Félegyházi Közlöny, 1983 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1983-12-23 / 51. szám
A lakásépítés üteméről tanácskozott a HNF A Hazafias Népfront Városi Bizottsága idei utolsó ülésének napirendjén a Lakásépítés VI. ötéves tervi időarányos teljesítése szerepelt, kiemelve a magánerős lakásépítés helyzetét. Előadója a téma alapos ismerője: Albrecht Sándor városi főmérnök volt. Az írásban kiadott tájékoztatóhoz elmondott szóbeli kiegészítés után a bizottsági tagok sok kérdést tettek fel, többen éltek a bírálat és a javaslattétel lehetőségével is. A tájékoztatóból kitűnt, hogy az V- ötéves terv kiugróan magas teljesítése után a VI. ötéves terv már eleve mérsékeltebb előirányzatot szabott meg, de az időarányos teljesítés így is alatta -marad a tervezettnek és mindössze 46 százalék lett. városi bizottsága-A terv teljesítése úgy -lenne várható, ha a Petőfi lakótelepen most épülő 10 emeletes házak után még legalább 120 házgyári lakást is átadna a DUTÉP 1985- -igA tervidőszakban befejeződik a móravárosi lakótelep építése. 1963-tól 1983-ig ott 500 társasházi, 230 kistársasházi lakás épült; 150 csoportos családi házban és 350 hagyományos családi házban jelenleg 4200 ember él. 1985-ig — állítólag — befejeződik a Kossuth utca mindkét oldalának átépítése. Az Ady Endre és Holló Béla utca között most épülő 78 lakás után a Batthyány utcáig további 92 lakás felépítése következik, a korszerű lakásokat, igényes üzletsorokat, szolgáltató egységeket magukba foglaló tömb-ben. Á -lebontott tűzoltólaktanya helyén 36, a Móra téren 56 lakás épül. A telekellátás kielégítő, a tanács megfelelő mennyiségű telekkel rendelkezik a nagy- és kis- társasházak, valamint korszerű csoportos családi házak építéséhez. A Bi-kahegyben személyi tulajdonú telkek megszerzését -is lehetővé -tette. Magánúton való -telekmegosztással összesen 297 házhely alakul ki. Nem ilyen kedvező a -kép azonban- az építési anyagok tekintetében. A tájékoztató is, a hozzászólások is aggasztónak tartják -azt, hogy az utóbbi években rendkívül megnehezedett a tégla, cserép, vasbetontermékek, burkolatok, csövek, szerelvények stb. beszerzése. Ezek is kedvezőtlen- hatással vannak a lakásépítési -terv megvalósítására. T. M. Koszorúzási ünnepség Halhatatlan forradalmár költőnkre Petőfi Sándorra emlékez• ve december 31-én 10 órakor ko* szorúzási ünnepséget tartunk a Petőfi-szobornál, majd azt követően a Petöfi-háznál. Rendezőség Pártnap A fegyverkezés, a katonai egyensúly volt a témája annak a pártnapnak, melyet az elmúlt héten tartottak a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Általános Iskola pártalapszervezetének szervezésében. A rendezvényre meghívót kapott valamennyi pedagógus- pártalapszervezet. A pártnap előadója Szabó Miklós alezredes volt. A ténnyé vált kérdések nem csökkentették az érdeklődést a téma iránt, s újabb kérdéseket szülnek a jövőre vonatkozóan. Az értő eligazodást szolgálta az előadás, amikor szakszerű, de a katonai kérdésekben járatlanabb hallgatóság számára is közérthető módon adott tájékoztatást a kialakult helyzetről, s a várható hatásokról. Az ARTIK-csoport fotókiállítása A Helyőrségi Művelődési Otthonban mutatkozott be a Csong- rád megyei fotósokból áll" „AR- TIK” alkotócsoport. Hajas Sándor, a megyei művelődésügyi osztály munkatársa megnyitójában részletesen elemezte a kiállított képek technikai és tartalmi értékeit. Ezen az estén került sor a városi diapályázat képeinek bírálatára is, melvre 10 szerző összesen 165 képet küldött. # Hájas Sándor megnyitja a kiállítást. (Kép és szöveg: NL.) Első helyezést ért el dr. Klazsik György, második lett Farkas József és dr. Barta Gábor, harmadik Tóth József, és oklevélben részesült dr. Szabó János. A díjak átadására bemutatóval egybekötve december 26-án. pénteken este 18 órakor kerül sor. SPORT ÖKÖLVÍVÁS: HKBSE—Box Club Kikinda 12—6. Alig egy héttel az I. osztályú CSB befejezése után. az idei versenyévad záróakikordjaiként a jugoszláv II. liga egyik élcsapata a BC Kikinda látogatott el Kiskunfélegyházára, hogy barátságos mérkőzés keretében Összemérje erejét a piros-fehérekkel. A mintegy ötszáz fön.vi közönség kilenc pár küzdelmét láthatta. Többnyire nagy fölénnyel győztek a hazaiak, akik közül: Horváth B, Csikesz, Lé- nárt, Deák. Tóth A. és Rimóczi megnyerte mérkőzését, míg Piroska, Tom- hauser és Huszár vesztesként távozott a szorítóból. A találkozó után a .szakosztályvezetés egyéni értékelésekkel egybekötött évzárót tartott, majd az ökölvívók január 3-ig szabadságot kaptak, hogy az újévre pihenten kedzhessék el a felkészülést a majdani minél eredményesebb szereplés érdekében . . . Budapesten rendezték meg az elmúlt hét végén nagy mezőnyök részvételével az Énekes István .,A” kategóriájú ifjúsági ökölvívóversenyt, melyen a 63,5 kilogrammosok mezőnyében szép félegyházi siker született. Az eredményhirdetésnél Konkoly József vehette át az aranyérmet, a második helyezett Farkas Gábor előtt. Mindketten az egykori válogatott és sokszoros magyar bajnok Borbély István tanítványai. BIRKÓZÁS A Vasas TK l.*gkW,*bb birk V/.óp:»Csikesz (szemben) ellen Stanorevic az I. menet végén feladta a kilátástalan küzdelmet. (F. T.) lámái szép sikereket értek el a megyei Kisdobos Olimpián, mivel közülük hárman is — Besze László. Ka_ nyó Péter, Ferenczi Zoltán — a legjobbaknak bizonyultak súlycsoportjaikban. Különösen dicséretes a híres ..Besze dinasztia” legfiatalabb tagjának szereplése, aki nyolc éves létére fölényesen lett első a 10—1*2 évesek között. birko*zótudásáról pedig a jelenlevő szakemberek is elismeréssel szóltak! Rajtuk kívül jól szerepelt még Csányi József és Dongó Róbert, akik másodikok, míg Seres János, Trombitás Gábor, Bertha Ákos és Huszka Zsolt a harmadik helyet szerezték meg az erős mezőnyben, bizonyítva az edzők: ifj. Besze László és Ván Jenő kiváló nevelömunkáját. Az elmúlt héten Kecskeméten rendezték meg az iparitanulók országos kötöttfogású bajnokságát, melyen Fi_ csór Tibor (Petőfi S. Gépészeti Szak- középiskola, testnevelő: Alács Gyula) a 52 kilogrammosok 22 fős mezőnyében az igen értékes harmadik helyet szerezte meg nagy küzdelem után. A 67 kilogrammosok súlycsoportjában Rófi János (S08. ITSK. testnevelő: László Jenő) 18 induló közül, miután alulmaradt a kisdöntőben, a negyedik helyen zárta a jólrendezett versenyt. TÖMEGSPORT Kát hétig tartó nagy csaták után az elmúlt vasárnap fejeződött be a Darvas téri általános iskola torna- csarnokában a felnőttek részére kiirt II. Téli Kuipa kispályás teremilabdarú- gö_torna küzdelemsorozata, melyen 16 csapat állt rajthoz. A selejtezők után a győztesek a négyes döntőbe kerültek, ahol aztán a következő sorrend alakult ki közöttük: 1. Költség- vetési Üzem, 2. Április 4. Gépipari Müvek ,.Tangó SC”, 3. Afész. 4. Április 4. Gépipari Művek ..Tépéscsiná- lók” csapata. A nagy sikerre való tekintettel a torna szervezőbizottsága úgy döntött, hogy a versenysorozatot január végén egy később kijelölendő időpontban ismét megrendezi, melyre a jelentkezési feltételeket ismét csak a sajtóban találhatják meg az érdeklődők. A Darvas téri általános iskola 1381. évi tömegsport-program ajánlata: 1. Aerobic-tanfolyam, tartja minden héten szerdán és pénteken 1:9 órától: Niikoiicsné Szabó Erika. Jelentkezni lehet a helyszínen, a tandíj összege havonta 250 forint. 2. Cselgáncs- és önvédelmi oktatás minden hétfőn 18 órától. Oktató: Berki János. A részvételi díj összege egy negyedévre 450 forint. 3. Karate-tanfolyam kezdőknek és haladóknak minden kedden és csütörtökön 18 órától, melyet Rátkai Tamás vezet és a részvétel díja negyedévre: 360 forint. A sportrovat valamennyi kedes olvasójának kellemes karácsonyi ünnepeket kíván. Farkas Tibor Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk a Félegyházi Közlöny minden olvasójának, munkatársának, hirdetőjének! Beszámoló taggyűlés Petőfiszálláson T"Y —r 11 r a Petői, Tsz ben PCtOI lSZallaSOÜ december 12-en tartották meg a szövetkezet pártalapszervezetének beszámoló taggyűlését. Bevezetőként Beálló Sándor — levezető elnök — üd-. vözölte a megjelenteket, külön köszöntötte Bibok Kálmánt, a városi pártbizottság tagját. Az első napirendi pont keretén belül két fiatal tagfelvételére került sor. Ezt követően az alapszervezet titkára szóbeli kiegészítést fűzött a kiadóit írásos beszámolóhoz. A vezetőség beszámolója részletesen foglalkozott az 1983-as évben végzett .munkával. A szervezeti élet kérdései mellett elemezte a gazdaság helyzetét is. Javult a szervezeti élet, az alapszervezetnél megfelelően alakultak a pártmegbízatásök, azok teljesítését kell következetesen számonkérni. Az alapszervezet tagjai kiveszik részüket a községben működő társadalmi szervek munkájából, azt túlnyomó többséggel becsülettel ellátják. A termelőszövetkezetnek az aszály miatt jelentős kiesése származott, ez csak a gabonafélék tekintetében 3 millió forintot jelent. A kiesések pótlására már évközben is történtek intézkedések. Egyebek rriefrett fejlesztették az állattenyésztést, különös tekintettel a húshasznú szarvasmarha-tartásra. Kiemelt figyelmet kellett és kell fordítani azonban az ésszerű takarékosságra. A jelenlegi népgazdasági és időjárási körülmények indokolják, hogy a jövőben is nagy figyelmet kell fordítani a termelési agitációra és a jobb munkaszervezésre. Mindezt tartalmazta a beszámoló feladati része is. A beszámolót követően Bibok Kálmán szólt a nemzetközi helyzet alakulásáról, a katonai egyensúlyról és ennek összefüggésében a magyar népgazdaság helyzetéről, jövőbeni feladatainkról. Nagyné Jíörtvélyessy Magda kiállítása A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ kamaratermében, ebben az évben, kilencedik ártalommal nyílt meg képzőművészeti kiállítás. Az első 8 alkalommal a nyitva- tartás időtartama alatt, több mint 20 ezer ember tekintette meg a kiállított alkotásokat. A kiállítások sokoldalúságára jellemző, hogy szerepelt itt festőművész, népi iparművész, világhírű könyvkötő mester, s a Keceli Nevelési Központ diákjai és mesterük. A mostani kiállítás, mely egyben az év utolsó ilyen rendezvénye is, rangos művész bemutatkozása volt. Körtvél.yessy Magda festőművész kiállítását Kürthy Sándor festőművész nyitotta meg. Az alföldi születésű művész a Bihar megyei Báránd községből indult el. Művészetére a különös, de egyben merész színvilág jellemző. Hazai és külföldi utazásain szerzett élményeit láthatjuk itt. 1970 óta Budapesten és 8 vidéki városban állította ki képeit. A félegyházi kiállítás egy újabb állomás. a megkezdett úton. N. L. Szülők az órán Kiskunfélegyházán, a Batthyány Altalanos Iskola I. b. osztályában készült a felvétel, ahol Kiry Istvánná osztályfőnök tartott bemutató matematika órát, melyen nagy számban vettek részt a szülők is, akik a gyakorlatban győződhettek meg az új oktatási formáról, majd kérdéseket tehettek fel. (Farkas Tibor felvétele) Aranyvasárnapi forgalom Egy-két helyen meglepetésként olcsóbban vásárolhattak ezen a napon bizonyos cikkeket, mint képünk is mutatja, a ruházati bolt cipő és fehérnemű osztályán -(1—2. kép). A játékboltban bőséges választék várta a vásárlókat, bár nagyobb Legóból, vagy elemes játékból hiány mutatkozott. Helyettük viszont igen sok más praktikus játék volt (3. kép). Elénk forgalmat bonyolított le a kereskedelem vasárnap, amikor minden nagyobb áruház és bolt nyitva volt. Az üveg- és porcelánboltban (4. kép) az olcsóbb vázák, készletek leltek gazdára, vagy majd a karácsonyfa alatt találják meg azok, akiknek szánták. A műsszaki boltban igen sok rádió, magnó, csillár és a hiánycikknek számító automata mosógép került eladásra, az apróbb műszaki cikkek mellett. Némedi László Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szász Péter Pál (anyja neve: Bognár Katalin Julianna), Lőrinc János (Kerekes Erzsébet). Lócskái Tímea (Szepesi Irén), Dorogi Rozália (Lakatos Borbála Ilona). Ka- nyó Éva (Tholt Éva). Bozó Tünde (Szíjártó Mária). Cza«kó Irén (Somogyi Irén Erzsébet), Krizsán Margit és Anikó — íkerek (Forgó Margit). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: dr. Dósai Rita Melinda és Alács Tibor. MEGHALTAK: Pető Józsefné Szálai Erzsébet — Kecsikemét, Illés Já- nosné Dobos Mária —■ Kiskunfélegyháza. Agárdi Sándor — Kiskunfélegyháza. Kövesdi Józsefné öze Franciska — Kiskunfélegyháza. Fekete Pál — Kiskunfélegyháza. Szatmári Ferenc — Pálmonostora. Udvardi István János — Bugac. Mucza Józsefné Görög Mária — Kiskunfélegyháza, Vörös Mihályné Rékasi Erzsébet — Kiskunmajsa. Boríts Antalné Antalicz Erzsébet — Madaras. Laczik Jánosné Pásztori Gizella Mária —; Kiskunfél- i-uyháza. MŰSOR: Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és ° órakor: E. T. Sz., mb. amerikai tudományos-fantasztikus film. mmmm FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szociálist» Munkáspárt Kiskunfélegyházi Várost Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér l. Telefon: 115, 143, 373. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—H/lM pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 20-46« Index: 25 908 ISSN 0133—2554