Félegyházi Közlöny, 1981 (25. évfolyam, 1-49. szám)
1981-04-10 / 14. szám
Kongresszusra készülve Április 4-én, hazánk felszabadulásának 36. évfordulóján délelőtt 9.00 órakor kezdte meg munkáját Kiskunfélegyháza ifjúságának legmagasabb fóruma, a KISZ városi küldöttértekezlete. Az ünnepélyes külsőségek között megrendezett fórumon a város 3439 KISZ-tagjának 120 küldötte és a város állami és társadalmi vezetésének 32 meghívottja vett részt. A vendégek között foglalt helyet Schullerné Karlovich Ágnes, a KISZ KB munkatársa. Bata Zsuzsanna, a KISZ MB titkára. Magyar László, az MSZMP MB munkatársa, Ormándi János, az MSZMP VB titkára, és dr. Dobos Ferenc, a városi tanács elnöke. Wieder Judit levezető elnök megnyitó szavai után Ilevér Terézia, a KISZ városi bizottság titkára tartotta meg szóbeli vitaindítóját. A hozzászólás — jól kiegészítve a küldöttgyűlés írásos anyagát — felelevenítette az 1978. évi küldöttgyűlés óta eltelt időszak eredményeit, hibáit, a KISZ IX. kongresszusa határozatainak tükrében. A KISZ városi bizottság titkára többek között szót ejtett az 1971. évi Ifjúsági Törvény helyi végrehajásának eredményeiről, megállapította, hogy a város ifjúságának közéleti súlya növekedett a beszámolási időszakban — „amely megfelel a párt káderpolitikai céljainak, s egyben azok megvalósulásának egyik mutatója. Növekedett a különböző megbízatással tevékenykedő, vagy választott testületekben részt vevő • A küldöttgyűlés elnöksége és résztvevői. fiatalok aránya, örülünk, és a KISZ-munka elismerését látjuk abban, hogy ezek az ifjú tisztség- viselők, KISZ-aktivistáink, vezetőink köréből kerültek ki, s jelölésük is a KISZ javaslata alapján történt.” A mozgalmi munkáról szólva a-következőket emelte ki: — „a színvonal további emelése érdekében KISZ-szervezeteink alapvető feladata a tudatos kádermunka kialakítása. Kérjük az irányító pártszervezeteket, hogy e feladatok megvalósítása során nyújtsanak hatékonyabb segítséget KISZ-szervezeteinknek.” Hangsúlyozta, hogy erősíteni kell agitációnkat a KISZ-en kívüli fiaSPORT LABDARÜGAS: Tiszakécske—Szövetkezeti SE 3:2 (1:0). Némi meglepetésre a vendég piros-kékek kezdtek jobban Ttszakéeskén, és az első gólveszélyes helyzetet is ők alakították ki a hazaiak kapuja előtt. A 7. percben Szabó M. már csak a kapussal állt 6zemben, de mintegy nyolc méterről óriási helyzetből fölé emelt. A' 15. percben Mari „nagy jelenete” és Karácsony játékvezető ítélete borzolta fel a félegyházi kedélyeket. A hazaiak csatára egy látványos mozdulattal eldobta magát a tizenhatoson belül, és a játékvezető ítélete egy kicsit még a hazaiakat is meglepte. A megítélt büntetőt rosszul végezték el, és Endre kapus bravúrral hárítani tudott. Támadott a félegyházi együttes, de egy eladott labda a hazaiakat hozta lendü- létbe, és a 27. percben meg is szerezték a vezetést. A balszerencsésen bekapott gól után ismét a piros-kékek birtokolták többet a labdát, de a játékvezető érthetetlen ítéletei minden íélegyházi akciót megállították. Ha pedig néha sikerült a kapu elé jutnunk, mint például a 32. percben, amikor is Kurucsai a büntető területen belül kézzel ütötte el a labdát Kurucz elől. az eset közvetlen közelében álló játékvezető egyszerűen nem látta meg a nyilvánvaló szabálytalanságot! A második félidőben tovább rohamozott a félegyházi együttes, és az 55. percben Kurucz egy szabadrúgás után megszerezte a kiegyenlítő gólt. Tíz perccel később ismét a ■ hazaiak szerezték meg a vezetést, de nem sokáig. A határtalan lelkesedéssel játszó piroskékek a 67. percben szögletet harcoltak ki, amit Jókai ívelt a kapu elé, és Kurucz magasra felugorva fejelte a labdát a kapuba. Az egyenlítés ismét lendületet adott a csapatnak. A 75. percben Zs. Juhász már csak a kapussal állt szemben, de amikor a kapura lőhetett volna, hátulról ellökték, a játékvezető ezt sem vette észre. Később a védelem kihagyott egy pillanatra, és Józsa megszerezte a Tiszakécske harmadik gólját. Ezután nem mindennapi jelenetek játszódtak le a pályán. A 86. percben Majoros buktatta Sánthát, amiért a játékvezető szabadrúgást ítélt a hazaiak javára. A labdát leállították a szabadrúgáshoz, de azt a későbbiekben már senki sem végezhette el. mert látványos tömegjelenetek játszódtak le a játéktéren. Sántha belerúgott Majorosba, amiért a játékvezető kiállította a hazaiak játékosát. Ezután a nagy dulakodásban csak azt lehetett látni, hogy a játékvezető Majorosnak és Jókainak is felmutatta a piros lapot. Mintegy négy perc telt el a szabálytalanság óta, és mivei a labdával senki sem törődött. Karácsonyi játékvezető ügy érezte, nála már lejárt a 90 perc, és lefújta a mérkőzést. Kiskőrös—HKBSE 2—2 (1—1) A hazaiak alaposan megerősítették védelmüket az egyik pont megszerzésének reményében, és már a félpályánál kemény belépőkkel igyekeztek megállítani a piros-fehérek támadásait, melyek következtében Fekete. Somogyi, Fronebl és Janicsák is igen súlyos sérüléseket szenvedtek. Az első épkézláb félegyházi akció a 28. percben szerencsére Hágelmann révén góllal végződött, és ez egy kicsit megnyugtatta a játékosokat. Az első félidő befejezése előtt, mintegy öt perccel azonban sikerült kiegyenlíteniük a hazaiaknak. A második játékrészben tovább folytatódott a csapkodó játék, és így a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. A 65. percben Pavelkó jól eltalált szabadrúgása után a labda a kapufáról vágódott a hálóba és ezzel ismét a HKBSE szerezte meg a vezetést. Tíz perccel később Őrző játékvezető büntetőt ítélt. A hazaiak azonban elhibázták. A 86. percben egy rosz- szul elvégzett partdobás után a hazaiak a kapu elé ívelték a labdát és a lesgyanús helyzetben levő Hajnák a • Kovács Gyula földre küldi ellenfelét. A HKBSE ökölvívója bronzérmet szerzett az OB-n. ..megdermedt" Honvéd-védők szeme láttára közelről a kapuba fejelte a Kiskőrös egyenlítő gólját. Területi bajnokság: Húsos SK—Ti- szaalpár 0—0. Küzdelmes mérkőzésen megosztozott a pontokon a két csapat. Serdülőmérkőzés: HKBSE—Szövetkezeti SE 6—1 (4—1). Góllövök: Gulyás 3. Dorogi 2, Fórizs illetve Bánáti. A városi rangadón nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A piros-fehérek jobb erőnlétükkel és érettebb játékukkal ilyen arányban Is rászolgáltak a győzelemre. ÖKÖLVÍVÁS: Az elmúlt hét végén Szegeden a városi sportcsarnokban rendezték meg a felnőtt egyéni ököl- vívóbajnokságot, melyen a HKBSE 11 versenyzővel képviseltette magát. Az éremre esélyesek közül az elmúlt évi bajnok Kalló László már a nyolc között búcsúzni volt kénytelen a további küzdelmektől, majd meglepetésre követte versenyzőtársát Borbély István is, aki tavaly a döntő egyik résztvevője volt. Pehelysúlyban az előzetes esélylatolgatásoknál kevesen bíztak Kovács Gyula eredményes szereplésében. Nos, a félegyházi fiú alaposan kitett magáért és amikor Kalá- nyost megverte, szinte az egész sport- csarnokot megtöltő közönség nagy ünneplésben részesítette. Mint a későbbiekben kiderült ez a mérkőzés igen sokat kivett belőle, és a döntőbe jutást már nem tudta kiharcolni. Teljesítménye azonban így is elismerésre méltó, hiszen az eredményhirdetéskor a bronzérmet vehette át az ökölvívók szövetségi kapitányától Papp Lászlótól. A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA: labdarúgás megyei bajnokság: IV. hló ll.: HKBSE—Fájsz 16.30; IV. hó 12: Szövetkezeti SE—Kiskőrös 16.30; serdülő- bajnokság; IV. hó 11; Szövetkezeti SE —KTE 16.00; asztalitenisz: rv. hó 12: Szövetkezeti SE—Orosházi MTK. Petőfi Általános Iskola. 10.30. Farkas Tibor falok körében. Az érdekképviseletről szólva kiemelte — „Még mindig előfordul, hogy az ifjúságot érintő kérdésekben szűk körben foglalnak állást. Ezeken a helyeken a KISZ-titkárok nem állnak hivatásuk magaslatán. Elfelejtik, hogy ők nem azért vannak jelen az üléseken, hogy bólogassanak, hanem azért, hogy képviseljék az ifjúság érdekeit”. Továbbra is fontos feladatként jelölte a KISZ szerepét az ifjúság kommunistává nevelésében. A vitaindító befejező részében a KISZ KB kongresszusi levelének megállapításain alapuló vita összegzésében elmondotta: — A dolgozó fiatalok kiemelt kérdésként jelölték meg a gazdasági munkával összefüggő problémákat. Felvetették, hogy a differenciált bérezés nem valósult meg. Jó lenne elérni, hogy a gazdasági vezetés a fiatalokat érintő béremelés, a különböző juttatások odaítélése előtt kérje ki és vegye figyelembe a KlSZ-szerve- zet véleményét is. A lakáskérdés mindenütt aktív vitát váltott ki. Reális javaslatként merült „fel, hogy az évek óta változatlan lakásvásárlási hitelrendszert szükséges lenne a 80-as évek viszonyaihoz igazítani. A KISZ szervezeti szabályzatának módosítására sok építő jellegű javaslat érkezett, melyet küldötteink tovább visznek a megyei küldöttértekezletre. A vitaindítót a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökének. Puskás Ilonának a beszámolója követte. Megállapította: „Az elmúlt időszakban a legalapvetőbb, legkirívóbb hiányosságokat időben felszínre hoztuk, és sikerült azokat megszüntetnünk.” A küldöttgyűlés írásos beszámolóját és a vitaindítót szervesen kiegészítette a KISZ V. B. irányítása alatt működő Politikai Képzési Munkabizottság vezetőjének, Tóth János elvtársnak hozzászólása. Hangsúlyozta: „Mi, fiatalok egy épülő és fejlődő szocialista társadalomban élünk, dolgozunk, tanulunk. A mai változó világban, nagyon fontos, hogy megfelelően tájékozottak legyünk az előttünk álló feladatok területén. mert mi fogjuk átvenni a stafétabotot.” A KISZ-ben folyó politikai nevelőmunka tartalmi részéről, személyi feltételeiről és tapasztalatairól szólva elmo/idot- ta: „A mi munkánk mércéje a gyakorlat.” A vitaindítók után a város 60 úttörője kért szót, és adta át az úttörőcsapatok üdvözletét. Hozzászólásukban elmondták véleményüket a KISZ- és az úttörőmozgalom kapcsolatáról, és közvetítették 5100 pajtás kérését, kívánságait és' javaslatait. A vitaindítót követő 22 hozzászólás után került sor a 13 tagú KISZ városi bizottság, a 9 tagú PEB és a 20 megyei küldött megválasztására. A városi küldött- gyűlés ismét bizalmat szavazott Hevér Terézia ejvtársnőnek, akit megerősített a KISZ városi bizottság titkári funkciójában. A PEB elnökének Dufkáné Buknicz Margit elvtársnőt választotta meg. A Félegyházi Közlöny következő számaiban tájékoztatást adunk a hozzászólásokról. Felszabadulási hangverseny A városi felszabadulási hangversenyen mintegy 1000 úttörő szerepelt. A hangversenyen több Bairtók-művet is megszólaltattak, melyet a közönség és a zsűri is elismeréssel fogadott. A koncert befejező számaként Kodály—Berzsenyi: Magyarokhoz című művét énekelte kb. 3000 úttörő. A művet dr. Somogyvári Zoltánné vezényelte. A Költészet Napja alkalmából A Petőfi Sándor Városi Könyvtár 1981. április 13-án 17 órai kezdettel irodalmi előadást rendez „József Attila öröksége" címmel. Az előadást Szekér Endre, a Forrás főszerkesztő-helyettese tartja. Minden irodalomszerető érdeklődőt szeretettel vár a könyvtár. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron április 11-én, szombat délután és vasárnap egész nap dr. Lombár László (Kiskunfélegyháza, Lónyai u. 2/a., telefon: 490) és dr. Kiss Lajos (Kiskunfélegyháza, Bajcsy u. 2., telefon: 523) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Petőfiszál- lás. Pálmonostora és Kunszállás községben az ügyeletet dr. Szo- bonya Csaba látja el. Lakása: Pálmonostora, telefon: 18. HELYESBÍTÉS Múlt heti számunkban „Megkérdeztük” sorozatunkban elírás történt: helyes szöveg: ... Az IBUSZ Utazási Iroda (élegyházi vezetője Rádi József- né. „Műsoros délután szülőknek” című cikkünkben kimaradt: A Móra Ferenc Általános Iskola tanulói rendezték a műsoros délutánt. Sokféle címet adhattam volna cikkemnek. Mondjuk ilyeneket: Komunista vasárnap, Egy tavaszi vasárnap a lakótelepen, 1 Követendő példa, Városunkért, Gyermekeinkért. és még sorolhatnám a találó kifejezéseket. Mégsem azt teszem, csupán idézem az egyik bútort cipelő szülő megállapítását: „Ügy érzem, ez a nap jól sikerült, ez volt az első találkozónk az új iskolában.” Valóban ünnepi találkozó volt április 5-én a Petőfi lakótelepen. Már reggel 7 órakor megélénkült a Darvas téri Általános Iskola környéke. Az iskola, a körzeti pártszervezet, a Hazafias Népfront V. körzeti bizottsága lakótelepi csoportjának, és a lakótelepi tanácstagok felhívására mele- gitős, farmeres, munkaruhás apák, anyák, pedagógusok gyülekeztek örömmel, tenniakarással. Ott voltak olyanok is, akiknek jelenleg nincs iskolás gyermekük, sőt olyan emberek is, akik nem a lakótelepen élnek, csak hallották a felhívást. Eljöttek a Munkásőrség I. szakaszának tagjai, üzemi szocialista brigádok tagjai és magánosok, akik nem sajnálták pihenőnapjukat feláldozni gyermekeinkért. Az igazgatónő megtartotta „első eligazítását”, és a pedagógusok irányításával elindult a társadalmi munkások közel 200-as serege, hogy berendezze az új iskolát. Megnyíltak a lakótelepi garázsok, ahol a töménytelen mennyiségű iskolabútort és szemléltetőeszközt eddig tárolták, és keményen megdolgoztak, mire a nehéz szekrények, padok, táblák felkerültek a KUNÉP és a Habselyem- és Kötöttárugyár gépkocsijaira, a lovas és kézi kocsikra, majd onnan az jíj iskola emeleti tantermeibe. Öröm volt látni a lelkesen dolgozó embereket, akik tudták, miért és kikért dolgoznak. Nem volt a helyszínen televízió, újságíró, csak a szülők és az igazi érdekeltek: az új tulajdonosok, a lakótelepi gyerekek, akiknek van végre saját iskolájuk. A tavaszi szünet után már nem kell a város hét más oktatási intézményében albérletben tanulniuk. Ha ezt mindenki átérezte volna úgy, mint a szülők és a velük együtt boldogan cipekedő gyerekek, akkor már kész lett volna az „ünnepi találkozóra” a földszint is, és az iskola környéke nem úgy nézne ki, mint egy holdbéli táj, ahol még száraz időben is alig lehet közlekedni. Arra pedig változatlanul kíváncsiak vagyunk, hogy esős időben hogyan fogják a tanulók megközelíteni az iskolát, valamint a már korábban átadott óvodát, bölcsődét. Reméljük, hogy az iskola még el nem készült részét az eddiginél gyorsabb ütemben fogják megépíteni, berendezésében pedig a szülők, pedagógusok, társadalmi szervek, szocialista brigádok éppoly lelkesén segítenek, mint ezen a napfényes tavaszi vasárnapon. K. S. 0 Megkérdeztük MOLNÁR ISTVÁNNÉT, A KIOSZ KÖRZETI CSOPORT TITKÁRÁT — Hogyan kapcsolódik be az itt élő 520 kisiparos a város és négy községének gazdasági, társadalmi, politikai életébe? Közismert tény, hogy a félegyházi kisiparosság túlnyomó többsége a haladó hagyományokat ápolta. Jelenleg a városban 6 szakmai, a községekben 4 területi intéző bizottságban tevékenykednek. Nem is akárhogyan, bizonyíték erre, hogy ez évben pályázták meg a „Kiváló KlOSZ-alap- szervezet” címet. Szervezetünk aktívan vesz részt a város társadalmi életében, az iparosság képviselve van a párt-, tanácsi és népfrontszervekben. A közéleti tevékenységben az elmúlt évben lényeges haladás mutatható fel. Egyik legkiemelkedőbb megmozdulás volt a IX. kiskun napok rendezvényein való részvétel, melynek kiállításán 12 bronz, 6 ezüst, 6 arany plakettet és oklevelet nyertek. De ott voltak a kisiparosok a város és a községek minden megmozdulásán, és maguk is hasznos rendezvényeket szerveztek. Ilyen volt a nyugdíjas találkozó, a nőnap, a pályaválasztási propaganda, és a nagysikerű iparosbál. Jó munkát végeztek az országgyűlési képviselő- és tanácsválasztáson, a KlOSZ-székház is szavazóhelyiség volt,, amelyben 20 vezetőségi tag és aktíva működött közre. Bekapcsolódtak a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny, be, és átlagosan egy-egy nap társadalmi munkát vállaltak. Legáltalánosabb a 200—300 forint értékű társadalmi munka, de sokan végeztek 1000—4000 forint értékűt is. Politikai vitakör, TIT-előadás, szakmai oktatás, mestervizsgaelőkészítő tanfolyamok, tűzvédelmi oktatás, mozibérlet jelzik iparosaink kulturális és politikai igényeit, a KlOSZ-kupa keretében pedig a tömegsport szélesítésére Űj ABC-áruházat avattak Kiskunfélegyházán a Petőfi lakótelepen új ABC-áruházat avattak április 2-án az ünnep tiszteletére. A megnyitó ünnepségen megjelent Ispánovits Márton, a MÉSZÖV elnöke, valamint Máttyássy Ferenc, a városi párt- bizottság munkatársa. Dr. Kardos András ünnepi beszédében elmondta, hogy az áruház újabb állomása gazdasági előrehaladásunknak. A városépítés sokrétű tevékenységében igen fontos a szakemberek munkája mellett, a lakosság támogatása is. Bár a lakótelepen még igen sok a tennivaló, a városi vezetés célja az áruház létesítésével, hogy tovább javítsa a lakótelepen és annak közelében élők körülményeit, ellátását. Az új áruház kb. 7000 ember ellátását lesz hivatva teljesíteni. Az áruház vezetője, Sahin Tóth Dezső, és a dolgozók örömmel vették át a létesítményt, amely kb. 3 millió forintos árukészlettel várta az első vásárlók rohamát. (Kép és szöveg: Némedi L.) törekednek, minden sportágban részt vettek versenyzőik. Most az a feladatunk, hogy a következő években a színvonalat javítsuk — fejezte be válaszadását Molnár Istvánné KlOSZ-titkár. Tóth Miklós Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Ördög Róbert István (anyja neve: Csenlci Zsuzsanna), Páz- mándi Péter (Nagy Erika Ilona), Szabó Judit, (Patai Margit Anna). Szarka László Zoltán (Nyéki Erzsébet Julianna), Dóra Márta (Bense Mária). Dávid Krisztián (Farkas Julianna). Csenki Tímea (Kliment Ilona), Gyónl Csaba János (Rácz Zsuzsanna Julianna), Görög Róbert Zsolt (Patai Mária), Konkoly Klára (Dr. Csikós Klára), Kökény Sziivia (Cseh Julianna). MEGHALTAK: Huszka Gáspámé Füri Erzsébet, IX. körzet 98, Baranyi József. Jászszentlászló, Keresztesi János. n. körzet 149, Kovács Béla, Vörös Hadsereg u. 66, Nagy László István, Tóth K. u. 13, Aranyossy Béla Károly, Bugac, Fazekas Ágnes Közelsző- lő 25, Csányi Vince, Engels u. 10, Deák János. Kunszállás, Tóth Mihályné Bálint Rozália, Martinovics u. 2, Horváth Imréné Busa Rozália, XI. kér. 453, Vámosi András Benedek, Jászszentlászió, Pál Antal. XII. kér, 155, Tarjányi Ferenc Mihály. Szegfű u. 8. JTLEGYHAZI KÖZLÖNY 1 Magyar Szocialista lunkáspárt kiskunfélegyházi Városi bizottságának lapja Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: (ir. Weither Dániel felelős kiadó: I ’reiszinger András ■ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1 Ciskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, M3, 273. lapot árusításban kiskunfélegyházi postahivatal lerjeszti. {Előfizethető: helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96(1«* bénzforgalmi jelzőszámára.