Félegyházi Közlöny, 1982 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1982-04-16 / 15. szám

Hétmillió csibét keltetnek évente • A Petőfi Sándor brigád négy tagja már befejezte a keltetésre szánt tojások ellenőrzését. A folyosó végén a lámpázófülkc. Gyerekkoromban tavasz kezde­tén válogatta öreganyám a tyúk­tojásokat, hogy kotlós állá téve kikeltesse március idusára. A gyönge csibéket két hétig még bent babusgatta fűtött helyiség­ben. hogy mire kizöldül a gyep, és erősödik a Nap melege, csipe­gethessék a sarjadó fűszálakat. Napjainkban hatalmas gépek­ben, télen, nyáron milliószámra keltetik a "baromfitojást. A Bá­bolnai Mezőgazdasági Kombinát félegyházi telepén Dobos György üzem vezető-helyettes kíséretében nézhettem meg a munka külön­böző szakaszait, az ott dolgozók nagy gondot, figyelmet igénylő te­vékenységét. A Petőfi Sándor nevét viselő aranykoszorús szocialista brigád tagjai dolgoznak itt. Harmincán évente hétmillió (7) húshibridet keltetnek ki a kombinát által szállított tojásokból. A Kiskun­félegyházán keltetett csibéket ne­velik a Dunántúl számos szövet- keztében. Az idén 350 ezret küld­tek a Szovjetunióba, és erről a telepről szállítottak naposcsibét szükebb hazánkba, a félegyházi Petőfi, a Vörös Csillag, a Dózsa Tsz-be, sőt az áfésznek is, hogy kihelyezhesse szerződött partne­reihez. A félegyházi keltetőtelepen az ott dolgozók jól összehangolt munkájának eredményeként, egész éven át zökkenőmentes a muka. Ennek látják hasznát az üzembeliek, és mindazok, akik az értékes tenyészanyagból broi- lercsirkét nevelnek. A PETŐFI ÉNEKKAR JUBILEUMI PROGRAMJA A 75 éves énekkar jubileumi ünnepségét szervező bizottsági ülésen Kapus Béla karnagy is­mertette a május 15—16-i jubi­leumi ünnepség műsorát. Esze­rint május 15-én 11 órakor jubi­leumi emlékülés lesz a városi ta­nács dísztermében. Ekkor adják át a kitüntetéseket, jelvényeket, emléklapokat a kórus tagjainak. Délben fogadják a vendégkóru­sokat', Részvételét jelezte a ba­lassagyarmati, a jánoshalmi ének­kar, a Kecskeméti Kodály Kó­rus, a Nagymarosi Férfikar, az OKISZ Művészegyüttes. Délután kerül sor a közös számok próbá­jára, a Móra Ferenc Művelődési Központban. Ezután a kórusok egyenruhában, zászlókkal a Mó­ra Ferenc általános iskolából a Petőfi-szoborhoz vonulnak, a megnyitóünnepségre. Este 19 óra­kor kezdődik a hangverseny a 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet sportcsarnokában. Május 16-án, vasárnap 9 óra­kor gyülekezés a Petőfi téren, majd indulás autóbuszokkal Bu­gáéra. A Pásztormúzeum meg­tekintése és a lovasbemutató után ebéd a Bugaci csárdánál. A ta­lálkozó záróünnepéllyel ér vé­A művelődési # A kikelt csibéket még egyszer átvizs­gálják a szál­lítás előtt. Az egészséges húshibrideket küldik a meg­rendelőknek. (Rádi József felvételei) • A naposcsi. békkel telt lá­dák a teher­gépkocsit vár­ják a félegy­házi keltető- telepen. központ rendezvényeiből Április 18-án, vasárnap 19 óra­kor „Magyarnóta- és népdalest’', amelyben fellép: Zentay Anna érdemes művész, Talabér Erzsébet, Hollay Berta­lan, Győri Szabó József, Herr Olivér és Boháty Lajos parodista. Ezúton tájékoztatjuk az érdek­lődőket, hogy a műsorfüzetben meghirdetett „Kedves hazug” c. darabot technikai okok miatt nem tudjuk megtartani. A szakma kiváló tanulói Nehéz posztokon Elismerés, bukás. Mind-mind velejárója egy ember életútjának. Mondhatnánk úgy is, egyszer fenn, másszor lenn. D$ azt, hogy egy-egy sikertelen esztendő után újból képes legyen valaki talpra állni, munkakörét ugyanúgy el­látni, sőt jobban, mint azelőtt, ez már csak kevesek sajátja. A kiskunfélegyházi Ladányi Endrét örökmozgónak ismerik. Haza — ennek családja a meg­mondhatója — szinte csak aludni jár. — Hódmezővásárhelyen 1963- ban szereztem növénytermesztő diplomát és gyakornokként a kis­kunfélegyházi Vörös Október Termelőszövetkezetben jelentkez­tem dolgozni. Két év elteltével, a szintén félegyházi Petőifi Tsz- ben vállaltam állást növényter­mesztő agronómusként. Itt jelent­keztem a KISZ KB felhívásá­ra és kilencvenhét társammal együtt egy évig Kubában dolgoz­tunk. Én, a szigetország közepén fekvő Las Villas tartomány szék­helyére, Santa Clara-ba egy álla­mi gazdaságba kerültem. Felada­tunk a város ellátása volt. Főleg zöldségféléket termesztett a gaz­daság. Mit tanultunk itt? Nem tanulni mentünk, hanem segíteni. Min­denesetre érdekes volt látni a számunkra teljesen új világban, tizenötezer kilométerre. Magyar- országtól egy szorgalmas és ba­rátságos nép igyekezetét, hogy a mostoha körülmények ellenére évente kétszer is be tudják taka­rítani a termést. Petőfiszálláson az Aranyhomok Szakszövetkezetben kezdtem az 1971-es esztendőt. Már az elején láttam, hogy ha minden így ma­rad, akkor mérleghiányos évet zárunk. Novemberben, hatósági megbízottként irányítottam a ter­melést, és egy hónap múlva ami­kor a végzett munkáról számot adtam, a közgyűlés elnöknek vá­lasztott. Ezután évről évre lassan, ahogy lehetőségeink engedték; bővült és gyarapodott a közös tu­lajdon. Mégis 1980-ban személyi okok miatt eljöttem a TSZKER kecs­keméti kirendeltségére, ahol mint áruforgalmi előadó jártam a me­gyét. Az elmúlt évben kineveztek a Városföldi Állami Gazdaság kis­kunfélegyházi kerületének igaz­gatójává. Tehát, ahogy vesszük bezárult a kör. Ennyi a rövid életrajzom. A miértet kérdezi? Sokan va­gyunk olyanok, akik nem tu­dunk a langyos vízben megma­radni. Mindig hajtott valami, amit úgy is mondhatnék, szere­tek az eredményekért megküzde­# Ladányi Endre. ni, akkor jobban megbecsülöm. Van néhány száz négyszögöl föl­dem, ahogy a nagy gazdaság, úgy bizony én is kockáztatok minden évben, de sokszor csak vetek.. A petőfiszállási „bukás”? Két­ségtelen, hogy abban a kis 2000 hektáros szakszövetkezetben olyan tempót diktáltam, ami egy termelőszövetkezetnek is be­csületére vált volna. Az utolsó években már jobb és egyre javu­ló körülmények között gazdálkod­tunk. Ismerve a helyi gondokat, javasoltam az egyesülést a helyi Béke és Szabadság, valamint a ^Petőfi Szakszövetkezettel, sajnos Tévesen mértük fel a tagság szán­dékait. Azt sem mondhatom, hogy a rövid TSZKER-es pályafutásom hiábavaló lett volna, hiszen ná­lunk az agrárszakmában a kap­csolatteremtés és a jó viszony na­gyon fontos. Örömmel vállaltom ezt az ál­lami gazdasági feladatot, és úgy érzem, hogy a szövetkezeteknek van mit tanulni, a lényegesen na­gyobb anyagi héttérrel rendelke­ző gazdaságtól. Bízom benne, hogy megoldom ezen a poszton azt a sokféle gondot, amit rhég a kerületben jelentkezik — re­ménykedik búcsúzáskor. MŰSOR: Április 16-án, pénteken KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: A REMÉNY JOGA. Színes magyar film. A KISZ KB és a Művelődés- ügyi Minisztérium által megren­dezett A szakma kiváló tanulója országos verseny keretén belül a Kiskunfélegyházi 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet kapott megbízást a központifűtés- és cső­hálózatszerelő szakma országos döntőjének lebonyolítására. A kétnapos verseny egyikén az is­kolában az írásbeli feladatokat oldották meg a versenyzők, má­sodik nap a KUNÉP Vállalat ál­tal épített MÁV Villamosítási Diszpécser Központ központi fű­tés szerelését végeztek el, ame­lyek értéke mintegy 50 ezer fo­rint. Az ország 19 megyéjéből és a fővárosból összesen 22 első helye­zést elért harmadéves tanuló, ugyanennyi jól felszerelt mun­kahelyen látott a feladatának megoldásához, a radiátorok szak­szerű bekötéséhez. A (508. sz. intézet ebben a szakmában még nem indíthatott versenyzőket, más szakmákban 15 tanulója vesz részt az országos döntőkön. Az öttagú, különböző szervek­től kiküldött pártatlan verseny­LABDARÜGAS: Szegedi Kender—HKBSE 2—2 (0—1) Az első félidő 17. percében a lesre játszó hazai védők közül Harsányi jó ütemben lépett ki és a kifutó kapust is kicselezve a hálóba gurította a labdát. A vezető gól birtokában a pi­ros-fehérek magabiztosan játszottak és nagy fölénybe kerültek a táblázat utolsó helyét elfoglaló szegediekkel szemben, de a körülményeskedő csa­tárok a legjobb lehetőségeket is sor­ra kihagyták. A második játékrész is a HKBSE fölényének jegyében kez­dődött és az 55. percben Rőcz bukta­tása után büntetőhöz jutott a félegy­házi együttes, amit a hosszú szünet után újra játszó Mohovics biztosan értékesített. A kétgólos vezetés után úgy látszott, hogy a Honvéd garaa már elkönyvelhette a két pont meg­szerzését, de az utolsó öt percben be­következett rövidzárlat miatt a „fel­támadt" hazaiak két súlyos védelmi hiba után Magyar góljával kiegyenlí­tettek. Szövetkezeti SE—Mezőfi SE 2—1 (1 —1). Megyei I. o. mérkőzés. Az első félidő 38. percében két gólt láthatott egymás után a mintegy há­romszáz főnyi nézőközönség. A veze­tést a piros-fehérek szerezték met? Szombathy révén, majd középkezdés után a kecskeméti Tóth ívelt messzi­ről a kint álló kapus feje felett a ka­puba. A második félidőben tovább folytatódott a kemény küzdelem a győztes gólért, melyet a hazai szur­kolók nagy örömére a szövetkezetiek­nek szerzett meg Dongó pontos át­adása után Jókai a 80. percben. Agasegyháza—Vasutas SE 1—4 (1— 0). Járási bajnokság. A hazaiak az első félidő elején egy vitatható ll-esből lőtt góllal szereztek meg a vezetést. A második 45 perc­ben nagy hajrába kezdett a vendég félegyházi együttes és Pintér, vala­bizottság elnöke, Mikló István, az Országos Pedagógiai Intézet Szakképzési Igazgatóság főelő­adója a versenyzők gyakorlati felkészültségét kiemelkedően jó­nak értékelte, az írásbeli felada­tok színvonala, követelményei is megfelelnek az országos szint el­várásainak. Csak az értékelés után derült ki, hogy kik és hon­nan jöttek a versenyzők. I. helyezést nyert: Kiss István, a 114 sz. iskola tanulója, Miskolc. Jutalma kéthetes külföldi üdü­lés és 700 forint. II. helyezett: Kovács Sándor, a 31. sz. Középületépítő Vállalat tanulója Budapest. Jutalma 2 he­tes belföldi üdülés és 600 forint. III. helyezett: Farsang Attila, 323 sz. iskola Székesféhérvár. Ju­talma: 800 forint. A versenyt rendező iskola a ta­nulók és kísérők fogadásáról, el­látásáról, szakmai és kulturális programjáról maximálisan gon­doskodott. A verseny előkészítő' se, szervezése és lebonyolítása példás volt. A bizottság köszöne­tét mondott az iskolának a felté­telek ilyen szintű biztosításáért. Tóth Miklós mint Bálint kél-két góljával megér- demelten fordították meg az ered­ményt, megszerezve a fontos két bajnoki pontot. Szövetkezeti SE—Húsos SK 17—0 (6 —0). Serdülőmérkőzés. G.: Horváth 8, Kocsis 4, Sahon 2. Sikár, Jéga, Racz. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat HKBSE—KTE 4—1 (1—1). Serdülő­mérkőzés. G.: Farkas 3, Kurucz. A piros-fehérek utánpótlásgárdája nagy küzdelemben szerezte meg a két bajnoki pontot és ezzel továbbra is veretlenek a bajnokságban. ÖKÖLVÍVÁS Az Oroszlányban megrendezett út­törő-olimpián szép sikerrel szerepeltek a íélegynázi ökölvívó-palánták, akik közül Bobán József. Karádi József má­sodik, míg Molnár István és Pulya Mihály a harmadik helyen végeztek. A i:is öklözök sikereinél meg kell em­lítenünk az egykori válogatott Borbély István nevét, akinek lelkiismeretes edzői munkája nélk>il nehezen lett volna elképzelhető ez a szép siker. A hét végén Szolnokon rendezték meg a középfokú tanintézetek orszá­gos versenyét, amelyen indultak a félegyházi ökölvívók is. A rendkívül erős, nagy mezőnyü tornán végül is igen eredményesen szerepeltek Mol­nár László és Tóth György tanítvá­nyai, hiszen 3 arany-, l ezüst- és 4 bronzérmet akasztottak az eredmény- hirdetésnél a nyakukba. A serdülők mezőnyében Gondi János, Demeter István és Török Tihamér végzett az első helyen, míg Dénes István és Kon­koly József harmadikak lettek. Az ifjúságiak korosztályában Rácz Mik­lós második, Piroska Gábor és Rácz Ferenc pedig a harmadik helyen vég­zett. A hétvége sportműsora a Petőfi Né­pe szombati sportrovatában található meg. SPORT Valóság és varázslat A Petőfi Sándor Városi Könyv­tár olvasótermében a „Költészet Napja” alkalmából Illési István nyugalmazott tanár tartott elő­adást. „Valóság és varázslat Jó­zsef Attila költészetében” cím­mel. Az előadó a költészet minden szépségét, varázslatát felvonul­tatta József Attila költővé éré­sének folyamatában. Petőfit, Aranyt és a XX. század költőit idézte. (Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád) hogy megismerhes­sük a magyar valóság, a proletár- ság nagy költőjének művészetét. Költészetének erejét, a szavak mögött rejlő gondolatok finom­ságát és mégis drámai hatását, legszebb verseinek bemutatásá­val érte el az előadó. Az előadás során költészetének induló korszaka után kibontako­zott elóTtünk az igazi József At­tila, aki új hangot ütött meg a költészetben és a munkás Magyar- ország eljövetelét álmodta meg. így válik a varázslat valósággá. N. L. • Illési István József Attiláról tart előadást. (Némedi L. felvétele) Az Emulzió Fotókör kiállítása A HMO-ban működő Emulzió Fotókör harmadik fiatal tagja, Farkas József mutatkozott be ön­álló anyaggal kedden este. A 21 képből álló kiállításon a fotó­zás minden stílusából találunk anyagot. Győri Lajos újságíró nyitotta meg a kiállítást. Megnyi­tójában méltatta a fiatal fotós tudatos alkotó tevékenységét, melynek során ügyel arra. hogy a kiválasztott környezet, a kivá­lasztott modell a képbe kompo­nált motívum természetes látvány legyen. Farkas József az elmúlt né­hány évben megismerkedett a fo­tográfia jó néhány műfajával, s azokkal a korlátlan kifejezési le­hetőségekkel, amelyek a fény­képezésben rejlenek. A műhelytitkok birtokában biz­tos kézzel választja ki azokat a motívumokat, az eszközöket és eljárásokat, melyek gondolatait közérthetőbbé, mondanivalóját egyértelműbbé teheti. A városi diapályázaton elért sikere után az első önálló kiállí­tása bizonyíték arra, hogy jó úton halad. A kiállításon látható portréi, aktjai, grafikai hatású képei és szociofotói külön-külön és együtt is tartalmazzák véle­ményét á világról, szükebb kör­nyezetéről, embertársairól. A kiállítás anyagát, melyet Kiss László rendezett, május 10-ig láthatják az érdeklődök. — i. —ó. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Menyhárt Sándor (anyja neve: Laczi Anna), Szakái Ág­nes Mónika (Görög Ágnes), Tóth Pé­ter (Szatmári Erzsébet), Solymosi Dá­vid Sándor (Demeter Katalin), Macsi- hin Iván (Gudenka Nyina) Najdinoff Anett (Rádi Ilona Franciska), Buk- nicz Richárd Patrik (Kovács Erzsé­bet), Riskó Éva (Szabó Mária Hona), Miklós Melinda (Kovács Erzsébet Ve­ronika), Verebély Tibor (Barta Mária Piroska), Szalkai-Szabó Anett (Kollát Anikó), Tarjányi Zoltán (Némedi Ro­zália Katalin), Seres Imre (Farkas Ilona Piroska), Grafl Péter Tamás (Réczi Kinga Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Juhász Antal János — Dányi Ilona, Cseri And­rás — Horváth Mária. MEGHALTAK: Gulyás István (1910), Deák Lászlóné Hever Mária (1949), Messzi-Szabó János (1910), Kalmár- Nagy Jánosné Hürkecz Rozália (1905), Eszik Béla (1927), Udvari Dezső (1927), Huszka Imre Gáspár (1894), Tóth Lász­ló (1905), Czibolya Ferencné Fekete Luca (1901), Német Imréné Hatvani Mária (1889), Balog Józ%sefné Mészáros Veronika (1903), Kurucz Imréné Do- bák Ágnés (1913), Fülöp Illésná Pekó Valéria (1901>, Pap Lászlóné Kiss Er­zsébet (1902), Tarjányi Józsefné Kis- Szabó Rozália (1898), Hatas Imréné Pallagi Julianna (1920), Szabó Ferenc (1911). • Farkas József egyik grafikai hatású képe. Varjúügyben Több olvasónk levélben keres­te meg szerkesztőségünket, és arról tájékoztatnak, hogy a „li- getös utca” platánjain hivatlan látogatók hangos károgással adják tudtul az arra járóknak, hogy újból megérkeztek. A bejelentések alapján a hely­színen tájékozódtunk és meggyő­ződtünk a hír valódiságáról. A népes varjúsereg zajos fo­gadtatással kívánja tudtul adni az arra járóknak, hogy ne há­borgassák őket. így kénytelenek voltunk gyorsan távozni, és az utunk az illetékesekhez vezetett. Azt a tájékoztatást kaptuk, tud­nak az ügyről, arra várnak, hogy lerakják a fészkekbe a tojásokat, és még a költés előtt leverik a fészkeket. Erre azért van szük­ség, mert különben újból kezdik a fészekrakást. így kérjük az illetékesek ne— vében is olvasóink türelmét. E. L. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 20-466 Index: 25 908 ISSN 0133—2554

Next

/
Oldalképek
Tartalom