Félegyházi Közlöny, 1980 (24. évfolyam, 1-50. szám)
1980-01-25 / 4. szám
it •• mmm kiimy Vezetőség választó taggyűlés a BIK vállalatnál A BIK vállalat központjában dolgozó kommunisták taggyűlésen vitatták meg a XII. kongresszus irányelveit és vezetőséget választottak a következő öt évre. Szegedi József, a taggyűlés levezető elnöke üdvözlő szavai után Lőrincz József párttitkár — a pártcsoportok véleménye alapján vitaindítót tartott, melyek lényege az volt, hogyan kell az irányelvekben megfogalmazottakat megvalósítani a vállalatnál. Legtöbbet a gazdasági és az életszínvonal-politikai feladatokkal foglalkoztak a pártcsoportok ülésein. Az V. ötéves tervét a vállalat négy év alatt teljesítette, vagyis igen dinamikus fejlődést ért el. 1979-ben például forgalmi tervét hét százalékkal növelte. Nem alakult ilyen kedvezően a vállalat készletgazdálkodása. A tavalyi eredmények lehetővé teszik, hogy ebben az évben elérjék az egymilliárd nyolcszázötven millió forintos áruforgalmat. A szocialista brigádvezetői tanácskozáson a kommunisták kezdeményezésére az éves tervet 50 millió’ forinttal növelték, amit a vállalat vezetősége el is fogadott. Fontos feladat a vállalatnál a tervszerű létszámgazdálkodás. A színvonalas beszámoló után élénk vita alakult ki. A felszólalók hangsúlyozták, hogy az üzemi demokrácia fórumain elhangzó javaslatokra a vezetőség a jövőben még nagyobb figyelmet fordítson. Nagy feladatot jelent a bértömeggazdálkodás bevezetése, bátran kell azonban alkalmazni a differenciált bérezést. Az árualap beszerzése fontos feladat, amelyhez az is fontos, hogy az ipari termékek időben és jó minőségben beszerezhetők legyenek. Ugyancsak lényeges, hogy a vállalat dolgozói ne csak eladók legyenek, hanem jól képzett kereskedők is, a kulturált, udvarias kiszolgálás fontos dolog. Ez politikai kérdés is. A pártalapszervezetnek a továbbiakban még kezdeményezőbbnek kell lenni a munka becsületének növelése terén. A pártirányítás, az ellenőrzés érvényesüljön még hatékonyabban — hangsúlyozták a vita résztvevői. A párttagság ezután megválasztotta az alapszervezet új vezetőségét és a küldötteit a városi pártértekezletre. N. I. A lakosság figyelmébe! Kiskunfélegyháza városban 1980. január 28-án (hétfőn) délután 4 órakor városkörzeti tanácskozást tartunk a városi tanács nagytermében. N apirend: Tájékoztató Kisüumf él egyháza város városfejlesztési feladatairól. A tájékoztatót Dr. Dobos Ferenc, a városi tanács elnöke tartja. A tanácskozásra meghívjuk a város lakosságát. HNF Városi Bizottsága A Móra Ferenc Művelődési Központ programjából Január 26-án délelőtt 10 órakor szabad szombatos foglalkozás az általános iskolások részére. Január 30-án, elzerdán dél-, előtt 9 és fél 11 órakor az Állami Bábszínház vendégjátéka: Furfangosok címmel. Bemutatásra kerül Tamási Áron: Szegény ördög — bábkomédia — és Weöres Sándor: Csalóka Péter — vásári mesejátéka. Az elmélet és a gyakorlat A városi oktatási bizottság, munkatervének megfelelően kihelyezett szemináriumot rendezett a Gyapjúforgalmi Vállalat kiskunfélegyházi üzemegységénél. A XII. kongresszusra való felkészüléssel kapcsolatos propagandamunka feladatait beszélték meg. Az irányelveket áttanulmányozva, mindenki egyetértett abban, hogy az tükrözi pártunk következetes elvi politikáját, rugalmasan igazodik a belső és külső körülmények változásaihoz. Molnár Imre, a városi tanács tervcsoport vezetője a lakásépítkezés várható alakulásáról adott tájékoztatást. A jövőben is minden támogatást megkapnak a családi kislakásépítők, keresik az új formát, az olcsóbb megoldást. Problémát jelentenek a gyermekintézményi helyek, a VI. ötéves terv kiemelt feladata lesz a gondok enyhítése. Az irányelvek megvitatása után az üzemegység vezetője. Kovács József adott tájékoztatót a gyapjúmosó munkájáról, termeléséről, a létszám alakulásáról, a munkabér alkalmazásáról. A propagandisták az üzemlátogatás során az el nyélét által felszínre hozott kérdéseket a gyakorlatban tanulmányozták, egyeztették. Az adott helyzet konkrét elemzését csak ilyen formán, sokoldalú tájékozódással lehet elvégezni. S. L. A SZURKOLÓKNAK Ökölvívás Az 1979-es verseny évad befejeztével felemás évet tudhat a háta mögött a HKBSE ökölvívó szakosztálya. Az eredménylistákat böngészve ugyanis egymást váltják a kiemelkedő szereplések és a vártnál jóval gyengébb teljesítmények. Ezekről, valamint az idei tervekről beszélgettünk Tóth Györggyel, az ökölvívó szakosztály vezető edzőjével. — Valóban, a tavalyi év erősen felemás képet mutat. A CSB-n nyújtott egyenletes teljesítménnyel a bajnok BHSE mögött a szerény felkészülési lehetőségeink ellenére is ezüstérmet szereztünk. A vártnál nagyobb siker azonban néhány versenyzőnknél éppen az ellenkező hatást váltotta ki, és az egyéni versenyeken már nem úgy szerepeltek, mint ahogyan az elvárható lett volna tőlük. Egyénileg a váltósúlyú Borbély István szerepelt a legeredményesebben az elmúlt évben. Az őszi felnőtt OB-n súlycsoportjában ezüstérmet szerzett Danyl mögött. Nemzetközi szereplése is eredményesnek mondható, hiszen Moszkvában a Szovjetunió népeinek szpartakládján igen erős mezőnyben lett bronzérmes és a válogatott mérkőzéseken sem szenvedett vereséget. Ebben az évben fejezi be tanulmányait. Ennek ellenére úgy érzem, hogy hazai környezetben fel tud majd készülni a tavaszi küzdelmekre, és képességei alapján továbbra is versenyben maradhat az olimpiai kiküldetésért. Molnár Lajos és Pintér István a juniorok között lettek az OB-n súlycsoportjaik legjobbjai. Mindkét versenyző rendkívüli szorgalommal végezte az edzéseken a kiszabott munkát és igy sikeresen tudtak szerepelni a versenyeiken. Pintér jól szerepelt a Baráti Hadseregek Koreai NDK- rendezett ökölvívó versenyén Is, ahol a középsúlyúak mezőnyében igen értékes bronzérmet harcolt ki. Itt szenvedett sajnálatos kézfejtörése azonban megakadályozta, hogy az OB-n is helyt álljon. Ugyanígy járt Hidegh László is, aki a nyáron a szegedi Fesztivál Kupán, Ígéretes kezdés után a döntőben már nem léphetett kötelek közé, mert a Csépány elleni „KO”-mérkőzésén eltört a kézfeje. Az ő egész évi teljesítménye azonban e mentő körülmény ellenére is elmaradt a várakozástól. Az egész éves „vesszőfutás” azonban úgy látszik még idejében észheztéritette és most az új idényre való felkészülés során a legszorgalmasabbak közé tartozik. Az őszi leszerelések alkalmával nyolc versenyző távozott el tőlünk: Goják, Papp T„ Wladár, Molnár A., Pintér I., Závodl és két tehetséges, már sok nagy versenyen bizonyított fél- egyházi fiú Samu és Pintér Tibor, akik időközben egyéni problémáikra hivatkozva sajnos be is fejezték ökölvívó pályafutásukat. Az ő távozásukkal igen sokat gyengült a csapat, de már új fiatal tehetségek készülnek. A serdülők közül a legtehetségesebb és egyben a legismertebb név a tavalyi papírsúlyú magyar bajnok Rácz Miklósé. Tőle az idén is bajnoki címet várunk, de hogy ez meglegyen, még többet kell dolgoznia, mint az elmúlt évben. Az utánpótlás nevelése évről évre több gonddal jár. Pillanatnyilag Január 29-én tiz kis nebuló tesz mlnimumvizsgát az ökölvívás alapismereteiből. Az új versenyidényre megkezdtük a felkészülést, de sajnos, ezt már eddig is több kellemetlen esemény zavarta meg, melyek alaposan felborítják az amúgy Is szoros ütemtervet. Remélem azonban, hogy ezek hamarosan tisztázódni fognak és elhárulnak az akadályok a rendszeres munka elől. Az első féléves versenyévad műsora még nem alakult ki véglegesen. Az egyéni versenyzők közül a serdülők és az ifjúságiak lépnek leghamarabb kötelek közé február végén a hagyományos Rózsa F. emlékversenyen. A 'felnőttek Pécsen, a Baranya Kupa, majd Budapesten, a Honvéd Kupa versenyein indulnak először márciusban és remélem, hogy jól meg is fogják állni a helyüket. Végül még egy érdekes tervről szeretnék egy pár szót szólni. A Bács-Ktskun megyei ökölvívó Szövetség szervezésében egy Dél-területi CSB indulna márciusban kétfordulós rendszerben Baja. Békés, Kecskemét, Szeged és a HKBSE részvételével kombinált (serdülő, ifjúsági és felnőtt versenyzők indulhatnának) csapatok részére. Ilyen jellegű mérkőzássorozatot még nem rendeztek nálunk, így nagy érdeklődéssel várjuk, és reméljük, hogy a közönség is megszereti maid ezt a versenyformát, melyen valós kép alakulhat ki a szakosztályban végzett munkáról. Felhívás! A HKBSE ökölvívó szakosztálya felhívja mindazon ökölvívást szerető tizenkét évet betöltött gyermekek figyelmét, hogy minden hétfőn, szerdán és csütörtökön délután 16 órától Jelentkezhetnek a HKBSE tornatermében Molnár László edzőnél. F. T.' Fafaragók és népi hangszerkészítők kiállítása A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ kamaratermében kiállítás nyílt a Bács-Kis- kun megyében élő fafaragók és népi hangszerkészítők anyagából. A kiállítást dr. Fazekas István, a Kiskun Múzeum igazgatója nyitotta meg. Elmondotta, hogy az immár ötödik alkalommal megrendezett kígyósi alkotótábor, a tárgyi, népművészeti hagyományok ápolását szolgálja. Igen alkalmas arra is, hogy egymás munkáját megismerve, saját ismereteiket gyarapítva, az igazi népművészet hagyományainak szellemében, alkotásaikkal kiszorítsák a giccset. Ezzel formálják a népművészet iránt érdeklődők növekvő táborának ízlését. A régi formák mellett keresik az újabb kifejezési lehetőségeket is. A népi hangszerkészítők helyzete könnyebb, mert a hangsze■» Dr. Fazekas István megnyitja a kiállítást. Előtérben Kurier László citerái láthatók. (Némedi L. felvétele.) reiket az egyre szélesedő népzenei mozgalom tartja életben. „Korunk fafaragói emléket állítanak a tegnapnak, a nehéz és szép napoknak, munkának és pihenésnek, a gereblyés lányoknak, a bátyút cipelő asszonynak, a vásárnak, a szüretnek, a népmesék hőseinek: az a kívánságuk, az művészetük titka és ereje.” Ezeket a szavakat a meghívóból idéztem. A meghívó arról is tájékoztatott, hogy a megnyitó után a közönség megtekintheti az alkotótábor életét, munkáját bemutató képmagnófelvételt. A kiállítás, melynek kiállítói közül sajnos, több kiváló alkotó munkája hiányzik, január 31-ig tekinthető meg. N. L. Országjárás, világjárás az IBUSZ-szal Az IBUSZ utazási iroda most megjelent „1980 nyár” című színes prospektusa előnyös ajánlatokat, kedvezményeket és OTP hitellehetőségeket is ajánl úgyszólván a világ minden tájára. Nem célunk most a sokféle bélés külföldi út felsorolása, hiszen az lehetetlen is, csupán néhányra hívjuk fel olvasóink figyelmét. Első helyen említjük a hétvégi színházi autóbuszokat, melyek Szegedre, Budapestre és Kecskemétre viszik városunk színházkedvelő közönségét. Kellő számú jelentkezés esetén az ország legszebb tájaira indítanak csoportokat. A külföldi utak közül talán a legkedveltebbek a 3 napos bécsi utak, és az 5—6 napos cseh—lengyel utak. Április 12-től 19-ig 8 napig tartó társas- utazást szerveznek Belgrád érintésével Isztambulba, de gazdag program várja a saját gépkocsival utazni szándékozókat is. I Ünnepi egységgyűlés | Az elmúlt vasárnap a Vörös Csillag Termelőszövetkezet központjában tartotta a Mártonffy Ernő önálló munkásőrszázad ünnepi egységgyűlését. A házigazda tsz nevében Pesir István — úgy is mint tsz-elnök, és úgy is, mint az ünnepi egységgyűlés levezető elnöke — nagy szeretettel köszöntötte a nagytermet betölt tő, fegyelmezett munkásőröket és hozzátartozóikat, s az elnökségben helyet foglaló vendégeket, köztük az országos és megyei parancsnokság, a városi pártbizottság, a honvédség, a rendőrkapitányság, a városi tanács vezetőit, az országgyűlési képviselőt, a társadalmi szervek, vállalatok, intézmények vezetőit. Az ünnepi századgyűlést a Móra Ferenc Általános Iskola úttö- íői, Kapus Béláné vezetésével, az alkalomhoz illő, kedves műsorral köszöntötték, utána Bibok Kálmán parancsnok, a század 1979. 6vi munkájáról számolt be mindenre kiterjedő jelentésében. — Az egység szolgálati fegyelme jó — hallottuk a parancsnok jelentéséből — egy-két esetet kivéve. Azonban jóval több azoknak a száma, akik egész szolgálati idejük alatt példásan végzik munkájukat. Közülük a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatáért kapta dr. Pap Antal és Ladányi Károly, bronz fokozatát Szabó László. 5 éves Mi.nkásőr Emlék,jelvényt kapott Ti mafalvi László és Barna • Az egység parancsnoka beszámolóját tartja. László, Országos parancsnoki dicséretben 4, megyei parancsnoki dicséretben és jutalomban 27, egységparancsnoki jutalomban és dicséretben részesült 21 munkásőr. A szocialista rpunkaverseny- ben az egység legjobb szakasza a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár bázis szakasza, az egység legjobb raja ugyanezen szakasz 2. raja. Elismerő oklevélben részesült az Április 4. Gépipari Művek, a Dózsa Termelőszövetkezet, az Építőipari Szövetkezet bázis szakasza, valamint a Városföldi Állami Gazdaság kiskunfélegyházi kerülete és a Keleti Fény Termelőszövetkezet bázis raja. — Tettekben gazdag, sikeres évet zártunk. Az előre tekintő, a józanul számotvető ember tudja, hogy nem lesz könnyebb ez az év sem, csüggedésre azonban nincs okunk. Az 1980. év a XII. pártkongresszus éve, hazánk fel- szabadulásának 35. éve, az országos választások éve, az V. ötéves tervünk befejezése és a VI. ötéves tervünk gondos előkészítésének éve.. Céljaink,' törekvéseink, távlataink világosak, megvalósításuk valamennyiünkön, az elkövetkező dolgos hétköznapok becsületes munkáján múlik. • A résztvevők egy csoportja. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Józsa Ildikó Adrienn (anyja neve: Fekete Ildikó Katalin), Szabó Sándor (Patai Margit Anna), Cseri János Imre (Zombori Magdolna), Bagi Béla (Vízhányó Judit), Kapus Dóra Petra (Eke Mária Magdolna), Jéga-Szarbó Zsolt (Nagy Terézia), Fehér Attila (Fodor Ilona), Gujka Tamás (Szabó Anna), Nagy Edit (Sipos Erzsébet Edit). Torma András (Varga Ilona), Hajdú Gyula László (Gál Piroska Mária), Nagy Tamás (Csapó Zsuzsanna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Endre Imre és Szabó Margit. MEGHALTAK: Sós István. Szabadság tér 8., Holló Mihály, Nádasdy u. 12., Gál Benőné Bánóczki Vilma, Eötvös u. 1., Török Mátyásné Fazekas Rozália. Tulipán u. 19., Szabó István, Vörös Hadsereg u. 15., Sallal Józsefné Térjék Veronika, Tanács- köztársaság u. 29., Szabó Józseí Sándor, Tanácsköztársaság u. 70., Bacsa János, Kazinczy u. 5„ Palásti Istvánná Rekedt-Nagy Ilona, XI. körzet 7. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron január 26-án . szombat délután és vasárnap egész nap dr. Szmilkó Ferenc (Kiskunfélegyháza, Lőwy Sándor u. 6.) és dr. Horváth Alajos (Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 3., telefon: 180) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Petőfiszállás, Pálmonostora és Kunszállás községekben az ügyeletet dr. Gyöngyösi Péter látja el. Lakása: Petőfiszállás, telefon: 7). rtLKVHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel • A HKBSE ökölvívó-szakosztálya. (Farkas Tibor felvétele.) Pályázati felhívás! A Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztálya, a KISZ Városi Bizottsága és az Ifjúsági Bizottság hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet. A pályázat célja, visszapillantás a 35 év eredményeire, fejlődésére és ezek megörökítése. A pályázat területei: I. Közoktatás; Iskoláink története; A Szabadság téri népiskolától a Batthyány Lajos Általános Iskoláig; A körzetesítés; Az úttörőmozgalom megalakulása Kiskunfélegyházán; A közoktatási és közművelődési intézmények együttműködésének formái és lehetőségei; A város ifjúsági mozgalmának múltja, jelene 1957-től napjainkig (dokumentumszerű leírás, riport jellegű hanganyaggal kb. 40 perc); Forradalmi feladatunk a fejlett szocialista társadalom építése — KISZ-esek Félegyházáért; A KISZ-szervezet tevékenysége, szerepe a vállalat szocialista fejlődésében. II. Közművelődés: Az állami zeneoktatás Kiskunfélegyházán; A felnőttoktatás Kiskunfélegyházán a fel- szabadulástól napjainkig; Kiskunfélegyháza közművelődése 1945-től napjainkig; Egy közművelődési intézmény története; Kismesterségek Kiskunfélegyházán (Egy kismesterség részletes leírása — kalapos, könyvkötő, mézes- kalácsos stb.); Szabadidő-felmérés munkásfiatalok körében (szabad idő felhasználásának módjai, szokások és hagyományok); Kiskunfélegyháza művészeti élete 1945-től napjainkig (alkotók és alkotókörök tükrében); Kiskunfélegyházi születésű művész életének és munkásságának feldolgozása. III. Sport: Az iskolai testnevelés és sport fejlődése a felszabadulástól napjainkig; Kiskunfélegyháza sportélete 1945-től napjainkig; Az MHSZ sporttevékenységének alakulása városunkban. A pályázatot elsősorban közoktatás, közművelődés és sport területén dolgozóknak, közép- és felsőfokú intézményekben tanulóknak hirdetjük meg, de mások is részt vehetnek. A pályaművek terjedelme 10—50 ritkán gépelt oldal lehet (mellékleteken kívül). Pályadíjak: I. helyezett 3000 forint, II. helyezett 2000 forint, III. helyezett 1000 forint pénzjutalomban részesül. A pályázatokat két gépelt példányban, a téma megjelölésével, jeligésen kell a Városi Tanács VB Művelődés- ügyi Osztályára beküldeni (Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 2.) A pályázathoz csatolt, zárt, jeligés boríték tartalmazza a pályázó nevét és címét. Beküldési határidő: 1981. április. Eredményhirdetés: 1981. október. Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztály Felelős kiadó: Preészinger András Seesfcesztőség és kiadóhivatal: KMNmtfúlegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, M3, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/161 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908 ISSN 0133—1564