Félegyházi Közlöny, 1980 (24. évfolyam, 1-50. szám)
1980-07-25 / 29. szám
Tűzvédelmi kitüntetések A tűzvédelem érdekében kifejtett több évtizedes eredményes munka elismeréséül Pataki Árpád VSZM igazgatót — nyugállományba vonulása alkalmával — a Tűzbiztonsági Érem arany fokozatával, Pácsonvi Vilmost, a Dózsa A jó elhatározást tett követte A pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezetben az 1970-es években a tehénlétszám átlag 400 darab volt. A megyei átlagot meghaladó tej termelési mutatók mellett visszatérő problémaként jelentkezett az állomány tbc-fertő- zöttsége. A gazdaság vezetősége elhatározta, hogy a mentesítést állománycserével hajtja végre. Az elhatározást tett követte, a fertőzött állomány 1978-ban kivágásra került. A termelési rendszerek jelentőségét felismerve a TAURINA szarvasmarha-tenyésztő rendszer sorába léptek. Az együttműködés segítette a 'beruházási munkák előkészítését, a szakmunkások képzését. 1978 szeptemberében kezdték meg a. 4 darab, egyenként 104 férőhelyes szabadtartásos mély almos tehénistálló építését. Az építési terület kijelölésekor figyelembe vették a továbbfejlesztés lehetőségét, így a már elkészült egységek szerves részét képezik majd a később kialakított 1000 férőhelyes komplett szakosított tehenészeti telepnek. Az építési munkákat a szövetkezet 20 főből álló saját brigádja, a technológiai szerelési munkákat a TAURINA szolgáltató ágazata végezte. A modern Alfa-Laval fejő- berendezéssel felszerelt fejőház épületében kapott helyet a telep szociális létesítménye, mely a higiénikus, kulturált munkafeltételeket biztosítani tudja. A tehenészeti telep alapanyag- ellátását a szövetkezet vezetősége időben biztosította Holstein-friz magyar tarka F— 1 itatásos borjú intervenciós felvásárlásával. A szakszerű tenyésztői munka, az állategészségügyi és technológiai fegyelem szigorú betartása eredményesnek bizonyult. A napokban megtörtént az utolsó ellenőrző vizsgálat, melynek eredménye alapján a szarvas marha-telepet tbc-mentesnek nyilvánították. Az üszők ellése a tervezettnek megfelelően megkezdődött. A szakosított tejtermelő telep létesítése összhangban van a körzeti tejfeldolgozó kapacitás fejlesztésével, és a termelőszövetkezet középtávú fejlesztési tervével. A gazdaságossági számítások azt mutatják, hogy a gazdaság vezetőinek döntése helyes volt, az ágazat hosszú távon nyereségesen üzemeltethető. M. F. Védekezési felhívás A kiskunfélegyházi Városi Tanács VB Termelés Ellátásfel ügyeleti Osztály felhívja a város és a közigazgatási területén levő lakosság figyelmét, hogy az amerikai fehér szövőlepke hernyóinak irtását haladéktalanul kezdjék el, és ha szükséges, ismételjék meg. A fertőzött ágakat vágják le és semmisítsék meg. A védekezést elmulasztó személyekkel szemben szabálysértési eljárást kezdeményezünk. D. I. Tsz elnökét és Csenki Ferencet, a Gyapjú-feldolgozó Vállalat tűzoltóját a Tűzbiztonsági Érem ezüst fokozatával, Pólyák Mihály kunszállási önkéntes tűzoltót a Tűzbiztonsági Érem bronz fokozatával tüntette ki a belügyminiszter, akinek megbízásából Dr. Tar- jány Lajos alezredes, megyei tűzoltóparancsnok nyújtotta át a kitüntetéseket, a munkatársak, az illetékes párt- és tanácsi vezetők, valamint a városi tűzoltó- parancsnok jelenlétében. —th —s • Az arany fokozat átadása. SPORT Megalakulásának fél évszázados jubileumát ünnepli a jövő héten a Kiskunfélegyházi Vasutas SE. Az eltelt öt évtized néhány érdekes epizódját Miskolczi István, a labdarúgó-szakosztály „örökifjú" intézője elevenítette fel a napokban a jubileumi ünnepségekre készülődvén. — 1930 májusában Bálint István, Tóth Sándor, Rizsányi István és jómagam elhatároztuk, hogy a vasútnál dolgozó és sportolni vágyó fiatalok számára szervezett sportolási lehetőséget próbálunk létrehozni. Elhatározásunkat tett követte és feletteseink jóváhagyásával megalapíthattuk a nemrégen lebontásra került „Fasor" vendéglőben a Vasutas Sportegyesületet, melyben labdarúgó, atlétikai és kugli szakosztály (a mai tekesport őse) kapott működési lehetőséget. E három szakosztály közül a labdarúgás volt a legnépszerűbb, de szűkös anyagi lehetőségeink miatt nemigen tudtunk versenyre kelni a környék más, tehetősebb csapataival a területi bajnokság küzdelmei során. Mindezek ellenére olyan játékosok szerepeltek ebben az időszakban a csapatban, mint Bonyhádi Lajos, aki tőlünk Kolozsvárra elkerülve, többszörös román válogatottságig vitte és a nevéhez fűződik az abszolút román góllövő csúcs is, 57 góllal. Ezt a ragyogó teljesítményt a mai napig sem tudták túlszárnyalni utódai! Rajta kívül nálunk játszott még: Iványi Ferenc, Soós István, Kristóf Bálint és Szabó József, akik a magyar bajnokság első és második vonalába felkerülve is megállták a helyüket. 1942-ben a neves sportember, Dánffy Antal közreműködésével a megyében elsőnek kosárlabda-szakosztály alakult Félegyházán, mely a Reménység nevet vette fel. Hamarosan azonban fuzionáltak velünk és az új sportkör a KRVSE néven került bejegyzésre a sportalmanachba. A felszabadulás után Barna László vezetésével, szinte mindent az alapokról kellett újrakezdeni. A kosarasok, akik a legkevesebb vérveszteséget szenvedték, hamarosan talpra álltak és az újjászervezett szakosztály tehetséges játékosai révén egykettőre az országos élvonalba kerültek. A lányok 1946-ban megnyerték az országos vidékbajnokságot és feljutottak az első osztályba, ahol két éven keresztül szerepeltek váltakozó sikerrel. Tóth Pannika, Seres Ica, Lőrincz Ilona, Dimény Mária, valamint Dánffy Anikó és Gabriella neve még most is ismerősen cseng a kosárlabdát szerető félegyházi szurkolók fülében. Később a lányok férjhez mentek és a csapat lassan széthullott. A férficsapat szereplésére inkább a szélsőségek a jellemzőek. 1949-ben a jó erőket felvonultató második osztályban az igen értékes ötödik helyen végzett az akkori gárda, melyben olyan nevek szerepeltek, mint a Bódi testvérek, Viz- hányó László, Fazekas Sándor és Csősz József. A szép teljesítmény elérése után többen katonai szolgálattételre vonultak be és a csapat játékereje alaposan megcsappant. Több éves „Csipkerózsika-álom” után. a hatvanas években sikerült újra összehozni egy olyan képességű együttest, amely méltó lehetett az elődök eredményeihez. Ennek a csapatnak a legjobb játékosa Tóth József volt, aki később a válogatottak címeres mezét is több alkalommal magára húzta. Rajta kívül Kerék Csaba, Molnár István és dr. Sulyok László tartozott a csapat erősségei közé. Későbbiekben aztán a kosarasokat átvette tőlünk a Lenin Tsz SK és csak labdarúgók maradtak a sportkörön belül. Az utánpótlás-nevelésre fektettük a fő súlyt a labdarúgóknál és ennék első kézzelfogható eredménye a hatvanas évek elején jelentkezett, amikor kezdtek beérni a szorgos munka gyümölcsei. Ebben az időszakban tűnt fel dr. Vass Ferenc, aki a Vasason keresztül Szegedre kerülve, rangos nevet szerzett magának az NB i-^es játékosok között is. A későbbiekben Kutasi Laci szintén tőlünk került Szegedre, majd Diósgyőrbe, ahonnan két alkalommal bekerült a válogatott csapatba is. Ugyancsak NB I-es játékos lett V. Tóth Mihály is, aki a SZEOL- ban. majd az MTK-nál játszott hosz- szabb ideig az élvonalban. Meg kell azonban még említenem Kókai Ferenc, dr. Timár Tamás és a kitűnő ballábbal rendelkező Görög Istvánt, akik úgyszintén hosszabb ideig játszottak NB Il-es csapatokban. Tehetséges utánpótlásunk révén megerősödött a csapat is és Sajtos István edző jó munkája révén 1971-ben feljutottunk a legmagasabb szintű megyei bajnokságba. Itt azonban nem tudtunk gyökeret verni, mivel fiatal csapatunkból hiányzott a kellő tapasztalat és bár szoros küzdelemben, de sajnos kiestünk. Azóta a megyei II. osztályban. majd az átszervezés után a területi bajnokságban játszik a Vasutas — váltakozó sikerrel. Mint már mondottam, nevelő egyesület vagyunk, és így a tehetséges játékosok elkerülnek tőlünk, sokszor még idő előtt is. A legutóbbi években Palásti, Kractofill igazolt el így tőlünk, de mögöttük már ott az újabb „hullám": Kiss O., Provics, Rádi és Juhász. Felnőtt, ifi és serdülő csapatainkban közel hatvan főt foglalkoztatunk, az utánpótlás tehát biztosítva van. Szólni kell még női és férfi asztaliteniszezőinkről is — ők a városi bajnokságban szerepelnek —, nagy szorgalommal végzik edzéseiket a nemrégen átadott állomásépület minden igényt kielégítő kultúrtermében. Végül pedig mindkét szakosztály nevében ezúttal szeretnék köszönetét mondani a MÁV Szegedi Igazgatóságának és a MÁV budapesti szakszervezeti főcsoportjának azért az áldozatos segítségért, amiben sportkörünket részesítik már évek óta. Ígérhetem, hogy versenyzőink az elkövetkező időkben is ugyanolyan lelkesedéssel fognak küzdeni a piros-fekete színek sikereiért, mint ahogy azt elődeik tették . . . A Vasutas- SE jubileumi közgyűlésére 1980. július 26-án 18 órakor kerül sor az új MAV-épület tanácstermében. Július 29-én pedig a legnépszerűbb magyar klubcsapat, a többszörös bajnok Ferencváros látogat el Kiskunfélegyházára, hogy a Vasutas SE megalakulásának 50. évfordulóján megmérkőzzön a város válogatottjával, melyet a következő keretből állítanak össze: Osztopáni, Mikhárdi — Cséve. Széli, Koczka, Evanics, Szenti, Agócs. Földeák, Fuksz, Janicsák. Horváth. Dongó, Jókai. Palásti, Pintér I„ Nemcsók, Szabó, Kisznyér és Tóth Cs. A találkozó kezdésének időpontja 17.30 óra, mely előtt a HKBSE és a Szövetkezeti SE serdülői játszanak bemutató mérkőzést. FELHÍVÁS A sportfelügyelőség értesíti a szülőket, hogy az utolsó nyári úszótanfolyam augusztus 4-én kezdődik, melyre jelentkezni lehet a városi sportfelügyelőségen naponta 14—15 óra között, vagy az uszodában Mészáros Gyulánál. A Kiskun Napok MHSZ és sportrendezvényei A kiskunfélegyházi sportrepülőtéren július 27 és augusztus 10 között rendezik a vitorlázó repülő országos Válogató bajnokságot. A nemzetközi jellegű látványos rendezvényen több szocialista ország sportolói és Jugoszlávia versenyzői is rajthoz állnak. A versenyen, mintegy 40 repülőgép pilótája méri össze erejét és tudását. A magasban folyó versengést valószínű nemcsak a' repülőtérről, hanem a városból is élvezhetik a nézők. A programban szerepel hőlégballon bemutató is, az ország egyeik neves repülőklubjának — a MALÉV-nek — sportolói közel 1600 köbméteres ballonnal emelkednek a magasba, mellyel időtartam és távrepülést is lehet végezni. A felszállást és bemutatót Jól működik ugyanúgy mint a repülőgépeknél, az időjárás erősen befolyásolja, erős szél, eső, vagy , nagy meleg esetén nem tudnak felszállni. Repülő-ejtőernyős klubunk programjában vitorlázó repülőgép vontatása és ejtőernyős ugrás is szerepel. A Kiskun Napok tiszteletére 1971 óta minden évben megtartjuk a szabadon repülő modellek bajnokságát, amely azóta már országos versennyé fejlődött. Az ország szinte valamennyi mode- lező klubjának tagjai eljönnek, az idén mintegy 150—180 versenyzőre számítunk. Várhatóan a nézőknek is tetszeni fog a gumimotoros, vitorlázó és mechanikus modellek nagyszabású vetélkedője. Ezt a versenyt augusztus 20-án délelőtt 9 órától rendezzük. asszonyklub • Elkészült az ebéd. 9 Közös nótázás. Ha példát be kellene mutatnunk egy Öntevékeny kollektíva sokoldalú tevékenységére, nyugodtan ajánlhatnánk a Hazafias Népfront asszonyklubját, mely 8 évvel ezelőtt indult és azóta nagyon sokszor vizsgázott szervezésből, összetartásból, találékonyságból. Nemrégiben külön busszal Egerben és környékén jártak, de már az úton a következő rendezvényen gondolkoztak. Elhatározták, hogy a városi Parkerdőben rendeznek egésznapos kirándulást, s ezt vasárnap meg is tették. Fekete Ferencné titkárnő, és nagyszámú segítőtársa ismét jól vizsgázott: százan vettek részt a hangulatos kiránduláson, ugyan- ennyien dicsérték a bográcsban főtt birkapaprikást. Nem csoda hát ha a 70 tagra korlátozott klubba való felvételre nagyon sok ..tagjelölt” várakozik. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy éppen a hetekben alakítottak a klubon belül egy vöröskereszt sejtet, aminek mind a 70 klubtag tagja lett. ÜGYELETES ÁLLATORVOS Kiskunfélegyházán és Gátéron július 26-án szombat délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Tibor tart ügyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 4., telefon: 787. Ugyanezen idő alatt Petőfiszállás, Pálmonostora és Kunszállás községekben az ügyeletet dr. Csőké András látja el. Lakása: Kunszállás, telefon: 4. Napközi a Parkerdőben Nagyszerű ötlet volt. bárkitől származott, hogy azok a pajtások, akik családi okok miatt a vakációban is napközibe kényszerülnek, ne a négy fal között, hanem a szabadban az erdő lomb- sátra alatt,. változatos, élményekben gazdag körülmények között tölthetik idejüket. Mint Ficsór Sándor táborvezető elmondta, az eddigiekhez képest az a változás történt, hogy az idén először kapcsolódnak be á napközis tábor munkájába a kisegítő iskola tanulói. Ez évben az átlagos létszám 100, akik a város valamennyi általános iskolájából jöttek. • Izgalmas focimeccs. A felügyeletet és :a '-változatos gazdag programot 4 pedagógus valamint 3 tanárképző főiskolá biztosítja, a napi hái’ömszóri bő séges étkezésről1 pedig á napközi, konyha gondoskodik. A program főpontja a játék az üdülés, a kikapcsolódás. Sze repel azon egy .tőserdei, két csőn grádi kirándulás, mozi, múzeum könyvtárlátogatás, számháború vetélkedő, strandolás, s a gyen ge tanulóknak egy kevés olvasd .sí, számolási gyakorlat is. T. M. • Makramétanfolyam a tisztáson (Némedi L. felv.) Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza Múzeumba került a nyomdagép A Petőfi Nyomda Kiskunfélegyházi telepe — követendő pélr daként — a Kiskun Múzeumnak ajándékozta legöregebb, s talán az országban is egyedülálló, valamikor „kenyérgőzzel”, lábhajtással működő nyomdagépét. A múzeumi tárggyá előlépett veterán gép: Liberty-típusú, nyomdásznyelven „amerikai gép”, az ő korában, a múlt században haladást jelentett a nyomdaiparban addig használt, fából készült kézisajtók után, de még ez is rabszolga munkát igényelt. A többnyire nődolgozóknak egész nap féllábon kellett mellette állni, másik lábbal a pedált hajtani, ugyanakkor valóságos akrobata mutatvánnyal a jobb kézzel az üres papírt — óránként legalább ezer példányt — pontosan berakni, a bal kézzel pedig a nyomás pillanata után szétnyíló tégely közül a kész nyomtatványt kirakni. Naponként 8—10 ezer ilyen műveletet kellett elvégezni. Európában a huszas . években már alig lehetett találni ilyen gépet működés közben, de hazánkban még nagy előszeretettel használták -ezeket az emberi erővel termelő masinákat. A félegyházi nyomdászok dicséretére legyen mondva, hogy a gépmatuzsálemet megmentették és a múzeumnak adták. Tóth Miklós SZÜLETTEK: Csáki' Tamás (anyja névé: Mester MatildV, Váraljai Richard György (Csáki Mária Zsuzsanna), Németh Viktor Ferenc (Pék. Ahria Gabriella), -Máriás Hence (Ladányi Éva ■ Emma). Magyar; István (Fehér Terézia). Szegesdl Henrietta , (Csömör Eszter), „Lovas. János. (Karádi Mária), Bi- bok Anikó (Forgács Klára), .Lajos József (Mihály Mária). Palotás László (Szepesi Ilona),: Büki Mária. Éva. (Ná- nási Mária). Piroska Mónika (Patai Juliánná. Mariin, Ónodi-. A 1)7 - Katalin (Dinnyés. Katali|i>, Denes.' Tímea Z)ta . (Tóth. Erzsébet), VidáéS-Tímea (Gulyás Aranka), Rádiós György'. (Búsa .Piroska), . - - ■ " ■ HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Csikós Zoltán László - Fehér Irén Veronika, Jéga Zsolt- László —-• Csányi Veronika, Szabó. Ferenc István — Lantos Mária, Paragi -Lajos Imre; — ’ Dudás Katalin., Baiasi. Antal Szeméfédi Magdolna. Hajnal Imre Zs.ult — Kis Erzsébet,Magdolna, Tóth- János — Kápolnái Margit, Vidáqs Gyula József — -Sándor Luca, Beszé. István — Sin kő-Edit Magdolna. Tóth András — Samu Mária. MEGHALTAK: Mészáros Latos. Per- ■czej u. 16,' -Tájit Etel, -Nádasdy u. 12, Kocsis Imréné Rekedj--N.agy Julianna, Kinizsi u. -3.. Macska Gáspár. IV. kér. 84. Ladányi Imréné- Ffekete Rozália. Martinovics u: 17. Cseri József Kunszállás, Hegedűs Gergelyné Ttéezi Piroska, Kunszállás. ; Bölosevits Ede, Fisch Emil ü.. 5.. Sólymost János, IX. ‘kér. 16.7. ■ FÉLEGYHAZI közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, M3. 278. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál ét kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908 ISSN 0133—2554