Félegyházi Közlöny, 1984 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-13 / 28. szám

Aratás idején a Dózsa Tsz-ben mázsás búzatermésre van kilá­Születésének 35. évfordulóját szorgos munkával ünnepli az idén a 4000 hektárnyi területen gazdálkodó kiskunfélegyházi Dó­zsa Tsz. Jól tudom, hogy a leg­nagyobb betakarítási munkáik irányításában nem illik zavarni a vezetőket, azért csendes szem­lélőnek mégis kilátogattam, és Pácsonyi Vilmos elnök távollété­ben helyettesétől: Adok Antal főagronómustól érdeklődtem a felkészülésről. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, és az időjárás is úgy akar­ja, ahogy a gazdaság vezetői és dolgozói, az 1120 hektár területű búza aratása már javában fo­lyik. A jelenlegi helyzet az, hogy a gépszemle megtörtént, a 8 kombájn és az őket kiszolgáló 20 szállító- és egyéb jármű „ugrás­ra” készen várja az indítási pa­rancsot. Készen áll a szervizko­csi is, hogy az esetleges meghi­básodásokat a helyszínen kija­vítsa. A kezdeti mostoha időjárás el­lenére is elég jó. hektáronként 45 tásuk, ami mintegy 500 vagonnak felel meg. Abból 400 vagonnal az államnak adnak át, 100 vagon pedig a háztáji, a vetőmag- és a takarmányalapanyag-szükség-í letet fedezi. Ennek a hatalmas területnek learatását (az időjárástól füg­gően) 14—15 nap alatt akarják elvégezni. Az értékes szalma egyik részét az állattenyésztésiben hasznosítják, másik részét a ho- mokterületeken gazdálkodó ter­melőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak értékesítik. T. M. • A régi, kézi és gépi aratás. A Petőfi Tsz-ben is kigyulladt a gázláng Több félegyházi mezőgazdasá­gi nagyüzem után a Petőfi Ter­melőszövetkezetben is megjelent a legkorszerűbb energiahordozó, a vezetékes földgáz. A beruházás átadására, .illetve ünnepélyes gáz­lánggyújtásra a napokban került sor. A szerény háziünnepségen részt vett Onmándi János, a vá­rosi pártbizottság titkára, dr. Korponai Zoltán, a városi tanács vb-titkára, dr. Varga János, a szegedi DÉGÁZ igazgatója, to­vábbá a kivitelezésben, tervezés­ben, finanszírozásban tevékeny­kedő vállalatok képviselői és dol­gozói, a szövetkezet vezetői és dolgozói. A munka elismeréseként di­cséretben részesült Pintér And- rásné főkönyvelő, akinek nagy szerepe volt a beruházás szerve­zésében, finanszírozásában, el­számolásában. Farkas Károly energetikus, aki a kivitelezést koordinálta és irányította. A fi­zikai dolgozók közül Szécsényi József gépkocsivezető és Fekete János kőműves oklevél és pénz­jutalom, Lugosi György földgép­kezelő és Galló 'László dolgozó kitüntetés és pénzjutalom elisme­résben részesült. R. I. Anyakönyvi hírek SZOLETTEK: Győri Viktória (any­ja neve: Sipos Katalin Julianna), Dömsödl Mónika (Győri Éva). Klaj- zsovics Tamás (Csuka Ilona), Dará­nyi Mária (Deák Margit), Tóth Ferenc (Fekete Anna), Dongó Zoltán (Sinkó Irén), Hatvanyi Magdolna (Zsigó Ve­ronika), Karsai Anita (Berkes Kata­lin), Födi Zita Zsófia jvarga Veroni­ka), Borsi Szilvia Agnes (Kurucsai Agnes Erzsébet), Repurák Enikő (Fe­renc Jolán), Papp Tímea (Kis Zsu­zsanna Magdolna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Híd­végi Erzsébet Mária — Lévai János, Kása Zsuzsanna — Pap Zoltán Lász­ló, Nagy Katalin Gizella — Jégh Ró­bert János, Muszta Rozália — Bá- tóczki Zoltán, Parádi Erzsébet — Ágoston Tibor Pál. MEGHALTAK: Czakó Sándor — Kiskunfélegyháza, Tajti Mihály — Bugac, Ország Imréné Pálfi Rozália — Kiskunfélegyháza, Bakos Imréné Fü­lek! Jolán — Tiszaalpár, Molnár Mi­ll ályné Dora Mária Ilona — Kiskun­félegyháza, Peregi Lászlóné Nyúl Ilo­na Erzsébet — Bugac, Szabó Sándor — Kiskunfélegyháza. Az Április 4. Gépipari Művek munkáskollektívája, gazdasági, po; litikai és társadalmi vezetése minden telephelyén — a szocialista brigádvezetők kezdeményezésére — munkásgyűlést tartott, amelyen elhatározták csatlakozásukat felszabadulásunk 40. évfordulójára és a XIII. pártkongresszus tiszteletére kibontakozó munkaverseny-felaján; lásokhoz. A vállalat évtizedek óta kiemelt feladatokat lát el szocialista nép; gazdaságunk különösen fontos beruházásainak megvalósításában. A szocialista integráció elmélyítésében — államközi egyezményekben foglalt népgazdasági követelmények teljesítésében ugyancsak tévéké; nyen és eredményesen vesz részt. Az utóbbi években jelentősen nőtt a nem rubelelszámolású export is. A termelési feladatok mellett, a vállalat irányítási rendszerének korszerűsítésében, a központi előírások teljesítésében is igyekezett eredményeket felmutatni. A vállalat neve is kötelezi a kollektívát arra, hogy hazánk felszabadulásának 40. évfordulójához, pártunk XIII. kongresszusának előkészítéséhez és sikeres munkájához méltó munkafelajátnlást tegyen, és másokat is hasonlókra buzdítson. A vállalat kollektívája felajánlja,' hogy a Paksi Atomerőmű 3. sz. reaktorblokkja szekunderköri szerelési feladatait határidőre, kiváló minőségben elkészíti. A vállalat szocialista brigádjai, szükség sze; rint alakuló komplex munkabrigádjai, a vállalat különböző telephe­lyeiről (Kiskunfélegyházáról, Nagykanizsáról, Örményesről, Budapest-; ről és szerelési kirendeltségeiről) vállalják a paksi munkacsúcsok és szerelésgyorsítási feladatok ellátását, a vállalat paksi szerelő kollek­tívájának időszakos kisegítését. A vállalat kollektívája felhívással fordul a Pakson dolgozó vállalatokhoz, hogy munkaverseny-felaján; lásukkal — az együttműködés elmélyítésével — együttesen biztosít; hassák a kormány által kijelölt határidők teljesítését: — Határidőre minden szocialista exportkötelezettség teljesítendő. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a Szovjetunióba készülő atomerőművi berendezések gyártására, elősegítve a testvéri Szovjetunió népgazdasága számára fontos energiatermelő objektumok építését. Gyorsítani kell a felső szintű határozatok végrehajtásának folyama; tát, az anyaggal, az energiával való takarékosságot, az innovációt, a szervezeti, irányítási rendszer korszerűsítését és bevezetését. í Az Április 4. Gépipari Művek kollektívája nevében: Szabó Lajos Tóth Pál Füredi Imre vezérigazgató VSZB-titkár PB-titkór Egészségügyi dolgozók kitüntetése A 34. vasutasnap ünnepségén Az állomás • Szolgálat falán elhelye- éjjel-nappal, zett emlék­tábla megkoszorúzásával kezdték most is a vasutasnapi ünnepsé­get a kiskunfélegyházi vasuta­sok. Bartha Miksa fűtőházveze- tő emlékét őrzi az a tábla, a Ta­nácsköztársaság egyik vasutas mártírjáét, akit a fehérterror pri­békjei 1920. május 30-án halál­ra kínoztak. Amíg a rövid ünnepség tartott, a munka szünet nélkül folyt, az utasok jöttek-mentek, s a vona­tok dübörgése, a vasút közismert dallaimú szignálja stílszerűen alá­festette az ünnepi beszéd szöve­gét. Ugyanígy a nagyteremben is, ahol azok a vezetők és dolgozók gyűltek össze, akik éppen nem voltak szolgálatban. Ez jellepmzi a vasúti munkát, nem fejezhetik be, és nem szakíthatják meg a folyamatos, éjjel-nappal tartó üzemet, mint másik munkahelye­ken. Az ünnepségen a városi párt- bizottságot Ormándi János tit­kár, a városi tanácsot dr. Alb­recht Sándor főmérnök, a Kecs­kemét körzeti főnökséget Petrás Mihály állomásfőnök és Hegyesi Mihály szb-titkár képviselte. Szabó István állomásfőnök ün­nepi beszédéből néhány szó: Csak a minőség és kulturáltság, a pon­tosság, és megbízhatóság lehet munkánk jellemzője ahhoz, hogy eredményesen tudjunk dolgoz­ni, hogy az utazóközönség és a fuvaroztatók jobban igénybe ve­gyék szolgáltatásainkat. A többszörösen Kiváló Főnök­ség jó kollektívájának munkája ellen általában most sem volt ki­fogás, „csupán” a* növekvő köve­telményekhez kell igazítani a tempót. Bizonyítja, hogy az idén is voltak kiugró egyéni és kol­lektív teljesítmények: vezér- igazgatói és igazgatói dicséret, szakma ifjú mestere, élenjáró és kiváló dolgozó kitüntetések, arany-, ezüst- és bronzkoszorús szocialista brigádok, Kiváló Mun­káért kitüntetés, 6 ezüst és 12 bronz fokozat, s az üzemfőnök­ség területén mintegy 500 000 fo­rint 'pénzjutalom kiosztása. —th—s Az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete és a Városi Tanács Egész­ségügyi Osztálya a hagyományokhoz híven, az idén is ünnepélyes keretek között emlékezett a nagy magyar or­vosra, Semmelweis Ignácra, akinek korszakalkotó felfedezése nyomán megszűnt a szülő anyák réme, a gyermekágyi lázat okozó fertőzés. Az anyák megmentöjeként tartja nyilván őt ma is az orvostudomány. A Városi Tanács virággal díszített nagytermét ezen az ünnepnapon zsú­folásig megtöltötték az egészség­ügy dolgozói, s az elnökségben ott láttuk dr. Gubacsy László megyei főorvost, a párt, a tanács, a kórház, a Vöröskereszt, a szakszervezet kép­viselőit. akiket dr. Szabó Mária váro­si főorvos köszöntött szeretettel. Dr. Kardos András tanácselnök-he­lyettes tapsorkán között jelentette be, hogy az országos, központi ünnepsé­gen Kiváló Orvos kitüntetésben ré­szesítették dr. Szabó Mária városi főorvost. Kiváló Munkáért (eltüntetést kaptak: dr. Édes István sebész főorvos, Máty- tyássy Ferencné II. sz. bölcsőde ve­zető, Császár Ferenc KÖJÁL egészség­őr, Lukács Pálné gyermekgondozónő, dr. Értékes Tibor kunszállási körzeti orvos. Miniszteri dicséretben részesültek: Kiss Imréné a szociális otthonból, dr. Kasztory Ferencné a kórházi röntgen­ből, Bense Pálné a gégészetből, Ba- ranyi Istvánná a rendelőintézetből. Szabó Arpádné a körzetből. A kitüntetések átadása után dr. Tóth Sándor kórházi igazgató meleg szavakkal köszöntötte a nyugdíjba vo­nuló dr. Kamarás Gézáné főorvos­asszonyt. Dr. Szabó Mária városi fő­orvos pedig Lux Jánosnak köszönte meg áldozatos és eredményes munká­ját. Dr. Gubacsi László főorvos ezután jutalmakat adott át. A törzsgárda-kitüntetések átadásá­val fejeződött be a nagy „csillaghul­lás”. 35 éves jelvényt kapott Barta István, a kórház népszerű „műtős Pistája”. Sokan kapták meg a 30, 25, 20, 10 éves jelvényt, ebből is láttuk, milyen stabil kollektíva őrködik egészségünk fölött. Nem hagyhatjuk köszönet nélkül a Dózsa óvoda óvónőinek fáradságos munkáját, amivel az apróságokat a kedves köszöntőre betanították, s az apró leánykákat és legénykéket, a sok tapssal jutalmazott versekért, táncokért. Tóth Miklós Emlékezünk Tíz éve lesz, hogy eltávozott közülünk Lippai Géza, a Kiskun­félegyházi Városi Munkásőrség volt parancsnoka. A városi pa­rancsnokság július 17-én délután 15 órakor a Feisőtemetőben sír­jára koszorút helyez el. Kérjük a munkásőröket, volt tisztelőit, hogy e csendes megemlékezésen megjelenésükkel is igazolják, hogy nem felejtettük el öt. Horváth Gábor elnökhelyettes üdvözlése és megnyitója után Fricska Nagy János tsz-elnök is­mertette a beruházás megvalósu­lásának rövid történetét. El­mondta, hogy a szövetkezet 1983 tavaszán nyújtotta be a pályáza­tát, amelyet a Fejlesztési Bánik szegedi fiókja május 9-én elfo­gadott. Ezt követően megtörtént a különböző hatósági engedélyek beszerzése, a szükséges szerződé­sek megkötése. A munka 1983 őszén kezdődött. A beruházás ér­téke közel 10 millió forint, amely­nek több mint egyharmada ál­lamkölcsön. Megépítésre került hat kilomé­ter külső gázvezeték, 740 méter belső vezeték, amelyre közel 50 különböző típusú és teljesítmé­nyű fogyasztót kapcsoltak rá. Gázt kapott a baromfitelep, a terményszárító, a javítóműhely, valamint több szociális épület és a központi iroda. Az elnöki ismertetés után dr. Varga János meggyújtotta a gáz­lángot, valamint a „Sirokkó” szá­rító hőlégfúvóját. Ezzel ünnepé­lyesen átadta a megépített veze­téket a beszabályozott fogyasz­tókkal használatbavételre. A szövetkezet már az idei ter­mést az „új” energiával, olaj he­lyett az olcsóbb és tisztább föld­gázzal szárítja. A gázlánggyújtás után a szövetkezet elnöke megkö­szönte és elismerését fejezte ki a kivitelezésben, tervezésben, bo­nyolításban részt vevő vállalatok és intézmények szakembereinek. A jó együttműködés és lelkiisme­retes munka eredménye, hogy ez a szövetkezet életében igen nagy beruházás határidőre megvaló­sult. A munkából a szövetkezet szakemberei és dolgozói dereka­san kivették részüket, ők végez­ték el az összes árokásást, föld­munkát, építőmesteri munkát és a belső technológia szerelését. A Munkásőrség Városi Egységparancsnoksága A kiskunfélegyházi úttörők csodálatos helyen, a ke­mencéi táborban tölthetnek egy- egy hetet a nyári szünetből. Egy csoportban 100—120 fő vehet részt nevelőkkel, segítő szülőkkel együtt, örvendetes dolog, hogy a főépületben is lehetővé vált az idei nyáron a gyerekek elhelye­zése. Ebben az épületben már a mosdók és W. C.-k is használha­tók voltak, így javultak a körül­mények ezen a téren is. A kemencei építők nagy len­dülettel dolgoznak az épület alsó. helyiségében is, mert szeptember­re szeretnék őket teljesen átadni. Ha ezek a helyiségek is elké­szülnek, szinte minden igényt ki lehet majd elégíteni, ami a gye­rekek ellátását, szórakozását szol­gálhatja. A tervezők ezen a téren • Strandolás Lepencén. # A tábor és a környező helyek látképé. (Kép és szöveg: Némedi László) Ebben a szezonban elsőként a József Attila Általános Iskola úttörői nyaraltak, s gyönyörű időt sikerült kifogni. Az egy hétig tartó nyaralás alatt bejártuk a környező hegye­ket. A hét közepén a Visegrád mel­lett levő Lepencén strandoltunk, ahol a hideg és meleg vizű me­dencében szép napot töltöttünk el. A tábori élethez tartozó prog­ramokat a jó idő hatására mara­déktalanul sikerült teljesíteni. Az ellátás kifogástalan, erről a ke­mencei vendéglátó egység gon­doskodik. A vidám táborozás zavartalan­ságáról az alsófokú' gondnokság részéről Kiss Ferenc gondosko­dott, aki a szükséges dolgokat elő­teremtette. Az elmaradhatatlan tábortűz­nél a kemencei tanács elnöke, Pongrácz János is megjelent, aki kitűnő szervezőkészségével irá­nyítja a munkálatokat, s a jövőt illetően is megfontoltan tervez. Az utánunk jövő csoportok kis­sé mostohább időben nyaraltak, de július közepétől talán ismét jobb idő köszönt a nyaraló cso­portokra. Kemencén nyaraltak az úttörök szinte mindenre gondoltak, en­nek ellenére több módosítást kel­lett alkalmazni, ami ugyancsak az ellátás javítását szolgálja majd. A kemencei és a kiskunfélegy­házi tanács most azon dolgozik, milyen módon fogják használni az üdülőt egész évben, hiszen a környéken épült az ország egyik legkorszerűbb sífelvonója, a ver­senyzésre is alkalmas sípályával. A csodálatos környék tavasztól őszig igen sok kirándulót csalo­gat a környékre. A környező he­gyekre turistautak vezetnek és szép kilátás nyílik szinte minden irányban, jutalmul azoknak, akik nem félnek a hegymászás fára­dalmaitól. MŰSOR Petőfi mozi: háromnegyed 6 órakor: SZERELEM RECEPTRE. Sz., mb. szovjet filmvígjáték. 8 órakor: D. B. COOPER ÜLDÖZÉ­SE. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Sz., mb. amerikai kaland­film. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Váróéi Bizottságának Lapja A Petőfi Népe kiadása. FSszérkesztS: Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 11S, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/Hl pénzforgalmi jelzőszámra. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 20-466 • Index: 25 99* ISSN «133—255«

Next

/
Oldalképek
Tartalom