Félegyházi Közlöny, 1982 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1982-10-01 / 39. szám

Tanácskoztak a propagandisták A Hazafias A kiskunfélegyházi városi párt- bizottság szervezésében találkoz­tak a város és a négy község propagandistái. A megjelenteket Sztanojev András, a városi párt- bizottság első titkára köszöntötte. Külön üdvözölte Gera Sándort, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetőjét, aki az első napi­rendi pont előadója volt. Gera Sándor az ideológiai mun­ka időszerű kérdéseiről tartott előadást, melynek során a leg­fontosabb gazdasági és politikai kérdések bonyolult folyamatában segített eligazodni. A második napirendi pont so­rán dr. Kardos András, a városi tanács elnökhelyettese a város és községpolitikai helyzetről tartott tájékoztatót, majd a harmadik napirendnek megfelelően Kollár Pál. a városi pártbizottság mun. A Petőfi Sándor Városi Könyv­tár és a TIT Városi Szervezete a nagy érdeklődésre való tekintet­tel a következő évadra is meg­hirdeti a Képzőművészeti és a Földrajzi Szabadegyetemet. katársa az 1982 83-as pártoktatá­si év feladatairól tartott előadást. A tanácskozás ezután szekció­ülésekkel ért véget. Ezzel az új oktatási év elkezdődött. (Kép és szöveg: Némedi L.) A kiskunfélegyházi Dózsa Gy. Általános Iskola 623. sz. Már- tonffy Ernő úttörőcsapata, a fegyveres erők napja alkalmából 'egész napos programot nyújtó csapatösszejövetelt szervezett a városi parkerdőben. A program lebonyolításában igen sokat segítő honvédalaku- lat katonáit virággal köszöntöt­ték az úttörők, majd Bordás Éva városi úttörőtitkár átnyújtotta a sóteremben, neves TIT-előadók közreműködésével. Az előadások­ra bérlet váltható, melynek ára: 10Ü forint, diákoknak 50 forint, szólójegy 15 és 8 forint. A program: 1982. október 25. Népfront elnökségi ülésén A Hazafias Népfront városi elnöksége legutóbbi ülésén két fontos, közérdekű tájékoztatót hallgatott és tárgyalt meg. Első napirendi pontként Dinnyés Ist­ván, a városi tanács osztályveze­tője, a város peremrészeinek ke­reskedelmi ellátásáról, a második pontban pedig Tóthné dr. Sinkó Erzsébet áfész-igazgatósági elnök pedig a 107 millió forintos be­ruházással épülő baromfivágó üzem helyzetéről tájékoztatta az elnökséget. Mindkét tájékoztatót élénk vi­ta követte, a feltett kérdésekből és hozzászdiásokbál kiéyződötti milyen nagy súlyt helyez a nép­frontelnökség a peremrészek la­kóinak kereskedelmi ellátása megjavítására, s a Baromfivágó Üzem mielőbbi felépítésére, üzembe helyezésére. T. M. csapatnak a megyei úttörőelnök­ség Dicsérő Oklevelét. Ezután az> úttörők akadályver­senyen, a kisdobosok pedig róka- vadászaton vettek részt. Ered­ményhirdetést követően finom ebé<L következett. A délutáni programban hadi- technikai bemutató, majd az MHSZ kiváló repülőmodellezői­nek bemutatója szerepelt. Az igazgatói iroda falán sora­kozó oklevelek, a két Kiváló KISZ-szervezet zászló, valamint az építő táborokban elnyert zászlók mind azt bizonyítják, hogy az „öreg” iskola fiatalos lendülettel végzi munkáját, és neves volt növendékei mögé újabb és újabb generációk lép­nek. Folytatjuk a szabadegyetemeket Ünnepi úttörogyűlés a parkerdőben A Képzőművészeti Szabade­gyetem előadásai minden hónap első hétfőjén 18 órakor kezdődnek az olvasóteremben. Előadó: Rosta Ferenc tanár. Á program: 1982. október 4. Spanyolország, novem­ber 1. Mexikó, december 6. Inka művészet, 1983. január 10. India- Kína, február 7. Arabok I. már­cius 7- Arabok II., április 18. Sztyeppék művészete, május 2. Baltikum. A Földrajzi Szabadegyetem minden hónap utolsó hétfőjén 17 órakor kezdődik szintén az olva­India-Nepál. Előadó: dr. Móczár László, november 29. Ciprus, elő­adó: dr. Félegyházi Gyula, de­cember 20. Kanári-szigetek. Elő­adó: dr. Iványi József. 1983. ja­nuár 31. Krím-félsziget. Előadó: Szamkó Mihály. Február 28. Hol­landia, Belgium. Előadó: Szamkó Mihály. Március 28. Skandinávia I- (Dánia, Norvégia). Előadó: dr. Móczár László. Április 25. Skan­dinávia II. (Svédország, Finnor­szág). Előadó: dr. Móczár László. Május 30. Kaukázusi tájak: Elb- rusz, Tibiliszi, Baku. Előadó: Ra­da Antal. Zvara Pál SPORT LABDARÚGÁS: Nagyszénás—HKBSE 2—1 (1—0). Küzdelmes mérkőzésen a Hazaiak Szabó és Szűcs góljaival már 2—0 arányban vezettek, amikor a szemfüles Somogyi három perccel a mérkőzés vége előtt a kapuba talált, csökkentve ezzel a vereség arányát. Szövetkezeti SE—Kiskőrös 1—2 (1—1) megyei I. o. mérkőzés. A vendégek a robbanékony Kiss L. révén ugyan már a hatodik percben megszerezték a vezetést. A szövetke­zetiek heves ellentámadásaik végén a 21. percben Dongó távoli bombájával kiegyenlítettek. Ezután némi, megle­petésre a vendégek megerősítették védelmüket, de az egyre nagyobb me- zönyfölénybe kerülő félegyháziak a legjobb helyzeteket is sorra elpus­kázták Szentesi kapuja előtt. Ráadásul a 44. percben Bartha a kiállítás soi> sára jutott. A második játékrészben tíz emberrel is sokat birtokolták a pi­ros-kékek a labdát. Mindezek ellenére a kiskőrösiek jutottak vezetéshez az 54. percben, amikoris Klement érté­kesítette a megítélt büntetőt. Három perccel később Nagy L. játékvezető előbbi tévedését korrigálva „visszaad­ta” a lehetőséget az egyenlítésre, mi­vel Zs. Juhász ,,műesését” tizenegyes­sel honorálta. Am a felkínált lehető­séggel nem tudtak élni a szövetkeze­tiek, mivel Petróczy erőtlen, félmagas lövését Szentesi kapus kivédte! A szervezettebb játékot nyújtó vendégek meg tudták őrizni egygólos előnyüket. Vasutas SE—Húsos SK 0—0, megyei H. o. Nyolcvan percen keresztül a jól játszó vágóhídi gárda fölényében múltak a percek, de a csatárok lövő- tudományából csak három kapufára tellett. Három perccel a mérkőzés vé­ge előtt aztán váratlan izgalmak bor­zolták fel a kedélyeket, mivel a já­tékvezető kiállította Osztopánit, a Hú­sos SK kapusát és büntetőt ítélt a vasutasok javára. Ekkor már minden­ki elkönyvelte a hazaiak győzelmét, de a mezőnyjátékosból kapussá ved­lett Lantos Gy. remek vetődéssel ki­ütötte Provics nagy lövését és így a két csapat megosztozott a pontokon a városi rangadón. HKBSE—Nagyszénás 2—1 (1—0). ser­dülő országos bajnoki mérkőzés. Gól­lövők: Dobos, Fórizs. HKBSE—Nagyszénás 5—0 (1—0) or­szágos ifjúsági bajnokság mérkőzése. Góllövők: Ajtai 3, Dorogi, Kurucz. KOSÁRLABDA: Bajai TK—Vasas TK 65—28 (36—12). NB II. női mérkőzés. Ld.: Gál 6. Törteli, Görög, Rigó, Bor- bás. Határi 4—4, Maros 2. A bajaiak végig fölényben játszva biztosan nyer­tek a továbbra is „gyengélkedő” Va­sas ellen. Vaskút—Lenin Tsz SK 94—85 (48—35) NB II. férfi mérkőzés. Ld.: Hevér P. 32, Tóth I. 15, Maros, Papp 10—10, Du­dás L. 8, Bódi S. 6, Nádasdy, Csáky L. 2—2. A több, volt bajai NB I-es já­tékossal megerősödött vaskútiak nagy küzdelemben fektették kétvállra a megfiatalított félegyházi együttest. ÖKÖLVÍVÁS: Az elmúlt hét végén két fronton is érdekelve voltak a HKBSE öklözői. A legfiatalabbak Tóth György edző vezetésével Nyíregyhá­zán léptek szorítóba az Aranyalma Torna küzdelmein. Az úttörők mező­nyében Piroska István és Jani József megnyerték súlycsoportjaik versenyét. Molnár István és Szász Árpád máso­dik, míg Farkas György harmadik lett. A serdülők versenyében Demeter László indult és a harmadik helyen végzett. A felnőttek öt napon át küzdöttek Budapesten az idei év legrangosabb versenyén, az országos egyéni magyar bajnokságon a helyezésekért. Az elő­zetes formák és esélylatolgatások alapján Molnár László edző kiegye­zett volna egy dobogós helyezéssel is, de aztán végül is három bronzérem jutótt az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával a HKBSE ökölvívóinak! KERÉKPÁR: A Húsos SK kerékpár- szakosztálya toborzót hirdet kerékpá­rozni szerető 10—13 éves fiúk számára. Jelentkezni lehet Endre József edző­nél a Darvas téri iskola melle t levő kerékpárszerelő garázsban minden kedden és pénteken 16 órától. A hét vége sportműsora a Petőfi Népe szombati számában található meg! Farkas Tibor FIGYELMETLENSÉG Szerdán délután háromnegyed ötkor Kiskunfélegyházán, a Bajza J. és Perczel Mór utca kereszteződésében Sándor Balázsné 78 éves nyug­díjas, helybeli (X. kér. 131.) lakos kerékpárral nem adott elsőbbséget egy, a védett útvonalon haladó és már féktávolságon belül lévő sze­mélygépkocsinak- Az ütközés következtében az idős asszony olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Mozgalmas MHSZ-program A hagyományokhoz híven az MHSZ városi vezetősége és a KISZ városi bizottsága, az MHSZ honvédelmi klu­bok gazdag programmal ünnepelték meg hazánk fegyveres erőit. A ren­dezvények közül a Dózsa Kupa lü- vészversenyen a klub titkára tartolt megemlékezést — kitért az MHSZ ki­emelt szerepére, a fiatalok hazafias nevelésére, a fegyveres szolgálatra való felkészítésre — a tartalékosok utóképzésére A közös »*endezvény.co- rozaton a következő eredmények szü­lettek : A Dózsa Kupa lövészversenyen: Női csapatok: 1. Vörös Csillag Tsz 323 kor. 2. kunszállási Alkotmány Tsz 263 kör, 3. Dózsa Tsz ’96 kör. Férfi csapatok: l. Vörös Csillag Tsz 324 kör, 2. kunszállási Alkotmány Tsz 295 kör, 3. Dózsa Tsz 233 kör. Pisztoly lóverseny: honvédelmi klubok tartalékosainak városi se­nyén: 1. Kiss István (Petőfi Tsz) 87 kör. 2. Rácz László (Mezőgazdasági Szakmunkásképző) 87 kör, 3. Huszka Zoltán (VSZM) 78 kör. Ugyancsak a program keretében ke­rült megrendezésre városunkban első alkalommal a ..Mesterlövők Kupája”, melyre a megyei bajnoki címet védő KZK honvédelmi klub csapata is meg­hívást kapott. A minőségi fegyverek­kel végrehajtott lövészetet élénk ér­deklődés kísérte. A versenyen női egyéni megyei csúcs is született: Mó- cza Katalin, a Vörös Csillag Tsz hon­védelmi klubjának versenyzője 182 köregységet ért el. A versenyt a Vö­rös Csillag Tsz csapata nyerte 525 köregységgel, második helyen a me­gyei bajnok csapat, a KZK honvédel­mi klub csapata végzett. Bán László Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Csontos Krisztián (anyja neve: Kató Rozália), Lajos András (Czombos Veronika Mária). Seres Mónika (Peregi Rozália), Papp Dániel (Szeri Anikó), Gulyás Krisz­tina (Szalai Anna), Fekete Irén (Ma- gony Irán Veronika), Tetézi Tamás Katyó Katalin Mária), Szépe Gyula (Dinnyés Hilda Mária), Kovács Emő­ke (Németh Emőke Judit). Ipacs Já­nos (Rekedt-Nagy Veronika). Kiss Im­re (Kis-Czakó Margit), Görög János József (Bores Erika), Kiss Judit (Ta­kács Matild). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kalmár Győző — Farkas Ildikó, Homoki-Szabó István — Szentkirályi Mária Rozália, Kovács Sándor — Tóth Terézia Má­ria, Rezes Sándor — Csányi Ilona, Fü- löp László — Faur Katalin, Nagy Ba­lázs — Hegedűs Rozália, Vakulya László — Zakariás Mária. MEGHALTAK: Lovas Józsefné Sza­bó Mária, Tiszaalpár, Tari-Csépe Mi- hályné Korom Piroska, Pálmonostora, Kiss Mihályné Seres Mária, Romhányi J. u. 64., Barnaki Mária, Kiskunhalas, Fazekas László Mártírok u. 24., Cson­tos Krisztián Zrínyi u. 6., Huszka Ist­ván, Kiskunmajsa, Ivanics Sándor Romhányi J. u. 67., Horváth Józsefné Iványi Etelka, Vak Bottyán u. 20., Tóth Sándorné Joó Emma IX. k. 113., Fricska-Nagy László Döbrentei u. 15., Farkas Lász’óné Némedi-Varga Ilona, Wesselényi u. 14.. Macska Lajosné Görög Franciska. Almos u. 37., Czeg- lédi József Laktanya u. 6. Mai számunkban elkezdjük iskoláinkat bemutató cikksorozam tunkat, gondolva'azt, hogy jolvasóink érdeklődésével találkozik majd ez a szándékunk is. Félegyháza iskolaváros• Majdnem minden olvasónknak valamilyen formában kapcsolata van va­lamelyik iskolával, jelenleg 4300 általános, és 2000 középiskolás tanuló van a városban és 470 pedagógus működik. .Négy közsé­günkben 950 tanulót oktat 65 tanító, tamár. Ha hozzávesszük a szülőket, nagyszülőket, )oz érdekeltek Iszáma eléri p 25—30 ez­ret• A MÓRA FERENC ISKOLÁBAN Külpolitikai fórum 1982. október 7-én 18 órai kez­dettel a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban a nézők által feltett kérdések alap­ján beszélgetés lesz az aktuális külpolitikai eseményekről. A beszélgetést vezeti Boross Dezső újságíró. Közreműködik: Sándor István, a TV főmunkatár­sa, a HÉT szerkesztő-műsorveze­tője. FELHÍVÁS A városi tanács vb termelés, ellatasfelügyeleti osztálya felhív­ja a képesítéssel, szakmai gya­korlattal rendelkező, de engedély nélkül működő kisiparosokat, kiskereskedőket, hogy tevékeny­ségüket engedélyek váltásával te­gyék törvényessé. A város és környék lakosságának ellátása a következő szakmákban igényli munkájukat: cukrász, ács, áll­ványozó, tetőfedő, bádogos, víz­vezeték-szerelő, háztartásigép-sze­relő, mechanikai műszerész (ke­rékpárjavító), rádió—tv-szerelő, cipész, férfiszabó, épületburkoló, vegyes-élelmiszerkereskedés, zöld­ség—gyümölcs-kereskedés, tej-tej- termékkereskedés, háztartásicikk- kereskedés. Aki nem él az engedélyezés le­hetőségével, és jogosulatlanul ipart űz, vagy kereskedik, azzal szemben hatósági eljárást kezde­ményezünk. 1809-ben indult a tanítás, és azóta — 173 éve — folyamato­san, gimnáziumként működik. Mint egyedüli gimnázium váro­sunkban, sajátos helyet foglal el állami oktatásunkban. Az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat, és ennek nyomán megjelent állami dokumentumok meghatározták feladatait, melyek közül csak egyet, az 1978-ban megjelent „Gimnáziumi nevelés és oktatás tervek”-ből idézünk,: „A gimnázium általánosan ne­velő középiskola. Célja, hogy az általános iskolai nevelés és okta­tás eredményeire építve folytas­sa, kiegészítse és elmélyítse a szocialista ember személyiségé­nek az ismeretek, képességek, vi­lágnézet, magatartás és ízlés egy­ségében történő alakítását. A gimnázium az adott életkor lehe­tőségeit figyelembe véve dolgoz­za fel és rendszerezze a kor tár­sadalmi műveltségét. Tegye ké­pessé tanulóit a felsőfokú to­vábbtanulásra, szakképzettség megszerzésére, a gimnázium utá­ni munkavállalásra. Fejlessze ki a tanulókban az önművelés, ön­nevelés, önmegvalósítás igényét és képességét...” A Móra Ferenc Gimnázium­nak jelenleg 29 tanára és 12 osz­tályban 427 tanulója van, s eb­ből a III—IV. osztályos növendé­keket fakultatív, szabadon vá­lasztott tantárgyakra oktatják, olyan jól bevált módszerrel, hogy a továbbtanulási átlag 70 szá­zalékos. Csapatzászlócsere A Fegyveres Erők Napja al­kalmából a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának jóváha­gyása alapján, a csepeli Finom­posztó Gyár új csapatzászlót ado­mányozott az MN 5023. alakulat részére.. Ezzel egyidőben a régi csapatzászlót, melyet 1950-ben ugyancsak a Finomposztó Gyár­tól kapták, a csapatmúzeumban helyezték el. Áz átadási ünnepség vendégeit a magasabb egység parancsnok­sága nevében dr. Simon Sándor vezérőrnagy fogadta. A vendé­gek között volt Szikszai Sándor vezérőrnagy, a Honvédelmi Mi­nisztérium munkatársa, dr. Za- latnai Ottó, a Finomposztó Gyár vezérigazgatója. Kollár Pál, a kiskunfélegyházi városi pártbi­tt Dr. Zalatnai Ottó köszönti a felsorakozott alegységet. (Kép és szöveg: NL) • Szikszai Sándor vezérőrnagy szalagot köt az új csapat­zászlóra. zottság munkatársa, valamint üzemek, intézmények, szövetke­zetek képviselői. A katonai díszpompával meg­tartott ünnepségen Szikszai Sán­dor vezérőrnagy mondóit ünne­pi beszédet, majd méltatta az alakulat érdemeit a kiképzések során, melynek eredményeként elnyerték az „ezüstkoszorús” jel­vényt, valamint négy alkalommal a „Kiváló alegység” kitüntetést. Ezután dr. Zalatnai Ottó köszön­tötte a gyár dolgozói nevében az alakulatot, majd átadta az új csapatzászlót. A csapatzászlóra Szikszai Sándor és dr. Zalatnai Ottó emlékszalagot kötöttek. A felsorakozott díszegység ezután díszmenetben vonult el a vendé­gek előtt. ^z ünnepség után a meghívott vendégek megtekintették a csa­patmúzeumot, majd baráti be­szélgetésen vettek részt. Munkásőrök gyakorlaton Szeptember 23-án éjjel 11 órakor kapta a parancsot a félegyházi Mártonffy Er­nő nevét vi­selő munkásőr- egység, hogy négy szökött fegyenc fel­kutatásában és elfogásában tevékenyen működjön közre. Még sötét volt, amikor hajnali négy órakor megkezdő­dött az akció. A felderítés sze­rint a Fekete-erdőben bújkálnak a felfegyverzett szökevények. Jó­magam — fényképezőgépemmel felszerelve — a harmadik és a negyedik szakaszt igyekeztem nyomon követni, akik azt a fel­adatot kapták, hogy fésüljék át az erdőt és tegyék ártalmatlanná a bújkáló fegyenceket. A hajna­li köd feloszlott, a zivatar elállt, de így is nehéz feladatuk volt. Csendben nyomult előre a lánc. Itt-ott egy-egy lehullott száraz ág reccsent csak, az erdő még szinte aludt. Éles vezényszó csat­tant! Állj! Kezeket fel! A válasz egy géppisztoly vad kerepelése. A sűrű erdőben lapult az egyik bűnöző, aki megadás helyett a tűzharcot választotta. Rövidesen jelentették az elfogás tényét. Kö­zelében egy másik fegyenc is bújkált, aki szintén tüzet nyitott, de ő se bírta sokáig. És folyta­tódott a feladat végrehajtása, ami a kora délelőtti órákban ért vé­get. Gyakorlat volt ez, és jó érzés volt látni, érezni, hogy munkás­őreink — mint Bibok Kálmán egységparancsnok is az értéke­léskor elmondta — lelkiismerete­sen, szakszerűen látták el fel­adatukat, becsülettel, tisztesség­gel helytálltak, amit bizonyít, hogy kilenc parancsnoki dicsé­retben részesültek a gyakorlat után. F. Zs. Az iskola tanulmányi és érett­ségi átlaga is 4 egész körül van évek óta. Legtöbben a tudomány-, orvosi, műszaki, agráregyetemek­re, tanárképző, óvónőképző, taní­tóképző, agrár, műszaki, gazda­sági, katonai főiskolákra mennek a növendékek. S honnan jönnek? 18—20 általános iskolából, elég vegyes előképzéssel. Az első osz­tály feladata mind tanulmányi, mind nevelési szempontból fel­zárkóztatni, egy szintre hozni, és a továbbhaladáshoz esélyegyen­lőséget biztosítani. A második osztályban folyik az orientáció, ismertetik a továbbtanulási le­hetőségeket, hogy a tanulók meg­felelő pályaismeret és önismeret birtokában válasszák a nekik legjobban megfelelő továbbtanu­lási formát. A Móra Gimnázium tanulói évek óta ott vannak az országos tanulmányi versenyek élvonalá­ban, a megyei és országos leg­jobbak között. A bukási' átlag évek óta 1—2 százalék között mozog. Sportban fiú—leány kosárlab­da-, tornászcsapat-, atlétika­szakosztály, országjáró diákkör eredményesen tevékenykedik, minden évben feljutnak „élspor­tolóik" a területi és országos döntőkbe, tömegsportban pedig az iskola minden növendéke részt vesz. Ha a hely engedné, meg kelle­ne emlékezni a többszörösen aranyérmes iskolai énekkarról, a Szocialista Kultúráért kitünte­tést kétszer elnyert városi Ifjú­sági Vegyeskarról, melynek tag­jai teljes egészében a Móra Gim­náziumból kerülnek ki. Azt is, hogy évente megrendezik a Mu­zsika Ünnepét, melyet több al­kalommal közvetített a Magyar Rádió is. Tóth Miklós MŰSOR: Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: LÁNDZSÁK HAJ­NALBAN. II. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes angol kalandfilm. Pajtásmozi: délután 2 órakor: CSAPDA AZ ERDŐBEN. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar- Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Prelszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 20-466 Index: 25 908 ISSN 0133—2554

Next

/
Oldalképek
Tartalom