Félegyházi Közlöny, 1984 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1984-04-13 / 15. szám

Sikerek az országos döntőkön A múlt héten csütörtökön és pénteken tartották városunkban a 608. Ipari Szakmunkásképző In­tézetben. illetve az Alföldi Cipő­gyárban és az Április 4. Gépipari Művek központi gyárában a Szak­ma kiváló tanulója versenysoro­zat országos döntőjét. A cipőgyár­ban Revitz Lászlótól, a Bőr és Ci­pőipari Egyesülés műszaki tanács­adójától, a zsűri elnökétől kér­tünk rövid tájékoztatót tapaszta­lataikról. — Nagyon elégedettek vagyunk úgy a rendezéssel, mint a résztve­vők felkészültségével — mondta Revitz László. — Az elméleti ver­senyen a közepesnél jobb eredmé­nyek születtek, ami a huszonhá­rom versenyző gyakorlati tudá­sát is jól bizonyítja. Ez utóbbi kü­lönösen nehéz, hiszen a felsőrész elkészítése során mintegy húsz munkaműveletet kell elvégezni­ük .. . A zsűri értékelése alapján az el­ső helyezést Kurucz Veronika, a 608. számú intézet — az Al­földi Cipőgyár tanulója szerezte meg, második lett Jordán Beáta, a harmadik pedig Beregszászi Éva. mindketten a martfűi 614. számú intézet tanulói. A versennyel egyidőben vetél­• Munka közben a két félegyházi versenyző — Magony Edit, mö­götte a győztes, Kurucz Veronika. (Opauszky László felvétele) kedtek a helyezésekért a hegesz­tők is, az Április 4. Gépipari Mű­vek küzponti gyárában. Első lett Pozsár János, a 608. számú inté­zet tanulója, a második helyen Hárskúti Ferenc a budapesti 7. számú intézet tanulója végzett, míg a harmadik helyet Kertész Lajos, a győri 400. számú intézet tanulója» szerezte meg. Hazánk felszabadulásának évfordulóján Április 4-én városunkba számtalan rendezvény keretében ünnepelte a lakosság felszabadulásunk 39. évfordulóját. Az ünnepségek színvonalát emelte, hogy itt került sorra a FIN megyei záróünnepsé­ge is. A Szovjet Hősi Emlékműnél koszorúzási ünnep­ség keretében rótta le kegyeletét a lakosság (1. kép), melyen a hazánkban állomásozó egyik szov­jet alakulat is részt vett. A koszorúzás után az alakulat katonái díszmenetben vonultak el a vá­ros párt- és állami vezetői előtt. A Béke-téren a zuhogó eső ellenére is megtar­tották a nagygyűlést, ahol dr. Dombóvári Ottó, a KISZ KB osztályvezetőhelyettese mondott ünnepi beszédet (2. kép). Az ünnepség színvonalát a kitű­nő kalocsai fúvószenekar műsora emelte. A gazdag programból sajnos az időjárás miatt több minden elmaradt, többek között az izgalmas­nak ígérkező kerékpártúra is. A Művelődési Köz­pontban viszont félegyházi sikerrel zárult a me­gyei aktuálpolitikai vetélkedő, ahol 8 csapat ver­senyzett. Az elmaradt programok helyett este a város fia­talsága jól sikerült DISCO műsorral vigasztalódha­tott szintén a művelődési központban. (Kép és szö­veg: NL) A tilosba hajtottak Egyre több azoknak a száma, akik néhány percnyi előnyért saját és mások tesiti épségét, életét is veszélyeztetve, nekivág­nak a tilosat jelző lámpával, v így fénysorompóval védett út­szakasznak, vasúti átjárónak. A közlekedés rendészet ennek meg­szüntetése érdekében ezúttal sok­kal szigorúbb elbánásban része­síti az ilyen szabálysértőket. De nézzük csak: Kállai Antal betanított mun­kás, Móra Ferenc u. 22. sz. alatti lakos kerékpárjával a tiilos jel­zés ellenére áthaladt az E—5. számú főúton, a Lenin utca fe­lől az Engels utcára. 1500 forint­ja bánta. Iványi István XI. kér. 97. sz. alatti lakos Kiskunfélegyháza te­rületén, a Majsai úti hármas vasúti sorompónál tilos jelzéskor kerékpárral átment. 1000 forint pénzbírságot fizetett. Tajti István villanyszerelő, az Izsáki úti vasúti átjárón Babet- ta motorkerékpárral a tilos jel­zés ellenére áthajtott. A bírság 4000 forint. Kiss István lakatos, Szendrey Júlia u. 30. sz. alatti lakos szin­tén az Izsáki úti vasúti átjáró­nál követte el a szabálysértést, tilos jelzés ellenére ZU 61—55 rendszámú gépkocsijával áthaj­tott a vasúti síneken. 4000 fo­rint bírságot fizetett. Retkes Zoltán anyagbeszerző, Kiskunfélegyháza. Lugas u. 27. sz. alatti lakos Budapesten, a Rá­kóczi út és Gyulai Pál u. ke- i eszteződésénél a forgalomirá­nyító lámpa piros jelzésekor át­hajtott az Állatfcrgalmi és Hús­ipari Vállalat tulajdonát képező AZ 27—19 rsz. gépjárművel. A kiszabott bírság 2000 forint. GYÁRLÁTOGATÁS • Mindszenti Lászlóné, Hantos János, Sztanojev András a gyárlátogatáson. (Kép és szöveg: Farkas Zsolt) A Magyar Vöröskereszt Országos Vég­rehajtó Bi­zottságának el­nöke, Hantos János április 6-án megyei apparátusi munkaértekez­leten vett részt Kecskeméten. Délután a Vil- lamosszigetelő- és Műanyag­gyár . 2. sz. Gyárába lá­togatott el Sztanojev And­rásnak, a vá­rosi pártbizottság első titkárának és dr. Gubacsi László megyei főorvosnak, a Vöröskereszt me­gyei elnökének kíséretében. Á vendégeket Tulkán György igazgató tájékoztatta a gyár tör­ténetéről, életéről, majd Mind­szenti Lászlóné, a gyári Vörös­kereszt-szervezet titkára szá­molt be munkájukról. Az 1967- ben alakult szervezetnek jelen­leg a dolgozók fele tagja. Aktí­van bekapcsolódnak Tnemcsak az országos akciókban, hanem TIT-előadások, filmankétok szer­vezésével, helyi kezdeményezé­seikkel, programjaikkal részt vesznek az egészségvédelemben, családvédelemben is. Kiemelke­dő eseménysorozat az őszi üzem­egészségügyi hét, amikor min­den nap valamilyen programra — vetélkedőre, elsősegélynyújtó versenyre, filmvetítésre, előadás­ra — kerül sor. Tevékenyen részt vállalnak tisztasági mozgalom szervezésében, az üzemek közöt­ti verseny értékelésében. Ennek eredménye, hogy a gyári szerve­zet két alkalommal nyerte el a „Rendet, tisztaságot” mozgalom vándorserlegét a városi verseny­ben. A véradómozgalom szerve­zésében, irányításában is kima­gasló teljesítményt értek el. Az elmúlt évben 364 személy 174 li­ter vért adott, ami 40 százalékos szervezettséget jelent a gyárban. SZABÁLYSÉRTÉSEK Ajtai Gusztáv 47 éves. Kiskunfél­egyháza. Szeder u. 33. szám alatti la­kost ebben a tanévben több alkalom­mal kellett — tankötelezettség meg­szegése miatt — pénzbírsággal sújta­ni. amiért Jenő nevű gyermeke nem jár rendszeresen iskolába. Hét eset­ben összesen 6600 forint pénzbírság­gal sújtották. Buzder Jenő 34 éves. Kiskunfélegy­háza, Lónyai u. 20. szám alatti lakos — ideiglenes tartózkodási helye: Bu­dapest — ellen a budapesti VIII. ke­rületi rendőrkapitányság feljelentést tett köztisztasági és a fővárosi tanács rendeletébe ütköző (szeszes ital fo­gyasztása közterületen) szabálysértés elkövetése miatt. Ezért három hatá­rozattal összesen 5100 forint pénzbír­ság megfizetésére kötelezték. A rend önkéntes őrei A városi rendőrkapitányság minden évben találkozóra hívja ön­kéntes társadalmi segítőit, az önkéntes rendőröket, hogy értékelje előttük az elmúlt év bűnügyi helyzetét és irányt mutasson nekik az idei feladatokhoz. A közelmúltban tartották az idei összejövetelt, amelyen Viskovics István százados részletes tájékoztatót adott váro­sunk bűnügyi operatív helyzetéről. Jó jel — mondotta — hogv az 1980-tól állandóan emelkedő fo­lyamatot 1982-ban sikerült megállítani. Ezzel szemben növekedett a súlyosabb és nagyobb kárt okozó bűncselekmények száma. Meg­állapította, hogy sajnos a fiatal- és gyermekkorú bűnözők száma fo­lyamatosan emelkedik. Ezt pedig viszonylag könnyen lehetne csök­kenteni. sőt csírájában elfojtani, ha maguk a családok többet fog­lalkoznának gyermekeikkel. Számonkérnék a szabad idő eltöltését, észrevennék a lakásba került idegen tárgyakat, amelyek bizonyosan nem az égből pottyantak oda. Szó volt a környezetvédelemről is, ezt is csak az egész társadalom egységes fellépésével lehet megoldani. A nagyon hasznos tanácskozás után kitüntetések átadására, 25, 20. . 15, 10 és 5 éves szolgálat elismerésére került sor. Tóth Miklós Új életforma: a lakótelep Tanácstagi beszámoló Fekete István, a 42. sz. válasz­tókerület tanácstagja 1984. április 16-án. 18.30 órai kezdettel tanács­tagi beszámolót tart a Liget utca, Tanyasori út, Alpári út és a Nyo­más I. lakosok részére. A tanács­tagi beszámoló helye a bankfalusi ájtalános iskola. A Móra Ferenc Művelődési Központ műsora Április 14-én, 19 órakor a Cent­rum Áruház és a Művelődési Köz­pont közös rendezésében műsoros divatbemutató lesz, ahol a nézők megismerkedhetnek a tavaszi és nyári ruha, illetve fürdőruha-di­vattal, melyeket fővárosi manöke­nek mutatnak be. A műsorban láthatjuk az új Bergendy-show-t, valamint Nagy Bandó András hu­moristát, konferál Szalma László. VENDÉG­SZEREPLÉS A kiskunfélegyházi Csapatmű- velődési Otthonban vendégszere­pei 1984. április 16-án, 19 órakor a KOMSZOMOL-érdeméremmel kitüntetett Szovjet Déli Hadsereg­csoport Ének- és Táncegyüttese. A bemutatóra mindenkit szeretet­tel meghívunk, jegyek az üzemi közönségszervezőknél válthatók. Az érdeklődőket a vállalatok, va­lamint Volán-buszok szállítják a Bem József laktanyába. Az urbanizáció, a lakótelepek kialakulása, a lakótelepeken élők problémái szükségessé teszik, hogy minden társadalmi szervezet — így a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség is — nagyobb fi­gyelmet fordítson lakóterületi munkájára, az ott élők gondjaira, azok megoldására. Városunkban a Petőfi lakótelep az, amelyik új, fejlődő városrész. Mint minden újdonságnál, itt is számtalan megoldásra váró prob­léma akad. A KISZ városi Bizott­sága a lakótelep gondjai enyhíté­sére Ifjúsági Aktívát hozott létre. Az aktíva feladata hogy segítse, ösztönözze a lakóhelyi közösségek kialakulását, építsen ki kapcsola­tot a lakótelepen tevékenykedő intézményekkel, társadalmi szer­vekkel, és segítse elő az ifjúsági szövetség törekvéseinek megvaló­sítását is. 1983. február 18-án tar­tottak alakuló aktívaértekezletet. melyen képviseltették magukat az * ott dolgozó párt- és tömegszerve­zeti ativisták is. Már akkor meg­fogalmazódtak azok az elképzelé­sek, vágyak, melyek a lakótelepen élőik életét javítanák. Mi. KISZ-esek hozzá akarunk járulni a gondok leküzdéséhez, ezért akcióink mellett az életmód változásából fakadó kérdésekre is keressük a válaszokat. Ezekre kaphatunk feleletet 1984. április 19-én csütörtökön 15.30 órakor a Darvas téri Általános Iskolában, ahol aktívánk szerve­zésében a Társadalomtudományi Intézet munkatársa vezetésével vitafórumot rendezünk az élet­módról. Minden — a lakótelepért tenni, saját életét javítani akaró embert hívunk, várunk rendezvé­nyünkre. Lakótelepi Ifjúsági Aktíva A KISZ kiskunfélegyházi Városi Bizottsága A Darvas téri Általános Iskola vezetősége Farsang Péter 90 éves Hosszú, tar­talmas mun­kásmozgalmi múltra tekint­het vissza Far­sang Péter, aki a napokban ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alka­lomból köszön­tötték Kecs­keméten az MSZMP me­gyei Bizottsá­gának . székha­zában. Farsang Péter 1910 óta segítette történelmünk legnagyobb fordulatát, a szo­cialista társadalom létrejöttét. Munkásságát szakadatlan tenniakarás jellemezte. Mint lakatossegéd kapcsolódott a párt és a szakszerve­zeti munkába. A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Katonai Törvényszék bírájaként védte a dolgozó nép hatalmát. Az ellenforradalmi rendszer börtöneiben töltött évek után is bát­ran küzdött a nemzeti és társadalmi felemelkedésért. Hazánk felszabadulása utáni években különböző politikai tisztsé­geket töltött be, segítve ezzel pártunk politikáját. Ebben a munká­jában az 1956-os ellenforradalom sem tudta megingatni. Hét évti­zedes munkásmozgalmi tevékenysége során mindig a munkáshata­lomért harcolt, annak fegyveres védelmét, a szocialista társadalom felemelkedését szolgálta. Születésnapja alkalmából köszöntötte őt: Borovszki Ambrus, a Vasas Szakszervezet elnöke és az MSZMP me­gyei Bizottsága nevében Terbe Dezső megyei titkár, Kecskeméten kis ünnepség keretében. Otthonában pedig a városi pártbizottság képviselői jelenlétében a honvédelmi miniszter megbízásából Ignácz János alezredes köszöntötte fel. hosszú, boldog és tevékeny éveket kívánva Farsang Péternek. Anyakönyvi hírek , SZÜLETTEK: Szemerédt Judit (any­ja neve: Varas-Tóth Judit), nádi László (Somogyi Zsuzsanna), Koós István, (Zsigó Márta), Juhász (Szjlv,ia Irén. (Kovács Irén), Csengi .Edit. Csűr la (Fekete Rozália), Kiss István (Kür­tösi Emma Irén), Csuka István (Pa- tyi Edit Janka), Nyúl Károly (Szögi Katalin Anikó), Forgó Irén (Besze Rozália Zsuzsanna), Kiss Anita (Se­res Gabriella). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Samu Éva—Busa István, Fábián Éva Hona— Halasi József, Farkas Gizella Judit— Schneider János. MEGHALTAK: Kollár Pál — Kis­kunfélegyháza. Kollár Mihály — Kis­kunfélegyháza. Szappanos Jánosné Bartuez Mária — Kunszállás. Borsos Ferenc — Tiszaalpár, Lajos József — Kisikunfélegyháza, Horváth Imrén,é Iványi Luca — Petőfiszállás. Kovács Istvánná Tábit Julianna — Kiskunfél­egyháza. Bugyi Ferencné Endre Luca — Kiskunfélegyháza. Zsibrita Józseí- né Jókai Piroska — Kiskunfélegyhá­za. Petróczi László — Kiskunfélegy­háza. Tóth Józsefné Bencze Ilona — Kecskemét. Nagy Erzsébet Kiskunfél­egyháza. Mogyoró Istvánná Seres Franciska — Kiskunfélegyháza. Me­zei Mihály — Kiskunfélegyháza. Kö­kény Piroska — Kecskemét. Görög János* — Kiskunfélegyháza. Szabó András, — Kiskunfélegyháza. Szende Istvánná , Hol'éczi Mária Terézia — Kiskunfélegyháza. Vakulya Irén — Kiskunfélegyháza. Kocsis István — Kiskunfélegyháza. László Mihályné Faragó Terézia — Kiskunfélegyháza. MŰSOR Lövészverseny a Dohánybeváltóban A felszabadulási ünnepségsorozat keretében a kiskunfélegyházi Do­hánybeváltó Üzem szocialista brigádjai részére az MHSZ lövészszak­osztálya lövészversenyt rendezett. A termelőmunkában elért eredmé­nyek mellett a szocialista brigádok tagjai rendszeresen részt vesznek a honvédelmi munkában. Arra törekszenek, hogy az üzemben szer­vezett formában folyjon a hazafias honvédelmi felkészítés. Hasonló versenyt a jövőben is megrendeznek, s ezt az elhatározást az üzem párt-, gazdasági, szakszervezeti vezetése támogatja. A versenyen a következő eredmények születtek: első helyezést ért el a Kiskunság szocialista brigád, második helyezett az Április 4. és Május 1. szocialista brigád, harmadik pedig a Móra Ferenc szocialis­ta brigád. M. F. Fából faragott ötösfogat A képen látható felszerszámozott, fi­cánkoló lovakat Hó­di Péter kiskunfél­egyházi fafaragó népművész faragta ki fából, megörö­kítve az eredeti, hús- ból-vérből való, szi­laj, bugaci ötösfoga­tot, a lovak jellegze­tes mozdulatait, fej­tartását, s az őket gyeplőszárakkal irá­nyító bátor csikóst. Kép és szöveg: Tóth Miklós Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ÖRIÁS. Magyar film.

Next

/
Oldalképek
Tartalom