Félegyházi Közlöny, 1980 (24. évfolyam, 1-50. szám)
1980-12-12 / 49. szám
mma komy Az alapszeryezetekben folyó tömegpropaganda munka segítése A pártoktatás elméleti, politikai és gyakorlati munkájának segítése céljából a kiskunfélegyházi városi pártbizottság mellett évek óta egyre eredményesebben tevékenykedik az oktatási bizottság. E bizottság feladata többek között a pártalapszervezetek által indított szemináriumok munkájának segítése, ellenőrzése. A cél az, hogy minden oktatási formában lényegesen bővítsék a hallgatók politikai ismereteit, a foglalkozásokon még jobban érvényesüljenek a témakör nevelési lehetőségei, a hallgatók érzékenyebben reagáljanak a napi politikai eseményekre. Az oktatási bizottságon belül a vezetöpropagandisták feladata, hogy a feldolgozásra kerülő témák nevelési lehetőségeire, a felkészülésre és ellenőrzésre adjanak gyakorlati tanácsokat, javaslatokat. Ellenőrzéseik során segítsék a főbb politikai célok megvalósulását, nyújtsanak segítséget a propagandisták felkészüléséhez. Ezzel a célkitűzéssel azonosulva a Nemzetközi politika című tanfolyam két vezetőpropagandistája arra törekszik, hogy teljesítsük az oktatási bizottság által meghatározott feladatokat. Az eredményes munka érdekében felmértük a szemináriumok vezetőinek összetételét (vannak közöttük, akik több éve ezt az oktatásformát vezetik). Ez azért Tudományos ülés Kiskunfélegyházán A Magyar Sebész Társaság Dél-magyarországi Szakcsoportja 1980. december 6-án Kiskunfélegyházán tartotta tudományos ülését. A városi tanács és a városi párt- bizottság nevében Dr. Dobos Ferenc üdvözölte Bács- Kiskun, Csong- rád és Békés megye képviseletében megjelent orvosokat. Külön rangot adott a tanácskozásnak, hogy a világhírű Dr. Bugyi István ny. egyetemi tanár is eljött. A tanácskozást a házigazdák nevében Dr. Édes István sebész főorvos nyitotta meg, majd megemlékezitek a pályája csúcsán elhunyt nemzetközi tekintélyű Dr. Imre József sebész professzorról. A tanácskozás során sok szem-. léltető anyag felhasználásával két referátum hangzott el „Az emlőrák-gyógyítás aktuális kérdései” címmel. Dr. Beradnay Gyula, a SZOTE I. sz. Sebészeti Klinikájának docense és Dr. Gergely Mihály, a szentesi kórház sebész főorvosa referátumát élénk vita követte. A vitában résztvevők megállapították, hogy az emlőrák korai felismerése esetén, a mai körülmények között a gyógyítható betegségek sorába lépett. A tudományos ülésen hasznos javaslatok hangzottak el a'szűrő- vizsgálati lehetőségekről, az egészségügyi felvilágosítás és propaganda fontosságáról és tennivalóiról. Kép: A tudományos ülés résztvevői. N. L. SPORT LABDARÚGÁS: Az elmúlt héten legördült a függöny a megyei bajnokság őszi szezonja végén, és már csak az NB I-ben és az NB II-ben „kínozták” egymást a csapatok a játékra szinte alkalmatlan jeges, havas pályákon. A HKBSE és a Szövetkezeti SE labdarúgói azonban még nem tértek teljesen pihenőre, gőzerővel készülnek a december 13— 14-én sorra kerülő hagyományos Tóth Kálmán teremlabdarúgó vándorkupára. mely a 608-as Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában lesz. Indul az elmúlt évi kupavédő. a KTE csapata Is. Ök az Idén is minden bizonynyal nehéz ellenfélnek ígérkeznek majd a félegyházi csapatok számára. A részletes műsor a következőképpen alakul: December 13. szombat, 14.30: HKBSE —Szövetkezeti SE ifj. mérkőzés: 15.00: Jánoshalma—KTE; 15.50—16.00-ig ünnepélyes megnyitó. 16.00: Szentes—Szövetkezeti SE: 16.50: HKBSE—Jánoshalma; 17.40: KTE—Szentes: 18.30: Szövetkezeti SE—HKBSE; 19.10: HKBSE— KTE öregfiúk mérkőzés. December 14, vasárnap — 8.30: Jánoshalma—Szövetkezeti SE; 9.20: HKBSE—Szentes: 10.10: KTE—Szövetkezeti SE serdülőmérkőzés: 13.20: ünnepélyes eredményhirdetés. KOSÁRLABDA: Debreceni USE—Vasas Tk 62—27 (36 —14). NB II. női mérkőzés. Vezette: Józsa Gy. és Öze J. Ld.: Dányi 7: Kiss É. 6: Fricska. Bertalan 4—4. Hazai pályán, súlyos 35 pontos vereséggel zárta az őszi szezont a Vasas Tk valaha szebb napokat látott női kosárlabdacsapata. Ez az őszi állandó „vesszőfutásként” emlegetett vereség- sorozat csak azok számára jelenthet meglepetést, akik nincsenek tisztában a szakosztály jelenlegi körülményeivel. Ahhoz ugyanis, hogy ez a csapat az NB II-ben valamennyire is helyt tudjon állni, legalább heti 4—5 edzésre lenne szükség. Most a lányok a jobb sorsra érdemes Bódi házaspár irányításával —. akik az elmúlt 15 évben mintegy kétszáz kislányt tanítottak meg e szép játék elemeire és a többségüket nem is akármilyen színvonalon. hiszen Félegyházáról elkerülve magasabb osztályban, sőt a válogatottban is megállják helyüket — heti négy alkalommal készülhetnek együtt, de sajnos, méltatlan körülmények között. A Varga Jenő szakközépiskola tornaterme, vagy inkább tornaszobája ugyanis még egy szabályos asztalitenisz játéktér kialakításához is igen kicsi hát még kosárlabdapályának! Durva hasonlattal olyan ez. mintha valaki a fürdőkádban gyakorolva készülne fel a La Manche-csatorna át- úszására. Nos. ilyen mostoha körül mények között készül a csapat szinte évek óta, hétről hétre ,. szorgalommal. A szakmunkáskt. . Intézet korszerű, szinte minden igényt kielégítő tornacsarnoka ugyan heti egy alkalommal rendelkezésükre áll. de az irreálisan késő esti kezdés miatt a szülők érthető okok miatt nem engedik el 13—14 éves gyermekeiket az edzésre. Biztosan sokan emlékeznek még a szurkolók közül arra. hogy a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején milyen ütőképes gárda játszott a piros-kékeknél. Abban az időben még az NB I-be jutásért is hosszú időn keresztül versenyben volt a csapat az akkor sem rózsás körülmények között, most pedig ez a fiatal gárda azért küzd hogy meg tudjon kapaszkodni a második vonalban. Az utolsó öt évben tehát egyértelműen lefelé mutat a szakosztály teljesítménye, és ebben jelentősen közrejátszott az is. hogy a részükre kiutalt anyagi és erkölcsi támogatás csak olyan mértégű volt. ami Ideig-óráig el tudta odázni a felmerülő gondokat. A félreértések elkerülése végett, . elsősorban nem anyagi jellegű gondok okozzák a szakosztályon belül a fő problémát, hanem égy normális méretű, és kihasználhatóságú edzőhelyiség hiánya! Itt lenne végre az Ideje, hogy az illetékesek újra felmérjék majd megadják a segítséget a város egyetlen, de eredményekben gazdag és nagy múltú női minőségi szakosztályának, hogy az elkövetkező években vissza tudják szerezni az őket megillető helyezést a bajnokságban Lenin Tsz SK—Debrpcenl USE 63—82 (44—32). NB II. férfimérkőzés. Vezette: Józsa Gv: öze J. Ld.: Hevér 20: Bódi T., Anthonv 13—13; Bódi S. 8: Nádasdy 4: Csáki 3: Bense 2. Az első játékrészben a hazaiak szép megoldások után szerezték pontjaikat, és megérdemelten vezettek. A második félidőben a két játékvezető engedte a kemény, sőt durva játékot, és ez a vendégeknek • kedvezett. Hevér kipontozódása után az előnv elfogyott, és Igen izgalmasan alakult az utolsó fél nerc. Egypontos DUSE-vezetésnél Csáki megszerezte a labdát, majd Bódi Sándort indította, akt látványos mozdulattal a kosárba juttatta, szinte az utolsó másodpercben. Ezzel a sírból visszahozott győzelemmel a Lenin Tsz SK csapata az ötödik helyet biztosította magának a ..rájátszás" megkezdése előtt. SPORTAKTtVA: Az elmúlt hét végén a városi tanács vb.-termében megtartott értekezlet keretében Csendes Mihály, a testnevelési és sportfelügyelőség vezetője értékelte az 1980. évi sporttevékenységet és az V. ötéves terv Időszakára meghatározott főbb feladatok végrehajtását, majd dr. Kardos András, a városi tanács elnökhelyettese nyújtotta át az ajándékokat a város sportpolitikai célkitűzéseinek sikeres megvalósításában résztvevő aktíváknak. Farkas Tibor fontos, hogy a foglalkozásokat előkészítő tanácskozásaink mindenki számára értékesek legyenek, mindenki egységes követelmény szerint készüljön és értékelje a szemináriumokat. Az előző évi munkánk értékelése mellett meghatároztuk főbb tartalmi és nevelési céljainkat, melyeket a foglalkozási ütemtervünkben is rögzítettünk. Foglalkozásainkon minden alkalommal az életszerűségre törekszünk. Ezt indokolja az is, hogy tankönyvünk nem tudja figyelembe venni (nem is teheti) a nemzetközi politikában végbemenő változásokat. E cél megvalósítása viszont megköveteli, hogy a propagandista rendszeresen kísérje figyelemmel a sajtó, a rádió, a tv ilyen témájú híradásait is. Mint vezetőpropagandisták látogatásaink alkalmával a fő feladatok és célok megvalósításának módjait kísérjük figyelemmel. Azt szeretnénk, ha a közösen megfogalmazott és elfogadott nevelési-oktatáspolitikai feladatok közérthetően jutnának el és érvényesülnének minden hallgató munkájában. Aradi Ferenc vezetőpropagandista Megkérdeztük — címmel új, s reméljük népszerűvé felfejlődő rovatot indítunk lapunkban. Ebbe az új rovatba „minden belefér”, amire a lakosság kíváncsi és ami közérdeklődésre tarthat számot. Helyet kapnak a város politikai, társadalmi, gazdasági vezetőivel, az iparban, mezőgazdaságban, ke- . reskedelemben, kulturális vonalon, rendőrségen, bíróságon dolgozók, szocialista brigádokkal, stb. folytatott beszélgetések. Most, elsőnek Horváth János DÉGÁZ kirendeltségvezetőnek tesszük fel az általunk nagyon időszerűnek tartott kérdést: — Hogyan alakul városunk karácsonyi pébégáz-ellátása? — A Körösi úti bázis-cseretelep és az ellátási körzetébe tartozó 13 minitelep is felkészült az ünnepek előtt várható- nagy forgalomra. Jelenleg 2000 darab 11 kg-os palackban 22 ezer kg pébé- gázt tárolnak, de a 22 kg-os palackból sem lesz hiány (150 db telepalack van raktáron). Az egyenletes kiszolgálás kívánalmai szerint az algyői töltőüzemből folyamatosan, konténerben történik a szállítás, s a Volán és a DÉGÁZ között most létrejött szocialista szerződés külön biztosíték a város és a környező minitelepek megfelelő ellátására. A nyitvatartás időpontját a következőképpen állapították meg: december 24-én 7—13 óráig, 28., 29—30-án teljes munkanap. 31-én 13 óráig, az új évben először január 3-án 13 óráig tartanak nyitva, 4-én, vasárnap pedig 7—15 óráig. S mit kérnek a fogyasztóktól? Azt, hogy tartalék-gázpalackjaikat töltött állapotban tartsák otthon, mert ez számukra biztonságot, a szolgáltatás számára pedig kisebb terhelést jelent. Tóth Miklós Játékvásár a bútorboltbanP- 6Ä A BIK 271. számú Bútorbolt II. Rákóczi Ferenc szocialista brigád tagjai — tekintettel az ünnepek előtti csúcsforgalomra — elhatározták, hogy segítik a 251-es áruház dolgozóit a játékvásár lebonyolításában, egyúttal megkönnyítik a vásárlást is azzal, hogy két boltban, kisebb várakozási idővel megvehetik ajándékaikat. A brigád pótfelajánlását a BIK vállalat igazgatója, Kalmár Pál. levélben köszönte meg, s igen nagyra értékeli a brigád kezdeményezését és kéri, hogy továbbiakban is ilyen lelkesedéssel végezzék munkájukat, egymás segítségével, a vásárlók érdekében. A bútorboltban létesített játékkiállítást és vásárt mi is felkerestük, és meggyőződtünk az ötlet életrevalóságáról, amivel a játékvásárt könnyebbé, nagyobbá, a várakozást pedig kisebbé tették. T. M. A Magyar Sajtó Napja Az MSZMP Városi Bizottságának tanácstermében Ormándi János a pártbizottság titkára üdvözölte a Félegyházi Közlöny munkatársait. Értékelte az eddigi tevékenységet, majd további jó munkál kívánt a munkatársaknak. Az értékelésbe bekapcsolódott Nagy Ottó a Petőfi Népe rovatvezetője és Preiszinger András, a Lapkiadó Vállalat igazgatója is. Felhívás! Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a bölcsődei férőhely iránti igény felmérése miatt — mindazok, akik gyermeküket 1981. év folyamán bölcsődébe kívánják elhelyezni — jelentkezzenek a területileg illetékes bölcsőde vezetőjénél 1981. január 8—9-én. Városi Tanács Egészségügyi Osztálya Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron december 13-án, szombat délután es vasárnap egész nap dr. Szmil- kó Ferenc (Kiskunfélegyháza, Lő- wy Sándor u. 6., telefon: 62.) és cir. Fekete Miklós (Lenin Tsz) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Petőfiszál- lás, Pálmonostora és Kunszállás l'özségekben az ügyeletet dr. Csőié András látja el. Lakása: Kunszállás, telefon: 4. Nehéz őszi munkák után Az idei időjárási viszonyok nem igen kényeztették el a mezőgazdaságban dolgozókat. Tavasztól kezdve minden munka, ‘ minden növény érési ideje 2—3 hetet késett, és ez a késés az őszi betakarítási munkákba torkollott. Az idei ősz szinte harc volt az ember és a természet között. Így volt ez szövetkezetünkben is, a Petőfi Tsz-ben, ahol 376 ha-ról 4,7 tonna/ha kukoricát, 70 ha-ról 29,6 tonna/ha cukorrépát 16,8 százalék cukortartalommal, 113 ha- ról 7,1 tonna/ha szőlőt takarítottunk be. A szüretet a 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet nevelőtestülete és tanulói önzetlen segítségével végeztük el időben és jó minőségben. Segítő munkájukért elismerését és köszönetét fejezi ki szövetkezetünk vezetősége. Betakarítás után van a silókukorica, őszi kaszálású, lucerna, körte, alma, szilva. Jó minőségű magágyba került 400 ha búza. amely már szépen zöldéit a korai hótakaró leesése előtt. Kissé lemaradtunk az őszi mélyszántással, mert korán jött az András- napi tél. A külső szemlélődő most úgy gondolja, télre fordult az idő, belepte a határt a hó, lehet pihenni a tszJben. Ez egyáltalán nem így van. Vannak még gazdaságok, ahol a harc folytatódik a természet szorítása ellen, emberek ezrei dolgoznak megfeszített erővel a megtermelt termények megmentéséért. Ahol viszont betakarítottak, el kell végezni a gépek karbantartását, több segítség kell az állattenyésztésnek, rendezni kell a raktárakat, számba- venni, leltározni a közös vagyont. Az éves munka minden fázisát elemezni, értékelni kell, hogy megalapozott, jó zárszámadást tudjunk készíteni. Párhuzamosan készülni kell az 1981. évi tervek elkészítésére, amely induló és alapozó éve lesz a VI. ötéves tervnek. Ez a munka nagy körültekintést, szakértelmet kíván minden vezetőtől, dolgozótól egyaránt. Ha megnyerjük dolgozóink egyetértését terveinkhez, kikérjük véleményüket, könnyebb lesz a megvalósítás is. Közös összefogással továbbra is meg tudunk felelni a társadalmi igényeknek, és meg tudjuk valósítani pártunk XII. kongresszusának határozataiból a ránk háruló feladatokat. Ri. Az „Alkotó Ifjúság” területi kiállítása Az Oktatási Minisztérium 1976- ban kiadott felhívására országszerte megkezdődtek a „selejtezők” az „Alkotó ifjúság” pályázat minél jobb teljesítéséért, 1980- ban már a megyék összevonásával területi kiállításokra került sor, hogy a legjobbak az országos kiállításra kerülhessenek, 1981- ben. Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskolában nyitották meg az egyik területi kiállítást. Három megye: Bács, Békés és Csongrád 60 intézménye mintegy ötszáz tárgy- gyal: gyermekrajz, kézimunka, kerámia, batik, népművészet, makettek, működő modellek, stb. bemutatásává!'Szerepéit.'* ■’ í”"' A ’Megnyitó vendégeit a Gépészeti Szakközépiskola igazgatója Szert Lajos üdvözölte és Dr. Kardos András, a városi tanács elnökhelyettese méltatta az „Alkotó ifjúság” mozgalom jelentőségét. A pártatlan zsűri négy kategóriában osztott I. II. és III. díjat, a IV., V. és VI. helyezetteknek oklevelet. A legnagyobb és legjobb anyaggal Csongrád megye szerepelt, de sikerrel szerepelt és különdíjat kapott a Bács megyei óvódapeda- gógiai kiállítás is. Nyugdíjasok a pinceklubban Az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi pinceklubjában a program szerint sorra kerülő előadást Dr. Marsohalek György főorvos tartotta „Nyugdíjas betegségek és megelőzésük” címmel. Az érdeklődésre jellemző, hogy se vége, se hossza nem volt a kérdéseknek, panaszoknak, és legalább egyszer minden jelenlevő megszólalt. Az a kérésük a nyugdíjasoknak, hogy a jövő évi program összeállításánál az illetékesek vegyék figyelembe az ilyen irányú érdeklődést. —th —s ELTEMETTÉK DR. KRAJÁN VINCÉT 36 évvel ezelőtt, a felszabadulás utáni napokban, hetekben, hónapokban, amikor a legnagyobb szüksége volt a lakosságnak az orvosra, talán hárman maradtak helyükön. Köztük volt Dr. Kraján Vince is, aki azóta is együtt élt a félegyháziakkal, és ahol szükség volt rá, ott mindig becsülettel helytállt. Állandó helyettes és állandó éjszakai ügyeletes volt. Ö maga sohasem volt beteg, legalábbis táppénzen sohasem volt. Emlékét a város egész lakossága szeretettel őrzi. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Csányi Dénes (anyja neve: Kis Irén Ilona). Szalontai Annamária (Hegyi Erzsébet) Hegedűs Gábor Árpád (Ficsór Erzsébet Rozália). Pencz Andrea (Dányi Katalin), Gubt- cza Pál (Rácz Mária). Magyar Tünde (Völgyi Mária Veronika). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Balogh Zsigmond — Czakó Zsuzsanna Klára, Bere Ervin — Dénes Mária. Fábián Mihály István — Lövei Klára. MEGHALTAK: Rózsa Rozália, pipacs u. 24. Tajtt Mihály Bajza u. 47. Horváth Lászlóné Bán Veronika. Molnár Béla u. 54. Kis Józsefné Gulyás Erzsébet. Bethlen u. 19. Kovács Gábor, Nádasdy u. 12, Szabó Józseiné Szólya Anna Ságvári E. u. 5. Iván János. Jászszentlászló, Kosa János. Pármonostora. Hideg Józsefné Seres Ilona. Petőíiszállás. Tóth Bálint, Tompa u. 10, Patyi Gáborné Mészáros Veronika, Bajcsy-Zs. u. 6. ir. * Népi iparművészeti kiállítás nyílik December 15-én, pénteken 17 órakor a Művelődési Központ kiállítótermében, ifj. Fazekas István nádudvari fazekas, a Népművészet Ifjú Mestere, Szidor Jánosné szűrrátétkészítő, a Szocialista Kultúráért kitüntetettje és Újvárosi Imre bőrműves, népi iparművész, közös kiállítását Dr. Fazekas István, a Kiskun Múzeum igazgatója nyitja meg. A megnyitón Fazekas István és Újbemutatóját láthatják az érdeklővárosi Imre dők. A kiállított tárgyak egy része december 23-ig megvásárolható. Ezzel is próbálunk segíteni, hogy a karácsonyfa alá népi hagyományainkat hűen őrző ajándékok is kerüljenek. Művelődési Központ FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115. M3 . 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahív»'al terjeszti. Előfizethető: a’helyi postahivataloknál éi kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KH1 215—96/16* pénzforgalmi jelzőszámára.