Félegyházi Közlöny, 1980 (24. évfolyam, 1-50. szám)
1980-03-07 / 10. szám
Találkozás a tízezres tagsággal Ezekben a napokban tartja részközgyűléseit a kiskunfélegyházi ÁFÉSZ, amikor a tízezer főnyi tagsággal találkozik a választott vezetőség, hogy beszámoljon' az elmúlt évi munkáról és az 1980. évi intézkedési programról. Negyven ilyen részközgyűlést irányzott elő a gondosan összeállított ütemterv. Közülük hatot a kiskunfélegyházi takarékszövetkezettel közösen tartanak, közös szervezéssel, külön előadókkal. A két szövetkezetnek ez a hasznos együttműködése már a takarékszövetkezet létrehozásánál kezdődött, amikor az ÁFÉSZ az első Bács megyei városi takarék- szövetkezet megalakításához jelentős segítséget adott. A részközgyűlések igazolták a szövetkezetpolitikai feladatok végrehajtását, melyek között első helyen áll a tagsággal való kapcsolatok erősítése, fejlesztése. A megjelenés minden eddiginél jobb, az érdeklődés nagyobb. Minden körzetben egyhangú szavazással történt a beszámolók és feladatok elfogadása, a részközgyűlések hatáskörébe tartozó tisztségviselők, testületek és szövetkezeti küldöttek újjáválasztá- sa. A kiskunfélegyházi ÁFÉSZ az elmúlt évben is alapvető feladatának tekintette a területén élő lakosság áruval történő ellátását, és az ellátás színvonalának emelését. Hogy ezt mennyire sikerült teljesítenie, « részközgyűléseken megválasztott küldöttek tanácskozása után részletesebben ismertetjük. Most csak néhány számadatot említünk előzetesként. Hflifl I • Dr Sinkó Erzsébet, az ÁFÉSZ elnöke, beszámolót tart. A forgalom 1979-ben meghaladta a 636 millió forintot, a növekedés 55 millió. A nyereség- tervet 20 százalékkal túlteljesítették, ezzel szemben az eredményszint a megyei átlag fölé emelkedett, közel 20 millió forint lett. A kiskereskedelem forgalmát 384 millió forintra teljesítette, ez 46 millióval több az előző évinél. A vendéglátóipar forgalma meghaladta a 64 milliót, az emelkedés 14,5 százalék. A felvásárlási üzemág bevétele 95 millió forint volt, ez 15 millióval alatta maradt az előző éviAz egyik részközgyűlés. (N'émedi L. felvételei.) nek. A csökkenés okainak felderítése és kiküszöbölése érdekében intézkedések történtek. Az élelmiszeripari tevékenységen belül a baromfivágó üzem termelése 73 millió, nyeresége 6 millió forint, a savanyító üzem azonban veszteséggel zárt. A szövetkezet keretében működő szakcsoportok új irányító személyzetet kaptak. Munkájuk javult, termelésük mind a szövetkezet, mind a tagok számára eredményes volt. A beruházási és ipari csoport központi apparátusa év közben átszervezésre került. A sok ki- sebb-nagyobb felújítási, tatarozá- si munkák elvégzése mellett Kiskunfélegyházán a 630 négyzetméteres mezőgazdasági szakbolt és Petöfiszálláson a 240 négyzetméteres élelmiszerbolt felépítése jó munkájukat dicséri. Tiszaalpáron pedig március 21-én adják át a forgalomnak az új ABC-áruházat. Kedvezően hatott a szövetkezet pénzgazdálkodására, hogy a részjegyállomány 35 ezer, a célrészjegy-állomány pedig 440 ezer forinttal emelkedett. Az igazgatóság a részközgyűléseken is felkérte a tagságot, hogy megtakarított pénzét a szövetkezetnél helyezze el, 5 százalékos kamatot fizetnek érte. Ezzel segítik az ÁFÉSZ nyereséggazdálkodását, de előnyt jelent a tagoknak is, hiszen az 1979. évben is több mint 2 millió forint jutott a tagsági érdekeltségi alapnak, 700 ezer forinttal több, mint 1978-ban. SPORT Labdarúgás: Vasárnap újra megkezdődött a pontvadászat a megyei labdarúgó-bajnokságban. Szövetkezeti SE—Kiskőrös 1—2 (0—2) Napos, de hűvös időben, mintegy 400 néző előtt a tiszta kékben játszó hazai csapat nagy iramban kezdte a mérkőzést és több gólt ígérő helyzetet is kialakított a kiskőrösi kapu előtt, de Sa- hin és Szabó M. két alkalommal is nagy helyzetben hibáztak. Ezután feljött a vendégcsapat és ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, a sok kihagyod helyzet után megszületett a kiskőrösiek vezető gólja. A 26. percben Jenei elfutott a jobb oldalon, beadását Sárközi lekezelte és 8 méterről, teljesen üresen állva nagy nyugalommal lőtte a labdát a hálóba. Ezután a hazai védelem teljesen megzavarodott és alig telt el egy perc, máris Szalai kapujában volt a második gól. A tizenhatoson pattogott a labda, a védők egymásra vártak, Kiss jókor rajtolt rá és a jól eltalált lövés a sok láb között a hálóba vágódott. A második félidő első negyedórájában a hazai csapat teljesen beszorította a kiskőrösieket, de a jól tömörülő védelmük mellett ritkán, tudtak helyzetbe kerülni a piros-kék csatárok. Már- már úgy látszott, hogy ezen a délutánon nem képesek a hazaiak a gólszerzésre, amikor a 86. percben Szabó M. .25 méterről nagy erővel a bal felső sarokba bombázott. Sajnos, ez a gól már későn jött és a hátralevő időben már semmi esély sem volt az esetleges egyik pont itthon tartására. Sőt, az utolsó percben még Szalai kapus újabb bravúrjára volt szükség, hogy az egyedül kapura törő Kiss lábáról gyors vetődéssel le tudja szedni a labdát. Szombaton a Mezőfi SE vendégeként lépnek pályára és igen sokat kellene javulnia a csapatnak, hogy esetlegesen „pontosan” térjenek haza Kecskemétről. Izsáki MEDOSZ— H. Kun Béla SE 1-2 (1-1) Nagy iramban, ideges hangulatban kezdődött a mérkőzés, de a jól záró védelmek jóvoltából* egyik kapu sem forgott veszélyben az első negyedórában. A 21. percben a tizenhatoson belül Evanics kezére pattant a labda és Szabó játékvezető büntetőt ítélt a hazai csapat javára. A váratlanul jött vezető gól után az Izsák magához ragadta a mérkőzés irányítását, határozott fölénybe is kerültek a hazaiak. A félidő vége felé a Honvéd csapat is vezetett már jó néhány veszélyes akciót és a 42. percoen egy korszerű támadás végén Evanics élesen belőtt labdáját a rövid saroknál helyezkedő Ja- nicsák látványos csukafejessel küldte a megdermedt hazai védők között a hálóba. A második félidőben a HKBSE már jól tartottá a labdát a középpályán, a csatárok pedig több veszélyes akciót is kidolgoztak. A 72. percben aztán eldőlt a két pont sorsa. Szász egy remek cselsorozat végén sorra elfektette a hazai védőket. A kifutó kapus mellett is elhúzta a labdát és egy elegáns mozdulattal úgy gurította a hálóba, hogy a kapuba visszarohanó egyik védőjátékos vetődve sem érte el a labdát. A honvéd csapat védelme biztosan vert vissza minden gólszerzési kísérletet és így sikerült megőrizni az egy gólos előnyt. A Kecskeméti Kossuth Tsz SK— Vasutas SE területi bajnoki mérkőzés elmaradt, mivel a hazai csapatnak nem volt kellő számú játékosa és a pálya sem volt használharo állapotban. Kosárlabda: Vasas TK—Békési ÁFÉSZ 76—38 (32—20). NB. II. női mérkőzés. Kosarat dobott: Lázár 29, Rácz-Fo- dor 10, Pardely 9. Egységes csapatjátékkal győzte le a Vasas csapata a békési lányokat. Lenin Tsz SK—Békési ÁFÉSZ 87—63 (48—39). NB. II. férfi mérkőzés. Kosarat dobott: Bódi Tibor 23, Hevér Pál 23, Anthony 13. Második feliac eredményes játékával ilyen arányban is biztosan nyert a félegyházi csapat. A Lenin Tsz SK kosárlabda-szakosztálya március ll-én és 13-án úttörő és serdülő toborzót tart mindkét napon 16 órai kezdettel, az 1964—65—66. évben született fiúk részére a Petőfi Sándor Szakközépiskola tornatermében. A jelentkezők tornafelszerelést hozzanak magukkal. Birkózás: Az Egerben megrendezett ,,B” kategóriás junior verseny a 68 kilogrammos súlycsoportban Dorogi István a 22 indulót felvonultató mezőnyben az ötödik helyen végzett. Budapesten a Kőbányai úti Ganz- MAVAG birkózócsarnokban rendezték meg a hét végén a serdülő korcsoport részére a KISZ Kupa viadalt, ami az OB után a korosztály legrangosabb versenye. Minden súlycsoportban hatalmas mezőnyök léptek a szőnyegre és így igencsak meg kellett küzdenie annak, aki el tudott jutni a súlycsoportonkénti hatos döntőkbe. A Vasas birkózói közül az 57 kilogrammban induló Horváth Zsolt szerepel a legjobban. A 37 induló közül a második helyen végzett. Kovács Imre, Kiss János és Ambrus Tibor pedig csak egy hai- szállal maradtak le a dobogóról, így ők a negyedik helyen végeztek. A hét vége sportműsora: Labdarú'' — március 9. HKBSE—Bajai Tsz SK 14.30, március 8. Mezőfi SE—Szövetkezeti SE 14.30; március 9. Vasutas SE— Radnóti SE 10.00; Kunszentmiklós— Húsos SK 14.30. Kosárlabda: Szegedi Postás—Lenin Tsz SK. Szeged, Rókusi tornacsarnok 17.00; Olefin SC—Vasas TK Leninváros 11.30. Asztalitenisz: Szövetkezeti SE II.—Kecskeméti Spartacus megyei bajnokság, Petőfi Ált. Iskola 10.00. Pódium sorozatunk vendége Ruttkai Éva „Parancsolj velem tündérkirálynő” címmel tart előadóestet március 12-én, szerdán délután 16 órakor és 18.30 órakor a művelődési központban. Az esten közreműködik: Kovács István és Hajdú Júlia zeneszerző. „Ruttkai Éva fölidézi régebbi szerepeinek egy részét, egy korona, egy bársonypalást, egy stóla, egy bohócorr- szemüveg segítségével. Az a kivételes tehetsége van meg, hogy nemcsak önmagát tudja megjeleníteni, hanem az egész színpadot. Másokat is. Személyeket, tárgyakat, szobát, hideget és még valamit: a költői szöveg belső muzikalitását. De mindez játékosan megy. Estjével a bonyolult és magas művészet, a nemes ízlés és a természetesség olyan harmóniáját teremtette meg, amely a színházban otthonos közönséget éppúgy leköti és kielégíti, mint azt a televíziónézőt, akinek alig volt életében alkalma színházat belülről látni. A pódiumművészet ismeretterjesztés is. Ruttkai estjében benne volt ennek az elismerése.” (Részletek Hermann István és Bata Imre írásaiból.) Kevesebb a tűzkár A városi tűzoltóság minden évben összeállítja az elmúlt esztendő tűzkárstatisztikáját, amit lapunkban röviden Ismertetünk, hogy abból mindenki levonhassa a tanulságot. — Az 1979. év tűzbiztonsága kedvezően alakult — tájékoztat Tokai György százados, tűzoltóparancsnok. — A keletkezett tüzesetek száma az előző évihez képest csökkent, 49-ről 35-re, s ugyanilyen arányban csökkent a kárérték is. A tűzesetek népgazdasági áganként! megoszlása: ipar 2. mezőgazdasági 18, lakóházi 9, középületi 1, kereskedelmi 1, közlekedési 1, egyéb 3. A keletkezési okokat vizsgálva 11 esetben a dohányzás, 5 esetben a szabadban tüzelés, 4—4 esetben a gyermekjáték és az építési hiba. 3—3 esetben az elektromos áram és a nyílt láng használata, 2—2 esetben az öngyulladás és a sugárzó hő, 1 esetben pedig a mozdonyszikra okozott tüzet. Amint látjuk, az okok többsége most is a dohányzás, a nyílt láng, a gyermekjáték. Bár a statisztika kedvező helyzetet mutat, elbizakodottságra mégsincs ok, erre az év eleji szokatlanul sok, 7 tűzeset is felhívja a figyelmet. A januári tűzesetek kárértéke máris eléri az elmúlt egész évinek az egyharma- dát. tut. „Itt születtem én ezen a tájon” A lakosság érdekében Közel tíz esztendeje, hogy kétévenként megrendezzük a Petőfi Sándor szavalóversenyt, az általános iskolás korú gyerekek részére. A város irodalmi értékeinek ápolásával összhangban döntöttünk így, amikor elhatároztuk, hoöv Petőfi-szavalóversenyt és Móra■ Ferenc prózamondó versenyt szervezünk. Ezen széles körű, az egész általános iskolai tanulóifjúságot megmozgató rendezvényeket évenként váltakozva bonyolítjuk le. Ez évben a rendező szervek — a városi művelődésügyi osztály, a József Attila Általános Iskola, az Űttörőelnökség és a Petőfi Sándor Könyvtár, a Költészet Napja alkalmából hirdetik meg a szavalóversenyt. Április ll-én lesz József Attlia születésének 75. évfordulója, méltó módon szeretnénk emlékezni a nagy proletárköltőre. így a városi és város környéki általános iskolás tanulók egy-egy szabadon választott József Attila- és Petőfi Sándor-vers- sel nevezhetnek. A szükséges segítséget a pedagógusoktól megkapják. Az iskolák győztesei (első helyezést elérők) mind az alsó, mind a felső tagozat tanulóiból városi döntőn vesznek részt. Ennek időpontja: április 8-án 9 óra. az alsó tagozat részére a József Attila Általános Iskolában, a felső tagozat részére pedig a Petőfi Sándor városi könyvtárban. Díjak az alsó tagozatos tanulók versenyén: I. helyezett: 400 forintos könyvvásárlási utalvány, II. helyezett 300. III. helyezett 250 forintos könyvvásárlási utalvány. A felső tagozatos helyezettek díja: I. helyezett 500, II. helyezett 400, III. helyezett 300 forintos könyvvásárlási utalvány. Zvara Pál Az utóbbi időben egyre többet hallunk és olvasunk az állami, a tanácsi munka egyszerűsítéséről, korszerűsítéséről, ami nagy fontosságú feladat mind a központi, min a helyi szervek számára. A tanácsok megalakulása óta eltelt három évtized bebizonyította e tesületek létjogosultságát, de az sem vitás, hogy általános előrehaladás, a modem technika és tudomány adta lehetőségek, az állami szervekkel szemben támasztott igények egyaránt indokolják a tanácsi munka fejlesztését. Már az MSZMP XI. kongresszusának határozata is feladatként határozta meg az ügyintézés egyszerűsítését, és gyorsítását, a közszolgálat kulturáltságának növelését, a helyenként tapasztalható bürokratizmus megszüntetését. A kormány 1978. május 4-i ülésén ugyancsak külön kiemelte az államigazgatási munka korszerűr sítésével és egyszerűsítésével kapcsolatos feladatokat. Mint szerte az országban, a kiskunfélegyházi Városi Tanács V. B. is foglalkozott az egyszerűsítés, korszerűsítés feladatával és 1980. január 9-én megártott ülésén 1980—1984. évekre középtávú intézkedési tervet fogadott el. Erről kértünk tájékoztatást dr. Korponai Zoltán vb-titkártól. aki elmondta, hogy városunk tanácsa már 10 éve foglalkozik a szóban- forgó feladatokkal, és bizonyos eredményeket ért el. Többek között 1970-ben létrehozta és 1975- ben lényegesen kibővítette az ügyféltájékoztató irodát. 1976-tól kihelyezett üzemi ügyfélszolgálatot szervezett. Egységesítette, öszszevonta az egészségügyi ellátást. Bevezette a gépi könyvelést és a magnetofon használatát. 1980. január 1-től létrehozta a központi iktatást és intézkedett a házon belüli, belső levelezések megszüntetésére, az ügyintézés egyszerűsítésére. Az idei fela'datok komi kiemeljük a városi tanácsnál a kibővített ügyfélszolgálati szervezetet, mely a tanácsháza I. emeletén köp helyet. Hozzá fog tartozni az igazgatási osztály teljes állománya, az igazgatás, gyámügy, anya- könvv, szabálysértés, lakásügy, népességnyilvántartás, központi iktatás, az egészségügyi osztálytól a szociálpolitikai főelőadó, a műszaki osztálytól két műszaki ügyintéző, a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztálytól a munkaügyi főelőadó, az adócsoport-vezető, 9 adóügyi ügyintéző, a termelés ellátásfelügyeleti osztálytól az ipari főelőadó, a kereskedelmi főelőadó, kényszervágási ügyintéző és állatkísérő lap (járlat) ügyintéző. Az I. emeleten elhelyezett ügyfélszolgálat létrehozása után is megmarad a földszinti, utcára nyíló helyiségben a jelenlegi információs iroda, kibővített feladatkörrel. Hasznos újításként kell megemlíteni még a létrehozandó központi leíró irodát, 1 irodavezetővel és 4 leíróval, akik a hivatali apparátus, valamint a testületek működéséhez szükséges másolási és sokszorosítási feladatokat látják el, centralizált, korszerűbb és zavartalanabb körülmények között. Tanácstagi beszámolók Varga Antal a 62. sz. választó- kerület tanácstagja és Makány József a 64. sz. választókerület tanácstagja 1980. március 9-én (vasárnap) 15 órakor tanácstagi beszámolót tart a Nagyszőlő úti iskolában a XI. kér. 87—163-ig, XII. kér. 1—28-ig, XII. kér. 77— 165-ig, X. kér. 56—69-ig, XI. kér. 164—309-ig lakosai részére. Id. Ágó József, az 58. sz. választókerület tanácstagja 1980. március 10-én (hétfőn) 17 órakor tanácstagi beszámolót tart az Endre tanya tsz-központjában a VII. kér. 40—50-ig, VIII. kér. 1-től végig, IX. kér. 1—20-ig lakosai részére. Az idei szezon előtt Az elmúlt év szeszélyes időjárása sok gondot okozott a mezőgazdaság termelésében. Vajon milyen akadályokat jelentett ez a ZÖLDÉRT félegyházi kirendeltségének tevékenységében ? — Az 1979-es esztendő jelentős gondokat adott nekünk is — mondta Laczkó Gyula, a kirendeltség vezetője. — A tervezett 2 ezer vagon áruval szemben csak 1700 vagon volt a felvásárlás eredménye. Lemaradásunk volt az export teljesítésében is. Mindezek ellenére fő célunk volt a lakosság és az intézmények megfelelő téli ellátása és ez sikerült. Burgonyából 144 vagonnal, vegyes zöldségből 674 mázsát, almából 1506 mázsát, körtéből 355 mázsát tudtunk tárőlni és saját üzleteinkben, valamint a kiskereskedelmi ÁFÉSZ-üzletekben árusítani. A tárolást nagyban elősegítette a Lenin Termelőszövetkezettel közösen épített 400 vagonos burgonyatároló, valamint a 25 vagonos saját hűtőtároló. A fenti cikkekből nem volt ellátási gond városunkban. — Mi a terv az 1980-as évre? — Legfőbb feladatunk volt a termelési szerződések megkötése a 17 nagyüzemi gazdasággal; valamint a 400 kisárutermelővel. Ezt a feladatot sikeresen megvalósítottuk. Az idéi tervünk 1951 vagon áru felvásárlása, ebből exportra kerül 557 vagonnal. Retekből 9 millió csomóra, paradicsomból 540, burgonyából 250, vegyes zöldségből 670, míg almából 330 vagonra szerződtek a termelők. Az áruk zökkenőmentes átvételét szolgálja majd a 16 állandó és a 8 ideiglenes felvásárlótelep. A tél folyamán a községekben, több tanyai iskolában a helyi szervekkel közösen gazdagyűléseket tartottunk, ahol megtárgyaltuk, milyen növényeket érdemes termeszteni, amelyek a népgazdaság számára szükségesek és a termelőknek hasznosak. Foglalkoztunk a nagyhozamú fajták megismertetésével és a növény- védelemmel is. A kirendeltség 130 dolgozója, a 4 szocialista brigád 80 tagjának vállalásai, a megfelelő gépkocsi- park, valamint a rakodógépek biztosítékot adnak arra, hogy az árukat gyorsan és megfelelő minőségben át tudjuk venni és a terveinket meg tudjuk valósítani. N. I. Gazdag választék, szaktanácsadás Alig néhány hónapja adák át a forgalomnak az áfész tágas, korszerű mezőgazdasági szakboltját, máris szűknek bizonyult és rövidesen bővítik egy 200 négyzetméteres raktárral. A tavasz közeledtével a kiskertekben és háztáji gazdaságokban is beindulnak a munkák, az 5-ös útnál, a Vörös Csillag Tsz központja mellett levő szakbolthoz valóságos búcsújárás indult. Az áfész-nél Pataki Kálmán kereskedelmi főosztályvezető adott tájékoztatást a 30 milliós forgalomra tervezett szakboltról, mely az eddig eltelt rövid működése alatt is bebizonyította, hogy terve reális. Ehhez rendelkezik megfelelő árukészlettel, szakértő, udvarias eladó gárdával, de nem utolsósorban óriási vevőkörrel. A mezőgazdasági nagyüzemek mellett a szétszórt tanyavilág egyéni, kisegítő és háztáji gazdaságokban az üzlet segítségével is egyre korszerűbb körülmények között termesztik a zöldséget, gyümölcsöt, hizlalják a jószágot és. a baromfit. A szakbolt elsőrendű feladata tehát: segíteni őket, a lakosság jó minőségű bőséges árukészlettel való ellátását. Hogy miből áll a szakbolt árukészlete. azt itt felsorolni lehetetlenség. Csupán néhány cikkcsoportot említek: vetőmagvak, növényvédő szerek, kerti szerszámok és kisgépek, állattartáshoz szükséges eszközök, drótfonatok, fóliák, vázak, tápok, takarmányok, a városi embereknek ma már nélkülözhetetlen barkács szerszámok és így tovább. Örömmel mondhatjuk, hogy sok olvasónk kérését máris teljesítve látjuk: épül már a forgalmas főút mellett a gyalogosoknak, kerékpárosoknak biztonságot adó út, az új lakótelepig jó lenne azt meghosszabbítani a nagy forgalmú szakboltig. — th — s Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza Születtek: Szőnyi Szabolcs (anyja neve: Hideg Margit Ildikó), Juhász Tamás (Papp Erzsébet), Ónodi Árpád (Zalatnai Irén), Gera Anikó (Gyoval Erzsébet), Kelemen Norbert (Bibok Erzsébet), Ficsór Andrea Veronika (Kővágó Veronika), Keserű Erzsébet Mária (Fekete Erzsébet), Kiss Csaba (Besze Erzsébet), Drozdik Zsuzsa (Csenki Zsuzsanna Ildikó), Sós Tamás (Schampier Katalin Rozália). Homoki- Szabó Ibolya (Bállá Ibolya), Kovács Andrea (Vízhányó Erzsébet), Horváth Péter Pál (Juhász Ilona Judit), Gondi Béla (Némedi-Varga Irén), Szabó Mariann (Zelei Mária), Ballabás Zsolt (Harmati Ilona). Házasságot kötöttek: Szikora József — Juhász Tünde. Kovács József Sándor — Urbán Judit Anikó, Zámbori András — Czakó Erzsébet Rozália. Meghaltak: Hendó Ferenc, XI. körzet 118; Horváth Irtiréné Horváth Erzsébet, Döbrentei u. 1.: Bátóczki Mihály Nádasdy u. 12.; Ladányi Balázs, I. körzet 222.; Pólyák Józsefné Szabó Mária. Szilfa u. 53.; Retkes Sándorné Lantos Veronika. IV. körzet 46.: Hor- nyik János, Holló B. u. 22.; Kiss Lukács, Károlyi Mihály u. 44.; Lócskai István, Izsáki u. 16.; Beregi Mária, Fürst Sándor u. 5.: Némedi-Varga Lászlóné Seres Anna. Kálvária u. 4.; Fekete Mihály, Gátér; Sinkó Jánosné Németh Anna, VII. körzet 75 a.: Födi Sándorné Tarjányi Mária Franciska, X. körzet 97.; Patyi János, XI. körzet 209.; Gulyás Józsefné Forgó Erzsébet, Korvin Ottó u. 8.; Takács György István, Holló László u. 11.; Németh István, Molnár Béla u. 3. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron március 8-án, szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Tibor (Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 4„ telefon: 787) és dr. Horváth Alajos (Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 3„ telefon: 180) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Kunszállás, Pál- monostora és Petőfiszállás községekben az ügyeletét dr. Gyöngyösi Péter látja el, Lakása: Petőfiszállás, telefon: 7. felegyhazi KÖZLÖNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, M3, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál e» kézbesítőknél, postautalványon, yalamint átutalással a KHI 215—96/16* pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908 ISSN 0133—«554