szobrát. Tóth Miklós Pályázati felhívás! A KISZ kiskunfélegyházi Városi Bizottsága és a városi tanács Művelődési Bizottsága pályázatot hirdet városunk felszabadulásának 40. évfordulója átkaiméból. A pályázat célja Kiskunfélegyháza város felszabadulásának és a szocializmus építése 4 évtizedének bemutatása, a fontosabb történelmi események feltárása és hiteles rögzítése. Pályázni lehet olyan helytörténeti honismereti jellegű írásos művekkel (esetleg eredeti fotókkal, rajzzal, hangfelvételekkel dokumentálva, amelyek még nyomtatásban nem jelentek meg, más pályázaton nem vettek részt. Pályázni: I. általános iskolás tanulók, II. középiskolás tanulók. III. 30. éven aluli fiatalok kategóriájában lehet. A pályaműveket bizottság fogja értékelni. A beküldött pálya- műveket leltárba vétel után a kéziratokra érvényes jogszabályok szerint kezeljük, és a levéltárban helyezzük el. Pályázni csak jeligésen lehet. A név, lakcím, munkahelyi adatokat jeligés lezárt borítékban kell elhelyezni. A pályázat külső borítékjára rá kell írni: „Kiskunfélegyháza 40 éve”. A pályaműveket 1984. október 23-ig lehet beküldeni a városi tanács vb művelődési osztályára (6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. sz.). A pályázat ünnepélyes eredményhirdetése: 1985. április 4. A pályázat terjedelme maximum 30 gépelt oldal. Pályadíjak kategóriánként: I. díj 3000 forint, II. díj 2000 forint, III. díj 1500 forint. A témaválasztás könnyítéséhez ajánljuk: az élet megindulása a felszabadulás után, a KISZ helyi szervezetének megalakulása és részvétel a szocialista építés feladataiban; a mezőgazdaság szocialista átszervezése Kiskunfélegyházán; egy mezőgazdasági (építőipari-vasipari stb.) szövetkezet megalakulása és működése; félegyházi tanyai emberek élete a felszabadulás után; Kiskunfélegyháza kereskedelmi életének változásai a felszabadulás után; munkásművelődés a fel- szabadulás után; az egészségügyi ellátás új útja; visszaemlékezés a felszabadulásra; sorsok, emberek a felszabadulás után, május elsejék a felszabadulás után; Kiskun napok a felszabadulás után, stb. KISZ városi bizottsága VT Művelődési Bizottsága Hagyományos tavaszi hangverseny A Batthyány Lajos ének-zene tagozatú általános iskola évi szokásos hangversenyét 1984. május 6-án (vasárnap) délután 5 órakor tartja a Móra Ferenc Művelődési Központban. A rendezvényre a szülőket és minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a csapatvezetőség és az iskola igazgatósága. MŰSOR Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: GYERTEK EL A NÉVNAPOMRA. Sz. Magyar film. Az ebek veszettség eLl>eni kötelező védőoltása az idén az alábbi helyeken és időpontban lesz. A város belterületén: május 8-án (kedden), május 11-én (pénteken) reggel 7 órától 9 óráig, délután 16 órától 1(8 óráig, és május 1.2-én (szórna baton) reggel 7-től 9 óráig az Alkotmány u. 10. sz. alatt az Ebtenyésztők Székházában. Időpont és hely a külterületen: május 9-én szerdán: reggel 7 órakor Kecskeméti út (Volt Vörös Október Tsz központja) délelőtt 9 órakor, délelőtt 11 órakor Vörös Csillag Tsz központja, délután 1-3 órakor Kis-szege- di út (volt Kalmár-féle tanya), reggel 7 órakor Selymes! iskola, reggel 8 órakor Csólyosi út (volt Tábi kocsma), délelőtt 10 órakor volt Bem Tsz központja), reggel 7 órakor Maj- sai út. Pintér Antal tanyája, reggel 8 órakor Kiskunság Tsz központja, délelőtt 9 órakor Halasi út, Fekete Pál XII. kér. 106., délelőtt 10 órakor Bugaci út, (volt Móra Tsz iroda, délután 3 órakor Izsáki út, Petőfi Tsz központja. Május 10-én, csütörtökön: reggel 7 órakor Alpári úti belső kanászta- nya, reggel 8 órakor Alpári út. volt Felszabadulás Tsz irodája, délelőtt 9 óraikor Dózsa Tsz külső központja, délelőtt 10 órakor az állami gazdaság irodája a Csongrádi útban, reggel 7 órakor Körösi út. volt Újélet Tsz központja. délelőtt 9 órakor Körösi út, volt Király tanya, reggel 7 órakor Toldi Károly tanyája, volt Zöldmező Tsz, reggel 8 óraikor Csongrádi úti Dóra János-féle tanya, délelőtt 9 órakor Csányai úti Gulyás Lőrinc tanyája, délelőtt 10 órakor Péteri úti Hajnal-féle tanya, délelőtt 11 órakor Steirioh János VIII. 43. tanya, délben 12 órakor Ficsór Károly VII. kér. 8. tanya, este 6 órakor a Molnártelepen., Palotásék udvarában. Dr. Horváth Tibor Társadalmi munka a városért Megnyílt az új gyógyszertár A Hazafias Népfront Városi Bizottságának legutóbbi ülésén, a városi tanács nagytermében, három fontos napirendi pont szerepelt: 1. A békemozgalmi munka helye és mozgósító hatása a HNF munkájában. Előadója Dobosné dr. Patyi Mária, a HNF városi titkára. A mindenkit érintő anyag külön cikket érdemel, ezért erre lapunk legközelebbi számában még visszatérünk. 2. Jelentés a településfejlesztési társadalmi munka eredményeiről, az 1984. évi feladatokról. Előadója Csányi István, a városi tanács osztályvezetője. Harmadik napirendi pontként kitüntetések átadására került sor. n □ □ Az 1983. évi településfejlesztési társadalmi munka igen jelentős értéket képvisel a városfejlesztési alap és működési költségvetési zárszámadásában, összesen 76 millió 828 szer forintról van szó, mely egy lakosra vetítve 2150 forint. Ez a bázishoz viszonyítva 190 forint növekedést mutat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden lakos megtette a magáét, mert van, aki az átlagnak többszörösét is vállalta, de — sajnos — még mindig vannak olyanok, akiket csak akkor érdekel a város sorsa, ha kapni lehet valamit, de az önkéntes hozzájárulást nem ismerik. Az említett 76 millió 828 ezer forintból a lakossági munka és pénzbeni hozzájárulás csaknem 57 millió, a vállalati munka és pénzbeni hozzájárulás majdnem 17 millió forintot tesz ki. A végzett munka ágazati megoszlása a következő; a kommunális ágazat vezet 50 millióval, a kulturális ágazat 2,6 milliót, az egyéb ágazatok együtt 24 millió forintot tesznek ki. Ebben komoly értéket képvisel a VSZM, Április 4. Gépipari Művek, MHSZ, Cipőgyár, Habselyem Kötöttáru- gyár és a Vörös Csillag Tsz teljesítménye. □ □ □ Az 1984/ évi feladatokról a HNF városi bizottsága körzetekre bontott ütemtervet kért, mely a város éves operatív pénzügyi tervéhez igazodva igyekszik mozgósítani a társadalmi erőket, a városért tenni akaró, környezetüket szépíteni kívánó embereket. □ □ □ Ezután került sor a Kiváló és Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetések átadására. Kiváló kitüntetésben részesült Szőri Mihály, Sztanojev András, dr. Szabó Mária, Kapus Béla, Garai István, M'eizl Ferenc, dr. Horváth Katalin, dr. Vas László, Siposné Gyuris Valéria, Bajzák István. Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetésben 23-an részesültek. T, M. Május 1-re új létesítménnyel —, egy korszerű gyógyszertárral — gazdagodott Kiskunfélegyháza. Dr. Nagymarosi Károly, a megyei gyógyszertári központ igazgatója avató beszédében hangsúlyozta, hogy már igen égető gondokat old meg az új egészségügyi intézmény. A régi gyógyszertár ugyanis —, amely csaknem egy évszázada működött —, máir igém szűknek bizonyult. Az új csaknem 500 négyzetméter alap t er ü lété vei, négyszer akkora, mint a régi patika. Báhner József tervező különlegeset alkotott a létesítmény merész formájával, s így Kiskunfélegyházán van az ország első körpatikája. A kivitelezés a KUNÉP munkáját dicséri. A mozgás- sérültek, illetve gyermekkocsival érkezők külön feljárón könnyen bejuthatnak az.épületbe, tehát rájuk is gandéít a tervező. Az új gyógyszertár bútorzata korszerű, gyors kiszolgálást tesz lehetővé. Végül érdemes megemlíteni azt, amit dr. Nagymarosi Károly külön is hangoztatott, hogy ebben a gyógyszertárban a napi feladatok mellett tudományos munkára is lehetőség nyílik. P ► > M Az átadási ünnegseg FELEGYHAZI közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: ITS, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—%'1(12 pénzforgalmi jelzőszámra. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 20-466 Index: 25 908 ISSN 0133—2554